– Életem, segíts, kérlek – szólt Jimin a szoba másik végéből, egy tükör előtt próbálva megkötni a nyakkendőjét.

– Nem igaz, hogy még mindig nem tanultad meg – léptem mellé kuncogva, mire óvodások hisztijét megszégyenítően csapta teste mellé karjait. – Tessék – simítottam végig a fehér ingre omló fekete anyagon. – Várj, még ezt megigazítom – rendezgettem el gallérját.

– Jungkook... az egy dolog, hogy én nem tudok nyakkendőt kötni. Na de te meg az ingujjad nem tudod begombolni? – nyúlt csuklóm után, hogy rendbe szedjen engem.

– Pont akartam kérdezni, hogy nem volna-e kedved megcsinálni – vigyorodtam el, mire ő csak egy mosolygós fejrázással reagált, hogy aztán kisegíthessen engem. – Adhatom a zakódat? – léptem a vállfákhoz.

– Igen – bólogatott. Leakasztottam a hófehér kabátot, majd mögé vittem, hogy belebújhasson. – Te hogy állsz?

– Már csak az órám kell – nyúltam az asztalhoz, hogy felcsatoljam a bőrszíjas kiegészítőt. Én is magamra vettem az öltönykabátot, majd utoljára a tükörbe pillantva megigazítottam fekete tincseim.

– Mehetünk? – fordult az ajtó felé.

– Várj egy pillanatot – nyúltam utána. – Gyönyörű vagy – húztam közelebb, derekára fogva. – Sokkal gyönyörűbb, mint bárki más, sőt, ma még magadat is túlszárnyaltad – elpirulva sütötte le tekintetét.

– Szeretlek – mosolyodott el.

– Szeretlek – nyomtam apró csókot felfelé ívelő ajkaira. – A fogadalmas könyvecskék odakint vannak már?

– Igen, ne aggódj – nyúlt ezúttal fekete zakóm gombjához, amit elfelejtettem begombolni. – Menjünk, nem kellene elkésnünk a saját esküvőnkről.

– Miért ne? Stílusos volna, ha most mindenki ránk várna – kuncogtam, majd megragadtam kezét, és összekulcsoltam ujjainkat, hogy kilépjünk a szobából.

– Ideges vagyok – szorított meg.

– Nem kell, Kicsim. Együtt végigcsináljuk, ahogy mindent. Tökéletes lesz, tökéletes leszel. Igazából, te már az vagy – vigyorodtam el.

– Együtt végigcsináljuk – ismételte meg szavaimat, majd sóhajtott egyet.

– Készen állsz? – fordultam felé, mielőtt kiléptünk volna a hotel fűvel borított udvarára, ahol a sorokba rendezett székeken várakozott a násznépünk, az ajtón kívül közvetlenül az édesanyáink vártak ránk, hogy odakísérjenek minket.

– Nem hinném, hogy fel lehet készülni arra, hogy kevesebb, mint egy óra választ el attól, hogy a férjemnek nevezhesselek – kuncogott. – De egyébként igen. Ne ájulj el, te mész előre.

– Köszi, majd igyekszem – nyitottam ki az üveges nyílászárót. Mindkettőnk anyukája egyszerre fordult felénk.

– Annyira büszke vagyok rátok – húzta meghatott mosolyra száját anya. – Mehetünk? – karolt belém.

– Menjünk – eresztettem el mély sóhajt, majd elengedtem Jimin kezét.

Felcsendültek a zongorán játszott You are here első akkordjai, én pedig remegő léptekkel haladtam a zene ritmusára anya oldalán. Mindenki felállt, ahogy a széksorok közt egyenesen a szertartásvezető felé sétáltunk. Nem tudott lekötni az elragadó fekete-fehér díszítés, a háttérben húzódó tó tükrén csillanó napfény, szinte önkívületben voltam. Egy kisebb örökkévalóságnak tűnt, mire megérkeztem az asztal elé, a nekem kijelölt jobb oldalra. Szülőm egy utolsó, szoros ölelésbe vont, a fülembe súgta, hogy szeret, és reméli, legalább annyira boldog vagyok, mint ő, majd az apa melletti székhez ment.

Ujjaimat tördelve vártam, hogy Jimin felbukkanjon az ülőhelyek közti ösvény végén, és hiába láttam korábban pontosan, hogy fest, koncentrálnom kellett, hogy ne tátsam el a számat. Mintha lassított filmen néztem volna minden kecsesen magabiztos léptét, ahogy fehér öltönybe burkolt valójával, arcára elragadó mosolyt varázsolva egyre közelített felém. Nem tudtam elemelni pillantásom lényéről, ő pedig ugyanúgy rám szegezte boldogságot sugárzó szemeit. Megérkezve, ő is elengedte édesanyját, majd tőlem alig egy lépésnyi távolságra állapodott meg.

– Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Park Jimin és Jeon Jeongguk vőlegényeket, a megjelent tanúkat és szülőket, családtagokat és minden kedves vendégüket! – kezdte a szertartásvezető hölgy, miközben én ismét Szerelmem ujjaira kulcsoltam sajátjaimat. Idegességemben képtelen voltam további gyönyörű szavaira koncentrálni; mintha azok akár a szellő, elsüvítettek volna fülem mellett. – Kijelenti-e, Park Jimin, hogy az itt megjelent Jeon Jeonggukkal házasságot köt? – tette fel a kérdést, mire muszáj volt feleszmélnem. Bár a mellettem álló válaszában egészen biztos voltam, újabb löketnyi idegesség áradt szét testemben.

– Igen – hangzott el Jimin szájából a tisztán érthető szó, amiből utánozhatatlan boldogság áradt.

– Kijelenti-e, Jeon Jeongguk, hogy az itt megjelent Park Jiminnel házasságot köt? – került rám a sor azonnal.

– Igen – válaszoltam határozottan, arcomról letörölhetetlen mosollyal.

– Az ifjú pár kérésére, a jegygyűrűk felhúzása előtt hallgassuk meg egymásnak tett fogadalmukat – adta át mindkettőnknek az elmúlt hetekben annyiszor fellapozott könyvecskéket.

– Drága Jiminssim! – olvastam fel az első szavakat. – Szeretlek. Tudod, ezt ritkán mondtam el neked az elmúlt hét év alatt, mégis igyekeztem tetteimmel szavak nélkül is kifejezni minden végtelen érzelmem. Emlékszel, amikor megkértem a kezed? Azt hittem, soha nem lehetek majd attól boldogabb, mint amikor ott igent mondtál nekem. Tévedtem; a mai nap életem legszebbje. – csuklott el hangom már a legelején. – Természetesen viszont semmi nem lehet gyönyörűbb nálad. A homlokodba hulló tincseidnél, ragyogó mosolyodnál, telt ajkaidnál, az alig egymásra csúszó fogaidnál, apró kezeidnél, és minden angyali porcikádnál – felpillantottam rá, egyenesen könnyektől fényesen csillogó szemeibe. Egy másodpercre belevesztem tekintetébe, de hamar folytattam, hiszen magam is a sírás határát súroltam. – ... és ígérem, hogy újra és újra megmutatom, hogy a legcsodálatosabb ember vagy mind közül. Mert te vagy az én Csodám, a legjobb dolog, ami valaha történt velem. – csuktam össze a kék borítású füzetet, majd az asztalra helyezve azt nyúltam a fehér selyempárnán pihenő fehérarany karikagyűrűért, hogy aztán gyengéden bal kézfeje után nyúlva felhúzzam azt negyedik ujjára.

– Drága Egyetlenem! – kezdett bele, mire szemeim elé azonnal könnyfátyol borult. – Amikor először megpillantottalak, azonnal különlegesnek gondoltalak. Valaki olyannak, akitől nemhogy lepkék, sokkal inkább sárkányok repkedtek a gyomromban. – kuncogott fel első mondatai végén, majd rögtön tovább is haladt. Elmémet különös érzés lepte el, minden egyes szava szívemig hatolt, azonban mintha nem is hallottam volna; megszűnt minden, gondolataimat pedig egyetlen dolog töltötte ki: a velem szemben álló angyal, és az euforikus boldogságérzet, ami testemben szétáradva bénított meg engem néhány percre. – ...értelmet adtál az életemnek, majd szépen lassan te váltál az életem egyetlen értelmévé... – Gyönyörű beszédének csak foszlányait tudta valóban feldolgozni az agyam, egyedül az arcomról csorgó cseppek bizonyították, hogy valamiképp mégis minden kiejtett hangja célt ért. – Tudod jól, hogy egyetlen szót soha nem ejtettem ki a számon; most mégis azt kell mondanom, szeretnék a Te örökkéd lenni. – cserélte le ő is a kezében lévő könyvecskét a gyűrűre, miután óvatosan félresimított néhány elkószált könnycseppet bőréről. Sajátjai közé fogta bal kezem, majd rövidesen az én gyűrűsujjamon is ott fénylett már a karika.

– Ezennel tehát házastársakká nyílvánítom önöket. Jeon Jeongguk, megcsókolhatja a vőlegényét – bólintott a szertartásvezető visszafogott mosollyal.

Jimin fehér zakós derekára fogva húztam őt magamhoz, majd vigyoromat leküzdve érintettem ajkaimat övéihez. – Szeretlek – súgtam, amint elváltunk egymástól, majd újabb puszit nyomtam szájára.

Az előzőt újabb beszéd követte, szépen megfogalmazott szavak tömkelege, de figyelmem az addigiaktól is hiányosabbá vált, Jimin mosolygó szemein kívül semmi nem tudott elmém rejtekébe férkőzni. Csak néztem őt, szakíthatatlanul, és egyre mélyebbre zuhantam azok feketeségében, időérzékem magam mögött felejtve. Kifejezhetetlen boldogságérzet birtokolta testem minden apró részletét, és újra úgy éreztem magam, mint az első csókunk után; felhőtlenül, rózsaszín ködbe burkolózva – a valóság pedig nem is volt olyan távoli. Hiszen nem sokkal korábban csókoltam meg őt először férjemként.

– Végezetül engedjék meg, hogy elsőként gratuláljak házasságkötésükhöz, és kívánjak hosszú, boldog közös életet! – fejezte be, amire már nekem is sikerült összpontosítanom. Elénk lépett, mindkettőnkkel kezet fogott, majd mögöttünk ülő szüleinkkel is hasonlóan tett.

– Gratulálok, Kicsi – vont szoros ölelésbe a tanúm, Namjoon. Válla felett átpillantva láttam, hogy Taehyung is hasonlóan tesz Jiminnel.

Ezután köszöntöttek minket a családunk közelebbi és távolabbi tagjai, és természetesen a barátaink is. Mindenki boldog volt és őszinte, nekem azonban egyvalaki közelsége hiányzott máris nagyon, így nem is tétlenkedtem: amint az utolsó kézfogást is megejtettük, összefontam ujjainkat, hogy újabb rövid csókot váltva induljunk vissza az épületbe, ahol a fogadást tartottuk.

– Felkérném az ifjú párt, hogy fáradjanak ki az első hitvesi táncuk megejtéséhez – lépett Hoseok a mikrofonhoz, majd azonnal kikereste a Perfect című zenét.

Széles vigyorral ragadtam meg Jimint, majd azonnal a tánctér felé húztam őt. Körbeforgattam, majd jobb kezem derekára csúsztattam, míg ő baljával vállamra támaszkodott. Egy rövid ideig csak csendben ringatóztunk a dallamnak megfelelően, én pedig továbbra is mámorban úsztam, mint akit valósággal megbabonáztak.

– Jiminie – szóltam neki halkan, mire felvont szemöldökkel jelezte, hogy mondhatom. – Hallhatom majd újra a fogadalmad? Annyira elvarázsolódtam, hogy tulajdonképp szinte egy szavad sem fogtam fel – kuncogtam zavartan.

– Igen, neked bármikor szívesen felolvasom – mosolyodott el.

– Nem tudom, te mit érzel most – hajoltam szájához, hogy finom csókot hagyjak rajta –, de én biztosan a legboldogabb embere vagyok jelenleg ennek az univerzumnak.

– Akkor én pedig a legszerencsésebb. Hiszen nekem van a legjobb férjem ebben az univerzumban – harapta be alsó párnáját, huncut vigyort elfojtva vele.

– Szeretlek. Sokkal jobban, mint azt bármikor el tudom majd mondani neked – döntöttem homlokomat övének.

– Szeretlek, Jungkook, mindennél és mindenkinél jobban ezen a világon – pipiskedett, hogy ismét enyémekhez érintse ajkát, ezzel a valaha volt legőszintébb csókunkat eredményezve.

｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ

vœux (fn.): fogadalmak
[deuxième (szám.): második]

/

/Jungkook teljes fogadalmát az előző, Jiminét pedig a következő részben olvashatjátok.//