Az utóbbi napokban, nem igazán akartam társaságba lenni de persze baránőm és a fiúk gondoskodtak róla, hogy egy perc nyugtom se legyen. Még a fürdőbe is eljött velem Miyong... már kezd az agyamra menni, nem rokkant vagyok, hanem szomorú... Sehun elvileg mindíg érdeklődik utánam, de én szégelnék a szemébe nézni, annyira ostobának érzem magam! Hogy tehettem ezt hiszen tudtam, hogy nincsen olyan állapotba. Szép ki karácsonynak nézünk elébe...

A Munkahelyemen a főnököm azt mondta, hogy menyek szabira hiszen megérdemlem, szóval ezzel most nincsen gond.

A mai nap is olyan volt, mint a többi felvettem egy meleg mackó nadrágot, egy nagy fekete pulcsit, és a bundás zoknim sem maradhatott el. A szobámba a ledlámpák égtek és halkan ment a tv is.

A kedvenc könyvemet magamhoz vettem és leülltem a párkányomra, ez a kedvenc helyem, kilátok az ablakon, ami gyönyörű kilátást biztosít nekem a városra, imádom ezt nézni és most így decemberben még szebb, mint valaha. A nagy elmélkedésenből egy kopogás zökkentett ki.

- Gyere! Mondtam, és Chanyeol mosolygós arcával találtam szembe magamat a kezébe bögre volt.

- Most én vagyok a sosros!-mondta mosolyogva, de nekem nem tetszett mivagyok én? Most komolyan! Kicsit megsértődtem nem vagyok elmebeteg, csak depis... nen ugyan az... nem viszonoztam a mosolyát inkább az ablakon bámultam ki tovább. A fiú leüllt elém és kémlelt.

- Meddig akarod ezt csinálni?- kérdezte halkan.

- Mégis mit?- néztem egy pillamatra rá.

- Ezt! Itt üllsz egész nap alig eszel, nem is jössz ki innen, nem beszélsz senkivel! Tudd meg hogy Sehun szenved nèlküled, miért nem akarod látni??? Emlékszik ARRA miért nem beszélitek meg? Miért?-Akadt ki de én sem bírtam fékezni magam.

- Mert szégyenlem magam oké? - kiabáltam rá idegesen.- és elegem van, hogy egy perc nyugtom sincsen, hogy gondolkozzak! Mindenki azt hiszi, hogy valami rosszat fogok tenni magammal pedig csak szeretnék egy kicsit, nem sokat csak egy kicsit egyedüllenni!- mondtam neki mérgesen, és ismét az ablakra meredtem.

Chanyeol felállt és elindult kifelé az ajtóban megállt és vissznézett rám.

- Tudod, nem csak neked szar! Gondolhatnál Sehunra is... ő szeretne veled lenni, szeretünk! Ha akarsz velünk enni gyere, kérlek gondold át!-mondta kedvesen de mégis határozottan.

A szemeimben könnyek gyűltek, tudtam, hogy igaza van de gyáva vagyok Sehun szemébe nézni...
Eldöntöttem, hogy nem megyek enni, nem vagyok éhes, viszont a fűrdőmbe kimentem, hogy szemügyre vegyem magamat. Beesett arc, karikás kisírt szemek... nem valami szép látvány... megmostam az arcomat és visszamentem a szobámba, befeküdtem a meleg ágyamba és elkezdtem nézni valami filmet. Ami csodálatos módon miről szólt? Na miről? Persze, hogy a szerelemről.... és persze, hogy összejönnek a végén, mivel kellő képpen felidegeltem magamat, kikapcsoltam a TV-t és elaludtam.