Mágusok.
Nagyhatalmú varázslók, akik több mágiát is képesek uralmuk alá hajtani. Már régen elhagyták a hétköznapi világunkat, amely undorító bélyeget nyomott a képességeikre és én magam is csak egyetlen ilyesféle emberrel találkoztam életem során. Még gyerekként, Yara utcáin tengődve egy nap megállt előttem egy szakadt ruhás átutazó. Megsajnált és a semmiből termett a kezében egy takaró, meg két hatalmas, ropogós zsemle, melyekből egy egész héten át, minden napra jutott egy falat.

*

Még mindig alig hittem, hogy célt ért az üzenetem, amit lényegében Freya erőszakolt rám, hogy írjak meg, annyira tuszkolta hozzám a levéltartó hüvelyét. Olyan izgatott volt, hogy biztosra vettem, hogy talált valamit, de nem mertem ennél több reményt fűzni hozzá, ezért nem is szóltam senkinek. Kissé - nagyon - erőszakos, a keserűségemmel átitatott szavakba foglaltam egy rövid, észhez térítő levelet, bárki, bárhol is találja meg, majd útjára engedtem a Rasvelget. Az a sunyi madár még csak egy jelet sem adott, hogy esetleg sikerrel járt, erre tessék! Biztosan Riontól tanulta...

Az alsó épületben lévő tárgyalóterem ajtófélfájának dőlve hallgattam az összegyűltek beszélgetését. Egy légtérben tartózkodott a Mágusok Fejedelme, A Nap Leánya, Zulon jogos királya, a Kriegerek parancsnoka, az ő jobbkeze, Arwan és a barátaim. A Davenékkel érkező mágusokat addig Zillah, Erika és Soren szállásolták el. 

 Vegyes, nyomasztó érzések csatáztak bennem, így inkább csendbe burkolózva figyeltem, ahogy Rion az asztalfőnél ülve elmondta a többieknek, hogyan is kerültek ebbe a helyzetbe. Amikor ahhoz a részhez ért, amikor elfogták őt a kastélyban, inkább elfordítottam a fejem, mert rám törtek az imaházban látottak. Visszafordulva azonban megakadt a tekintetem Serán, aki éppúgy sápadt le, mintha maga is látta volna az egészet. Hófehérré vált bőre éles kontrasztot alkotott hullámos, hollófekete hajával. Daven a kezére tette az övét és a lány furcsa, elfelhősödött tekintete egycsapásra kiélesedett.

- Nagyon csendes vagy, Zya – jegyezte meg Collen és az asztalra könyökölt. – Te mentél el a kulcsért és a rúnakőért is. Nincs valami hozzáfűzni valód?

- Azt mondtad, nagy a szám. - feleltem.

Collen arca elkomorodott.

- És most először meg is sértődtél, amiért piszkáltalak?

Ellöktem magam az ajtótól és a mellem alatt összefontam a karjaimat.

- Csak tudjátok, egyszerűen nem megy ki a fejemből..., lenyűgöz az egész, hogy a környező királyságok mennyire össze tudtak fogni és megmenteni a mágiát Vellir királyától...

- Zya... - figyelmeztetett Lin csendesen, hiszen máris tudta, hogy milyen érzelmek dolgoztak bennem.

- ...viszont azon tűnődöm, mekkora is volt valójában az a hála a szövetségesek felé, ha egy elkapart levél kellett ahhoz, hogy rájöjjetek, baj van a szomszédban? - folytattam és keményebb hangra váltottam. - Ezek az emberek tizenöt éve vannak ide bezárva, miközben odakint az a mocsok vígan él! - Tizenöt éve tűnt el Orion Zulonból és most legyek végtelenül elégedett, amiért itt vagytok? Biztosan emlékeztek még rá? Tudjátok! Ő volt az a sárkány, aki megmentette az irhátokat a vereségtől!

- Sok az elfojtott feszültség, ezért vagy dühös. Teljesen érthető - állt fel Rion és hozzám indult, de én csak Serára és Davenre tudtam összpontosítani. 

- Segítenetek kellett volna! - vádoltam tovább a mágusokat. - Már akkor itt kellett volna lennetek, mielőtt... - elcsuklott a hangom Rion megcsonkított hátára gondolva. - Fogalmatok sincs, hogy miket kellett átélnie - sziszegtem és könnyek gördültek le az arcomon.

Abban a pillanatban az érzelmeim eluralkodtak és átvették az irányítást a józan ítélőképességem felett. Gyűlöltem azokat ott, az asztalnál ülve, akik eddig semmit sem tettek és azt kívántam, bárcsak ne ők kapták volna meg a levelet. Gyűlöltem mindent, ami idáig vezetett és minden újabb gondolattal csak jobban kavarodott fel a gyomrom.

Rion elém állt, kitakarta a többieket és két keze közé fogta az arcom. Gyengéden letörölte a könnyeimet és elfojtotta a bennem hirtelen lobbant sárkánytűz haragját. Ezüstös tekintete teljesen tiszta volt, nem csúfította ragyogását bármiféle neheztelés.

- Az átok alatt álltak éppúgy, mint bárki más. Te is tudod. Arra sem emlékeztek, hogy a világon vagyok. - mondta, majd végigmért. - Nem érzed jól magad?

- Semmi bajom! Mérges akarok lenni és mérges is vagyok - bújtam ki gondoskodó kezei közül, mert nem volt szükségem atyáskodásra.

- Sosem hagytuk volna cserben Oriont! - állt fel Sera az asztaltól és megigazította bézs, arannyal díszített köpenyét. - Azért vagyunk most itt, mert miután elolvastuk azt a levelet, tanácskoznunk kellett az idősekkel, hogy hogyan lehetséges az, amit benne állítottál. Időbe telt, mire rájöttünk, hogy valaki mágikus éket ütött a valóságba. Amint összeálltak az információk, tudtuk hogy óriási baj van és már indultunk is, hogy kiderítsük mindezt. Minket is sokkolt a felismerés.

Daven Sera mellé állt, Rion pedig belépett én mellém.

- Megértem, hogy dühös vagy és teljes joggal adnék igazat, ha saját szándékunkból fordítottunk volna hátat, de nem így van! - állt ki magukért a Fejedelem - Másképpen most mégis miért lennénk itt? Elhagytuk az otthonunkat és a népünket, mert mindazok után, amit Orion tett értünk, nem létezik olyan lehetőség, hogy ne segítsünk nektek, Zyana. Nézd. Látom, hogy mit jelent számodra ez az egész. - sokatmondó pillantást vetett Rion engem súroló vállára. - Hogy milyen fontos számodra mindenki, de kérlek tedd félre a haragod! Önhibánkon kívül kerültünk ebbe a nyomorult helyzetbe. Meg tudod ezt érteni? Engedd, hogy segítsünk, mert ennek mielőbb véget kell vetni! Sajnálom, ami odakint történt, de abban sem voltam biztos, hogy Oriont egyáltalán életben találjuk még.

Lenyeltem a torkomat maró könnyeket és a dacot. Persze, hogy igaza volt... Davenék éppúgy felejtkeztek el Rion létezéséről, ahogyan egész Zulon...Ahogyan én is azt hittem, hogy a szüleim egy, a semmiből előtörő járvány áldozatai lettek, nem pedig egy háború véres, mocskos következményéé. Ha aznap este nem lesünk be Wylanékkel a falak mögé, én magam sem tudtam volna meg soha, hogy a valódi királyt száműzték. 

Daven se nem kék, sem nem zöld szemébe néztem, ami inkább volt olyan , mint az óceán, vihar előtt.

- Elküldtem azt a levelet, pedig valójában már majdnem minden reményem odaveszett. Hinni akartam, hogy létezik még valaki odakint, aki segíteni tud és most, hogy itt álltok előttem...Minden annyira...hihetetlen és elképesztő egyszerre. Bocsánat mindenért, én csak... – A felszínre buggyant belőlem az a sok elfojtott remény, amelyek most felforgattak odabent. Megremegett a hangom, a mellkasomra tettem a kezem. - Ugye tényleg tudtok segíteni?

Sera hozzám lépett és szorosan magához ölelt, ami úgy tűnt, még Davent is váratlanabbul érte, mint engem. 

- Minden rendben lesz - simította meg a hajam. - Megígérem. Itt vagyunk.

*

A Sera gyűrűsujján húzódó, villámszerű heget tanulmányoztam, amiről azt mondta, ez a szövetségük jelképe Davennel. Sokszor elkalandoztak a gondolataim, mert az a mágus ott előttem, csaknem kiköpött mása volt Zillah-nak. Fekete haj, aranybarna, nyílt tekintet, ovális arc...akár ikrek is lehettek volna, ha eltekintettünk Sera szeplős orrától, a ténytől, hogy teljesen máshonnan származtak és hogy jó pár év különbség húzódott köztük.  

Az indulatok elcsendesedtek, a férfiak és a harcosok a problémánkat elemezték, míg mi ketten egy kicsit félrevonultunk az asztal végéhez. Fogalmam sem volt róla, hogy Sera honnan tudta, hogy csapongtak a gondolataim és szükségem lenne egy kis beszélgetésre...Egészen addig, amíg el nem mondta, hogy többek között képes a gondolatolvasásra. is.

- Szóval te így lettél halhatatlan... - állapítottam meg, miután elmeséltem, hogyan tettem szert én a sárkánytűzre. - És mi lett a barátaiddal, akikről meséltél? Rossz lehet végig nézni, ahogy ők idősödnek.

Elmosolyodott, de szomorúság bujkált a szemében.

- Valóban rossz. Nagyon rossz. De azok, akik a legközelebb állnak hozzánk, nos...velük egy másfajta szövetség él. Őket nem fogjuk elveszíteni. 

- Azt mondtad, hogy a bátyád Vellir királya, igaz? - elemezgettem tovább a hallottakat. - És hogy ő igéző. Ne értsd félre, csak hangosan gondolkodom a jövőről, de... hogyan maradhat uralmon manapság egy olyan király, aki maga is különleges képességgel bír? Rion után én már semmiben nem tudok bízni. Nem rejthet ez veszélyt a bátyádra nézve? Nem tart tőle, hogy egyszer csak ellene fordulnak?

- Ez egy teljesen jogos kérdés - ismerte el Sera. - De nem egyedül Rolf hoz döntéseket, a törvények összetetten lettek kialakítva. A tanácsban például nincs sok igéző vagy mágus, hogy ezt ellensúlyozzák. Nélkülük a bátyám bizonyos esetekben nem bíráskodhat, viszont komoly előnyt is jelent, ha az uralkodó képes fellépni az erejével. Kemény tárgyalások vezettek addig, amíg kialakult az új rendszer, de egyelőre működőképes és folyamatosan alakítják. Különben is... - vont vállat - Rolf egyáltalán nem az az ember, akit megéri lebecsülni egy szál karddal a kezében sem. Rengeteget küzdöttünk ezért és az, hogy ez az Emrys ilyesmit követett el, azzal nem csak a mi területünk haragját vívta ki magának, hanem Vellirét és Reinadaét is.

Eltátottam a szám.

- Ezt meg hogy érted?

- Még az ideindulásunk előtt értesítettük a bátyámékat, bár nem volt könnyű megtörni felettük az átok homályát. Borzasztóan szerteágazó és erős lehet ez a kötés, de nem nem megtörhetetlen és nekünk jelen helyzetben ez a legjobb hír. Felmérjük a lehetőségeket és a veszélyt, a szükséges méretű csapat pedig készen fog állni, ha kell.

Rion beszélgetése a többiekkel csendbe fulladt, amikor ő is meghallotta, miről beszéltünk. 

- Három királyság segítségére is számíthatunk? - dülledtek ki Wylan kék szemei.

- Kettő - javította ki Daven. – Inara csak egy független földrész.

- Inara? - kérdezte Rion. Számomra is ismeretlen volt ez a hely.

- Azt jelenti ragyogó fény - válaszolta meg Sera és a szemében is valami ilyesmi tükröződött - Így neveztük el az otthonunkat, miután minden a helyére került.

 - Az a hely tele mágiával... - derült fel Rion sebhelyes arca. - Alig várom, hogy újra lássam.

- Újra? - kérdeztem. - Jártál már ott?

- Többnyire csak leveleztem Davenékkel, de néhányszor jártam ott, amikor szükségem volt egy kis levegőre. Nem kötöttem senkinek az orrára.

- Hát, pedig igazán megtehetted volna, mert majdnem lenyilaztuk a segítséget - dörzsölte meg orrnyergét Collen.

- Hamarosan látni fogod! - felelte Daven Rionnak és kényelmesen hátradőlt a székében. - Amint kijuttattunk ebből a fostengerből.

Riont láthatóan szórakoztatta a mágus kifejezése, mert elmosolyodott.

- Annyi éven át kerestem erre a helyzetre a szavakat, de a... fostenger - kuncogott - nos, ez igazán leír mindent.

- Ez a te műved? - suttogta Sera és felém fordult.

- Hogy érted?

Oldalra sandított.

- Orion. Legutóbbi emlékeim szerint nem volt ennyire...mármint akkor is diplomatikus volt csak...

- Hűvös? - kérdeztem.

Helyeslőn grimaszolt.

- Sosem voltam hűvös - tagadta szarkasztikusan Rion, mert nyilvánvalóan meghallotta.

- Hát, testhőmérséklet szerint biztosan nem... - röhögött Collen. - Mellesleg iszonyatosan béna és átlátszó az az akármi, amit reggelente műveltek. - színpadiasan meghajolt. - Megkönnyítem a dolgotokat és elmondom, hogy a hír, miszerint Zya melletted ül, Orion, kilőtt nyílként suhant végig az erődben és Sárkányvár egy emberként lélegzett fel, hogy ti ketten végre megtanultatok látni is, nem csak nézni. Hálásan köszönöm a békét a nevükben is! Nyílt titok, ami köztetek van.

- Várj! Mi is van akkor köztük? - csapott le a lehetőségre Celine, hiszen napok óta alig bírtam lerázni magamról a gyanakvását. Ravasz vigyor ült azon a gyönyörű fején, szavak nélkül is pontosan tudta, hogy mi a helyzet, csak szeretett piszkálni.

Nyilván mindenki erre az információra volt kíváncsi...és igazából én is. Izgatottság lett rajtam úrrá, mit fog ennyi ember előtt felelni Rion, őt azonban nem szorította sarokba egyikük sem. Továbbra is teljes nyugalomban adott választ a parancsnoka türelmetlen kérdésére, melynek értelmében:

- Ha eljön az ideje, Celine, mindenről tudni fogtok. Ami Zya és köztem van... - ezüst tekintete megtalálta az enyémet - azt szeretnénk még egy ideig a magunkénak megőrizni. Innentől már én vigyázok rá, legyen ennyi elég.

Lin elharapott egy örömteli sikkantást, és bár láttam rajta, hogy legszívesebben a székéhez szögezné Riont és kivallatná, inkább engedelmeskedett királya szavának és nem firtatta tovább.

- Őszintén őrülök a boldogságodnak! Megérdemled. - mondta Daven, ám nem sokáig fürdőzött az örömben, mert tekintete komorrá vált. - De mindenekelőtt szeretnék még valamit megbeszélni - terelte új vizekre a témát és Sera mögé sétált, kezét a lány vállaira helyezte. - Mindenben a segítségetekre leszünk, amiben tudunk, de van egy kikötésem.

- Hallgatlak – mondta Rion.

- Ha megszereztük a rúnakő másik felét, két mágust haza fogok küldeni Serával, mielőtt megtörne az átok. Én maradok a többiekkel, de az ő biztonsága számomra az első.

- Micsoda? - pattant fel székéből a lány és lerázta magáról férje kezét.

- Inarába mész, ahogy megbeszéltük. - ismételte Daven. - Ez nem vita tárgya.

- Azt beszéltük meg, maradok azután is, hogy gond nélkül megvan a kő. Hasznomat vehetitek az átoktör...

- Nem! - vágott keményen a szavába Daven. - Ezt csak te beszélted meg magaddal és én sosem egyeztem ebbe bele!

Igyekeztem odébb somfordálni és kimaradni ebből a parázsló vitából feleség és férj között. A többiek is így tettek volna, de...

- Nem megy senki sehová! - dörrent ránk Sera, ám még mindig Davennel nézett farkasszemet. - Hátul maradok és akkor megyek haza, ha nem látunk más megoldást, ezt ígértem, úgyhogy ezt is fogom tenni. Ne dönts helyettem!

Daven halkabban válaszolt.

- Nem helyetted döntök, hanem rólatok. 

- Rólatok? - értetlenkedett Collen és az ő ábrázata sem arról tanúskodott, hogy annyira élvezte volna ezt a helyzetet.

Ekkor választottam végre külön a Serán érezhető, makacs természetéhez nem igazán illő, finom, púderes illatot.

- Gyermekről beszél - mondtam ki hangosan és a tekintetek Serára szegeződtek. Majd rám. Aztán megint rá. 

- Nektek erről, ebben a helyzetben nem kell többet tudnotok! - szögezte le Daven és hideggé vált tekintete nem tűrt ellentmondást. - Őket nem fogom kockára tenni.

- Persze, hogy nem - válaszolta Celine velem egyidőben. 

Istenek! Teljesen érthető volt Daven reakciója. Még csak említés szintjén sem kerülhetett az ellenség birtokába egy ilyen kényes információ, hiszen bármikor még rosszabbra fordulhattak a dolgaink.

Sera mélyet lélegzett.

- A gyermekeink épsége az első és a jelenlegi helyzet nagyon is vonatkozik rájuk is, hiába nem ismerik Oriont. Nem engedem, hogy hazugságban nőjenek fel és addig maradok, amíg biztonságosnak ítélem meg. - szólalt meg immár valamivel nyugodtabban. - De veled szeretnék beszélni valamiről. Most. - azzal távozott, Daven pedig bosszúsan fújtatva a nyomában.

*

Az arcomat dörzsöltem és nagyot ásítottam.

- Be kellene épülnöd a kastélyba! - hallgattam Collen észjárását hajnalok hajnalán a főépület lépcsőin lefelé menet.

- Ennél közelebb nem vagyok benne biztos, hogy menni fog - válaszolta az előttem haladó Wylan. - Ahhoz a király személyes testőrének kellene lennem, hogy mindent figyelemmel kísérhessek, de nem avatnak olyan könnyen új tagot.

- Pedig valahogyan megoldhatnánk. Tudom, hogy képes lennél a feladatra. - értettem egyet Collennal, mire Wylan felnyögött.

- Kell, hogy legyen egy fülünk a kastélyban is - hangsúlyozta Collen - és bocs, de jelenleg csak te vagy rá alkalmas.

Mióta megérkezett a hirtelen jött segítségünk a mágusok személyében, a Kriegerek agya szikrát kapott és úgy tűnt, képtelenek voltak megnyugodni. Stratégiai ötletek ötletek hátán bukkantak elő, olyan zavaros és félmondatok által, amiből csak ők értették egymást. Őszintén örültem a lelkesedésüknek, de legalább ennyire lelkesedtem volna én is egy teáért, meg Rion öleléséért a jó puha ágyban, ám nem pazarolhattuk az időt. Lassacskán hajnalokba nyúltak az értekezések és sajnos a mágikus vérem nem adott mágikus kipihentséget. Ami azt illeti, egyre nehezebben tértem magamhoz, viszont ez Rionnak kifejezetten tetszett, hiszen így újabbnál újabb módszerekkel kísérletezhetett, hogy felkeltsen.

- Nem csak a kőre kell most fókuszálnunk. - simította le Soren a vörös szakállát. - Szükségünk lesz a külső támogatásra, amíg nem törjük meg az átkot.

- Ezügyben már folynak az egyeztetések Seráékkal. Vellir királya a szövetségesünk, de nem alapozhatunk egyedül erre. - felelte Rion és zavartalanul kulcsolta össze ujjait az enyémekkel. 

A szívem majd' kiesett a büszkeségtől és a boldogságtól, valahányszor ilyen apró, de annál szeretet teljesebb gesztussal fejezte ki az irántam érzett szerelmét.

- Van valami ötleted? - kérdeztem, mert pontosan olyan nyugalommal beszélt, mint aki már egy lépéssel előrébb járt.

- Lehet, – felelte kurtán, sejtelmesen, miközben befordultunk az előcsarnokba. A lángok köszöntöttek bennünket a kandallóban, a bennem izzó tűz pedig mintha válaszul megmoccant volna. - de keressünk megoldást Collenék tervére, mert van benne potenciál. Több szálon indulhatunk most el egyszerre.

Helyet foglaltunk az előtér vörös kanapéján és foteleiben, miközben a férfiak és az asszonyok lassan serénykedni kezdtek az étkezőteremnél, hogy megterítsenek a reggelihez. Rion szorosan mellém ült, kezét feltette mögém a háttámlára és a vállamat simogatta.

- Minden információra szükségünk van – fejtegette tovább Collen. - A legkisebbre is. Ismernünk kell a király minden lépését, vakfoltokat és újabb gyenge pontokat kell keresnünk.

- Ez túl nagy feladat egy személynek - mondtam. - Voltam már ott. Én tudnék segíteni Wylannek.

- Csakhogy nem fogsz! - ütötte meg Rion a keményebb, nagyúri hangját, amire odakaptam a fejem.

- Őfelségének igaza van – előzte meg Soren egy csípős válaszomat. - Bárki megjegyezhetett legutóbb, amekkora zűrzavart okoztál és most a lebukás legkisebb esélyét is ki kell zárnunk. - Wylanhez fordult. - Mennyi időre lenne szükséged?

Wylan hátra hajtotta fejét a fotelre és lehunyt szemmel mély levegőt vett. A többiek talán még nem, de én tudtam, hogy ez azt jelentette, hogy számíthatunk rá.

- Hetek. - felelte. - Talán egy-két hónap is, ha biztosra akarunk menni. Már ha meg tudom oldani, hogy feljebb helyezzenek, ami jelen állás szerint lehetetlen.

- Mi a lehetetlen? - kérdezte a megérkező Daven.

Elmondtuk neki a kétségeinket, a gondolatainkat, de az a mágus fejedelem csak mosolygott, óceán szemében ravaszság tükröződött.

- Vegyétek úgy, hogy nagyjából el van intézve. - felelte. - A rúnakőről pedig beszéltem a többiekkel. Szerintünk egy ilyen erős mágiát nem lehet ilyen hosszútávon fenntartani egyszeri megalkotással. Időnként muszáj tenni érte. 

- Ezt meg hogy érted? - ráncolta Soren a homlokát.

- Áldozni. Sokat gondolkodtam már ezen én is – vonta össze szemöldökét Rion. - Ebben az esetben viszont Emrysnek a mai napig szüksége van valakire, aki mágiával segíti.

Wylant figyeltem, hiszen nagyon elgondolkodott. Hosszú ideig hallgatott, szinte láttam magam előtt, ahogy pörögtek a gondolatai.

- Arra nem emlékszem, hogy milyen rendszerességgel, de már kétszer is láttam ott egy fekete csuklyás férfit. - mondta végül. - Különös tiszteletben volt tartva és minden alkalommal a királyhoz érkezett.

- Hogy kit láttál? - kérdezte Daven fennhangon és véresen komoly lett az ábrázata, karján apró villámok cikáztak. Rendkívül nyugtalanító volt ez a viselkedése.

- Egy férfit, kicsim - szólalt meg egy kedves női hang és tulajdonosa Davenhez sétált, gyengéden megsimította a karját és átölelte. - Egy férfit. Aki csuklyát viselt. Ez minden. – folytatta Sera és aranyló, fátyolos tekintete kis ideig nem eresztette Wylanét, aki úgy nézett ki, mintha mindjárt maga alá csinálna.

Aztán én következtem és pontosan értettem, miért, hiszen magam is láttam. Sera az emlékeim közt kutatott, az imaházas látomásban szereplő mágust kereste. Mit ne mondjak, a bennem élő fúriának nem igazán tetszett ez az engedély nélküli kutakodás, de tudtam, hogy a máguslány csak segíteni akart.

- Lánynak már nem igazán nevezném magam, de a kinézet valóban csalóka lehet – mosolygott Sera, mire grimaszolni kezdtem.

Kifelé a fejemből, mágusnyanya!

Még szélesebb lett a mosolya, amikor így válaszolt:

- Sárkányporonty.

- Parancsolsz? - kérdezte Rion, mire kitört belőlem a nevetés és lecsillapítottam őfelségét, mielőtt diplomáciai ügyet csinálnánk a gúnynevekből.

- Az a fekete csuklyás, meg a vörös palástos egy és ugyanaz a személy. Mágus, de...még sosem láttam - állapította meg Sera és Davenre nézett. - Ingrid szerint legfeljebb két -három hetente hozzá kell nyúlniuk a kő azon feléhez, de ez meglehetősen megterhelő ennyi időn keresztül egyetlen embernek. Nem lepődnék meg, ha az a mágus mostanra már erősen ki lenne merülve. Nézd! - Azzal megfogta férje kezét és mintegy szótlan beszélgetésbe kezdtek, hiszen Sera érintés útján is képes volt kommunikálni.

- Nem illik ám társaságban sugdolózni - heccelte őket Wylan, mire Daven felvonta a szemöldökét.

- Akkor hol illik?

Collen legalább olyan szenvedő fejet vágott, mint én, de legnagyobb meglepetésemre Riont rázta mellettem a nevetés. Megköszörülte a torkát és újra komolyságot erőltetett magára.

- Wylan, bármennyi idő is kelljen, megkapod. – állt fel mellőlem. - Collen! Titeket arra kérlek, vázoljátok fel a lehető legtöbb végkimenetelt és dolgozzátok ki a megoldásokat. Mindent pontosan látni akarok magam előtt. Nem hibázhatunk, ha arra kerül a sor, mert sok életről van szó.

- Így lesz! - ígérte Collen.

- Értettem, Felség! - húzta ki magát Wylan is. – De még mindig nem tudom, hogyan leszek testőr.

Daven homloka ráncba szaladt, látszott rajta, hogy nem szívesen szólalna meg, mégis megtette.

- Tudok igézni - felelte komoran, nekem meg elállt a lélegzetem. - Nem tökéletes, de ezúttal szükségünk lesz rá.

- Rá tudsz venni bárkit arra, amire akarod? - bukott ki belőlem a kérdés, mire bólintott. - Nem tudnád akkor a kintieket is megbabrálni, hogy emlékezzenek?

- Tömegesen nem. - felelte. - Túl időigényes.

- És mi lenne, ha magát a királyt babonáznád meg, hogy adja át a követ? - kérdeztem újabbat.

- Túl kockázatos. - felelte a mágus. - Ezért mondtam a korábbira is azt, hogy nagyjából. Be tudom juttatni Wylant, de ez a képességem nem túl erős és rövid időn belül eloszlik a ráerőltetett hazugság. Szükségünk lenne mondjuk egy...egy hivatalos iratra a kinevezésről. Magától a királytól, amit senki nem mer megkérdőjelezni odabent, így Wylan védve lesz.

Ráérős, határozott mozdulatokkal felálltam a kanapéról, odasétáltam Daven elé, és megpaskolva a vállát, ennyit feleltem:

- Vedd úgy, hogy el van intézve.

*

Három nap. Ennyi időbe telt csupán, amíg beszereztem Wylannek a hamis, Emrys aláírásával hitelesített dokumentumot, mely tartalmazta Wylan kinevezésének engedélyezését. Pár imát mondjuk elmormoltam a Nornákhoz, hogy ne kerüljön a király keze közé, de az én papíromat sem ellenőrizte szinte senki a katonatáborban, ezért bizakodva álltam a helyzethez.

Már visszafelé tartottam az erődbe Freya hátán, hogy mire Daven és Sera visszaérnek Inarából, elindulhasson a tervünk ezen része is, és a szél langyos áramlatai a gondolataimba ringattak.

A két mágust gyönyörű gyermekek várhatták haza, ők mégis a segítségünkre siettek. Én magam is aggódtam azért, hogy Sera velünk maradt, de megnyugtattak, hogy a gyerekek a legnagyobb biztonságban vannak és amíg a szülők így gondolták, addig elfogadtam ezt. Jóval több tudás és tapasztalat volt a birtokukban, mint nekem, a szívem egy részét mégis ólomként húzták a jövő lehetőségei.

Mi lesz velünk odakint Orionnal?

Ki leszek én?

Ki akarok lenni?

Az egynyári szerelem, mint olyan, szóba sem jöhetett, de az, hogy milyen módon állok majd Rion mellett a továbbiakban... A kérdésem úgy tűnt, váratott még magára, ugyanis Rion dolgozója elé érve, Daven kioktató hangja szűrődött ki onnan.

- Ha kiszabadultok innen, szükségetek lesz a haderőre! - hangsúlyozta. - A déli vezetőség is ellenetek fogja küldeni a csapatait, hiszen te vagy a gonosz lény és ez innentől kezdve már nem csak belső viszály, hanem háború, Orion! Kellenek a csapatok! Vellir királya elsők közt ajánlotta a segítségét és tudod, hogy ránk is számíthatsz.

- Ha kiszabadulok, te is tudod, hogy nem kerülhet erre sor. - ágált ellen Orion és kicsit sem volt derűs a hangja. - Amit kiteszem innen a lábam, a népem védett. A bűnösök megfizetnek, de családokat...a családodat nem sodrom veszélybe.

- És mi van, ha balul sül el? Ha előbb jönnek ők ide, mint ahogy neked lenne időd átkot törni? - kérdezte ingerültebben a mágus fejedelem. - Királyi hadsereget nem fog feltartóztatni az az aprócska, közemberekből és nemesebbekből álló csapat, akiket kutattok.

- Tudom, Arne! - mennydörögte Orion és a folyosón lévő fáklyák fénye megremegett. - Szerinted nem tettem fel magamnak ezeket a kurva kérdéseket már legalább százszor? - jól hallhatóan felsóhajtott. - Tisztelem és becsülöm, hogy óvni akarsz, de értsd meg, hogy ebben nem fogok belevonni több életet, mint szükséges. Köszönöm, mérhetetlenül hálás vagyok, ha készenlétben álltok odaát, de ameddig csak lehet, ragaszkodom ehhez. Wylannek hála amúgy is elsőként tudnánk, ha készülődne a sereg, de ki kell őket játszanunk! Csak akkor tudhatják meg, hogy baj van, ha már bekövetkezett.

Egyetértettem Rionnal, bármilyen kockázatosnak is ígérkezett. 

- Meg fognak fizetni a bűnösök, Orion - szólalt meg Sera is. - Mi a terved velük? Mihez kezdjünk, ha elkaptuk őket?

- Ti...főleg te nem fogtok kezdeni velük semmit. Amíg lehet, az erőd megvéd titeket, aztán azt akarom, hogy a családotokat válasszátok és meneküljetek, ha ez nem úgy végződik, ahogy tervezzük.

- De Ori...

- Nem érdekel a véleményed Sera, itt mit sem ér a kiküzdött rangotok, amíg az érdeketekben hozok döntést! - válaszolta meg jegesen Orion. - A felelősökről én gondoskodom.

- És mi lesz Hirayaval? - kérdezte Sera és én ekkor nyitottam be a szobába. - Ő is az átok alatt le...

- Ki az a Hiraya? - tettem fel az egyszerű kérdést, ami nem is számíthatott olyan egyszerűnek, tekintve, hogy megfagyott odabent a levegőt.

Rion hátrahúzta szép szárnyait, feketével keretezett szemében bűntudat tükröződött. Bűntudat! Egy nő neve miatt.

- Ki...az a Hiraya? - erőltettem magamra minden türelmemet, hiszen tényleg bárki lehetett, de a tűz ereje már az ereimbe ivódott Rion sumákolása miatt.

- Te nem tudod, hogy...?

- Hagyjatok most magunkra! - fojtotta Rion Serába a szót, majd miután végig nézett rajtam és a mágusok távoztak... bezárta az ajtót és zsebre tette a kulcsot.

Mi a franc?

- Rion! - figyelmeztettem, hogy beszéljen, mert a viselkedése csak olaj lett a tűzre. A tüzemre. - Mi folyik itt?

- Ígérd meg, hogy meghallgatsz! - kérlelt, ám abban a pillanatban nem voltam benne biztos, hogy rendelkezem ehhez megfelelő erényekkel.

- Ígérem, hogy megfojtalak, ha nem kezded el most rögtön!

Rion a szakállát, a tarkóját dörzsölte, láthatóan feszélyezte ez a szorult helyzet.

- Nem beszéltem neked róla, mert nem volt érdemes - helyezte előtérbe és ekkor már tudtam, hogy fájni fog a válasza. Vetett rám még egy alapos pillantást, talán felkészült a legrosszabbra, majd kinyögte: - Hiraya ...Hiraya a feleségem.