Mohón falják a lángok, a fákat amiket megkaparintnak.

A forróság ami a lelkembe lát, a legjobb érzés, érzem a testembe maró parazsakat.Érzem ahogy felemészt.

Neki adom a gondolataim, a testem, az elmémmel ettetem. A lángok táncra hívnak, velük mozdul a testem. Minden apró rezdülését követem, kéjjel teli izzó románc ez. Ami nem múlik, felemésztjük egymást.

Becsukom szemem, hallom sistergő hangját, "Ettesem" azt kéri tőlem. Csak is hozzám szól, csak is engem hív, csak engem akar. És én boldogan táplálom lángoló felhevült testemmel, a gondolataim mind neki adom. Ne maradjon semmi, ahogy rá pillantok szemeim tüze felperzseli. Most én vagy ő, aki felperzsel, az már nem számít. Csak hogy a lángok a szívemet marják.

Nézem a tüzet, csak nézem és várok.

Várom hogy még nagyobbra nőjön, és hogy hívjon. Perzselő szenvedély amivel egymáshoz érünk, ahogy a bőröm alá lát, ahogy a csontjaim mögé, oda a belsőmbe.

Tudom hogy látja, érzem fürkésző tekintetét. Körbe táncolom, mámoros örömbe úszik testem minden porcikája csak a tűz martaréka.

Nyugalom ami megszáll, ahogy a karjaim között tartom. Leírhatatlan érzés, érzelmi kötődés, ami a kínzó vonzódás tesz teljessé. Cirogatva lángjait elveszek bennük. Az ütem amit diktálunk felejthetetlen mozdulatoká forr össze.

Ahogy együtt mozgunk már egy léleké alakulunk át. Ahogy mozdul, bennem rezdül a vágy.

Úgy érzem ujjaimra kulcsolja lángjait, testem köré fonja magát és velem mozdul.Meg remegek, a lelkem is vele remeg.

Aztán minden elsötétül...

A hirtelen jött zápor jéghideg lehelete csapott meg, még reagálni se volt időm, kedves tüzem már csak halott maradványai felett zokoghatam.

A halott madarak táncát se láthatta, hirtelen fülsükitető hang szakad ki a torkom legmélyéről.

Fájdalom volt az, minden fájdalom ami eddig a tűz eltűntett. Most újra emészti lelkem...