Annyira jó érzés arra ébredni, hogy valakinek a karjai között vagy. Velem pont ez történt.
Ahogy kinyitottam a szememet és végig pásztáztam a szobának azt a részét, ami belefért a látókörömbe, elmosolyodtam. Lenézve a padlóra, megláttam Barni felsőjét, amitől még szélesebb lett a vigyorom.
Barni karjai szorosan kulcsolódtak derekamra és csupán az tudatta velem, hogy a barátom ébren van, hogy az ujjai apró köröket írtak le a hasamon és az oldalamon.

- Jó reggelt! - suttogtam bele a szoba csendjébe.

- Neked is - morogta Barni a nyakamba, majd a hajamat félretolva adott egy puszit a vállamra. - Mennyi az idő? Ott van egy óra melletted, az éjjeliszekrényen.

Kibontakoztam a fiú öleléséből, hogy elérjem az órát. A kezembe vettem a szerkezetet és leolvastam időt.

- Negyed kilenc - jelentettem ki.

- Basszameg! - dőlt hátra Barni az ágyban. - El fogunk késni! Miért van az, hogy ha valaki a környezetedben van automatikusan késik? - fordult felém, miközben fél kezével a hajába túrt.

Ez a kijelentés bosszút kíván.

Gonoszul mosolyra húztam az ajkamat, és felültem az ágyban és ahogy kikászálódtam, a fiú takarója végig simogatta a nyakamtól a derekamig minden porcikámat. Elindultam és a vállam fölött visszanéztem Barnira, aki felkönyökölve méregette a testemet. A tegnapi este eredményeként csupán egy könnyű kis fehérnemű fedte az testemet, de annak is csak az alsó részét viseltem.

- Jó lenne minden reggel erre ébredni - jegyezte meg Barni kaján mosollyal az arcán.

A fürdőbe érve úgy döntöttem, hogy lezuhanyzom. A forró víz teljesen ellazított, és ahogy kiléptem a kádból és elhúztam a zuhanyfüggönyt, a gőz csak úgy kiözönlött és a párája elhomályosította a tükröt. Megtörölköztem, aztán gyorsan fogat mostam. A szobába visszaérve láttam, hogy egy zabkása vár az éjjeliszekrényen, Barni pedig már felöltözött.
Egy sötétkék inget viselt és bézs színű élnadrágot. Éppen az óráját csatolta fel a karjára, amikor felpillantott rám.

- Van nálam még egy pulcsid. Még egy régebbi klubnál itt hagytad - bökött a fejével az ágy felé. Valóban ott feküdt egy szürke, V-kivágású pamut felső.

- Köszi - mosolyogtam. Felszedtem a földről a ruháimat és felöltöztem. A tegnapi garbómat pedig a táskámba tettem, összehajtva. Sietve bakanalaztam a zabkását, majd feltettem egy kis spirált és szájfényt.

- Te nem eszel? - kérdeztem a fiútól, ugyanis furcsálltam, hogy nekem csinált reggelit, de magának nem és ennek ellenkezőjére sem utalt nyom.

- Már ettem, amíg te zuhanyoztál - biccentett. - Na, gyere Szofi! Menjünk - indult el a kijárat felé és felhúzta a fényes, barna színű bőrből készült cipőjét. Én is magamra öltöttem a bokacsizmámat, majd mindketten kiléptünk a bérleményből.

- Jó lesz, ha sietünk! - mondtam, miután Barni az ujjait az ujjaimra kulcsolta.

- Na ne mond! - röhögött fel Barni, mire megszaporáztuk a lépteinket, hogy elérjük a villamost.

A megállóba érve nem is kellett sokat várnunk, hogy jöjjön a szerelvény, viszont hely nem jutott, a sárga jármű tömve volt.
Egy kis idő múlva, megérkeztünk a Thaleia megállójához. Szinte futva érkeztünk meg a színházhoz és ahogy beléptem, azonnal elöntött az a szokásos érzés.

- Jó reggelt! Bocsánat a késésért - jelentette ki Barni, miután nézett fogott a csapat férfi tagjaival.

- Ige-hen - lihegtem szaggatottan -, sajnáljuk - Barni késésére Évi és Marci csak elnézően intettek a fejükkel, nálam viszont mindketten jóval mérgesebben néztek.

- Szofi, ha nem mondtam ezerszer… - kezdett bele a rendező a prédikációba.

- Jó, tudom - vágtam a szavába. - Ha nem késtem ezerszer, akkor egyszer se - intettem le, miközben Krisztiékhez siettem, hogy gyorsan köszöntsem őket egy-egy öleléssel.

A nézőtéren helyet foglaltam Barni mellett és felnéztem a színpadra, ahol Marci állt és szokás szerint elmondta a tervet.

- Nos, Kovács néni kész lett ezekkel a gyönyörű jelmezekkel, így ma már úgymond a teljes kollekcióval, a jelmezekkel és a díszletekkel próbálunk. Közeleg a premier, kevesebb, mint másfél hónap van hátra, meg is van már a tervezett időpont, december elsejével kezdünk - Marci izgatottan szónokolt. - Elégedett vagyok a tempóval, büszke vagyok mindenkire. Ma és holnap is négyig vagyunk itt. Évi - pillantott Marci a nézőtér első sorában csücsülő lányra - van még valami hozzáfűznivalód?

- Nincs semmi se - ingatta meg a fejét, tökéletes barna fürtjei csak úgy röpködtek.

- Rendben, akkor kezdjük. A jelmezek arra vannak - mutatott a rendező az egyik sarokba. - Öltöztettek át és mehet egybe az egész.

Mi, a lányokkal szinte megrohamoztuk a vállfákkal teli, gurulós állványt és kapkodva kerestük azt a cetlit – amit Kovács néni a ruha vállfájára tűzött –, ami a nevünket tartalmazta.
Nekem a néni egy egyszerű virágmintás blúzt szánt, illetve egy bézs színű szoknyát, oxford stílusú, bőrből készült cipővel. Az öreg lánynak jó kapcsolatai voltak, mindig a legjobb minőségű anyagokból készült jelmezeket kaptuk. Az öltözőbe érve felhúztam a ruháimat, a többit pedig a székre hajtottam.

- Felhúzod légyszi a cipzáromat? - nézett rám Lizi és hátat fordított nekem.

- Aha - segítettem a lánynak. Baromi szép jelmezt kapott, ők az első jelenetben egy munkahelyi vacsorán találkoznak, így ehhez egy fekete ruha dukált, aminek az alján egy közepesen vastag sávban szintén fekete csipke húzódott.

- Köszi - villantott rám egy mosolyt a legjobb barátnőm.

Mivel reggel nagyon nem volt időm sminkelni – érthető okok miatt –, feltettem egy kis rúzst, illetve a szemhéjemra egy diszkréten csillogó, halvány szemhéjpúdert vittem fel. Áldottam az eget, hogy mindig tartok bent sminkszereket.
A nézőtéren már le voltak kapcsolva a villanyok, amikor kiértünk. Marci a színpad felé mutatott, ahol már be is volt rendezve minden az első jelenetekhez.

- Kezdjük az elejétől, nem fogok beleszólni, nézzük az egészet, egyben, oké? - kérdezte, majd keresztbe tette a lábát és belekortyolt a papírpoharas kávéjába.

Évi mellette szüntelenül minket bámult Barnival. Álltam a nő tekintetét és egy záró mozdulattal egy halvány mosolyra húztam az ajkamat, majd mindannyian elhelyezkedtünk. Ki a színpadon, ki a színpad mögötti részlegen.
Sorra váltottuk egymást, már egész profin ment az egész, nem voltak megakadások. Az egyes jelenetváltásoknál a fiúk villámgyorsan rendezték át a színpadi tért, az adott jelenetnek és környezetnek megfelelően.
Éppen Gabó és Miki állt a színpadon, nagyban beszélgettek, csillogó szemmel, egymásra koncentrálva.

- Tudod, elég szar volt vele - mesélte Miki a múlt éjszakáját.

- Miért? - kérdezte Gabó, arcán szinte gyermeki kíváncsiság játszott.

- Más járt a fejemben - nézett fel Miki és megvakarta a tarkóját.

- Gondoltam - mosolyodott el Gabó, majd feljebb tolta az orrán a szarukeretes szemüvegét.

- Nem gondoltál te semmit, Theo… - sóhajtotta Miki gondterhelten. - Csak egy dolgot magyarázz meg! - hunyta le szorosan a szemét a fiú.

- És mit? - jött a válasz.

- Ne akard velem elhitetni, hogy annyira olvasol a gondolataimban! - csattant fel Miki és szikrázó tekintettel Gabóra nézett.

Elsötétült a színpad, mi következtünk Barnival. Felvettük az egymással kiabáló pózt, igyekeztem, hogy a szemem minél hamarabb megszokja a sötétséget.

- Miért hagytál akkor elmenni? - szegeztem Barni mellkasának a mutató ujjamat, a körmömet szinte a belevájtam a fiú ingjébe.

- Fel kellett volna, hogy tartsalak? - dobta vissza nekem Barni, vagyis Kyle a kérdést. - Ha menni akarsz, menj!

- Akkor megyek is! - szorítottam össze a fogamat. Megfordultam, hogy elhagyjam a színteret, de abban a pillanatban egy hatalmas lendülettel megfordultam és idegesen Kyle felé léptem. - Csak, hogy tudd… - itt viszont Barni a szavamba vágott.

- Nem értem, hogy miért nem megy ez! - Barni állkapcsa megfeszült, a szemei jéghidegen, minden érzelem nélkül követték végig az arcom vonalát.

- A FRANCBA IS KYLE! - üvöltöttem el magamat és a hajamba túrtam. A szám megremegett és szinte suttogva ejtettem ki az ajkamon a következő szavakat. - Én… - ekkor pedig Barni megragadta a derekamat és magához rántva megcsókolt.

Hullámzó mellkassal feszültem a fiú testének. Barni fogai az alsó ajkamra haraptak, a nyelve pedig durván köszöntötte a nyelvemet. Nem is értettem, hogy mire ez a hatalmas szenvedély, de valahogy azonnal felvettem a ritmust. A fiú hatalmas tenyere végig csúsztak az oldalamon, a meleg keze hiányát libabőr kísérte, majd végezetül belemarkolt az csípőmbe, mire egy apró nyögés szaladt ki a számon.
Barni azonnal eltolt magától, a szemei sötéten csillogtak, a jelenetünk véget is ért ezzel és a háttérbe húzódtunk.
A sötétben egymás mellett álltunk, majd hirtelen felkapcsolódtak a lámpák megvakítva engem. Barni ujjai hamar megtalálták az enyéimet, lágyan összekulcsolva a kezünket. A fiú egy puszit nyomott a homlokomra és a fülembe suttogott.

Hellóbelló!
Iszonyatosan szégyellem magamat. Több, mint egy hetet késtem ezzel a résszel és bevallom ez se lett túl jó. :((
Nem kell menni suliba, több időm lesz írni, így gyorsabban tudom hozni a tényleg fontos és izgalmas részeket, amik innentől jönni fognak. Ugyanis beindulunk, innentől lavinaként fog csúszni minden, és annyit fogok kavarni, hogy huhuhú!❤
Csók Mindenkinek!

Outlaaw, 2020. 03. 15.
[folytatás: 2020. 03. 17.]