Egy utolsó senkinek éreztem magam, amiért még a barátaimat is becsapva kiszöktem, de nem tudtam Sárkányvárban maradni. Ennek a ténynek a tudatában nem. Képtelen lettem volna Rion elé állni, ezért inkább leérve az erődből, a Noria patak mentén lovagoltam el az általa táplált Nora tóhoz. Nem csináltam semmit az ég-világon, csak órákon át bámultam ki a fejemből. Azt hittem, hogy Rion trónjának megmentése jó úton haladt, de végül én magam váltam a legnagyobb veszélyeztető tényezővé. 

Ücsörögtem ott a parton és az apró, fodrozódó hullámok látványába merülve a jövő hirtelen jött kilátástalansága rám nehezült. Csak akkor eszméltem rá, hogy a távozásommal még nagyobb galibát okoztam, amikor a tó túloldalán Davent pillantottam meg. Elegáns báli ruhát viselt, királykék alapon arannyal hímzett kaftánján meg-meg csillant az őszi napfény. Iszonyúan dühös volt és a következő pillanatban már ott állt közvetlenül mellettem, óceán szemében magas hullámokat vetettek a még ki nem mondott kérdések.

- Van fogalmad róla, mióta kereslek? - szegezte nekem rögtön és idegesen beletúrt rövid, barna tincseibe. - Elmondanád, mit művelsz?

- Nem tartozik rád - feleltem és ezzel egyidőben Yara templomtornyában megkongatták a délután öt órát. - És dolgod van, ha jól tudom. El fogtok késni.

Daven mély levegőt vett.

- Gyere! Visszamegyünk - nyújtotta a kezét, de rá sem hederítettem. - Gőzöm sincs, ti nők miért szeretitek próbára tenni a férfiak tűrőképességét, de ha Orion megtudja, hogy...

- Én akarok veled menni a kastélyba. - motyogtam és egy kacsát figyeltem, amint a víz alá bukott. - Mit tartalmaz az a főzet? Nálad van?

- Pontosan erre céloztam az imént - jegyezte meg. - Bármi is adott okot arra, hogy ide gyere, nem ez lesz rá a megoldás, Zya. Orion parancsba adta, hogy neked kifejezett...

- Azt kérdeztem... - találtam a megingathatatlan hangomra és lassan rá emeltem a tekintetemet -, hogy nálad van-e a főzet? Máris elkéstél és én kész lennék bemenni oda.

- Kizárt. - utasított vissza és az égre emelte a tekintetét. - Igazából nem is értem, miért erősködöm, mert akár meg is foghatnálak és akaratod ellenére vihetnélek el, de mint látod, még mindig játszom a bolondot, hogy magadhoz térj! Nézd, nekem erre nincs időm. Sera leszedi a fejem, ha nem térek veled vissza, szóval valami nyomós okot kell, hogy mondj, amiért...

- Várandós vagyok. Ez elég nyomós indok Fejedelem? - bukott ki belőlem. A szavak úgy zengtek elmém kietlen mezején, mint a harsona.

Várandós vagyok.

Davenbe belefulladtak a szavak.

- Megvizsgáltak a lányok, hátha a mágiám okozza ezeket az érzelmi kilengéseimet. Hát...nem az volt a bűnös. - mondtam csendesen és átöleltem a felhúzott térdeimet. - Babát várok. Éppen most, amikor... - beleharaptam az ajkamba, a könnyek máris elöntötték a szemem. - Itt állunk egy csata fenyegetése előtt és Rion még gondolatban sem meri kiejteni, hogy belőle valaha is apa legyen. Azt sem tudjuk, miképp éljük odakint, arról meg aztán fogalmam sincs, hogyan mondhatnám el neki, szóval mielőtt megőrülök, engedd, hogy még egy kicsit másra koncentráljak! Hozzuk el a követ!

Daven sietve leguggolt mellém és a hátamhoz tette a tenyerét. Valamit durmolni kezdett, számomra ismeretlen nyelven, viszont egyértelműen történt valami, mert halvány, fehéres fény jelent meg a testem egész felületén. Alig hittem a szememnek. Olyan békés volt, gyönyörű és...erős. Csillogott a nap fényében, ám amikor Daven megpróbált hozzám érni, felszisszent és elkapta a kezét. Ijedten húzódtam tőle távolabb én is.

- Ez meg...?

- Hát ezért juthatsz ki a burokból a sárkányvéred ellenére - hunyta le a szemét. - A várandósság vagy a kicsi ereje védelmezhet. Ilyen észrevehetetlen mágikus páncéllal én még nem találkoztam.

Nem mondtam semmit. Nem is tudtam volna, mert...

amikor Rion próbálta használni rajtam a sárkánytüzet...

amikor Garren rám támadt...

A felismerés, a kétségbeesés és a félelem egyszerre próbálták cafatokra szaggatni régóta edzett szívem. Zokogtam, a térdem közé hajtottam a fejem. A gondolat, hogy a babának baja esik, ha nincs ez a védelem...A gondolat, hogy máris ekkora erővel lett volna megáldva...

- Nézz ide egy picit! - simogatta Daven a hátamat, miután a védelmem fénye megszűnt. - Nem lesz semmi baj, de beszélned kell Orionnal! Még ha meg is fordult volna a fejemben, ezek után már akkor sem vihetlek a kastélyba, ráadásul a teleportálás és az alakváltás is jobban megviselhet.

- Mennyire? - szipogtam és megtöröltem a szemem. - Veszélyeztethetik a babát?

A mágus fejedelem elhúzta a száját és sokatmondó pillantást vetett rám.

- Nem. Ilyen pajzs mellet pedig kizárt, de nem viszlek sehová, Zya! - keményedett meg a hangja. - Én már apa vagyok. Ha valaki ezt tette volna Serával, miközben a lányomat várta, én...

- Én akarok elmenni oda, Daven! Mindaz amit mondasz, csak a te szemszöged és bocsáss meg, de cseppet sem érdekel. - álltam fel és leporoltam magam. - Ez csak egy bál. Nem ismerhet fel senki és megígérem, hogy nem okozok galibát. 

- Hallottam már az ígéreteidről.

- Tartom magamat a tervhez, táncolok és bájosan csevegek, amíg csak kell. A segítségedre leszek és ha eddig nem fogtad volna fel, akkor világosan közlöm veled, hogy nincs több időnk ezen vitatkozni. 

- Te is tudod, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű.

- Egyszerűbb, mint hogy most azonnal Rion elé álljak. Hát nem érted? Életemben először rettegek, hogyan fog reagálni, szóval addig is hadd legyek legalább a hasznotokra, mert kizártnak tartom, hogy miután beszéltem vele, hagyják, hogy fegyvert ragadjak. Megtagadnál Serától néhány órányi szabadságot, ha összecsapnának a feje fölött a hullámok? Talán ő nem tenne őrültséget, ha levegőre lenne szüksége? - Megremegett a hangom. - Kérlek ne vigyél még vissza! Be fognak zárni és azt mondják majd, hogy az érdekemben teszik, én pedig kész vagyok ebbe belenyugodni, de adj... Még... Néhány... Órát! Nem fogsz eltántorítani és ha itt hagysz, akkor a kastélynál fogsz viszontlátni, arról biztosíthatlak, mert magam megyek oda. Mit gondolsz, mennyi ideig tartana odalovagolnom?

Daven elfordította a fejét, megfeszült az állkapcsa. Tudtam, hogy nem bízott abban, hogy az oldalán velem bonyodalom nélkül megússzuk a kastélyban töltött időt. Abban viszont nagyon is, hogy a fafejem elvinne a királyhoz az akarata ellenére. Amikor ismét rám emelte óceánkék tekintetét, már nem vele álltam szemben, hanem a Mágusok Fejedelmével.

- Először is: gyűlöllek. Másodszor: egy feltétellel viszlek oda! - mondta. - Ha nem tetszik, akkor most rögtön visszarepítelek az erődbe és nem érdekel, hová kötöznek majd ki.

*

Kopogtattak a főépületi dolgozószoba ajtaján. Rion hanyatt dőlt a székében, a plafonra emelte tekintetét, mivel Sera állt odakint.

Ugyan mit akarhat még ez a nő? Eddig is éppen eleget mondott.

- Gyere be! - dörmögte Orion, miután megdörzsölte a szakállát.

A mágusnő belépett és összekulcsolta két kezének ujjait maga előtt.

- Tudom, hogy mit gondolsz rólam, hogy... - kezdte, de Rion a fejét ingatva, kiábrándult vigyorral a képén félbeszakította.

- Takarodj ki a fejemből!

- Nem kellett hozzá gondolatot olvasnom - válaszolt Sera. - Elég volt rád néznem. - Kissé zavartan elsimított egy gyűrődést sötétzöld tunikájáról - Azért jöttem, hogy a bocsánatodat kérjem! Tudom, mit okoztam ezzel, de oka volt annak, hogy így cselekedtem és nem neked szóltam elsőként.

Rion lassan előredőlt és az asztalára könyökölt. Kemény tekintete és a sárkány érzékei hitetlenül tanulmányozták Serát és szavainak hihetőségét.

- Ugyan mi lehetett erre a megfelelő indok? - húzta fel az ajkát.

Sera beljebb sétált és leült a kanapéra, előre húzta mell alá érő, fekete fonatát.

- Az, hogy pontosan tudom...hallottam, Zyának mennyire szüksége lenne a térre. 

- Ezt meg hogy érted? - vonta össze a szemöldökét Rion. - Nekem erről egy szót sem szólt.

- Mert szerelmes. - mondta Sera és kissé elmosolyodott. - Szeret téged és ez éppen elegendő ok, hogy még saját maga is jó ideig figyelmen kívül hagyja a tényt, de Orion! - tette kezét a kanapé karfájára. - Az az igazság, hogy bár nem szándékosan, de keretek közé szorítod őt.

- Ne állíts valótlant! - ragyogott fel néhány vörös rész Rion íriszében. - Hogy van képed ehhez?

- Te vagy a sárkány, te tudod eldönteni, hogy hazudok-e vagy sem. - vonta meg a vállát Sera. - Küzdöttem eleget a családomért, ezért kötelességemnek érzem elmondani, hogy kissé rossz úton jársz, Orion. Annyira ragaszkodsz Zya biztonságához, hogy közben elkezdted őt bekorlátozni. Uralkodóként parancsolsz neki, hozol szabályokat és szándékosan figyelmen kívül hagyod az akaratát. - Sera hunyorogva meredt Orionra. - Nehéz napok előtt állunk és az ő legnagyobb félelme mégis az, hogy te zárod majd be az erőd falai közé, pedig tisztában van vele, hogy meg tudna birkózni a feladattal.

- Legszívesebben feltenném egy felhőre, de nincs értelme elküldeni Sárkányvárból. Ha megtörik az átok, odakint ki tudja, mekkora káosz lesz úrrá.

- Pontosan erről beszélek. - mutatott rá Sera. - Hát nem érted? Nem őrizheted kincsként a négy fal közt, miközben őt hajtja a vére és a szíve! Vigyázz rá! Óvd meg, de úgy, hogy közben engedd szárnyalni, mert ha valakinek, hát neki erre van szüksége! - a mágusnő aranybarna szeme csillogni kezdett. - Az, amit így próbálsz létrehozni, az valójában egy börtön, amit a magad által kreált valótlanságok hoznak számára létre.

Rion lesütötte a szemét, hiszen pontosan értette, hogy a lány ezzel mire célzott.

- Én nem ő vagyok. Sosem leszek olyan, mint Assar.

Sera letörölte az arcát sávozó könnycseppet és bólintott.

- Zya Davennel van. - mondta, miközben felállt és az ajtó felé indult. - Nem eshet baja, csak bízz meg bennük!

- Honnan vagy ebben olyan biztos? Van fogalmad róla, mit érzek akkor, amikor arra gondolok, hogy ő újra azzal az árulóval néz majd szembe? - szólt utána Orion és felállt, az asztalra csapott. - Meg se próbáld tagadni, hogy nem tervez ilyesmit, mert jól ismerem Zyát! Miért gondolod, hogy hagylak távozni egy hitvány bocsánatkéréssel, miközben mindjárt megfulladok a titkolózásod szagától? Miért rejtegetsz még előlem valamit?

Sera meg sem rezzent. Egyre csak nézte, tanulmányozta Zulon királyának feldúlt arckifejezését.

- Mert ez már olyasmi, ami kettőtökre tartozik, Orion. Nem rám, a királyságodra, nem a népedre, még csak nem is rád. Kettőtökre - hangsúlyozta keményebben és lefelé görbülő mosolyra húzódott a szája. - Meglep, hogy ilyen képességekkel mégis ennyire vak vagy, Felség! Hamarosan megérted, de addig is azt ajánlom, kezdj el a kapcsolatotok mélységén gondolkodni, mert erre lesz szükségük! - szögezte le, majd mintha kissé megilletődött volna, nagyot nyelt és azonnal távozott. 

Rionban egyetlen szó vert visszhangot. 

Szükségük.

Szóról szóra elemezte az elhangzott mondatokat és a gondolat, amely végül értelmet nyert Orion tudatában az mindennél súlyosabban zúdult rá.

Nem. Az nem lehet, hogy Zyana...

- SERA! - ocsúdott fel döbbenetéből és a mágusnő után iramodott.

*

Meginni azt a keserű, záptojás szagú, sűrű főzetet eleve nem bizonyult kellemes ötletnek, de vegyítve életem első teleportálásával... hát...Nem nyűgöztem le a kastély kovácsoltvas kapujában álló őröket, amikor belehánytam a gondosan rendezett virágoskertbe.

- Elnézésüket kérem! - szabadkoztam és elfogadtam Daven segítségnyújtását, ám megakadt a szemem a kezemen lévő hófehér, villám alakú hegen.

Ó, igen! Sera vagyok.

- Jól van, asszonyom? - érkezett a kastély udvara felől egy ismeretlen hang, akinek tulajdonosa rögtön odasietett és egy kendőt nyújtott át.

Láttam már őt egyszer, amikor "lovászfiúként" vittek Emrys színe elé. 

- A kancellár - súgta Daven és a férfi fenséges, szürke kaftánja fekete, fénylő szálaival, na meg a hófehér kesztyűje is előkelő rangjáról adott tanúbizonyságot. - Minden rendben. Megviselte őt az idefelé vezető út - informálta újdonsült férjem az őszülő, kissé vézna urat.

- Pedig már örvendtem, hogy talán érkezőben az örökös - terült el széles, kedves mosoly a férfi arcán.

- Túl sokat ettem indulás előtt, ez minden - hazudtam és még engem is meglepett a megszokottól kissé mélyebb hangom. - A kis trónörökösünk érkezése előtt még van néhány feladatunk - mosolyogtam Davenre, akinek egyértelműen nem őszinte öröm tükröződött az arcán.

- Szóljanak bármikor, ha segítségükre lehetek és kellemes estét kívánok! Szeretettel üdvözöljük Önöket Zulon szívében!

- Hálásan köszönjük! - válaszolta Daven, azzal belé karoltam és elindultunk a kastély épületegyüttese felé vezető, lámpásokkal csillagokként tarkított, kikövezett úton. - Mondd csak! - szólalt meg hosszú percek múltán és hozzám hajolt. - Nem tudtad volna magadban tartani a kis megjegyzésedet? - préselte ki a fogai közt.

- Ugyan már! - kacagtam fel és a hullámos, fekete tincseimet babráltam. - Ennyi szórakozás csak járhat nekem is ma este, ha már el kell viselnem ezt a...Mi is ez, ami láthatatlanul követ, Daven? - biccentettem oldalra a fejemet.

Ezt volt a feltétele. Nem mondta el, hogy mi az a lény, ami testőrként követett mindenhová az éjszaka folyamán, csak annyit sikerült kihúznom belőle, hogy örüljön mindenki, ha nem mutatja meg magát.

- Egy barátom barátja. Elég, ha ennyit tudsz róla.

- Tudod, azért fura ez a bizalmatlanságod annak ellenére, hogy te vagy a férjuram, Arne! - sandítottam rá.

- Még szerencse, hogy csak pár órára szól ez a házasság - felelte gonosz vigyorral a képén. - De most nézz előre és semmi ne kerülje el a figyelmedet!

Fintorogni kezdtem, képtelen voltam visszatartani a megjegyzésem.

- Ennek az izének ázott kutya szaga van!

*

Átérve a kettős épületegyüttest körülvevő vízárok széles hídján, még mindig lenyűgözött Rion kastélyának fényűző, mégis otthonos szépsége. Bár igyekeztem koncentrálni, de számtalanszor elkalandoztak a gondolataim.

Ez a hely lehetne akár az otthonom is?

Szinte láttam magunkat a főépület előtti pavilonnál a csillagos ég alatt. És amint egy dajka vigyázza a gyermekem álmát, mert nekem, mint esetleges királynénak nem a nevelése lenne az elsődleges dolgom...

Képes lennék erre egyáltalán?

- Minden rendben? - figyeltem fel Daven (talán sokadik) kérdésére.

- Persze, miért?

Felvonta egyik szemöldökét.

- Mert mindjárt letöröd a karom, úgy befeszültél. - jegyezte meg. - Ha meggondoltad magad, akkor...

- Dehogy! - vágtam rá, mivel közben több vendéggel együtt a bálterem felé kísértek bennünket. - Jól vagyok, ne miattam aggódj!

Kinyílt az óriási, hófehér ajtó és belépve a haragoszölddel mázolt terembe, - amelyet ezernyi gyertya és fáklya fénye festett meg -, bejelentettek bennünket a legalább százötven főt számláló, előkelő vendégseregnek.

- Daven és Sera Solveig-Arne, Inara és az északi mágikusok fejedelmi helytartói. - csukta össze papírtekercsét a kastély..."erre alkalmas személyzeti tagja", majd fejet hajtva jelezte, hogy fáradjunk beljebb és már üdvözölte is az utánunk érkezőket.

Kényelmetlenül éreztem magam a ránk szegeződő tekintetek kereszttüzében és még több nyomás helyeződött rám, amikor azon gondolkodtam, hányan lehettek köztük Rion árulói.

Ki volt szemtanúja annak, ahogy a porban könyörgött kegyelemért a népének? Ki mosolygott, amikor megfosztották őt a rangjától? Ki koccintotta poharát, mielőtt az átok megköttetett és mindenki feledésbe merült?

Muszáj volt megőriznem a hidegvéremet, hiába nem létezett olyan.

- És most? - kapaszkodtam Daven jelenlétébe, miközben leemeltünk a kedves kis felszolgálólány kínálótálcájáról egy-egy kristálypoharat, ami valami buborékos, sárgás színű italt tartalmazott .

- Jól érezzük magunkat, elcsevegünk, bevegyülünk és elsőként megvárjuk, amíg megérkezik a király, hogy egy nyitótánccal kezdetét vegye az est. - kortyolt Daven a poharából, majd az enyémre mutatva megjegyezte: - Jobb lesz, ha a tiédet is én iszom meg. Neked kérünk valami gyümölcslevet.

- Be ne merj nekem rúgni, mert megkeserülöd!

Megvillantotta széles mosolyát és kissé oldalra biccentette a fejét.

- Csak nem berezeltél, drága Sera?

Önelégült vigyorral válaszoltam.

- Te leszel berezelve, ha úgy állítunk haza, hogy...

Trombitaszó hangos, ékes dallama szakított félbe, amitől összerezzentem. Sorfal keletkezett a bálterem bejáratánál, nyílt az ajtó és kíséretével belépett ő...azt a dagadt, piszkosszőke fürtös disznó, roskadásig megrakva Arál ékszerekkel.

- Sokáig éljen a király! - zengte a kancellár és tapssal üdvözölte urát.

- Éljen a király! - tapsolt a tömeg (velünk együtt), majd meghajlásunkat követően Őfelsége mondott néhány felszínes, unalmas mondatot köszöntésül.

A bennem ébredt izzó mágiát alig bírtam elcsitítani, amikor a muzsika megszólalt és Emrys egy csinos, középkorú, szőke hölgyet vezetett táncba a bálterem közepén. Testhezálló, királykék ruhájának hosszú uszálya seperte léptei közben a márványpadlót. Hiraya. Kecses, elnyújtott mozdulatok követték egymást, teljes összhangban álltak a zenével és az egész tánctermet végig keringőzték. Erre a ritmusra lépkedtem előrébb én is, miközben a vörös köd az agyamra szállt. Minél közelebbről akartam látni azt a nőt, minél beljebb akartam döfni valamit a...

Kar fonódott a derekamra és gyengéden magához húzott. 

- Kedvedre való lenne, igaz, Kincs? - kérdezte Daven sokat sejtetően. - A tánc. 

Néztem azt a nőt, aki még egy szót sem szólt és fogalma sem volt róla, hogy valaki máris halálos gyűlöletet táplált iránta. Gyönyörű képek rajzolódtak ki a szemem előtt a kegyetlenebbnél kegyetlenebb módszerekről, de keményen az eszembe kellett vésnem, hogy nem ezért érkeztünk.

- De még mennyire - mondtam előre meredve.

Nem sokkal később aztán egyre több ember csatlakozott a tánchoz és azon kaptam magam, hogy Daven felém nyújtotta a kezét.

- Akkor hát egy utolsó bál, mielőtt kitekerik a nyakamat, hová hoztalak? - súgta és bár azt kívántam, bárcsak Rionnal táncolhatnék, természetesen elfogadtam a gesztust.

- Mondjak nemet a férjemnek? - válaszoltam kérdéssel és a markába csúsztattam a kezemet.

- Meglehetősen sokszor teszed - vigyorgott velem össze, miközben átölelte a derekamat és vezetni kezdett. - Figyelj, a zenéből ítélve ez egy körtánc lesz, ahogy azt korábban átbeszéltük - mondta halkabban. - A férfiak a helyükön maradnak és minden hölgy hozzájuk perdül. Ne agyald túl, csak csináld, amit a többiek! Olyan egyszerű lépések, mint a faék, menni fog.

- Bízd ide! - húztam ki magam büszkén és alig vártam, hogy annak a görény királynak a karjai közt kössek ki.

A muzsikusok hamarosan gyorsabb ütemet és zenét váltottak, a hölgyek egy külső, míg a férfiak egy belső kört kezdtek kialakítani.

- Vigyázz magadra! - hajolt meg előttem Daven és egy utolsó perdítés után elengedte a kezemet, hogy partnert váltsunk.

A kezdeti, bizonytalan lépések után férfitól férfiig táncoltam, erős kölnijük úgy eltelítette éles érzékeimet, hogy kétszer is tüsszentenem kellett, de legalább így pontosan ennyivel kevesebbel kellett kínos, néhány szavas csevejbe bocsátkoznom.

- Örvendek Hölgyem!

- Hogy van Hölgyem?

- Gyönyörű ma este, Hölgyem!

- Szívesen megismerném Inara...

- További kellemes estét! - vágtam a szavába a pókhasú, kopaszodó tagnak és ahogy térültem, fordultam a már jól megszokott lépések és karlendítések közepette, el is jutottam a következő partneremig. 

Elfogadtam kinyújtott karját, a vállára tettem a kezem, ő pedig átölelt. Megesküdtem volna, hogy valami morgást hallottam ezzel egyetemben.

- Örvendek a találkozásnak! - köszöntött a karcos hang tulajdonosa, maga Emrys Wildforce és határozott léptekkel táncba vezetett.

Örömteli mosoly terült el a képemen, amikor Sera aranyló szempárját arra a féregre emeltem és hibátlanul követtem a lépéseit.

- Ó, éppen ellenkezőleg! Mi vagyunk hálásak a meghívásért, Felséges Úr! Igazán nagy nap ez a mai, hogy végre személyesen is megismerhetem. - álltam barna tekintetét, majd kissé összepréseltem a szám és lenéztem. A medálját kerestem, amit nem láttam sehol. - Elnézését kérem, amennyiben a férjem kissé tolakodó volt a levelével, de mint tudja, a mi felelősségünk a mágus közösség összetartása. Sajnálattal értesültünk róla, hogy az Ön tanácsadója nem jelentkezett nálunk egyik évben sem, noha ezen túl nem lett volna egyéb kötelessége felénk. A legkevésbé sem szeretnénk újra lehetőséget adni a korábbi borzalmaknak, ezért ez a szigorú protokoll részünkről. - A homlokomat ráncoltam. - Tudja nem is értem, hogyan nem derült ez ki már korábban.

- Ne szabadkozzon! - terelte el rögtön a témát és megütötte az orrom az idegességének penészes szaga. - Magam is bocsánattal tartozom, amiért nem szorgalmaztam a mágus kötelességeinek végrehajtását. 

- Őfelségének is biztosan megvan a teendőinek hosszú listája - rebegtettem a pillámat és nem kerülte el a figyelmemet, mennyire lenyűgözték őt Sera dús keblei. - El sem tudom képzelni, - folytattam ámuldozva - milyen nehéz lehet ilyen sok embert és ekkora területet irányítani úgy, hogy a megőrizze ezt a békét, amit eddig itt tapasztaltunk. - Csettintettem a nyelvemmel és édesgetve elmosolyodtam. - Egészen mágikus!

Észre sem vettük, hogy a zene már véget ért, de ő nem eresztett, sőt, kissé lejjebb csúsztak húsos ujjai a hátamon. 

- Remélem élvezhetem még kegyedék társaságát az éjszaka folyamán. - mondta azzal a titokzatos hangsúllyal, ami egy másodpercre kibillentett az elszántságomból.

Szerencsére Daven lépett mellénk, mielőtt válaszolhattam volna.

- Lenyűgöző az est. Hálával tartozunk Önnek ezért a pompás fogadtatásért! - örömködött, majd megfogta a kezem és jól érződött a mozdulaton, hogy "hozzá tartozom", amikor maga mellé terelt. - Igyál valamit Kincs! Pihenj, érezd jól magad és nemsokára megyek utánad. - intézte hozzám, én pedig ígéretemhez híven nem nehezítettem meg a dolgát. Máris kinéztem magamnak a gyümölcsökkel megrakott asztalt, hogy onnan figyelhessek mindent. Az őröket, a kijáratokat, Hirayat...

- Nem lenne ideje megbeszélni a dolgokat Őfelsége segítőjével is? - kérdeztem mégis. - Intézzük el a hivatalos dolgokat minél előbb, hogy - a királyra mosolyogtam - ne akasszuk meg ennek a fenséges bálnak a hangulatát!

- Mielőtt idejöttem, már váltottam vele néhány szót - simította meg Daven a hajamat és balra biccentett, egy vörös kaftánt viselő kopasz férfi felé, aki az ajtó mellett ácsorgott. Görcsbe rándult a gyomrom, amikor találkozott barna tekintete az enyémmel és fejet hajtott. - És egyeztetnék még Őfelségével is, hogy hol kerülhet sor a megbeszélésre. Már ha szabad rabolnom az értékes idejét.

- Természetesen. - válaszolta Emrys, de láthatóan kimértebbé vált. - Köszönöm a táncot, drága Sera!

- Örömömre szolgált! - mondtam ahelyett, hogy "örömömre szolgálna most azonnal kibelezni téged"

*

- Na, hogy állunk? - kérdeztem Davent tizenkét szelet őszibarack és négy pohár narancslével később.

Hamar megnehezítették az én feladatomat...Néhány nő ugyanis kinézett maguknak és dögunalmas beszédbe elegyedtek velem a szörnyű, úrinői életükről meg a telt naptárjukról, miszerint mikor kihez kell látogatóba utazniuk, amíg a férjeik tárgyalnak. Mondtak pár figyelemfelkeltő mondatot, de hamar találtak izgalmasabb témát a hivataloson túl. Csak úgy tudtam őket elviselni, ha tömtem a számat, nehogy túlzott őszinteség bukjon ki rajta. A végső döfést az adta meg, amikor az arannyal díszített barna ruhám anyagán szálltak vitába, hogy melyikőjük honnan hozatott már ehhez hasonlóan drága kelmét.

- Hamarosan kezdetét veszi egy... játék. - informált grimaszolva Daven. - A király azt mondta, hogy azután küldet értünk valakit, aki egy tárgyaláshoz alkalmas terembe vezet majd. Ott esélyem nyílhat megigézni őket, amiben szükségem lesz a segítségedre. A mágusról pedig... Flókinak hívják, de szerintem már eléggé ki van merülve. Ennek ellenére sem akarom egyedül a közeledben tudni! Nem bízom benne, de jelenleg talán nem jelent akkora veszélyt, mint amire egyébként képes.

- Szerinted nem gyanakszik? Mi van, ha csapda?

- Életben hagyták Oriont - nézett rám jelentőségteljesen. - Ő sem a legélesebb kés a fiókban, amiért azt hitte, hogy egy több száz évig élő uralkodóval így fog a legjobban kitolni. Ha mégis csapda lenne, akkor ezennel felhatalmazlak, hogy leszedheted a fejüket a nyakékért.

- Apropó nyakék...szerintem az...

- Mélyen tisztelt egybegyűltek! - szakította meg a csevejünket Emrys hangja, aki Hirayaval az oldalán lépett elő trónszékeikből felállva. - A ma esténk fénypontja, a tűztánc előtt mindenkit egy különleges játékra invitálunk hitvesemmel. Mint láthatták, az ünnepi máglya már meggyújtásra került a hátsó kertben, de van még egy kis dolgunk. A főépületet és a hátsó kertet átvizsgálva értékes kincsre bukkanhatnak, ugyanis a bál kezdete előtt elrejtettem egy tekercset. - Ekkor már mindenki nagy érdeklődéssel fordult feléjük. Mi is. - Az itt jelenlévőkkel különösen szoros kapcsolatot ápoltam az elmúlt tizenöt év során, ezért eképpen szeretném kifejezni a hálámat és...- széttárta karjait - olyan nagy ez a kastély! A tekercs tartalma pedig azonnali rangot ígér a legbelső körömbe, a Tanácsba. Akár néhány perc múltán élhet közületek bárki fényűző, befolyásos életet. 

Szinte hallottam leesni az állakat. Senki nem akart hinni a fülének és mi is megrökönyödötten néztünk össze Davennel. Ő azért, mert semmi értelmét nem látta ennek, én pedig azért mert rájöttem...azon a helyen mindenki, egytől egyig Rion árulójának számított. Az ajkamba haraptam és megsimítottam a hasam.

- A nők azt sutyorogták, hogy három tag is életét veszítette valamilyen betegségben az utóbbi időben - mondtam csendesen Davennek. 

- Nem lepődnék meg, ha nem ez lenne a valódi ok.

- Nem érdekel. Vigyél ki innen! - préseltem ki a fogaim közt, mert levert a víz. Nyomban képes lettem volna felégetni mindenkit. - Most.

- Zy...Sera - szorította meg a kezem és előre nézett, mert nem hívhattuk fel magunkra a figyelmet. - Nincs ennél jobb esélyünk. Higgadj le!

- Őrültség volt jönnöm.

- Őrültség lenne, ha...

Elhúzta a kezét és alig hallhatóan felszisszent, mert a tenyeremben forrni kezdtek az indulatok. Ekkor jöttem rá, milyen nagy veszélybe is sodorhatom magunkat, ezért lehunytam a szemem és mélyeket lélegeztem, hogy elcsitítsam.

- Mire vártok még? - nevetett harsányan az a félkegyelmű király, amire felocsúdtam - RANGRA FEL!

Eltelt két síri csendben töltött másodperc. Majd a tömeg egyszerre bolydult fel és a korábban jól öltözött, megfontolt nemesek, a csinosan tipegő, csípőjüket ringató nők űzött vad módjára kezdtek vágtába azért a tekercsért. Egy szempillantás alatt ürült ki a bálterem és nem állt odabent rajtunk kívül senki más a vendégsereg közül.

Emrys kuncogni kezdett és a szőke libáját a vendégek után küldte.

- Fáradjanak velünk! Így legalább lesz egy kis idő a hivatalos dolgokra is - intett balra, egy másik ajtó felé, ami egy kisebb tárgyalóterembe vezetett.  

Nem úgy volt, hogy a játék után kerül erre sor?

Hosszú, vésetekkel díszített faasztal, iratokkal roskadásig megrakott polcok a terem három falán, Odin, Thor és Freya apró szobrai az ajtóval szemben és egy hatalmas, fejedelmi csillár alkotta mindössze a berendezést. Előkelő volt, de annál egyszerűbb, viszont nem tudtam alaposabban szemügyre venni, mert Flóki lépett be. 

- Örvendek! - köszönt kissé hűvösen. Kezet csókolt nekem, majd megállt az egyik szabadon álló széknél...mellettem.

- Gyorsan szeretnénk pontot tenni az ügy végére - nyitott Daven barátságosan Flóki felé. - Őfelsége jóhiszeműségét meghálálva eltekintek minden nemű...

- Most, hogy így magunkra maradtunk...Térjünk a lényegre, nincs sok időm. - vágott a szavába Emrys és a rajta látott eddigi kedvesség tovaszállt. Az ösztöneim riadót fújtak. - Drága Sera, Arne Úr...erős a gyanúm, hogy amiért valójában érkeztek, azt nem adhatom Önöknek és tartok tőle, hogy - ciccegett - ezen oknál fogva nem is engedhetem, hogy távozzanak. - kúszott jegesség mély hangjába és ezzel együtt Daven karján megjelentek a cikázó villámok. - Az új testőröm... - mutogatott ránk nevetgélve és elismerőn bólintott - Kíváncsi voltam, mennyire nagy irányomba a hűsége, ezért a folyosón hagytam néhány levél látnokzsályát, kiderítve, hogy mit kezd vele. Nos...hamarosan ezután érkezett Arne Fejedelem megkeresése, szóval nem volt nehéz rájönnöm, hogy - hunyorított - valakik itt bizony kijátszották a rendszeremet, igaz?

Sarokba szorítottak. Mi álltunk a terem belső felében, előttünk a király, mellettem pedig egy nagyhatalmú mágus kapott helyett, mint egyszemélyes kivégzőosztag. Daven maga mögé akart terelni, de ekkorra már minden gátlásomat elengedtem.

- Nem tudod, mennyire szívesen öllek meg érte már most rögtön! - köptem, de ekkor Flóki maga elé rántott, a testemre mágikus hurok szorult és egy kés nyomódott a torkomhoz.

- Ha megmozdulsz, Arne, megölöm! - vicsorogta a fülembe, majd gusztustalanul beleszagolt a nyakamba és érces hangján odasúgta: - Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam szépségem. Előbb beszéljünk arról, hogyan tervez kijutni az a féreg az erődből, ha életben akarsz...

Kitört belőlem a röhögés. Hangosan nevettem, miközben az éles penge a nyakamhoz feszült és ezzel láthatóan senki nem tudott mit kezdeni. Ennek a Flókinak halvány gőze sem volt arról, hogy az én életem vagy halálom mit jelentett. Hogy hányszor néztem már vele szembe és hányszor győzedelmeskedtem.

- Bolondok! Daven visszavonom! A legjobb dolog volt, hogy én jöttem - nevettem a hurok csapdájában, mint egy hülye, majd egycsapásra váltam Orion ridegségének párjává és néztem farkasszemet Emryssel - Bolondok vagytok. 

Aztán a pokol tüze előtört belőlem. 

Fájdalom hasított az ujjbegyeimbe, amelyeket immár sötét pikkelyek fedtek, körbevett a sárkánytűz, melynek forró levét a mi Flókink itta meg. A kés koppant a barnával erezett márványpadlón, a hurok eltűnt, ő pedig üvöltve hátrált és próbálta eloltani a ruhájára átterjedt tüzet. Utána iramodtam és a szoknyámból letépett csíkkal fullasztottam belé a hangokat, nehogy betörjenek az őrök, majd a földre zuhantam vele és dulakodni kezdtünk.

Daven egyetlen szempillantás alatt termett Emrys mögött, ragadta meg a tarkóját és püfölte az asztalba a fejét. 

- Hol a kulcs? - rángatta.- Hol a kulcs te semmirekellő? - sziszegte, de ebben a sziszegésben sokkal több volt, mint indulatok. A pupillái teljesen kitágultak, miközben nem engedte, hogy Emrys másra nézzen rajta kívül. - Hol...a rúnakő? Hová tetted?

- Loki...Loki gondjaira bíztam - motyogta megbűvölve a király. 

- Az meg hol van? Miről beszélsz te hitvány féreg??? - követelte Daven a választ. Fogalmam sem volt róla, hogy ekkora hatalommal bírt. Hogy ilyen indulatok bujkáltak benne. A szemében kék villámok cikáztak fehéres fény közepette és odakint hatalmasakat dörrent az ég, pedig mindaddig jele sem volt viharnak. 

Beleszédültem a gondolatmeneteimbe, de nem találtam biztos pontot a kőhöz.

- Az imaház? - kérdeztem kifulladva Emryst. - Ott van a... többi istenség közt?

- Imaház. - lehelte Emrys a fejét ingatva. - Tűz!

Loki...tűz...

Tűzisten! Loki a tűzisten!

A kertben rakott máglya jutott először az eszembe.

- Ez belerakta a máglyába azt a rohadt követ? - húztam még erősebben a mágus szájába tömött anyagot, aki már javában fulladozott.

- OTT VAN? - üvöltött Daven artikulálatlanul Emrys pofájába, mire az nagy nehezen bólintott.

Flóki kapálózni kezdett, szörnyen aggódott, de a karmaim a húsába vájtak, nem eresztettem. Önelégültség lett rajtam úrrá. Ezek a nyomorultak azt hitték, hogy senkinek nem lenne bátorsága szó szerint tűzbe menni a kőért.

- Ki kell várnunk a megfelelő pillanatot, amíg az emberek bemennek - hadarta Daven. - És kell egy rejtekhely is. Bírod még tartani? - ejtette aggodalmas tekintetét a mágusra.

- Ne aggódj miattam! A legjobb személyt hoztad, ma estére, ismétlem! - emeltem fel büszkén a fejem. - Rengeteg búvóhelyet tudok a kert körül.

- Ezt meg...ezt hogy érted?  - sápadt le Emrys, akinek barna tekintete kitisztulni látszott. - Mikor...

Csak mosolyogni tudtam szerencsétlenen, miközben erősen tartottam a mágust, akinek a karja hólyagosra égett. Alig volt már magánál a fájdalomtól.

- Megnyugtató tudni, hogy mindeddig fogalmatok sem volt arról, - nyögtem a férfi súlyával küzdve - hogy elvittem a követ az imaházból.