Olyan fél óra múlva lejött az emeletről Tomura.

- Áh! Katsumi! Látom megérkeztél. - csapta össze a kezét.

- Nem, csak a hologrammom. Szerinted? - forgattam a szemem. Himiko meglepetten nézett rám.

- És ő mondhat ilyet? - pattant fel mérgesen meredve a kékhajúra.

- Nem. De ő ellene nem tudok mit tenni. - vonta meg az a vállát.

- Áh. Nyilván. - meredt rá a kontyos továbbra is összehúzott szemekkel.

- Khmm. - rázta meg a másik a fejét. - Okkal vagy itt Katsumi. - nézett rám.

- Na ne csessz. - röhögtem fel. 

- Hagyod hogy végigmondjam? - meredt rám hitetlenül.

- Persze. Hajrá. - bólintottam.

- Oké. Szóval. Szerdán megyünk Hosu városba, és egy kicsit szétbarmoljuk ott a dolgokat. Mit szólsz? - kérdezte.

- Miért oda? Ott van most Stain is, nem? - húztam össze a szemöldököm. - Javíts ki ha tévedek.

- Nem tévedsz. - mondta kaján hangon. Ebből éreztem hogy vigyorog.

- Szóval? Miért? - kérdeztem újra.

- Pont ezért. Ez a kis rohadék megtagadta a belépést. Megyünk, és megöljük. Te leszel aki megkeresi, és elhozza nekem. Itt ez a cuki kis gyűrű. - nyújtott felém egy fél centi vastag acélgyűrűt. - Ez egy adóvevő. Ezzel fogunk kommunikálni. MINDIG kövesd az utasításaim. - nézett a szemembe komolyan.

- Igenis asszonyom! - csaptam össze a sarkam.

- Jaj, te lány, rohadt nehéz lesz veled. - masszírozta a homlokát.

- Bizony Tomura. Rosszul választottál. - kacsintottam rá, majd felhúztam a gyűrűt és kiléptem az utcára.

- Hova mész? - üvöltött utánam.

- Sétálni! Neked sem ártana! Olyan fehér vagy hogy meg sem lepődnék ha lehetne veled rajzolni egy iskolatáblára! - mondtam, majd megfordultam és zsebre dugott kézzel sétáltam tovább.

Pár utcával járhattam arrébb, mikor nekem jött valaki egy sarkon.

- Izuku! - kiáltottam föl mikor felismertem.

- Sa-satchi? - kerekedett el a szeme.

- Midoriya-shonen! Ha csevegsz edzés közben sosem lesz belőled jó hős! - üvöltött rá egy apró, sárga ruhás emberke.

- Gran Torino! - hajoltam meg amint felismertem.

- Áh! Egy hölgy. Valóban szép, de FUTNOD KÉNE FIAM! - üvöltött rá a fiúra.

- Bo-bocsánat sensei, csak osztálytársak vagyunk. - magyarázkodott a fiú.

- Akkor meg beszéltek eleget egyébként is. FUSSÁ'! - csapta tarkón.

- Elnézést uram, ha megtenné, csak pár szót váltanék vele. - néztem rá a törpetermetű emberre. Kissé mintha meglepődött volna.

- Katsumi? Igaz? - kérdezte, mire bólintottam. - Áh! Sokat hallottam rólad Midoriyától. Bár a testvéredről még többet. - nevetett fel.

- Sensei! - pirult el Izuku. Én csak mindent tudó mosollyal az arcomon ismét bólintottam.

- Izuku, annyit akarok mondani, hogy ne nagyon menjetek mostanában Hosuba. Úgy hallottam ott van most Stain. - tettem a kezem a fiú vállára. Ez persze nem a teljes igazság volt, de az a lényeg hogy elkerülje Hosut. Nem akarom hogy baja essen. Egyrészt a bátyám miatt, másrészt, mert még nagy szerepe lesz.

- Oké. Szegény Iida-kun is ott van... - gondolkodott el. Bennem pedig megfagyott a vér. - Satchi? Satchiko! Ez fáj! - szisszent fel, mire elngedtem a vállát.

- Bo-bocsánat. - hajtottam le a fejem. Basszus, pont Iida? Ha észrevesz, nekem végem. Kirúgnak a U.A.-ből, mindenki megutál... Miért is csinálom ezt? Ja, mert ezt akarom csinálni. Fura vagyok, az biztos.

- Szia Satchi! Jó gyakornokoskodást! - integetett miközben tovább futott.

- Neked is Izuku! - intettem vissza még mindig az idegtől kimeredt szemekkel.

Rohantam vissza a házhoz.

- Tomura! - üvöltöttem el magam az ajtóba.

- Mivan? - rohant le a lépcsőn.

- Az egyik osztálytársam Hosuban van gyakorlaton! - mondtam.

- ÉS? - üvöltött az arcomba.

- Mi van ha meglát? - kérdeztem.

- Ne legyél már hülye, bazdmeg. - váltott vissza normál hangnemére. - Nyilván kendő lesz az arcod előtt. Jó hogy eszembe juttattad! Megmutatom a ruhád. - intett, és követtem.

Egy lentebbi helyiségben átmentünk egy folyosóra, onnan egy terembe, onnan egy másik folyosóra, onnan egy kisebb terembe, ahol Tomura kinyitott egy ajtót és egy gardrób tárult a szemem elé.

- Ott az a polc tele fekete női cuccal. Arról válogathatsz. És ez mindenképp legyen benne. - adott a kezembe egy fülre akaszthatós fekete szövetmaszkot. - Küldöm Togát segíteni. - mondta, azzal otthagyott.

Halomban gyűltek mögöttem a dolgok amik nem tetszettek. Mikor Himiko belépett véletlen rádobtam egy hosszúujjút.

- Na! - vette le fejéről nevetve.

- Segíts. - dobtam neki egy halom ruhát. - Ezek lehet jók, de fel kell próbálnom őket. Ő adogatta, és felvettem, nekem nem tetszett, került a halomra. És ez így ment egy jó ideig. Aztán a végére sikerült kiszelektálnom néhány dolgot. Egész pontosan egy fekete testre simulós nadrágot, egy combközépig érő szoknyát, egy fekete pulcsit, egy pár levágott ujjú kesztyűt, és egy fekete sapkát.

- Úgy nézel ki mint aki kommandózni megy. - vihogott fel Himiko.

- Végül is... - húzkodtam meg feszengve a szoknya alját. Nem voltam hozzászokva hogy ilyen rövid szoknya legyen rajtam, és mivel nem voltam éppen lapos még rövidebbnek tűnt.

- Szerintem, jól nézel ki. - mondta a lány csípőre tett kézzel.

- Akkor biztos jó lesz. - álltam neki levenni a cuccokat. Mikor végre régi cuccomban lehettem, ( térdig érő farmerszoknya, hosszú csíkos zokni, egyszerű pulcsi) sokkal jobban éreztem magam. Felvittem a szobámba a cuccot, és levetettem magam az ágyamra. Nehéz hétnek néztem elébe...