Tíz perce megbabonázva nézem, ahogy a színpadon énekel.
Először fel sem fogtam, hogy Ő lép fel. Utólag belegondolva, jó lett volna ha hozom a kamerám.

A legelső szám, ami elénekelt, ha jól emlékszem, a Kártyavár címet viselte. Rettentően jó szám.

Őszintén, és sose kedveltem a magyar zenéket. Egy két kivétel van, mint például Majka, Republik, más nem igazán volt. Ám mikor meghallottam Őt.... Nem jutottam szavakhoz. Kellemesen csalódtam. Ugyanis az elején ott keringett az az érzés bennem, hogy nem igazán fog tetszeni. Mi lesz akkor? Csak nem mondhatom a szemébe hogy szar voltál...

De nagy kő esett le a szívemről.
Amint hazaértem, rákeresek Youtubon.

Sajnos nem sokat láttam belőle, ugyanis háttal voltam neki, de így is nagyon tetszett.

Amint vége lett a koncertnek, Szabi lesétált a színpadról.
A közönség pedig kántálta a vissza szót.

Meg is kapták azt amire vártak, a hangfalakból újra felcsendült a Kátyavár, ha jól emlékszem.

-Még gyors fotózkodás és mehetünk is.-sietett hozzám Szabi a dal végeztével.

-Rendben, én elvagyok.-mosolyogtam rá.
Időközben elkezdtem beszélgetni egy lánnyal. Még a nevét sem tudtam, viszont tényleg, nagyon aranyos volt.

A fótózás fél óra alatt telt el. Hamar kész lettek, amin csodálkozom.
Beszáltunk a kocsiba és indultunk is.

-Hogy tetszett?-nézett rám egy pillanatra.

-Elképesztő.-mosolyogtam.-Szóhoz sem jutok.

-Annak örülök.-ahogy ránéztem, láttam hogy mosolyog.

-Tudod. Ha te sem bánnád... Mármint..-próbálta összeszedni gondolatait, ami kicsit kesze - kusza volt.-Szeretnélek elvinni valahova.-fejezte be.

-Mármint randira?-lepődtem meg.

-Csak ha te sem bánod...-kezdett volna el mentegetőzni.

-Dehogy is. És nagyon szívesen elmegyek veled egy randira.-néztünk egymásra. Elvigyorodtam amin ő is mosolygott egyet.

-Akkor jó.-fújta ki a bent tartott levegőt.- Akkor pénteken? Nyolckor?

-Tökéletes.-néztem rá mososlyogva majd mindketten az utat kémleltül tovább. Nem tudom mi, de valami furcsa járta át a testemet. Nem tudom hová tenni ezt. Mintha ezer hangya kelt volna életre a hasamban.

Abban a pillanatban mérhetetlen boldogság járta át a testem.

Az idő körülbelül hat óra lehetett. Csend volt, egyikünk sem szólalt meg. Kellemes csend.

De ezt a telefonom csengőhangja szakította meg. Előhalásztam a táskámból, és megnéztem kinek hiányoztam ennyire. Tom.

-Nem baj ha...-fordultam Szabi felé és mutattam a telefonra.

-Dehogy.-rázta meg a fejét. Mosolyogva húztam el a kis zöld ikont, majd a fülemhez emeltem a készüléket.

-Köszönöm.-szólalt fel egyből.

-Neked is szia.-kuncogtam fel.-Mit köszönsz?

-Összeköltözünk.-hallani lehetett a hangján hogy mosolyog.-És ha minden jól megy a hetedik hónap fordulónkon megkérem a kezét.

-Úristen.-sikkantottam fel.-Boldog vagy vele?-nyugodtam le egy kicsit.

-Ennél boldogabb nem voltam. Soha.-mondta. Engem pedig átjárt a boldogság és a büszkeség. Mindig is felnéztem a bátyámra. Ez pedig rátett egy lapáttal.

-Már várom a keresztfiamat.-pimaszkodtam, és alig tudtam levakarni az arcomról a vigyort.

-Arra még várhatsz.-nevetett fel.-Egyébként, láttam az új videódat.-komorodott el.-Ugye nem kavarsz azzal az Attilával?

-Jézusom, neeem.-nevettem fel. Valószínüleg Szabi is hallhatta ugyanis felnevetett.

-Ne hazudj. Akkor ki nevetett a háttérben?

-Hát nem Attila. Na megyek majd beszélünk még.

-Ne merészeld le ra....-és kinyomtam.

2K!!!!!!😱

Köszönöm! El sem tudom hinni hogy már több mint 2000 megtekintés van ezen a kis könyvnek nem nevezhető valamin...😱💕💕

Minden egyes olvasómnak köszönöm, főleg azoknak, akik a ritka részek ellenére is itt vannak még.💕

Ez komolyan mondom hihetetlen.💕💕💕😌