Szinte a levegő is megfagyott egy perce,csak a lenti csörömpölések törték meg a csöndet.
Tátott szájjal,hatalmas szemekkel néztem az elöttem álló félig vizes srácot.
JungKook haja vizesen meredt a szélrózsa minden irányába, arcán - akár a mienken- döbbenet tükröződöt. Véletlenül észre vettem egy csintalan cseppet,ami utrakellt a nyakán. Önkéntelenül követni kezdtem a szememmel s mikor a kulccsontjához ért,elállt a lélegzetem. A kósza cseppet elvesztettem,de a tekintettem lejjebb vándorolt, az állam meg, még egy szintel lejjebb esett.
Nem csak azért,mert nem volt rajta póló,sem azért,mert vizcseppek gyöngyöznek a mellkasán. Hanem azért,mert izmos,szálkás felsőteste volt.
A hogy még lejjebb siklottam,azon kezdem imátkozni legyen rajta nadrág.
Amikor megláttam az emlitett darab lazán lógott a csípőjén.
- Jeon Jeong Guk!!Azonnal vegyél fel valamit! - csattant Suga hangja mellőlem. A hirtelen hangtol szinte mindenki összerezzent.
-Jézuusss! - sipákolt Kookie,mikor végre felfogta kik állnak elötte s a kezeivel átfogta a mellkasát.
-Meg volt a reggeli sokk. -jelentette ki J-Hope.
-Vegyél már fel valamit.- takartam el a szemeimet a tenyeremmel.
-Mi ez a kiabálás? - jött oldalrol az álmos kérdés. A fejemet a hang irányába kaptam de a kezemet nem vettem el az arcomrol.
-Van rajtad polo? - vinnyogtam.
-Nyugi Rin,Jimin-en van. - válaszolt kuncogva Suga. Megkönnyebbűlten kukucskáltam ki,két ujjam mögül.
Mikor konstatáltam,Jimin-en van polo,elvettem onna a kezem.
-JungKook,mi a fenét szriptizelsz itt korán reggel. - szaladt föl a szemöldöke a hajáig.
-Véletlen volt. - sipákolt még mindig s a kezeit el nem vette a mellkasárol. -Sajnálom Minnie- szegtem le a fejem.
-Miit?
-Hogy láttuk Kookie-t fémeztelenül. -folytattam.
-De hát...- makogta,de elhallgatott.
-Ne álljatok ott ,hanem készülődni. Mindjárt késésben leszünk!- lépcsőn feljövet kiabálta a menedzser.
-A hangsúly a mindjárton van hyung. -mondta diplomatikusan higgadt hangon Suga.
-Hallotadd a hangomat? - mutatott magára. - Ha emelkedik mérges leszek. - tette csipőre az egyik kezét,majd folytatta- és ha mérges leszek nem kaptok pudingot. - szükült össze a szeme s elmélyitette a hangját. A srácok elfehéredtek-még Suga is- a szájuk tátva maradt és hátra léptek egyet,mintha megütötte voltna őket.
-Csak a pudingot ne. - sirta Kookie.
-Te fiam,inkább öltözz fel. - parancsol rá fapofával. Kookie megilletődve pislogott párat,majd elmenekült.
-Ti is -morrant rá Suga-ra,V-re és Hobi-ra.
-De ugye a pudingnak nem.lesz semmi baja? - kérdezte Hobi nagy riadt szemekkel. Cho szemei villámokat szortak és jobbnak látta ha nem mond semmit különben biztos vagyok benne,nagyon megbánná azokat.
Így hát inkább némán slisszantak a szobájukba.
-Nehéz velük- sohajtott egy nagyot. Levette a szemüvegét,megtörölte majd visszatette.
-Igen. -Hagytam jóvá.

Ezután a srácok vita nélkül elrendezték magukat s nyolc után útra készen sorakoztak az ajtóban.
-Megint el fogunk késni! -replikázott Rap Mon. A menedzsertől egy nagyon csúnya pillatást kapott.
-Megmondtam ugye? - morogta. -Megint. - szürte a fogai közül.
-Miért kell minden reggel sietni? -Nyavajogta V széttárt karokkal.
-Azért kedves V mert mindig elkéstek. -Sohajtotta Jin.
-Én mindig szólok,ti nem vagytok képesek időben elkészűlni. - csattant fel Cho, s dobbantott egyet a lábával. Mint egy kisgyerek aki nem mehet ki játszani.
Senki nem mert megmukkani.
-Még korábra kell álitani az órát. - ingadta a fejét Rap Mon.
-Na de hyuuuung,én szeretek aludni. - most V dobbantott a lábával. Cho sóhajtott,majd a sztárjkolo V-re nézett,megrázta a fejét s felkapta a cuccát
-Inkább menjünk. - indult meg az ajtó felé. A srácok követték őt,de Suga megtorpant és megfordult a tengelye körül. Azt hittem valamit elfelejtett,de tévednem kellet. Egyenesen rám nézett,szemei huncutul csillogtak,ajka felfelé kunkorodtott. Homlokráncolva vártam mit akar mondani.
-Rin, -kezdte - most egy darabig nem látsz,ezért nem kell búslakodni. - mondta. Felemeltem az egyik szemöldököm olyan - biztos-vagy-benne pillantással.
-Nem fogok hidd el. - bizonygattam.
-Ígérj meg nekem valamit. -Jött közelebb.
-Mit?
-Ne keverdj bajba és vigyázz magadra. - nézett mélyen a szemembe. Azt hittem viccel,de komolyságot látva a szemeiben,-mikor az elöbb vidámságtol csillogtak -rájöttem az ellenkezőjére.

Tae Tae lebigysztett szájjal búskomoran követte a társaságot.
Mi, Min Ah-vel addig csöndben figyeltük a történéseket,majd mi is elhagytuk a házat. Apát itthagyva.

Aznap a srácok nem tértek haza,pedig vártam őket,sok sok kajával. Azt hittem késő este betopannak,de tévedtem.
Másnap,sem jöttek haza egyszer sem,már kezdtem ideges lenni és feszült,szegény Min Ah nem tudott mit kezdeni velem,mert kibirhatatlan voltam.
Harmadik nap,még mindig semmi jel,üzenet vagy bármi más. Már azon filóztam,felhívom a rendőrséget,eltüntek a barátaim. De aztán rájöttem,nem hinnék el,hogy a Bangtan boys-zal élek,igy hát nehéz szívvel elvetettem az ötletet.
Negyedik nap eszembe jutott,nekünk van egy nagy dobozunk amiben embereket mutatnak,így hát haza futottam-az edző ruhámban, vizesen- a kanapéra ugrottam,bekapcsoltam a tv-t és szörföztem a csatornák között. Hiába néztem,egyiken sem mutatták őket. Kezdtem bepánikolni s egyre döbbször szedtem a gyógyszereimet,amiről elvileg leszoktam.
Ötödik nap teljesen feladtam a reményt,hogy felbukannak,ugyan olyan hirtelen és elfoglalják a házat.
Megint egyedül maradtam ,hibába volt velem a barátnőm,még is annak éreztem magam.
Lehet találtak maguknak egy másik házat,ahol lakhatnak,ezt meg teljesen elfelejtették.
Még a bátyám hivásait sem fogadtam, noha meg kellet volna beszélnünk a dalt.
Szóval az ötödik nap délutánján tácrol haza felé csügetten és dühösen baktattam.
Dühös voltam rájuk amiért nem küldtek semmit,hol vannak . Oké,hogy idolok,meg konkrétan semmi közöm nincs hozzájuk mit mikor hogyan csinálnak,de akkor is. Ha csak haza böffenteken,már megnyugodtam volna,de még az sem.
Bár lehet voltak otthon csak én nem vettem észre ,mivel fáradt voltam sétálni s inkább a teremben aludtam. Ami ebben az öt napban sokszor előfordult,szóval nem lehetek rájuk annyira mérges. De egy icipicit jogom van hozzá.
Ezekkel a gondolatokkal nyitottam ki a ház ajtaját s léptem be,csuktam be magam után és dőltem neki.
-Az istenit neki. - morogtam csukott szemmel.
Majd kipattant,mikor eljutott az agyamig valami áll a házunk elött én meg simán elsétáltam mellette.
Megfordultam,résnyire kinyitottam és kinéztem.
Ott állt a nagyon jól ismert szürke furgon.
Hatalmasat dobbant a szivem. Megjöttek.
Halkan becsuktam az ajtot,kibujtam a cipőmböl,beleléptem a mamuszomba és lehajtott fejjel megálltam az előtérben.
Hallotam a hogy a ház megtelik élettel. Hallottam a konyhábol kiszürödö veszekedéseket,a tv hangját,a fentről jövö nevetéseket.
Hatalamsat sóhajtottam s azt kivántam bárcsak így lenne. Bárcsak tényleg ittlennének.
Még mindig csukott szemmel felemeltem a fejem s óvatosan kiniytottam látószetvem.
És ott állt ő. Ő aki a kapanénak lazán dőlve,keresztbe font kézzel, csillogo szemmel és egy félmosollyal nézett.
Elállt a légzetem a szívem pedig eszeveszett tempóba kezdett.
El is felejtettem mennyire tökéletesen néz ki, rozsdavörös hajával, porcelán fehét bőrével és fekete szemeivel.
Amit legelöszőr éreztem az a megkönyebbülés,aztán áttváltott haragba majd valami más kezdett csírázni a szivemben.
Összevont szemöldökkel indultam felé,meg nem szakitva a szemkontaktust. Ő arcán a vidáság azonnal eltünt mikor felfogta én nem vagyok boldog. Vagyis az vagyok de iszonyú dühös is.
De aztán inkább elnyomtam a dühöt és gondolkodás nélkül a nyaka köré fontam a karom és szorosan hozzá simultam. Éreztem amint megfeszül,de azt is éreztem amint a szíve gyorsan kezdett verni.
-YoonGi. -nyöszörögtem a nyakába.
Végtelen percek multán,éreztem ahogy kezeit a derekamra tette.
-Ilyen reakciot még nem kaptam senkitől.- mondta s ő is a nyakamba furta az arcát. Forró lehelete csiklandozta a nyakam.
-Hiányoztál. - suttogtam a bőrébe. Mire válaszul még szorosabban ölelte a derekam. Konkrétan összevagyunk simulva,ugy,hogy a szivünk felvette a másik gyors tempóját.
Beszippantottam finom illatát.
-Hiányoztam? Én? - döbbent meg.
Mikor felfogtam mit is mondtam,csak a fejemet emeltem fel a vállgödréből.
-Hiányoztatok! Ezt mondtam ,nem azt,hogy hiányoztál mert te cseppet sem hiányoztál. - habogtam pirulva.
YoonGi felnevetett,amitől melegség járta átt a szivem.
-Szóval én nem. Megszakad a szívem. - szipogott lebigyesztett szájjal. Egy nagyon picit távolodtam el tőle s
A jobb kezemet felvettem a nyakárol tenyeremet a szíve fölé csúsztattam,amitoléreztem,hogy elállt a lélegzete.
Felnéztem rá,ami hiba volt. Engem fürkészett. Fekete szemei vágytol csillogtak s még valamitől,de arra már nem mertem gondolni mi is lehet.
Hirtelen késztetést éreztem,hogy beszéljek.
Így hát hátrébb léptem.
-Még is miért nem voltatok képessek egy nyanvadt üzenetet küldeni,hogy hol vagyoktok?! - néztem rá dühösen. Suga értetlenül ráncolta a homlokát.
-Tudod mennyire aggódtam?! - folytattam.
-Aggódtál? - döbbent meg. Valami hirtelen áttsúhant az arcán,de amilyen hirtelen jött,úgy el is múlt.
-Hát persze,hogy aggodtam! Mégis mit gondoltál? - fakadtam ki. YoonGi elmosolyodott és éreztem ahogy a megszoritsa a derekamat.
-Öt napja felém se néztetek! Öt napja! - csattantam fel.
YoonGI csak nézett,én meg majd' megöltem a szememmel.
Aztán a mosoly lehervadt az arcárol s azt vettem észre,hogy egyre közelebb lesz az arca, elakadt a lélegzetem,Mikor a homlokát az enyémnek döntötte.
Megint hozzá simultam,a keze szoritása a derekamon erősödött.
Én meg önkéntelenük tettem a tenyerem mellkasára.
-Répacukor? - leheltem s becsuktam a szemem.