🌸

Ez a fille rész az eddigiekhez képest nagyjából másfél évvel korábban játszódik!

🌸

Néztem a kislámpa halvány fényétől megvilágított, pici arcot, az értelemmel és fáradtsággal túlcsorduló, fekete szembogarakat, a lassan lenyugvó vonásokat, és arra gondoltam, ennyi idő után nem adhatjuk fel.

Sírt, az éjszaka folyamán már ötödször, keservesen és végtelenül, nyugtalan volt, mi pedig egyszerűen tehetetlenül vettük újra és újra karjainkba, valójában egyetlen percre sem álomba szenderülve – hiszen bár Minyoon néha valóban elaludt egy-egy rövid időre, mi képtelenek voltunk rá. Olyankor elterültünk az ágyon, gondolatainkba temetkezve, csak ritkán egymáshoz szólva, agyalva, vajon mit rontunk el, hol a hiba, ennyire rossz szülők lennénk, hogy az egy hónapnyi ismerkedés, és a két hétnyi valóban nálunk töltött idő alatt sem tudtuk neki megadni a kellő biztonságérzetet, szeretet. Amikor negyedik alkalommal is sikerült őt végre elaltatni, és mi is visszafeküdtünk, zokogva bújtam Jungkookhoz. Továbbra sem beszéltünk, ő sem próbált engem felesleges szavakkal nyugtatni; szorosan ölelt, pontosan tudta, ez minden, amire szükségem van.

Mire újra felsírt, már viszonylag rendezett voltam, mindketten egyszerre másztunk ki az ágyból, szorosan követett engem egészen a gyerekszobáig. Kiemeltem őt a kiságyból, és óvatos ringatással, halk suttogással igyekeztem csitítani ezúttal is szívszaggató könyhullatását. Csak az járt a fejemben, hogy az öt és fél hónapos baba már túl van a negyedik hónap alvásfejlődésén, de még nincs benne az elválasztási szorongás időszakában, nem kellene óránként felébrednie, valamit rosszul csinálunk, valószínűleg fél, vagy talán csak hagyni kellene magától lenyugodni, hiszen mindenki azt mondja, nem szabad felvenni, ha sír, nem éhes és nem fáj a hasa, nem is beteg, egyszóval, egyedül mi lehetünk a probléma.

Percek teltek bele, mire lassan minden elcsendesült, leültem vele a helyiség sarkába helyezett fotelba, az ölembe fektetve a kislányt, a kislányunkat, figyeltem, ahogy ő figyel engem, és engedtem, hogy a karfán letelepedő Jungkook átkarolja a vállamat. Kicsi világának minden tudásával tanulmányozta az arcomat, majd pici ajkai mosolyra húzódtak, karjaival felém nyúlt. Tartottam neki mutatóujjam, mire ő apró tenyerébe fonta azt, szorosan rámarkolva.

Nem szerettem volna, de legördült egy könnycsepp elhomályosodott bal szemem külső sarkából, de szabad kézfejemmel gyorsan letöröltem azt, és halkat szipogtam. Szerelmem karjának ölelése határozottabb lett körülöttem, nekem dőlve nyomott puszit halántékomra, másik tenyerét Yoon hasára téve simogatta őt. Néztem a hatalmas kezet a pici, törékeny testen, az enyémre kulcsolt apró ujjakat, és az jutott eszembe, mennyire szerencsések vagyunk.

Szerencsések, hogy új lehetőséget adhatunk egy koraszülöttsége okán elhagyott egészséges életnek, figyelhetünk rá úgy, ahogyan azt valóban megérdemli, és a világ összes szeretetét felkínálhatjuk neki, a gondolat pedig halvány mosolyt csalt arcomra. Évek tervezése és kemény munkája állt mögöttünk, nem bukhattunk el a valódi örökbefogadás előtti utolsó két hétben. Akkor fogadtam meg sokadszorra, és közel sem utoljára, hogy mindent megteszek majd, hogy a kezemben tartott kislány létének minden pillanatát képességeimhez mérten csodálatossá teszem.

– Szerinted baj lenne, ha velünk aludna? – néztem fel Jungkookra.

– Már az előbb is akartam mondani. Ha ez kell ahhoz, hogy ő megnyugodjon, az sem érdekel, ha később nehéz lesz visszaszoktatni – válaszolt halkan.

– Bevinnéd? Iszom egy pohár vizet – engedtem el az apró ujjakat.

– Persze – nyúlt az ölemben fekvő, csendben szuszogó kincsért.

Együtt mentünk ki a szobából, én balra fordulva lépkedtem a konyhába, míg ők a szemben található hálóba nyitottak be. Levettem egy poharat a szekrényből, megtöltöttem, majd lassan kortyolva fogyasztottam el a tartalmát. A csendben fülsiketítően hangosnak ható koppanással helyeztem a pultra, másnap mostam el, és igyekeztem azonnal utánuk.

Minyoon a párom mellkasának jobb oldalán kuporodott össze, babarózsaszín takaró volt apró testére terítve, míg Jungkook paplanunk alá bújt derékig. Óvatosan másztam be melléjük, puszit adva először elszenderedett lányunk fejére, majd az őt ölelő férfi ajkaira, és olyan szorosan bújtam bal oldalához, amennyire csak a fizika törvényei megengedik azt. Egyikünk sem ébredt fel reggel első fénysugaraiig.

｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ

fille (fn.): lánya vkinek
pleurer (ige): sír