Amikor Osszián reggel felébredt, azt hitte, ez a nap is olyan lesz, mint mindegyik másik, amit élete során eddig leélt. Már persze azóta, hogy iskolába járt. Vagyis hogy gimibe. De most amúgy hétvége volt.

Osszián, miután megfésülködött és felöltözött, kibámult az ablakon. Bús, ronda köd simult a közelben hajladozó fák ágai közben. Magára kapta a kabátját és kicsörtetett a hóba, miután a csizmáját is felvette, mert sétálni támadt kedve. A nap ragyogóan szikrázott, elvakította Ossziánt, aki így nem is látott rendesen. Ezért eshetett meg az a különös esemény, ami teljesen felborította az eddig megszokott napjainak a csordogálását. Mármint az eddigi gimis napjaiét.

Osszián szemébe a napsugarak fájdalmasan döfködtek bele, ezért nem látta a macskoszt, aki éppen átszaladt az úton. Hát pont a lába alá keveredett szegény cicus, így Osszián a csúszós jégen bemutatott egy hátraszaltót. Éppen ekkor hajtott arra  Róka, aki ilyetén módon miután szemtanúja volt a borzalmas eseményeknek, letekerte az ablakot és jól kiröhögte Ossziánt.

Osszián megszokta már, hogy Róka rajta röhög, de azért a szíve mélyén nagyon tetszett neki, mert Róka nem volt ronda, még ha bunkóságból nem is kellett a szomszédba mennie. Azért Osszián egy hideg, téli estén szívesen Rókához bújt volna. De akihez még Rókánál is jobban bújhatnékja volt, az nem más volt, mint Bálint. Osszián örök nemezisének legjobb barátja, aki maga is képes tönkretenni Osszián törékeny lelkivilágát. Bálint!

Na, de Osszián most nem is ezen mélázott, mert irtóra fájt a hátsó fele. Lenézett és egy fekete cicuson ült. Riadtan pattant fel, mert azt hitte, van olyan kövér, hogy egy macskoszt palacsintává laposítson, de Osszián nem volt ennyire kövér. A cicuska jól volt. Egyetlen baja volt, hogy sántikálva tudott csak menni, húzta maga mögött a hátsó lábát.

Osszián nagyon megsajnálta, a kezébe is vette volna szegény elesett kis párát, de akkor szörnyű balsejtelem költözött a lelkébe. Ma péntek 13 volt! Osszián nem tartotta magát nagyon babonásnak, de azért egy fekete macska ezen a napon nem sok jót kecsegtetett. Osszián gyorsan felpattant. Majdnem megint elesett a jégen, de azért végül mégsem. A kiscicára pillantott, majd gyorsan el akart menni, de a kismacska panaszos nyávogása megállította. A szép zöld szemei olyan okosan csillogtak, hogy Osszián mégsem tudta otthagyni. Így gyorsan felnyalábolta a kismacskoszt és megfordult, hogy inkább hazamenjen.

A cica puhán bújt az ujjai közé és Ossziánt sosem érzett melegség töltötte el. Otthon a húga, Audóra csodálkozva nézett a macsekra, de hiába is akarta, Osszián nem adta oda senkinek a kismacskát. Pedig még mindig nagyon aggódott, hogy mi van akkor, ha ez a macska meg van átkozva, vagy hajnal háromkor majd vámpírrá változik vagy vérfarkassá. Arra is gondolt, simán is lehet, hogy szerencsétlenséget hoz majd a fejére ez a szép állat. Mondjuk szegénynek így is sok baja volt, mert Róka piszkálta, Bálint meg nem foglalkozott vele a verekedés óta, meg volt egy fura húga, de azért okos is volt ám. Nyert meg matekversenyt is!

Szóval Osszián tartott a macskosszal, hogy az majd hogyan fogja bántalmazni, kínok kínjával öli-e meg, de a cicuska csak ült az ágyon összekuporodva. Osszián adott neki egy kis tejet, de bele se szagolt. Aztán egy kis főtt húst is, de az sem kellett a fekete állatnak. Szomorkodva gubbasztott Osszián ágyán.

Talán a lába fájt, gondolta Osszián és elvitte a kiscicust az állatorvoshoz, hogy meggyógyítaná-e, de az azt mondta, hogy a pihenés a gyógyszer, meg a meleg. Megparancsolta Ossziánnak, hogy a csupasz mellkasához bújhasson a cirmos, nehogy kihűljön, mert a kinti hideg beleette magát a törékeny csontjai közé.

Osszián amikor a lefekvésre közeledett az idő, még mindig tartott a macsosz bűnös gondolatától. Mégis engedelmeskedett, mert azoknak a zöld szemeknek nem tudott nemet mondani. Csak egyvalakinek voltak hasonlóan zöld szemei, de Osszián inkább nem is idézte eszébe azt a zöldszemű fiút, mert attól mindig elszomorodott.

Osszián nem mert elaludni, így egész éjjel azt hallgatta, hogyan dorombol a fekete kiscica a meztelen mellkasához dörzsölődve. Egy idő után már majdnem elfelejtette minden félelmét, de azért mégsem és mindig készen állt, ha ugrani kellene. Még fokhagymát is rakott az ágya mellé, meg szenteltvizet. De nem történt semmi különös egész éjjel!

A hétvége alatt igazából nem volt más, csak ugyanezek ismétlődtek, Osszián a macskával aludt, aki szomorúan nézett és sántikálva közlekedett, enni meg nem fogadott el semmit sem. Hétfő reggel Osszián arra ébredt, hogy a mellkasát nyomó erő hiányzik, enyhén reszketett is a hajnali hidegben, mert mindig fűtés nélkül aludt. Hiába kereste össze meg vissza a macsekot, az nem került elő. Osszián így búsan, porba lógatott orral ment az iskolába. Annyira el volt kerserítve a szíve, hogy nem is figyelt senki másra sem. Az órákon is a cicuson kattogott a feje, körbe körbe, azon gondolkozott, hová tűnhetett az a kis szőrös fekete emlős.

Az ebédlőben, mint aki furcsa delejes álomból kap észbe, arra figyelmesedett fel, hogy Bálint ül kettő székkel arrébb. Osszián félrenyelte ijedtében a félig megrágott húst és hatalmas köhögésbe kezdett, de Bálint és Róka nem figyeltek rá. Valamit nagyon beszéltek! Osszián gyorsan abbahagyta a köhögést, és megpróbált figyelni, de csak lyukasan jutottak el hozzá a szavak, mint a sajtpapír.

Annyit azért előhámozott a megfejtésből, hogy Bálint és Róka nem találkoztak a hétvégén, mert Bálintnak dolga volt és ezért Róka mérgesnek látszott. Osszián a tenyerén pihentette az állát és úgy figyelte mélamód, ahogyan Bálint a húst piszkálja ki a táljából, és valamit a vegán életmódról motyogott. Amikor Rókának adta a túrórudiját, mert ő úgyis allergiás a tejre, Osszián ismét félrenyelte ezúttal a vizet, amit nagy kortyokban ivott, hogy lehűtse magát, mert a két focista fiú körül csak úgy forrott a levegő, mintha egy sütőbe tolták volna őket.

Osszián nem tudott tovább leskelődni, mert várta az óra, ahol megint nem tudott koncentrálni. A cicuska, aztán Bálint, a kismacsek és Bálint, a macskosz és Bálint, folyamatosan ők kergetőztek Osszián fejében. Aztán Osszián szívében balsejtelem ébredt. A cica és Bálint?

Fakt helyett a nyomozás mellett döntött. Az utolsó óra után a hátára kapta a táskát és mit sem törődve a barátaival, egyenesen a focipályához sietett. Bálint sántikálva jött ki az öltözőből, és Róka támogatta. Osszián hangosan hörgött döbbenetében, ahogyan meglátta a jelenetet. Bálint pont ugyanúgy sántított, mint a fekete állat, aki vele töltötte a hétvégét!!!

Osszián odarohant, forrott a vére, és azt érezte, ha nem mondhatja meg a magáét Bálintnak, akkor robbanásban tör majd ki. Bálint éppen akkor ült le a padra, amikor Osszián odaért. A fű nedvesen csillogott a ragyogó napsütésben, Bálint rövidnadrágból kilátszódó térde pedig olyan sok bőrfelület volt, hogy Osszián megborzongott. De most koncentrálnia kellett!!!

– Te voltál? – suttogta halkan Bálint mögött, aki olyan gyors fordulattal fordult hátra, hogy Osszián alig tudta elkapni. De sikerült, ráadásul Rókának elkezdődött az edzés így kettesben is maradtak. Hehe.

Bálint ugyanolyan zöld szemeivel nézte a fekete hajú fiút, majd egy nagyot bólintott.

– Hogyan tudsz macskává válni? – suttogta még mindig Osszián.

– Családi átok. Erre utal a nevem is, a Bálint azt is jelenti inuit nyelven, hogy a fiú, aki hétvégente macskává válik.

– Apukádtól örökölted?

– Nem. Anyai ágon öröklődik. Az anyum neve Marcella, ami azt jelenti sziuindiánul, hogy a nő, aki tigris lesz minden harmadik pénteken.

– Fú, izgalmas családod van.

Bálint felnevetett és közben megvakarta a tarkóját.

– Ez igaz. Nem haragszol?

– Miért haragudnék?

– Hogy nem mondtam el – hajolt közelebb Bálint.

– Macska voltál, nem tudtál beszélni.

– De utána – suttogta Bálint Osszián ajkát nézve.

Osszián megnyalta a száját és megrázta a fejét.

– Bocsánat, hogy rádestem – mondta inkább.

– Köszönöm, hogy melegen tartottál.

A szőke fiú végre megcsókolta Ossziánt. A pályán mellettük folyt a meccs, a világban ragyogóan virított a tavasz az első meleg napsugarakkal, ők pedig csókolóztak. Bálintot csókolni egészen más volt, mint egy lányt. Osszián szerette a határozott mozdulatokat. Bálint teste szálkásan feszült az övének. Nem volt olyan puha, mint a lányok és ez határozottan tetszett a fekete hajú fiúnak.

Aztán kifulladva elváltak és egymásra vigyorogtak, mint a tejbetök.