Ismeritek azt az érzést, amikor nagyon sok ötlet rohangál a fejetekben? Van egy nagyon jó sztori, amit szívesen megírnál, de csak a végéhez van ihlet és fogalmad sincs, hogy indísd el?

Én ismerem. Így voltam nagyon sok történetemmel (szinte mindel) és egy idő után nagyon kezdett bosszantani a dolog, de egyszer csak le kell ülni és neki kell állni, mert az eleje nélkül vége sincs. Leülök és írni kezdek, aztán visszaolvasom és az esetek többségébnen törlöm is, amit írtam. Aztán kezdem előröl és avégén úgy döntök, jó lesz az. Aztán jön a szabadkozás, hogy nem lett a legjobb (és ez a sztori közepén is lehet így!). 

De tudjátok mit? Bizzunk magunkban!

Ha nagyon nem tudtok elkezdeni valamit ne hagyjátok elveszni a gondolatot a fejetekben. Üljetek le és kezdjetek írni. Olvassátok vissza, amit írtatok, akadjatok ki rajta, sírjatok, nevessetek, mert ha rátok tud hatni, másokra is fog! Ne kérj bocsánatot egy gyenge kezdésért! Az is a te munkád, a te részed! Mert mindennek a kezdete az első fejezet. Arról nem is beszélve, hogy amikor végeztél, és visszaolvasod az egész története, láthatod mennyit fejlődtél.

Bizzatok magatokban és ne állja utatokat egy nehéz kezdet! Hiszen az élet első lépései is nehezek voltak mégis itt vagyunk. Mindig kezdéjtek el a történetet, hogy legyen mit folytatnotok!

Én is ezt teszem.

****

Helló, tudom ez elég érdekes egy feltöltés tőlem, de nemrégiben olvastam egy "könyvet" ami tele volt negatív kritikákkal, nagyon sok esetben az első fejezetekkel és a bocsánatkérésekkel kapcsolatban. Volt, amivel egyet kellett érsek és volt, amivel nem.
De az igaz, hogy ha mi magunk leírjuk a saját történeteinek nem várhatunk mást az olvasóinktól sem! Szóval, ha nehéz is a kezdet, adjuk meg az esélyt.