Csütörtökön
Ábel irodája

Ábel

Már percek óta ment a hangfelvétel.

- Ismerem Halász Bencét - suttogta Paulina maga elé.
- Kérem üljön le és - mutattam lassan a székre - mesélje el milyen a kapcsolatuk.
- A bátyám - vágta rá.
- Tudja, ez érdekes - biccentettem. - Érdekes dolgokat hallottam róla. Ő Dr. Kiss Tatjána volt barátja egy b...

- A bátyám egy barom - forgatta a szemét. - Nem szeretnék többet beszélni róla, amúgy sem tartjuk a kapcsolatot - vonta meg a vállát.
- Teljesen megértem - biccentettem kimérten. - Inkább meséljen az első munkanapjáról.
- És valószínűleg az utolsóról - tette hozzá. Ilyen elkeseredett tekintetet a tükörben szoktam látni.

- Tudja - kerestem a tekintetét, de ő nem nézett rám - Nivre úgy mesélt magáról, mint egy földre szállt angyalról! - nevettem fel. - És amúgy is? Hát felvették az egyetemre, nem?
- De, felvettek - emelte fel a tekintetét egy pillanatra.
- Akkor hadd gratuláljak - Nem illett hozzám a következő cselekedetem.

Megkerültem az asztalt, és szorosan átöleltem.

Sírva hajtotta a vállamra a fejét.
- Nem tudom, mit kell kezdeni a síró lányokkal - vallottam be.
- Inkább maradjon kussban - nevetett fel és továbbra is a vállamon sírdogált. Úgy meglepődtem, hogy egy szó sem jött ki a torkomon. - Ez most jól esett - engedett el végre. - Köszönöm - Végre én is megláttam azt a szép mosolyt.

- Az első munkanapom csodálatosan kezdődött - huppant vissza a székére, én is ezt tettem.

Szerdán
Nivre háza

Lina

Kiszálltunk a kocsiból és a kapu felé tartottunk. De Nivre megállt.
- Valami baj van? - kérdeztem értetlenül.
- Csak remélem, hogy nem fognak kikészíteni a lányok - motyogta, a kulcsot keresve.
- Nivre - állítottam meg a mozdulatban. - Minden rendben lesz - mosolyogtam.

- Honnan tudod? - nevezett. - A lányaim olyanok, mint az ördögfiókák! - találta meg a kapu kulcsát, és idegesen a zárba tette. Szintén idegesen kivágta a kaput.
- Hidd el mire hazajössz - léptem be a kapun - semmi baj nem lesz velük - mosolyodtam el a vállam felett.

Óvatosan bekopogtam az ajtón. Egy idősebb hölgy nyitott ajtót. Nagy kerek szemüvege mögül kíváncsian nézett rám.
- Ő a dadus, akiről meséltem - ért oda mellénk Nivre. - És a szomszédom - mutatott a nénikére.
- Halász Paulina - tartottam felé a kezem.
- Kocsis Istvánné - fogadta el a kézfogást. - De hívj csak Böbe néninek - engedett el egy mosolyt. Azt hiszem kivívtam a tiszteletét.

Böbe néni hosszú otthonkája mögül egy kiváncsi szempár kukucskált ki.
- Akkor én azt hiszem megyek is - nézett rám még mindig mosolyogva.
- Lilike! - guggolt le Nivre a kisebbik lányához. - Köszönj szépen! - mondta erőteljesen.
- Nivre! - szóltunk rá a szomszédnénivel egyszerre.

- Szia! - guggoltam le én is hozzá. - Engem Linának hívnak. És téged?
- Szia! - futott hozzánk Nivre másik lánya és egyenesen megölelt. - Én Livi vagyok, ő pedig Lilike - mutatott a húgára. Majd a fülembe súgott: - Nagyon szégyenlős, pedig anya szokta neki mondani, hogy így mások azt gondolják, hogy milyen neveletlen hercegnő!

Csütörtökön
Ábel irodája

Ábel

- Kérem - vettem elő a cigis dobozom - térjen rá - vettem egyet a számba - a hényegre - gyújtottam meg. Pár pillanatig csak nézett rám, azokkal nagy őzike szemeivel.
- Most egyszerre sokkolt le az, hogy félbeszakított és az, hogy egy irodában dohányzik! - nevetett fel. - Magáról az a hír járja, hogy elszív egy cigarettát és megoldja az ügyet - magyarázta.

- Ez így is van - szívtam mélyre a füstöt.
- Igen? - mutatott a hamutartóra, amiben két csikk volt.
- Az egyik Nivre volt! - vágtam rá.
- Tipikus férfi reagálás - fonta össze maga előtt a karját.

- Szóval ott tartottunk - koppintottam le a hamut -, hogy pörgesse fel az eseményeket.
- Vagyis amikor Nivre haza ért? - kérdezte elgondolkozva.
- Onnan tökéletes - dőltem hátra a székemben, és nagyot szívtam a cigiből.
- Hát - nyelt egy nagyot. - Muszáj elmondanom? - temette a kezébe az arcát.
- Ha azt szeretné, hogy megtaláljuk a kislányt - fújtam ki a füstöt.

- Nagyon szégyenlem magam - suttogta halkan.
- Tegnap derültek ki a felvételi pontok - nevettem. - Ez teljesen természetes, hogy megünnepelte és kicsit többet ivott a kelleténél - mosolyogtam bátorítóan.
- Ha még csak ennyi lett volna - emelte fel a tekintetét és félve nézett rám.
- Nem ennyi volt? - kérdeztem, felemelve az egyik szemöldököm.

- Megvacsoráztunk. Este mesét olvastam a lányoknak - indította valahonnan előről a sztorit. - Hamar elaludtak, én pedig indultam volna haza - Egy pillanatra megakadt.
- De nem ment haza - nyomtam el a csikket. Némán rázta meg a fejét.
- Akkor most már úgyis tudja - engedte amolyan "ennyi volt" stílusban a karját az ölébe.
- Még azért nem teljesen értem - ingattam a fejem. Hát persze, hogy értettem. Csak azt akartam, hogy kimondja.

Nivre

Ábel irodája egy nagy irodaházban volt, annak a folyosóján ültem. Megcsörrent a telefonom.

Önnek egy új üzenete érkezett

Állt a tipikus szöveg a kijelzőn. Alatta az üzenet.

Ismeretlen: Nivre! Ha látni akarod még a lányod, akkor legyél a KávéMánia mögötti sikátorban 30 perc múlva. Legyen nálad tíz millió.

Csak bámultam a kijelzőre.
Nem tudtam mit csináljak.

Ekkor futott fel a lépcsőn az a nőszemély, akit legkevésbé akartam látni. A volt feleségem. Nagy, dromedár léptekkel haladt felém. A képembe ordított és lekevert egy pofont.

Úgy fújtatott, mint egy dühöngő bika.
- MI AZ ÉDESANYÁD VALAGÁT CSINÁLTÁL! - ordította még mindig. - MI AZ, HOGY ELTŰNT A GYEREK!!??
- NYUGODJ MÁR MEG! - nyomtam a telefont a kezébe.

Lina

- Nivre mindenképpen azt akarta, hogy maradjak - hajtottam le a fejem. - És az ágyában kötöttem ki - motyogtam, teljesen megsemmisülten.
- Nem maga az első, aki a fönőke ágyában járt - nevetett fel. - És akkor amikor felkeltek vették észre, hogy eltűnt a kislány? - kanyírotta vissza a beszélgetést. Mire bólintottam.

- AZZONNAL TALÁLJA MEG A LÁNYOMAT! - rontott be az ajtón egy számomra teljesen ismeretlen nő.
- Kérem hölgyem, nyugodjon meg - állt fel a székéből Ábel, elnyomva a cigit. Leállította a hangfelvételt.

- ÉN VAGYOK AZ ANYJA! ÉS ADDIG NEM NYUGSZOM, AMÍG MEG NEM TALÁLJA MEG!! - Konkrétan vért fröcsögött. Akkor ez a nő, Nivre volt felesége. - MENJEN ODA! - nyomott egy telefont a kezébe.
- Szedjenek össze annyi pénzt, amennyit csak tudnak és tegyék egy sporttáskába - adta vissza a telefont. - Menjenek oda a KávéMániához és adják oda a pénzt. Bízzanak bennem és vissza fogják kapni. Az embereim gondoskodnak a továbbiakról - vette elő a telefonját és tárcsázott.

Közben gyors léptékkel hagyta el az irodát és lefutott a lépcsőn is.

- Nem hittem volna, hogy majd így találkoztok - sóhajtott egy nagyot Nivre. - De akkor szeretném bemutatni a volt feleségemet - mutatott maga mellé - ő pedig a lányok dadusa.
- Halász Paulina - tartottam felé a kezem.
- Nagy Klára - Egy pillanat volt az egész. De ez idő alatt is a gyűlölet áradt a szeméből.

- Akkor? - nézett ránk felváltva Nivre.
- Van az épület mellett egy bank autómata, vegyünk le annyi pénzt, amennyit tudunk - javasoltam. - Három millió van a számlámon, azt le tudom venni.
- Nem kell ezt tenned - lépett közelebb Nivre és hirtelen ragadta meg a kezem.
- De én ezt akarok tenni - erősködtem.
- Ez a pénz a tiéd!
- Légyszíves Nivre ne most legyél ennyire ilyen "nem fogodok el semmit" típus - mutatottam idézőjelet a levegőbe.

- Nekem is van kb három millió a számlán - szólt közbe Klára. - És neked, Ervin? - bökte meg a vállát.
Olyan arcot vágott, mintha fejbe ütötték volna. Mondjuk lehetséges, hogy ez már megtörtént.
- Mittudomén - vonta meg a vállát. - Inkább haladjunk! - vágta ki az ajtót. Én is indultam volna utána, amikor Klára elkapta a karom.

- Nagyon vigyázz magadra - suttogta. - Nivre a legnagyobb féreg a világon - tette hozzá.
- Vigyázni fogok - bólintottam.

Ábel

A csapat készen állt. Négy-négy mester lövész mindegyik épületen, ami a közelben van. Tatyi a sikátor egyik végében én pedig a másikban. Csak Nivrére vártunk.

Pontos volt. Akárcsak a reggeli műsorában. Az üzenet után pontosan 30 perccel ott volt, a kezében egy táskával.

Nagy csattanással ledobta a földre. Egy fehér teherautó parkolt le és egy maszkos csávó lépett ki belőle.
- Mit képzel A nagy pénzrablásban van? - kérdezte Nivre szórakozottan.
- Én a helyedben nem lennék ilyen vicces kedvemben - guggolt le a táska mellé és elkezdte számolni a pénzt. - Ha nincs meg a pénz, nem látod a kislányt.

- Ilyen egyszerű emberrablásom sem volt még - röhögött. - Olyan jól elvoltál azzal a nőcskéddel, hogy addig simán bemásztam a kapun, be az ablakon. És az ajtón kivittem a kölköt.
Még mindig a pénzt számolta, majd megállt a mozdulatban. Nem volt a több.

Ekkor léptem elő a takarásból és fegyvert tartottam rá.
- Le van tartóztatva. Jogában áll hallgatni. Ha éppenséggel nem lenne pénze ügyvédre, kijelölünk egyet - hadtartam a sablon szöveget.
- Azt hiszed Nivre egy ilyen kis mitugrász Paprikajancsi engem megállít?
- Hát ha én nem is - mosolyogtam. - Akkor a mesterlövészek igen - mutattam végig az épületekre.

Tatyi mosolyogva lépett elő és hátulra csavarva a kezét, megbilincselte. Én pedig le vettem a maszkot.
- Örülök, hogy végre találkozhatunk Lednev - dobtam le a Dalí maszkot a földre.
- Kösz a kulcsot - vette ki hirtelen a zsebéből Nivre. Azonnal kinyitotta a kocsi ajtót és szorosan magához ölelte a lányát.

Lina lépett oda hozzájuk. Súgott valamit Nivre fülébe, amire bólintott. Majd egy szomorú mosollyal hagyta, hogy elmenjen.

Azt hiszem Nivrének másik dadust kell keresnie.

- Én csak pénzt akartam keresni, hogy újra kezdhessük az életet MeKeNával - motyogta Lednev, ahogy benyomtuk a rendőrkocsi hátsó ülésére.
- Akkor inkább mentél volna el a Mekibe dolgozni - vágta rá csipőből Tatyi.

Remélem tetszett! Azt kell mondanom, hogy ez a kedvenc a novellám! Annyira egyszerű de közben mégis hatalmas hullámhegyek és völgyek voltak a sztoriban. ❤️
A közeljövőben is tervezek novállakat:
Haláli Gólyatábor
A bűvész halála
Melyiket látnátok szívesen? 🥰