– Jó reggelt, Szerelmem – hallottam Jungkook szavait, amikor még szinte félálomban felé fordultam, és lazán átvetettem karomat hasfalán. Igazgatta a takarónkat, feljebb húzta azt derekamon.

– Neked is – motyogtam, világomról alig tudva. – Mennyi az idő?

– Tíz perc van az ébresztőmig, öt ötven, aludj még nyugodtan. Rendezem Yoont is, ha felkel addig – gördült oldalára, átölelve engem.

– Hány órát tartasz ma? – pislogtam álmosan.

– Csak hetedikig kell bent lennem, mivel a délutáni foglalkozások elmaradnak, így viszonylag hamar itthon leszek – mesélt, mire engem nyugtató hangjától ismét elkapott az elnyomó, mázsás súlyú álom.

– Ennek örülök – bújtam hozzá szorosabban.

Aprót kuncogott, majd homlokomtól indulva lassan végigpuszilta arcom jobb felét, mire szelíd mosoly költözött ábrázatomra. Finom csókot hintett számra, aztán óvatosan hátamra döntött, így enyhén fölém tudott hajolni. Folytatta ébresztő-jellegű tevékenységét, gyengéden becézgette ajkaimat, közben hajamat lustán simogatva.

– Még ilyenkor is gyönyörű vagy – suttogta.

– Nemár! – takartam el arcomat hirtelen zavaromban mindkét tenyeremmel.

– De igen – húzta el őket, csuklóimra fogva, végül puszit nyomva orrom hegyére.

Hitetlenkedve vontam őt közelebb magamhoz, így ajkaink ezúttal egy fokkal bátrabb, határozottabb módon forrtak össze. Akaratlan sóhajt eresztettem el, ahogy pizsamám alá nyúlva meztelen oldalam és hasam óvatos simogatásába kezdett, miközben szinte szünet nélkül csókolt, esetleg nyakam finom kínzására tért át – felesleges lett volna tagadni, hogy hiányoztunk a másiknak fizikai értelemben. Szerettem volna leállítani, hiszen nem tartottam jó ötletnek vad csókcsatába keveredni, lányunk az által lévő szobából bármikor átjöhetett hozzánk, de egyrészt, erre nehezen tudtam magam rávenni, másrészt, a hatra állított ébresztő elvégezte helyettem a piszkos munkát. Jungkook panaszosan morogva nyomta ki, majd dobta félre telefonját, hogy egy kicsit még visszahajoljon hozzám. Arcomat cirógatta, közben különböző pontjaimat lepte el figyelmes puszikkal.

– Mennem kell – dörgölte orrát enyémhez, mire kisgyerekként vigyorodtam el. – Főzzek neked is kávét?

– Igen, kérlek – adott egy utolsó csókot, majd lassan kikászálódott ágyunkból, és támolyogva elhagyta a szobát.

Kihasználva a keletkezett helyet, nyújtózkodva terültem szét, hiszen nekem felesleges lett volna ilyen korán felkelnem, így álmosan pislogva igyekeztem magam ébren tartani. Magamhoz öleltem a paplant, úgy szuszogtam lehunyt szemmel, amikor nyílt az ajtó, és néhány másodpercen belül már egy ismeretlen eredetű testtel lett több a rám nehezedő takaró súlya.

– Neked is jó reggelt – motyogtam, miközben Minyoon lassan felmászott egészen nyakamig, és hasra vágta magát rajtam.

– Jójeddej – puszilta meg arcomat. – Mimi – nyomta bőrömhöz plüsscicáját, mintha az is köszönne. – Émisz – tartotta fejét, hogy most én következek. Miután megkapta pusziját, ismét a játék volt soros. – Mimi – ahogy az is részesült a napindító üdvözlésben, már fel is ült. – Éees – dülöngélt mellettem előre-hátra.

– Szaladj ki apához a konyhába, ad neked enni, mindjárt megyek én is – tettem le az ágyról, megelőzve, hogy orra essen fentről.

Belebújtam szobapapucsomba, majd a fürdőszobát céloztam meg, hogy kissé felfrissítsem magam. Fog- és arcmosásom után csatlakoztam a család többi tagjához, ahol lányunk szendvicset majszolgatott, Jungkook répát szeletelt neki, a pulton pedig két kávé gőzölgött. Helyet foglaltam az asztalnál, és továbbra is álmosan taslogva szorongattam macskás bögrémet.

– Tessék, Kicsilány – tette le elé a feldarabolt zöldséget, mire Yoon vigyorogva kezdett a ropogtatásába.

Párom visszafelé indult, hogy öltözni kezdjen, míg itala fogyaszthatóvá hűlik, útközben gyors puszit nyomott homlokomra. – Émisz! – szólalt fel ennek láttán a kicsi, mire Kook mosolyogva fordult vissza, hogy rajta is megismételje tettét.

Csendesen teltek a percek, hallgattam a mellettem ülő halk majszolását, és továbbra is igyekeztem nem beleborulni a fekete löttybe. Idillünknek a visszatérő vetett véget, aki már szinte teljesen elkészülve, táskáját is magával hozva ült le közénk.

– Szerinted lesz időm reggelizni? – nézett az órára elmélkedve, ami még csak fél hetet mutatott.

– Szerintem simán – fojtottam el egy ásítást.

– Te kérsz valamit? – fordult hátra hozzám, miközben a hűtőből pakolt elő.

– Nem, majd később eszek, túl korán van még.

– De nehogy nekem ebédig ne egyél semmit! – emelte meg kenőkését.

– Ne félj, Minyoon úgyis éhes lesz hamarosan, majd akkor én is fogok vele. Igaz, Yoon? – néztem a kislányra, aki nagyokat bólogatott.

Jungkook hét előtt öt perccel állt fel az asztaltól, hogy lassan elinduljon, biztosan beérve az első, fél nyolckor kezdődő órájára. Puszit nyomott a már ölemben ücsörgő lányunk arcára, nekem finom csókot adott.

– Kikísérjük apát? – álltam fel, továbbra is kezemben tartva őt.

– Appp – nyúlt Kook felé, sírós hanggal.

– Mi a baj, Kicsim? – vette át tőlem.

– App – ismételte el sokszor, közben már keservesen zokogva, potyogó könnyekkel.

– Apa haza fog jönni nemsokára – simítottam végig nedves arcán. – Játszunk egyet, segítesz befejezni a munkámat, megnézünk egy mesét, és már itthon is lesz.

– Yoonie, semmi baj – lepte el puszikkal párom. – Visszaadlak apának, jó? – kérdezte, de lányunk nem igazán reagált, továbbra is ugyanazt a szót hajtogatta, egyre érthetetlenebbül.

– Gyere, Kincsem – fogtam újra én. – Hallgassunk zenét – indultam el a dolgozóasztalom felé, integetve Jungkooknak, mivel mindketten beláttuk, jobb, ha nem erőltetjük a búcsúzkodást

Útközben betértünk Minyoon szobájába, elhoztuk kedvenc babáját és két plüssállatát, amiket székemre tettem, beindítottam egy a lányunk kedvenceiből összeállított listát, majd visszamentünk, hogy felöltöztessem és kicseréljem a pelenkáját. Hadműveletünk végére már teljesen megnyugodott, főleg, hogy magának választhatta ki ruháit. Ezután én is magamra öltöttem egy kényelmes, itthoni viseletet pizsamám helyett.

– Na, mit szólsz, befejezzük ezt a tervet? – ültem székembe, őt is ölembe húzva. Imádta nézni, ahogy rajztáblámon ügyködök, főleg, ha gyerekdalokat hallgathattunk közben.

– Ilen – mutatott rá egy halványkék színre, amikor a vázlat még fehéren pompázott, én pedig épp a kitöltés árnyalatain és az anyagkombinációkon gondolkodtam.

– Erre gondolsz? – böktem rá a tollal, majd húztam egy csíkot vele.

– Iden – bólogatott, könyökeit az asztalon támasztva.

– Nem is rossz ötlet – gondoltam végig, mire azonnal elindult fejemben egy ötletfoszlány. – Ügyes vagy – pusziltam meg fejét.

Ezután a percek csak rohantak, ahogy nekikezdtem a részletes kidolgozásnak, itt-ott hozzáadtam, mintáztam, és mire észbe kaptam, egy kész vázlat tekintett rám vissza a képernyőről.

– Leteszlek egy kicsit, jó? Meg kell írnom a kiegészítést – ültettem székem mellé a szőnyegre, ahol babái hevertek várakozva.

Bekapcsoltam az addig félretolt laptopot, majd új dokumentumot hoztam létre, a ruhaterv számát adva címnek. A biztonság kedvéért először a rajzot csatoltam, majd a szokásos pontokba szedve megadtam a színkódokat, anyagneveket, illetve az esetlegesen nem egyértelmű részek precíz leírását.

– Appp – kapaszkodott lábamra Yoon, közben egy meztelen babát és egy rávaló ruhát szorongatva.

– Adjam rá? – kérdeztem, mire határozottan bólogatott. Gyorsan felöltöztettem a játékot, majd hátán tépőzárral rögzítettem is azt. – Tessék – nyújtottam neki vissza, hogy folytathassa tevékenységét.

Nem maradt már más dolgom, mint átfutni az összes kiegészítést, leellenőrizni a terveket, hogy átküldhessem őket a cégnek, ezzel lezárva a szezonra kiszabott munkám nehezebb részét. Abban a pillanatban, ahogy a kézbesítés gombra kattintottam, elfogott a jóleső elégedettség és nyugalom, hiszen napokkal a leadási határidő előtt elkészültem mindennel, bármiféle kapkodás vagy idegeskedés nélkül – ez pedig főleg lányunknak volt köszönhető, aki akárcsak azon a napon is, különböző módon inspirált és adott ötleteket.

– Odateszem főni az ebédet, kijössz velem a konyhába? – kérdeztem, lehajtva kikapcsolt laptopom fedelét.

– Iden – bólogatott, majd néhány játékát magával cipelve elindult utánam.

Szenvedések árán feltornázta magát az egyik székre, babáit az asztalon szétterítve. Én a pulthoz állva kezdtem húst, majd zöldségeket felszeletelni és vizet melegíteni a tűzhelyen.

– Kérsz enni valamit? – fordultam hátra, amikor egyelőre mindennel kész lettem.

– Éees – pislogott rám.

– Vidd be akkor ezeket a szobádba, nehogy bajuk essen – mutattam játékaira, mivel egyszer az egyikük már balesetet szenvedett hasonló módon, az utána következő hisztit pedig szerettem volna elkerülni.

Lekecmergett a székről, én pedig egyesével kezébe adtam őket, mellkasához szorítva azokat totyogott ki a konyhából. Amíg ő visszajött, én előszedtem egy pohár joghurtot és barackot apróra vágva kevertem el benne.

– Barackos joghurt jó lesz? – kérdeztem, az etetőszékbe ültetve őt.

– Bajakk – csillantak fel szemei, és már nyúlt is a műanyagkanálért.

– Mondd szépen, hogy barack – nevettem.

– Bajakk – vigyorodott el huncutul.

– Hihetetlen vagy – pusziltam meg fejét, és hagytam inkább enni.

Kinyitottam a hűtőt, elővettem egy szendvics alapanyagait, amit Yoon mellé ülve fogyasztottam el, miközben ő is szorgalmasan kanalazta uzsonnáját.

– Medettem – szólt, amikor saját tányéromat már a mosogatóba helyeztem.

– Mit szeretnél most csinálni? – szabadítottam ki.

– Mitimatkó! – tapsolt, majd kiszaladt a nappaliba.

Gyorsan megkevertem a tűzhelyen lévő ételt, lassú gázra kapcsoltam alatta, és követtem lányomat, aki a kanapén türelmetlenül dülöngélve várt rám.

– Húsvéti, karácsonyi vagy a zelefántos? – néztem rá.

– Ojmi!

– Mimit nem hozod ki?

– De! – mászott le azonnal, és apró léptekkel szobája felé futott, amíg én kikerestem a megfelelő részt.

Helyet foglaltam a szövetborítású ülőalkalmatosságon, majd magam mellé vettem őt, amikor visszajött. Szájában ott virított rózsaszín cumija, amin el is csodálkoztam, hiszen épp leszokóban volt, de nem szóltam érte inkább semmit. A kanapé sarkából egy puha borítású díszpárnát húzott az ölembe, szinte megágyazva rajtam, majd fejét ráfektette, szorosan magához ölelve plüssét. Haját simogatva indítottam el a mesét, amit már kívülről fújtunk valószínűleg mindketten, mégis kedvenceink közé tartozott Zsebibaba és Ormi barátsága, a dalokról nem is beszélve; hangosan duettezve adtuk elő őket. Csak úgy repült az idő, közben néhányszor kimentem rálesni az ebédre, hiszen nem szerettem volna odaégetni azt.

– Megjöttem! – kiabált Jungkook, ahogy belépett a házba. Minyoon azonnal felkapta fejét, elejtette plüssét, még a cumija is a földön landolt nagy sietségében.

– Apppp! – Szaladt rögtön az előszoba felé.

Mosolyogva mentem utána, de apján kívül semmi nem volt érdekes neki abban a pillanatban, nyaka köré szorosan fonódó karokkal kuncogott a Kook által rámért pusziáradattól.

– Szia – köszöntem.

– Szia, Szívem – nyomott csókot ajkaimra.

｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ

fille (fn.): lánya vkinek
matin (fn.): reggel