*****

Mielőtt elkezdjük, itt a warning! hogy a korábbiakhoz képest erősen 18+ ez a fejezet! Tudom, hogy minden alkalommal elnyekergem, mennyire bizonytalan vagyok az ilyenek írásakor, de ezzel a duológiával lényegében a határaimat feszegetem, szóval folytatom :D 200x csiszoltam már rajta, remélem "fogyasztható" kategória lett :D

Jó olvasást, Kedveseim! <3 

*****

Egy rohadt jövendőmondó vagyok! 

Csupán néhány órája igyekeztem észhez téríteni Oriont, megpróbáltam elmozdítani a rá nehezedő súlyok egy részét és most az azok meg nem történtének a levét itta mindenki. A Nagyúr összeroppant.

- Rion! - nyögtem a füsttől fulladozva, de persze semmit nem ért. Zulon jogos királyának testén apró lángnyelvek ringatóztak és a mágikus tűz a falak mentén elkezdte bekelezni az erődöt.

Muszáj volt felébresztenem, ezért odakúsztam az ajtófélfához, felhúztam magam és kóválygó fejjel bebotorkáltam...volna a szobába, ha a lángok falat képezve fel nem lobbannak előttem, amitől az arcomat védve hátratántorodtam.

- Rion ébredj! - kiáltottam újra és újra, ám az a sárkányvérű Nagyúr ezúttal jobban hasonlított egy felgyújtott mormotára.

Hirtelen ötlettől vezérelve végig küzdöttem magam a lángoló folyosón és a legközelebbi, még szabad járású szoba fürdője felé vettem az irányt. Sietősen tocsogósra áztattam egy plédet és bebugyoláltam magam, hogy minél nagyobb felületen védjen, ám sajnos a füst ellen nem ért fikarcnyit sem. A tüdőmet kezdte elnehezíteni az égés szaga, mire visszaértem a dolgozóhoz, erősen szédültem, hiába fedtem el az arcom.

Azok a rohadt lángok ismét falat húztak elém, de én már eldöntöttem, mit akarok és bár iszonyúan kockázatos volt a sárkánytűzzel szemben, de átvettettem magam a forróságon, tettem pár instabil lépést és térdre rogytam a kanapén alvó Rion mellett és véletlenül arrébb rúgtam a földön heverő, tervezetekkel teli könyvét. Semmi más nem járt a fejemben, csak, hogy fel kell keltenem, a józan gondolatokat felülírta a szükség. A rajta táncoló lángok ellenére megragadtam a vállát és rázni kezdtem, ám a belém hatoló fájdalom miatt felsikoltottam. 

Bármit is érzett meg  rajtam Rion, az egyik pillanatban még mélyen aludt és nyögdécselt a rémálmoktól, most azonban kipattantak a szemei, ezüstös tekintetét végigfuttatta rajtam, majd felült és megragadta az alkarom.

- Mi történt? - zihálta.- Zya mi történt veled???

- A tűz! Egész Sárkányvárat felégeted! - köhécseltem erőtlenül és minden egyéb gondolatomat az egés okozta szenvedés tette ki.

Mintha csak akkor látta volna meg a lángokban álló szobát. Leírt néhány mozdulatot a kezével, tenyerét összezárta és a tűz egyik pillanatról a másikra foszlott semmivé. Rion kiüresedve zuhant vissza a kanapéra és térdére könyökölve a kezébe temette sebhelyes arcát.

Hirtelen azt sem tudtam, mitévő legyek. Álltam ott a pokolian lüktető kezemmel, előttem meg a kanapén ült összeroskadva Zulon egykori rettenthetetlen királya. Utolérték a terhek és kicsúszott alóla a talaj. Letérdeltem elé.

- Rion... - súgtam a nevét, mert fogalmam sem volt, mi mást mondhattam volna.

Amikor felemelte a fejét és könnyek sávozták végtelenül kimerült, szomorú arcát, mintha vasmarok szorította volna össze a szívemet. 

- Istenek! - súgtam levegőhöz kapva és próbáltam kitalálni, mihez kezdjek, de tekintete egy pillanatra kitisztult, és sietősen, a még mindig víztől csöpögő törölközőmért nyúlt, majd gyengéden bebugyolálta mindkét kezemet. 

Borzasztóan fájt, de némaságba burkolózva figyeltem az elnyújtott, gondoskodó mozdulatait, miközben az érzéseivel küszködött.

- Ezt...ezt minél előbb le kell hűten...

- Teszek rá, Orion! - mondtam zaklatottabban, mint terveztem. Kifújtam a levegőt. -  Meggyógyítják, de én nem megyek innen sehová, amíg nem könnyítesz végre egy kicsit a lelkeden. Ami veled történik, azt senki nem bírná ki ép ésszel. Beszélj hozzám! Mondj bármit, csak add ezt ki magadból!

Hosszú ideig csak meredt maga elé és ez kezdett megrémiszteni. Közelebb hajoltam hozzá, a torkomban óriási gombóc nőtt.

- Rion, kérle...

- Minden, amihez közöm van...lassan mindent és mindenkit tönkreteszek, Zya... Nekem sem jár  jobb, mint azoknak, akik betörtek ide - mondta elcsukló hangon és lecsúszott elém a földre. A lába közt ücsörögtem. - Elegem van. Olyan...kurvára...elegem van - hunyta be szorosan a szemét és újabb könnyek gurultak le az arcán.

Minden pocikám azért kiáltott, hogy próbáljam megölelni, mégsem tettem.

- Megoldjuk - mondtam halkan és valóban így is gondoltam. - Te is tudod, hogy nem ezt érdemled. Aki valóban ilyen sorsra kárhozott, az éppen a falakon túl éli egy óriási hazugságban az életét, mert másképp már régen felszabdalták volna. - Sikerült a kézfejemmel letörölnöm a könnyeit. - Te vagy Orion Strongblaze, de mindenek előtt egy érző emberi...- hellyel-közzel - lény és még te sem engedheted meg magadnak a luxust, hogy ne foglalkozz önmagaddal. Először ezen kell dolgoznod, csak azután tudsz a többiek segítségére is lenni.

- Ugyan, mihez kezdhetnék még itt? - kérdezte és szipogott egyet. 

- Először is menj ki és nyugtasd meg a néped! - feleltem. - A többit megbeszélhetjük utána.

Lehorgasztotta a fejét, barna haja eltakarta az arcát, ahogy a válla kissé rázkódni kezdett a csendes sírástól.

- Képtelen vagyok. Én ezt nem...

Égni kezdett a szemem. Akárhogyan álltak a személyes dolgaink, így szétesve látni őt, megrendített.

- Menni fog, hidd el! - mondtam. - Segítek. Ott leszek mögötted és ha másra nem is, rám számíthatsz. Segítek nektek megszerezni a rúnaköveket is. Itt maradok rendben? 

Rám emelte tekintetét.

- Nem kell úgy tenned, mintha...

- Én döntöttem így. Ezt akarom, tehát innentől kezdve csak magamnak felelek, ne emészd magad. - Kibújtattam az egyik kezemet a kötésből és megsimítottam az állát. - De cserébe arra kérlek, menj ki oda és mondd el nekik, hogy nem jött el a világ vége, csak egy pillanatra túlnőtt rajtad 15 év gondja.

Összevont szemöldökkel bámulta a kezemet, ami...ami nem is volt olyan szörnyű állapotban és már kevésbé is fájt. A sárkánytűz mégsem égetett volna meg annyira, ahogyan emlé...?

- A vezetőjük vagyok, Zya. Nem láthatnak ilyen állapotban - szakított ki a gondolataimból és úgy tűnt, némi életerő is visszatért belé.

- Senkit ne nézz hülyének, Orion! - találtam én is a hangomra. - Ezek az emberek nem vakok! Sokkal jobban ismernek, mint gondolnád és meg sem kell hozzá szólalnod. Aggódnak érted. Ne nyomj el még több fájdalmat, mert nem nézem végig, ahogy tönkreteszed magad! Azzal nem oldod meg a problémát, ha mindenkit kizársz, érted?

Szemében az ezüst fénylő csillagokkal telt meg. Megadón kifújta a levegőt.

- Legyen. Beszélek velük. - ígérte. - De előbb megkérünk valakit, hogy gyógyítsa meg a kezed. Borzasztóan sajnálom!

Felfelé görbült a szám széle.

- Kezdem azt hinni, hogy az alkudozás királya is vagy. Túlélem ne aggódj!

*

Zillah társaságában, a főépület bejáratának támaszkodva néztem végig, ahogy Rion kiállt a népe elé és beszélni kezdett. Háta mögé tette kezét és ökölbe szorította kissé remegő ujjait, ám a hangján a legapróbb bizonytalanságot sem hallottam. Beismerte Sárkányvár lakóinak, hogy ő tehetett a tűzről, hogy a gondjai átlépték a határait és őszintén bocsánatot kért a riadalomért, valamint a korábbi dühkitöréséért is. Az emberek reakciója pontosan az volt, amire számítottam. Collennal az élen fejezték ki együttérzésüket, elmondták, hogy a királyuk nincs egyedül a félelmeivel és úgy tűnt, ezek a beismerések, felvállalások csak még inkább megerősítették őket. Immár végre együtt osztoztak a terheken, ami sokkal könnyebben hordozhatóvá vált.

Szerencsére senki nem sérült meg, így Orion amennyire tudta, mágiájával rendbe hozta az okozott károkat és szépen lassan mindenki nyugovóra tért. Zillah-val beszélgettem odakint az egyik őrtűz mellett, míg a kezemet ellenőrizte, amikor a szemem sarkából felfigyeltem a Nagyúrra. Engem nézett, fejével felfelé biccentve kérdezte: találkozunk odafent? Aprót bólintottam, jelezve, hogy: mindjárt megyek.

- Nyúzott vagy – jegyezte meg Zillah, bár az ő arcán is fáradtság tükröződött. - Menj, pihenj le!

- Csak ha te is - húztam mosolyra a szám, majd magamhoz öleltem, miután végzett. - Köszönöm ismét!

- Úgy tűnik kiérdemeltem a "megmentőnk első számú gyógyítója" címet - kacsintott rám, de az a megnevezés csak gyomorgörcsöt váltott ki belőlem.

- Holnap reggel is sétálunk egyet? - kérdeztem, hogy eltereljem a gondolataimat.

- Hát persze – vonta össze szemöldökét, mert lényegében a természetesről kérdeztem. Újabban majd' minden reggel tettünk egy kis fejtisztító kört Sárkányvárban. - Minden rendben? - kérdezte.

- Minden. - hazudtam és a szememet dörzsöltem. - Azt hiszem, tényleg rám férne egy kis alvás. - Meglobogtattam az egyik befont, hosszú tincsét. - Jó éjt csoda gyógyító!

Ha lett volna olyan képessége, biztosan a gondolataim mélyére tekint, olyan figyelmesen bámult.

- Jó éjt! - mondta végül.

*

A dolgozószobában találtam rá Rionra. Éppen azt ellenőrizte a két fáklya félhomályában, hogy a tervezetekkel teli könyv minden lapja sértetlen maradt-e. Biztosan azokat olvasgatta, mielőtt elaludt.

- Ugye megmaradt az utókor számára minden leírás a szexpozitúrákról? - léptem be hozzá.

Felnézett a könyvből.

- Úgy tűnik, igen – felelte és apró, sejtelmes mosolyra húzódott a szája széle. - Még a kedvencem is.

Szívesen rávágtam volna, hogy "melyik", de más ügyben érkeztem.

- Jobban érzed magad? - kérdeztem.

- Egy kicsit – felelte és becsukta a könyvet. Letette az asztalra és neki támaszkodott, szeme ezüstje megtalált engem. - Köszönöm, hogy felébresztettél!

Lazán megvontam a vállam és közelebb sétáltam hozzá.

- Igazából a fejedet akartam venni, amiért mindenki odakint volt, téged meg nem láttalak sehol, de ...szívesen, máskor is!

Elgondolkodott.

- Azt mondtad, itt maradsz segíteni - összevonta szemöldökét és keresztezte izmos karjait a mellkasa előtt. - Komolyan gondoltad?

Leültem a kissé megperzselődött kanapéra és hátrasepertem a hajam.

- Komolyan.

- Miért?

- Először is a szüleim miatt. Meg akarom törni az átkot, hogy aztán megkeresd őket, mert ez a feltételem akkor, ha maradok, Orion. Meg kell találnod a néped...a népem és tudnom kell, mi történt a szüleimmel, rendben?

- Rendben – felelte gondolkodás nélkül. - És mik az indokaid az "először is" -en kívül?

- Bármilyen érzelmekkel kerültem is ide...megkedveltem az embereket. Zillah és Asena is a barátnőim. Nem tudnék tükörbe nézni, ha cserben hagynám őket. Na és Aisha... - elszorult a torkom.

- És mi van Collennal? - fordult felém immár teljes testtel.

- Hogy érted? - vontam össze a szemöldököm.

- Alakul köztetek valami, nem? - kérdezte és véresen komoly lett az ábrázata. - Megkíméllek egy újabb titkolózástól, a vak is látja. Gondolom őt sem hagynád itt.

Te jó ég! Hiszen ez a bőregér azt hiszi, hogy máris beleugrottam egy kapcsolatba!

- Hát ezért érdekelt, mi van Garennel, igaz? - felálltam. - Utánam nyomoztál? Azt hitted, hazudozom és szerelmi sokszögeket gyártok? - vontam kérdőre és olyan közel álltam meg előtte, hogy felfelé kellett emelnem a fejem, hogy ránézzek. - Azt hitted képes lennék veled azt tenni, amit, miközben a külön töltött időkben Collen melegíti az ágyam? Szerinted kavarnék én ilyet szart magamnak Orion?

Azon gondolkodtam, végül is miért ne játszanék el a gondolattal? Kíváncsi voltam Rion reakciójára.

- Collen megcsókolt, igen - vontam meg a vállam, mire megmerevedett, szemében a vörös parázsló foltokként izzott fel. - És tudod, milyen volt? Tudod, mit éreztem, amikor az ajka az enyémhez ért? - leheltem a z arcába, míg ő inkább előre meredt, de egyre mélyebbeket lélegzett.

Kitört belőlem a nevetés.

- A világ legrosszabb és leginkább megbánt csókja volt, azt biztosan állathatjuk mindketten. Bárminek is nevezzük Collennal a kapcsolatunkat, az biztos, hogy ebből maximum barátság kerekedik. Egy túlgondolt pillanat hülyesége volt az egész, nem kell itt megpukkanni Rion!

Rám siklott acélos tekintete.

- Senki nem pukkant meg Belmont, ne gondold, hogy annyira foglalkoztat, viszont azt nem tűröm, a hülyének néznek, világos? Ha kérdezlek, elvárom, hogy az igazat mondd!

- Már megint ez a ridegség! - sóhajtottam fel. - Még az ...alkunk előtt történt, szóval hátrébb az agarakkal! - szegeztem neki. - Egyedül veled kötöttem ilyen felelőtlen őrültséget, senki nem veri át azt a kőkemény fejed, rendben? - csipkelődve meghúztam egy tincsét, mire megragadta a csuklóm és elhúzta magától.

- Inkább menj aludni!

- Nem akarok aludni, szóval időm, mint a tenger megválaszolni a téged rendkívül felzaklató kérdéseket - pöcköltem a meg a mellkasát. 

Elhessegette a kezem.

- Hosszú nap volt. Minden normális ember aludni szokott éjszaka. - mondta cinikusan.

- Aha. Kivéve azok, akik azokat a rohadt mocsárlényeket látják lassan már ébren is.

Teljesen nyílt lett a tekintete, alaposan tanulmányozni kezdte az arcom és a hangjában is érezhetővé vált az érdeklődés, amikor megszólalt.

- Mióta nem aludtál? - hüvelykjével megsimította a szemem alatti sötét karikát és bőrének melegsége túlságosan...jól esett.

- Mióta visszajöttem - ismertem be halkan. - Szoktam aludni, de csak egy-két órát, amíg nem törnek rám az álmok. - Megborzongtam az emlékükre és egy pillanatra lehunytam a szemem. - Szóval felőlem aztán egész éjjel kitárgyalhatjuk, kinek milyen mentális szarságai vannak, mert rohadtul nincs kedvem a mai nap után eggyel sem álmodni.

A nyomott hangulat egycsapásra változott meg, amikor az ujját lejjebb csúsztatta és megfogta az állam.

- Miért segítettél ma nekem? - kérdezte. - A szavaid, amik szerint gyűlölsz, nem férnek össze a cselekedeteiddel.

Ott is hagyhattam volna. Elmehettem volna válasz nélkül... Mégsem tettem.

- Mert tudom milyen, amikor összeomlik körülötted minden – feleltem. - Tudom milyen érzés egyedül lenni ebben és mindenki érdemelne valakit, aki kirángatja onnan. És mert legutóbb te is segítettél rajtam.

A fülem mögé tűrt egy tincset és a belőle áradó törődés és erő... A szívem erősebbeket ütött és az a dacos, csipkelődő énem Rion minden érintésére hátrébb állt. Engedtem, hogy az a férfi egy kis időre átvegye az irányítást és hazudtam volna magamnak, ha azt mondom, hogy nem könnyebbültem meg egy kicsit.

- Én tudok segíteni az álmaiddal? - kérdezte, mire a fejemet ingattam.

- Csak el akarom őket felejteni - öleltem át magam. - De nem akarok róluk beszélni.

Állam alá akasztotta az ujját, hogy ránézzek, acélos tekintete olvadó, csillagfényű ezüstfolyammá vált.

- Én sem beszélgetni akarok.

Egek!

- Hanem ...mit szeretnél? - kérdeztem és az elmém felett átvette az irányítást a testem áruló bizsergése.

- Nem tudom – vallotta be, de a szemében tagadhatatlanul ott lakozott a válasz.

Megfogtam a csuklóját.

- Nem tudod, mit akarsz, de felhívtál magadhoz és nem beszélgetnél - oldalra biccentettem a fejem – Szerintem te most éppen hazudsz, Strongblaze!

Pimasz becézésem hallatán a tekintete elszánttá vált és az ajkamra csúszott, egy határozott mozdulattal magához vont, amitől fejbe kólintott az izgalom. 

- Igazából van egy be nem fejezett alkunk... Belmont.

Nyeltem egy nagyot, a testem máris forrt Rion minden érintésének ígéretétől. Megrohantak az emlékek, miket tett velem akkor éjjel és az érzés ezernyi, apró szikraként szántott végig a bőröm alatt. Az ajtó - vélhetőleg mágiája miatt – halkan becsukódott.

- És most befejeznéd - állapítottam meg. - Nem akarsz gondolkodni semmin, igaz?

Karját derekam köré fonta, felemelt, és felültett a mögöttünk lévő íróasztalra. Széttárta a lábaim, egyik kezével beletúrt a hajamba és türelmetlen csókokkal adott választ a kérdésemre. Eszközzé váltunk volna egymásnak a felejtésre? Tiltakoznom kellett volna. Nem szabadott volna ilyen jól esnie, mégis megtörtént. Hagytam, hogy megszabadítson a ruháimtól, hagytam, hogy csókokkal hintse vágytól lüktető testem, engedtem mohó vágyának, hogy a mellemet kényeztesse és belefeledkeztem az érzésbe, hogy kiéhezve markolásszon.

- Addig ki sem mész innen, amíg el nem felejtjük az összes szarságot, rendben? - zihálta a számra, benyálazta ujjait és a legérzékenyebb pontomon kényeztetett tovább.

- Mit akarsz tőlem? - nyögtem, de újabb csókokkal jutalmazott meg.

- Mindent - felelte rekedten. - Mindenedet akarom.

Fogalmam sem volt, hogy az őszinte szavak, a mozdulatai vagy mindkettő együtt, de nyögdécselve vetettem magam alá éhségének és felhúztam a lábaim az asztallap szélére. Úgy nézett rajtam végig, mintha én magam lettem volna az aznapi lakoma, a szemében izzó tűz immár fékezhetetlennél vált. Szabad keze végigsimított libabőrös testemen, majd összecsípte a mellbimbómat, amitől a kéj elárasztotta az elmém és hangosan nyögve rándultam össze.

- Egyetlen hangot sem tarthatsz vissza, érted? Mindent hallani akarok! - nyomott hátra, hogy elfektessen. A hideg lap csípte a bőröm, a fejem lelógott, mégis reszketve vártam arra, hogy Orion...ó, az a megátalkodott bőregér nekem essen.

- Meg fognak hallani és... - erőltettem nyelvem hegyére a szavakat, amik aztán belém fulladtak, amikor kemény férfiasságát hozzám dörzsölte, majd belemártotta a nedvességembe. 

Felszisszent és belemerült a látványba.

- Bízz bennem, nem fognak! - mondta torokhangon, majd eltűnt a combjaim közt és addig hajszolt, amíg akaratom ellenére el nem élveztem.

Elégedett morgásának rezgése a csontjaimig hatolt, a kezemért nyúlt, hogy felsegítse mámortól ernyedt testemet, majd újra forró csókokkal esett nekem. Dús borostájának karcolásától már égett a szám, de esküszöm a legszebb fájdalom volt, amivel valaha dolgom akadt.

- Érzed ezt? - mormolta. - Érzed, milyen észvesztő az ízed, Zya? Olyan vagy, mint a legdurvább tudatmódosító.

- Mondd, mit akarsz! - ziháltam és a férfiasságára kulcsoltam a kezem.

Az arcára kiült az a nagyúri maszk, de a szeme teli volt kéjjel. Megperdített, a csípőm az asztalnak ütközött.

- Könyökölj le! - utasított és attól a kemény hangszíntől izgatottság táncolt a gyomromban. Engedelmeskedtem.

Elégedetten dörmögött.

- Most állj terpeszbe!

Szétnyitottam a lábam, ő a derekamra tenyerelt, így nem tudtam mozdulni. Szemérmetlenül tárult fel előtte mindenem, a szívem zakatolása a fülemben vert visszhangot. Összerezzentem, amikor megragadta a lábam és igazított rajtam. Sosem voltam még ilyen kiszolgáltatott helyzetben, egy kissé talán el is bizonytalanodtam, mit csinálok. A szex számomra megállt azon a szinten, hogy mindkét fél kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, vagy figyelmes érintések közt okoztak nekem örömöt, de amit Rion művelt...

- Nézz rám! - érkezett az újabb utasítás és amikor hátranéztem, ott minden gondolatom elillant.

Rion tökéletes, csupasz testének látványa, a barna haján aranyszín glóriaként fénylő fáklyák félhomálya, a keze...a keze, amivel gyengéden kényeztette magát az én látványomra. 

Egek! A Valhalla kibaszott egére, ez az alak kicsinál!

- Rion...

- Látod, mit teszel velem? - kérdezte mély, távoli hangon és édes sóhaj hagyta el csodás ajkát, amikor egy újabbat húzott magán.

A látványa megrészegített, fájdalmasan harapdáltam az ajkam. Azt akartam, hogy tegyen már velem valamit, mert ha nem teszi meg, akkor én fogom kielégíteni magam, ám a következő pillanatban mögém állt és megmarkolta a csípőm.

- Meg kell ígérned, hogy szólsz, ha fájdalmat okozok, értetted? - kérdezte azon a nagyúri hangon, amitől levert a víz és végre rájöttem.

Nekem bizony nem a sárkány - féle kielégítetlenséggel volt aznap éjjel randevúm. Ő maga volt a Nagyúr.

- Orion én ezt nem így képzeltem. - józanodtam ki egycsapásra és fel akartam egyenesedni, de visszanyomott az asztallapra és nem eresztett. A hátamat simogatta, csókolgatott, kedvesen csitított és a törődésétől ismét elgyengült a térdem.

- Ilyesmire ne is gondolj, soha nem tenném meg veled azt! - mondta immár lágyabban. - Azért kérdeztem, mert ha átengedem magam... - mélyet sóhajtott - ha átengedem magam annak, amit okozol nekem, akkor megeshet, hogy elveszítem a fejem. És én ki akarlak élvezni ma éjjel.

Letérdelt mögém, megmarkolta a fenekem, nyelve a csiklómat kényeztette, én meg reszkető lábakkal, nyögdécselve próbáltam találni magamban bármit, ami megkérdőjelezheti ezt az egészet, de minden cserben hagyott...minden gondolatom elszállt, amikor hagytam, hogy újra a csúcs szélére sodorjon.

- Válaszolj Zya, mert kikészítesz! Szólsz nekem, ugye? - állt fel ismét, kiéhezve simogatta a domborulataim.

A fejem még kóválygott, de nyeltem egyet és bólintottam, neki pedig több sem kellett. Vigyázva belém csusszant, majd egyre keményebb és határozottabb mozdulatokkal tett magáévá, miközben egyszerűen darabjaira tördelte a kétségekkel teli világom. Zihálásra, mámortól ködös, hangos nyögésekre és annak hangjára redukálódott minden, ahogyan újra és újra felnyársalt. Odinra! Kéjes morgásának hangja eltelítette az elmémet.

Elnyúltam az asztalon, megkapaszkodtam a lapjában, és én kértem, a nevét ismételve könyörögtem hozzá, hogy teljesítse be a gyönyör ígéretét, amit okozott. A fenekemre csapott és az éles, lüktető fájdalom csak tovább fokozta azt a vad tüzet, ami kettőnk között kelt életre. Ez egyértelműen nem szeretkezés volt... Olyan keményen megdugott, hogy az utolsó utáni gondolatomat is elűzte a francba, ahogyan tervezte. Minden a jelen köré épült, a felfoghatatlanul helytelen és mégis kicsesettül őrjítő érzésekre, mígnem a beteljesült orgazmusom mindent elsöpört.

Azt mondta én vagyok számára a tudatmódosító, de ha ez így volt, akkor nem találtam megnevezést arra, amit ő váltott ki belőlem. Segített, hogy továbbra is háttal neki, felálljak, megmarkolta a melleim, ajka a nyakamra tapadt és karcos nyögésekkel lökött bennem újabbakat, de a testem hirtelen összerándult és felkiáltva az alhasamhoz kaptam. Ki sem kellett mondanom, tudta, hogy fájdalmat okozott. Azonnal kicsusszant belőlem és rémülten kereste a tekintetemet.

- Szólalj meg! Nagyon fáj? - sürgetett. - Zyus, kérlek!

Zyus.

- Semmi bajom – nyeltem nagyot és a fejemet ingattam. - Csak ez a póz... Válthatnánk másikra?

Úgy tanulmányozott, mintha azt hitte volna, hogy hazudok. Átöleltem a nyakát, beletúrtam barna tincsei közé és csókokkal adtam a tudtára, hogy nem kell értem aggódnia... folytatni akarom. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt és felvett az ölébe.

- Mondd, mit szeretnél! - vetette fel.

Sejtelmesen elvigyorodtam.

- Mutasd meg, melyik a kedvenced abból a könyvből!

- Azt ki kell érdemelni – kacsintott rám és az arcán húzódó heg megrezzent. - De most valami más jutott az eszembe.

- Éspedig?

Leült velem az ölében a kanapéra és engedte, hogy felfedezzem izmos testének vonalait, miközben a fenekembe markolt.

- Guggolj fel ide! - mormolta és már úgy is helyezkedett, hogy a lehető legkönnyebb dolgom legyen.

Elöntötte az arcomat a forróság.

- Mindenáron ki akarsz mozdítani a kényelmes közegemből, igaz? - kérdeztem és ezzel együtt ezüstös tekintete óvatosabb lett. Törődőbb.

- Te is megtetted ma velem és végül nem is volt olyan rossz élmény. - elégedett mosolyra húzódott a szája. - Szerintem te sokkal...sokkal jobban jársz majd.

Mosolyogva ingattam a fejem. Beképzelt bőregér még itt is!

Karomat a nyaka köré kulcsolta és gyengéden masszírozta a mellemet, miközben ajka és nyelve az enyémekkel vívott hosszú csatát. A lábam közt lüktető, kínzó vágyat azzal csillapítottam, hogy újra és újra hozzásimultam férfiasságához.

- Csak kapaszkodj belém! Tartalak - súgta a számra és alátámasztotta a fenekemet, hogy rá tudjak guggolni. - Nézz rám! Ügyes kislány!

Tekintete nem eresztette az enyémet, és az  a mámor az arcán...ahogy ajka elnyílt az élvezettől... Éhesen belém markolt és segített fel-le mozognom úgy, hogy a számára is a legizgatóbb legyen.

- A rohadt életbe Zyus - nyögte, majd hátradöntötte fejét a kanapé támlájára és beleharapott dús ajkába. - Ez így nem lesz hosszú...

Örömittasan kuncogtam és megragadtam az állát, hogy rám nézzen.

- Pedig most rajtam a sor, hogy megizzasszalak - mondtam önelégülten, miközben gyengéd köröket írtam le összeugrott mellbimbója körül. - Könyörögni fogsz a kegyelemért, Nagyúr!

A vörös szélesebb körben terült el íriszében és megnyalta az ajkát. Láthatóan tetszett neki a határozottságom.

- Tudod az alku lényegét. Ne hagyj gondolkodnom egyetlen másodpercre sem!

- Ó! Hidd el, nem fogsz te semmi máson agyalni, Orion. - kacsintottam. - Azzal kezdjük, hogy most szépen itt maradsz a fenekeden...Nagyúr.

Arra gondoltam, ha már minden erkölcsömet eldobtam arra a napra, akkor akár elkezdhetném még kijjebb tolni a szemérmesebb Zya határait és Rion jelenlétében fedezném fel újra a testemet. Kényelmesen elhelyezkedtem az asztal tetején, és Rionnak anélkül kellett végignéznie, hogy kielégítettem magam, hogy magához nyúlt volna. Ha megpróbálta...én abbahagytam. Tönkre akartam őt  tenni és ezzel ő is tisztában volt. Úgy nézett rám a kanapén fészkelődve, mint a prédájára rögtön ugró fenevad, méterekről is éreztem a belőle áradó, tomboló feszültséggel keveredett izgatott forróságot. 

Amikor már jól láthatóan reszketett a vágytól és én is kínzásnak gondoltam azt, amit teszek, ráérős léptekkel sétáltam vissza hozzá, elé térdeltem, aztán ajándékként a türelméért újra és újra a gyönyör legszélére hajszoltam. A szavak feleslegesek voltak, csak a karcos nyöszörgések és nyögések maradtak, beletúrt a hajamba és keményebben vezette magát a számba.

Kis idő múltán aztán elhúzódtam és a kezéért nyúltam, hogy felsegítsem.

- Gyere! - incselkedtem, majd négykézlábra ereszkedtem a puha szőnyegen, karjaimat kinyújtottam magam elé, hogy még lejjebb helyezkedjek, arcom a szőrmére hajtottam és szó szerint felkínáltam magam neki.

Élesen beszívta a levegőt és két ujjával finoman széthúzta nagyajkaimat, hogy belém csókolhasson.

- Átkozottul aljas egy nő vagy te Zya! - mormolta a bőrömre és éhesen rácsapott a fenekemre. Felsikkantottam, de mosolyogva kapaszkodtam meg a szőnyegben.

- Pont, ahogy szereted!

Erősen megragadta a csípőm és mögém helyezkedett.

- Pontosan úgy.

*

Ha nem sikerül újra megacéloznia magát és nem tud uralkodni a vágyain, akkor ez a nő lesz Orion veszte... Ez a nő, meg a vadítóan izgató hangja, amikor az orgazmusa csúcspontjában Rion nevét sikongatja. A rohadt életbe, újat mutatni Zyának, amit láthatóan iszonyúan élvezett, egy újabb szintre emelte Orion kíváncsiságát a lánnyal kapcsolatban. 

Vajon mi mindent tudna még neki mutatni?

 A Nagyúr pontosan tisztában volt minden cselekedetével, tudta, hogy saját maga bonyolítja még tovább az életét, most mégis magasról tett az egészre. Holnap...holnap majd gondolkodik, de ebben a pillanatban, ebben a lelkiállapotban sokkal inkább hagyta, hogy lefoglalja a kielégültség csodás üressége. 

A ruháikat szedegette össze, de amikor visszament a kanapén fekvő, gyönyörű nőhöz, - aki olyan érzéseket kezdett a felszínre csalogatni, amikről Rion már azt hitte, végleg odavesztek - ...Sárkányvár nagyura elmosolyodott, mert Zya bizony elaludt. Rion belebújt a nadrágjába, Zyára terítette a tunikáját és gyengéden az ölébe vette az alvó szépséget. 

Teljesen kimerült és bár a látvány csodás volt, Rion azon kapta magát, mintha... sajogna valami a mellkasában. Zya elmondta, hogy napok óta nem aludt a mocsárban szerzett szörnyű tapasztalás miatt és bár a Nagyúr tudta, hogy megviselték a lányt a történtek, de a saját fülével hallani, a saját szemével látni azt az elgyötört tekintetet...Rion ezért sosem akart megbocsátani magának, lelki terhek dugással való feldolgozása ide vagy oda...

Orion hosszú idő óta, először került az érzelmei kegyetlen hálójába. Amikor Zya elmondta, hogy - bár régebben -, Collen megcsókolta őt, legszívesebben összetört volna mindent, amit ért.

 A lány az övé! 

Megrázta a fejét és inkább a lépcsőfokokra koncentrált, hogy ágyba dugja Zyát a saját szobájában. 

Már megint ez a sárkány faszság. Dehogy az övé! 

Semmi közük nem volt egymáshoz, hiszen csak kurva alkukat kötöttek. Kurva alkukat, amiknek kurvára nem kellett volna, hogy legyen következményük. Megtörténtek és kész...

Viszont akkor miért érzett Rion továbbra is hiányt? Miért nem érezte elegendőnek, hogy ismét ágyba vihette Zyát? Miért volt ilyen kibaszott telhetetlen és miért nem akarta, hogy véget érjen ez az éjszaka? És legfőképp... miért ismerte be a lánynak, hogy a személyisége Rion gyengéje?

A Nagyúr mellkasát kitöltő otthonos melegtől a szívét bezáró jégfalak ropogni kezdtek.

- Folyamatosan hibákat követek el miattad - súgta hallhatatlanul a lány puha ajkára, miközben elfektette őt az ágyában. - A legszebb átok vagy, Zyana Belmont.