Lefagytam. Döbbenten nézek Jungkookra, aki most vágta hozzám, hogy ha nem engedem ki, akkor felejtsem el. Nem tudom mit mondhatnék neki. Nem tudom, mi lenne a jó döntés. Ha hagyom elmenni, akkor vége. Mondhatni szakít velem. Ha nem hagyom, akkor lehet, hogy többet szóba se áll velem, de így képtelen vagyok elengedni. Lehajtom a fejem, mert érzem, hogy egy könnycsepp utat tör az arcomon. Nem akarom, hogy lássa.

- Kérlek, legalább hallgass meg! - mondom neki halkan. Hangom erőtlen, de a köztünk lévő feszült csöndbe szinte ordít. Jungkook nem felel, ezért felnézek rá. Tekintete a mellettünk lévő falat pásztázza. Sóhajtok és lassan leengedem a kezem, majd hátra lépek. Ha akar, menjen... - Menj, ha így látod jónak, de szerintem megérdemelnék annyit, hogy meghallgass. - dőlök a falnak és elengedem magam. Olyan érzésem van, mintha három maratont futottam volna le. Ahogy a földre érkezek, ismét rápillantok, mert még nem szaladt el. Meglepetésemre ő is leül hátát az ajtónak támasztva.

- Kérlek csak mondd, hogy valamit félreértek, hogy nem vagy belém szerelmes, hogy ez az egész, ami köztünk van, csak egy kényszer megoldás! Kérlek, mondd, hogy ha most megváltoztatnák a szerződést, és lehetne barátnőd, elmennél bulizni, és becsajoznál! Kérlek mondd, hogy ez csak szex! - mondja könyörgő hangon, miközben sötét szemei engem fürkésznek. Hazudhatnék neki, de még meddig? Meddig hazudjak még, mert ő nem áll készen az igazságra?

- Jungkook... Mindig szerettelek. Ne ezen a kis szavacskán akadj fent kérlek. Hiszen már te is annyiszor mondtad nekem. Annyiszor mondjuk a többi tagnak, az armyknak. Szinte elvesztette a jelentőségét. Nem is tudom pontosan már, mikor kezdtük el ezt, a mi kis játékunkat egymással, ami inkább lassan már, egy titkos párkapcsolat. Nem hiszem el, hogy neked nem jelentek többet, mint egy barát. - mondtam én is, minden rezdülését figyelve.

- Többet jelentesz, mert nem csak a barátom vagy, hanem a bátyám, a családom is. - mosolyog kedvesen.

- Kook, nagyon remélem, hogy egyik családtagoddal se csináltál olyanokat, mint velem, főleg nem a bátyáddal. Nem tudnék a szemébe nézni többet. - nevetek keserűen. Jungkook megrökönyödve néz.

- Dehogy! Ne beszélj hülyeségeket kérlek... - sóhajt idegesen.

- Na látod! Épp, ezért nem mondhatod nekem azt, hogy olyan vagyok. Mert nem vagyok. Ha többet érzel irántam, akkor az az érzés, nem lehet ezekhez hasonló. Inkább olyasmi lehet, amit egy lány iránt szeretnél érezni. - mondom neki óvatosan. Kook ráncolja a szemöldökét, és elfordítja a tekintetét.

- Az képtelenség! Te nem vagy lány. - mondja a padlónak.

- Nem rég, azt mondtad szebb vagyok, mint bármelyik lány. - mosolyodom el. Nem reagál semmit. - Akkor csak, hogy tisztán lássunk. Szeretsz engem, szeretsz velem lenni, szeretsz velem aludni, kívánsz engem, és  rendszeresen szeretkezel velem. De csak, mint bátyáddal... - mondom neki kétkedve.

. Én se értem magam, de most nem én vagyok a lényeg, hanem te! - mutat rám. Kezdek mérges lenni erre a gyerekre. 

- Idefigyelj Kook! Előbb tisztázd magadba az érzéseket, és csak azután faggass engem! - mondtam felpattanva. Jungkook követ, és elkapja a karom.

- Nem megyek el, amíg nem mondod, azt, hogy nem vagy belém szerelmes! - üvölti az arcomba. Mérgesen nézek a szemébe. Utálom őt, és utálom magam! Miért nem képes kimondani, amit érez, miért hazudik magának még mindig. Végeztem veled kölyök!

- Ilyet nem mondhatok, szóval, akár el is húzhatsz! - rántom ki a kezem. Arca teljesen megváltozik. Az eddigi mérges tekintet, értetlenné, majd szomorúvá válik. Nehéz tartanom magam, amíg végre elfordul, és lassan távozik. Ahogy hallom szobám ajtaját csukódni, összerogyok. Én löktem el őt, de csak azért tettem, mert már képtelen voltam tovább hazudni. Az első pillanattól kezdve hiba volt. 

Nem tudom mennyi ideig ültem a földön, amikor érezni kezdtem, hogy fázom, akkor döbbentem csak rá, hogy még mindig pucér vagyok. Sóhajtva dörzsölöm az arcom, és felállok. Fogalmam sincs, mit hoz a holnap, de remélem, hogy ennél a napnál rosszabb már nem lesz. Visszamászok az ágyba, amibe nemrég még perzselő szenvedéllyel faltuk egymást a maknaeval, de most csak a magány vár rám. Egy örömöm, azért lehetett ma este, pillanatok alatt elaludtam.

Zajt hallok, pedig még nem állok készen erre a napra. Még nincs bennem energia. Aish! A zaj nem marad abba. Lassan kinyitom pöfeteg szemeim, és felülök. Bárcsak, azt mondhatnám, hogy elfelejtettem a tegnap estét, de minden pillanat tisztán él bennem.

- JIMIN! - hallom ismét a zajt, vagy is az ajtóm előtt üvöltöző Jint. - JIMIN! - lassan lemászok az ágyról, és csoszogva megközelítem az ajtót. Mielőtt kinyitnám, még utoljára sóhajtok. Szedd össze magad! Ahogy lenyomom a kilincset érzem, hogy Jin már löki is be az ajtót. -  NA, végre... uhh, elég rosszul nézel ki! - mondja ledöbbenve, amíg visszalöki az ajtót.

- Aha, neked is jó reggel Jin-hyung! - mondom rekedt, élettelen hangon.

- NA, basszus... Nam ki fog nyírni, ha így meglát! - teszi vállamra két kezét. - Hát, ez mi? - kérdezi hasamat simogatva. Elkapom kezét, most nem esik jól az érintése. Most egyedül akarok lenni. - Úgy néz ki, mint egy szívás folt. - mondja. Én pedig lefagyok, és sietek a tükörhöz. Sajnos Jinnek igaza van. Úgy néz ki a kölyököt tegnap elkapták a "családias" érzelmek. A gondolatra gúnyos kacaj hagyja el a számat. Jin mögém áll, és értetlenül szemlél a tükörből. - Nyugi, csak egy szúnyogcsípés! - mondom neki megkomolyodva, majd hátam mellkasának döntöm.

- Kérlek, mondd, hogy legalább össze vagy pakolva! - karolja át derekam. Aprót bólintok, és próbálom ellökni. Nem akarom, hogy bárki hozzámérjen. Most nem! Csak őt akarom. Elszomorodom, ahogy eszembe jut, ha ő lenne itt ,mennyivel boldogabb lennék. Valószínű, ha a tegnap, nem úgy alakul, akkor ő lenne itt. - Gyere! Segítek rendbe szedni magad, így nem mehetsz ki az utcára. Megijednek tőled az ARMYk. - mondja hyungom elengedve. Csendben követem, hagyom, hogy hátra fogja a hajam, és feltegyen egy maszkot az arcomra, ami leviszi a duzzanatot. Jól esik a hideg érintés. - Mit akarsz felvenni? - kérdezi kedves hangon. Úgy bánik velem, mintha a kisöccse lennék, ami nagyon jól esik. Halványan elmosolyodom.

- Fekete nadrág és pulcsi. - mondom határozottan. Jin elhúzza a száját, de kirakja az ágyra.

- Mostanában Jungkook is színesebben öltözik. - említi meg, csak úgy mellékesen életem megrontóját. Gyomrom ugrik egyet, ahogy az én sötétszemű, vonzó nyuszimra gondolok. Mikor arcomra néz, felhúzza a szemöldökét. - Talán valami rosszat mondtam? - kérdezi.

- Nem, csak... Tegnap kicsit összekaptunk, miután valamennyire kijózanodtam. - válaszolok, mikor már kezd kínos lenni a csend. Pár perc is eltelik mire megszólal.

- Szerintem ne aggódj emiatt. Ma már találkoztam vele. Taevel mentek valahová, és jó kedvűnek tűnt. - mondja nyugtatásképpen, amire felülök, és döbbenten nézek rá. 

- Ugye most csak viccelsz velem? Én itt vagyok teljesen kiborulva, amíg ő jól érzi magát, hát beszarok, komolyan... - nevetek megint gúnyosan. Jin hamis mosollyal az arcán elkezdi leszedni rólam a maszkot.

- Nyugi, mindjárt helyre raklak, és akkor te is megmutathatod neki, hogy mennyire rendben vagy. - Miért érzem azt, hogy Jin többet tud, mint, amit elmond.

- Jin? - kérdeztem csuklójára kulcsolva ujjaimat. Jin a kezemre, majd rám néz. Lemondóan sóhajt, és elkezdi a plafont fürkészni.

- Tegnap este visszajött inni, miután összekaptatok. - kezd bele nehézkesen. - Nagyon berúgott, és eljárt a szája egy két dologról. Nem igazán volt összefüggés a mondatai között, de annyit kivettem, hogy haragszik rád, és soha többé nem akar veled egy légtérbe se lenni, mert akkor megfog enyhülni. Megígértette velem, hogy vigyázok rád, mert most már ő nem fog. - fejezi be, de még mindig nem néz rám. - Ezért mikor, reggel nem jöttél le enni, gondoltam rád nézek. - pillant rám óvatosan.

- Értem. Ennyi? - kérdezem elengedve kezét. Bólint, és elmosolyodik, ahogy lekerül a maszkom.

- Sokkal jobban festesz! Most már csak ezzel a szénakazallal kell kezdeni valamit! - borzolja össze a hajam. - Hol a kondicionálód? - A fürdő felé mutatok, és máris a telefonommal vagyok elfoglalva, mert egy ideje folyton pittyeg. Egyből látom, hogy Tae írt. Izgatottan nyitom meg.

Baba: 

Hol vagy Jiminie? 

Hiányoltunk a reggeliről! 

Baba: 

Jin, azt mondja rád néz. 

Baba: 

Kezdek aggódni! 

Jungkookiaval elmegyünk kávézni, mert elég másnapos, de mire indulunk visszajövünk!  

Jin pillanatok alatt rendbe szed. Nem csoda, hogy ő mindig ilyen jól néz ki. Ismeri a trükköket, amitől helyre áll az ember külsője. Kár, hogy ez a belsőre nem igaz. Kedvtelenül húzom magam után a bőröndöm a szálloda elé. Nem merek felnézni, mert még nem akarom látni. Beülök a kocsiba, és bámulok ki az ablakon. Mindjárt esni fog. Mintha az  időjárás is a hangulatomnak kedvezne. Hallom, ahogy Tae és Jungkook beszélgetnek mellettem, majd hirtelen egy meleg testet érzek az enyémhez simulni. Reménykedve kapom oda a tekintetem. Tae boci szemekkel néz rám.

- Nem írtál vissza! - mondja nekem lebiggyesztett ajkakkal.

- Nem akartam zavarni. Mondtad, hogy vele vagy. Gondoltam biztos jól szórakoztok. - hangomból sajnos nem tudom elrejteni az élt. Tae szemei meglepődve fürkészik az arcom, majd kicsit hátrébb dől.

- Ki törte össze a cuki Jiminie szívét, hogy ilyen rideg lett? Mond meg, és megverem! - mondja játékosan, és összeüti két öklét. Máskor biztos elmosolyodnék, de mivel most tényleg a szívem fáj, csak elfordítom a fejem. Tae kezét combomra teszi, és finoman végig simít rajta. Mikor nem reagálok, sóhajt. - Te tudsz erről valamit? - kérdezi, gondolom Kookot, mert csak hárman vagyunk. 

- Szerintem csak másnapos. - mondja Jungkook. Amitől megint elönt a méreg.

- Mikor érünk már oda? - kérdezem idegesen. Tae meglepetten néz rám. Mintha az élet végre mellettem állna, megállunk a repülőtérnél. Én pedig nem törődve az esővel, szinte kiszakítom az ajtót, és kiszállok. Nem ázom el, azon a pár méteren, épp csak egy kicsit vizes leszek, de legalább megszabadultam tőle. A többieket meg se várva becsekkolok. Egyedül, amúgy se keltek akkora feltünést. Indulok a magán gépünk felé. Felszállok, és befészkelem magam leghátra. A többiek lassan mind felszivárognak. Végül Tae bizonytalanul, de mellém ül. 

A repülő utat végig aludtam, és a szállásra érkezés után is, mást se csináltam csak aludtam. Kellett is, hogy rendesen feltöltődjek, de most már a próbán vagyunk. Próbálom teljesen figyelmen kívül hagyni a maknaet, és a tánccal kifejezni az érzéseim, ahogy régen is tettem. Ennek köszönhetően kellemesen elfáradok.

- Rendben! Akkor végeztünk mára. A koncerten találkozunk! - kiálltja a direktor. Lihegve dőlök le a földre, és bámulom a fényeket. Ez egy csodálatos nap is lehetne. Tae elém hajol, ezzel kitakarva a fények egy részét. Jin a másik oldalamról követi, így már csak az arcukat látom.

- Mi baja, te tudod? - kérdezi Taehyung, engem figyelve. - Azt ne mond, hogy másnapos, mert nem veszem be.

- Összekaptak Jungkookkal. - mondja Jin is engem nézve. Remek, hogy csak, így elbeszélgetnek rólam.

- Akkor, mindent értek! Na gyere, te óriás bébi! - nyújtja nekem Tae a kezét. Elkapom, és inkább lerántom. Feje a mellkasomra érkezik, és nem is veszi el onnan. - Azt hittem már, rám haragszol. - bújik oldalamhoz. Muszáj mosolyognom tőle.

- Szerintem, most a világra haragszik! - ül le mellénk Jin is.

- Én is itt vagyok, ám! - szólalok meg durcásan.

- Jé, beszél! - nevet Jin, olyan bután, hogy nekem is nevetnem kell. Szeretem, mikor így mind együtt vagyunk. Körbe nézek, de látom, hogy a kölyök nincs velünk. Ez nem jó! Nem szeretném, ha miattam kimaradna mindenből. Meg kell keresnem. Lassan feltápászkodok, és elindulok megkeresni. Nem tudom, mit fogok neki mondani, de egy biztos, nem szeretném, ha miattunk elromlana bármi is. Elég, hogy mi elromlottunk. Az öltözőbe találom meg, ahogy épp a kanapén fekve fájdalmasan üvölt. Meglepetten nézek rá. 

- Áh, na végre valaki! Azt hittem már itt hagytok meghalni. - nyögi szenvedve. 

- Miért mi van? - kérdezem. Mikor meglátja, hogy én vagyok káromkodik egyet.

- Nyújtottam, és bevágtam a sarkam. Rohadtul fáj, kérlek hívd az orvost! - nyöszörgi. Én, pedig ijedten indulok a segítségért.