Vee szemszögéből

Az egész éjszakát szeretkezéssel töltöttük, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Mondtam Marknak, hogy talán nem kellene, mert másnapra még ülni se fog tudni, de nem hallgatott rám. Őrület, ami tegnap este történt. Mark elmesélte, hogy mit csinált Ploy. Átlépett minden határt, hogy gondolta ezt a viagrás dolgot? Azt hitte, hogy majd rávetem magam? Ostobaság! Ha ő lenne az utolsó ember a földön, akkor se nyúlnék hozzá egy ujjal se. Akkor inkább elintézem magamnak, az is egy megoldás, mosolygok magamban. Az oldalamhoz simuló alak lassan ébredezik, annyira átölel, hogy mozdulni sem bírok. Lábát átvetette rajtam és úgy kapaszkodik belém, mint egy kismajom.

- Vee, felébredtél? Nem tudtál aludni? – Nyöszörög rekedtes hangon.

- Jó reggelt! Már egy ideje. Tudtam volna még aludni, de valaki úgy csimpaszkodik belém, hogy mozdulni se tudok!

- Ha zavar, akkor nem teszem! – Erre el akar húzódni, ami sikerül is neki. Oldalamra fordulok, majd visszahúzom magamhoz, így egymással szembefordulunk.

- Tudod, bármit is csinálsz, nem tud zavarni. - Simogatom meg arcát, mire elmosolyodik.

- Vee! Ne legyél ennyire elfogult!

- Én az lehetek, mivel a pasid vagyok! – Hátára gördítem és ránehezedek. Csókolgatni kezdem, amire felnevet.

- Mit csinálsz?

- Mark... Vajon mennyire fáj a feneked? – Kérdezem kihívóan, majd kezemet lecsúsztatom férfiasságára.

- Oui...! Még korán reggel van! Mikre nem gondolsz! Khm...Azt hiszem, egy menetet még simán kibírok! – Nevet rám széles, táncba hívó mosollyal.

Ahogy ezt kimondta, gyorsan bemászok a takarója alá és olyan élményben részesítem, amit örökké emlegetni fog.

A sok szex délutánra megtette hatását, Mark alig tudott megülni a fenekén. Mondanám, hogy sajnálom, de hazudnék. Élveztem minden egyes percét, ahogy ő is. Bár éjszaka mondtam neki, hogy elég lesz, álljunk le, de nem engedte, mivel folyamatosan vigyázban álltam. Kértem, hogy csak kézzel, vagy orálisan elégítsen ki, de mindenképpen azt akarta, hogy benne legyek. A kis telhetetlen. Elhasználtuk az összes síkosítót és óvszert, ne felejtsem el pótolni.

Még mindig az ágyban vagyunk, nem akarjuk elhagyni. Beszélgetünk, filmet nézünk, vagy csak átölelem és némán pihenünk.

- Mark, nem vagy éhes?

- Attól függ mire!

- Már megint mi jut eszedbe? Nem volt elég?

- Vee, most neked van piszkos gondolataid! Én az ételre gondoltam, mert farkaséhes vagyok! Bármennyire is vagy finom falat, ma már inkább kihagynálak. – Bocsánatkérően fintorog.

- Nyugi, megértelek! Nem bír el többet gyenge tested! – Nevetek rajta.

- Gyenge test? Majd megmutatom én neked! – Azzal a lendülettel rám veti magát, és egy rossz mozdulatnak köszönhetően feljajdul.

- Mark, nagyon fáj? Sajnálom, nagyon is erős tested van! Csak ne mocorogj, ártasz magadnak. Ráadásul szeretném, ha mielőbb felépülnél. - Kajánul elmosolyodok.

- Vee! Te csak arra tudsz gondolni? És mi van a mély érzelmekkel? A halálig tartó szerelemmel! Most megsebeztél! – Szemtelenül elvigyorodik.

- Ne csináld ezt! Tudod, hogy szeretlek! Na, ne durcizz már!

-Nem durcizok! Mondd, hogy tudsz így mosolyogni, hogy a szemed is veled nevet?

- Talán tetszik?

- Nem! – Jelenti ki, majd nagy nehezen feláll. – Elmegyek fürdeni, addig csinálsz valami vacsit?

- Neked mindent is! Édes drága feleségem!

- Utállak! – Fogja a párnát és hozzám vágja.

- Biztos vagy benne? – Rákacsintok, majd hátat fordít nekem és bemegy a fürdőszobába.

Másnap délben az ebédlőben ülünk a barátainkkal, én Markkal szemben foglaltam helyet. Mindketten omlettet eszünk rizzsel, amit jóízűen falatozunk. Hallgatom a többiek beszélgetését, hogy majd a nyári szünetben hová kellene elmenni nyaralni. Miután ezt kitárgyalták, megjegyzem döntés nem született, a szerelmi életünkről beszélgetünk.

- Olyan jó volna nekem is találni valakit! – Sopánkodik Yiwaa. – Nézzétek meg! Már csak nekem és Veenek nincs párja! Még a mi ártatlan Nong Markunknak is van kedvese!

- P'Yiwaa! Ezt honnan veszed? – Kérdezi Mark igencsak meglepetten.

- Oui Mark! Még a vak is észreveszi! – Szól közbe Nong Fuse.

Nuea és Nong Kamphan csak lapítanak, mivel ők már tudják, de nem akarnak minket elárulni.

- Yiwaanak és Nong Fusenak igaza van! Szerelmet szimatolok a levegőben. – Szól közbe Bar, Gun meg hevesen bólogat. Nem nézek fel tányéromból, inkább tovább eszem. Hagyom, hogy zavarba hozzák Markot, még élvezem is. Elvileg azt beszéltük meg, hogy nem verjük nagydobra a kapcsolatunkat, inkább még egy darabig megtartjuk magunknak.

- Mégis miből gondoljátok? – Csak nem bírja ki, és tovább kíváncsiskodik Mark.

- Jaj, ne csináld úgy, mintha nem tudnád! Hiába van magas nyaka az ingednek, egy óriási szívásnyom kandikál ki! – Emeli meg hangját Yiwaa.

- Szóval ki vele! Mesélj! Minden részletet tudni akarunk! – Faggatózik tovább Nong Fuse.

- Nincs mit mesélnem! – Kezd vörösödni Mark feje, én meg tiszta jóindulattal élvezkedem a helyzeten.

- Oh, dehogynem! Na, kezdj el dalolni kis pacsirta! – Mosolyog Yiwaa, majd odaül Mark mellé és átöleli vállát. Mindenki folytatja az ebédelést, de közben csöndben figyelik kettejük beszélgetését. Ő rám néz, szemeivel kéri, hogy segítsek már rajta, de csak azt látja, hogy mosolyogva nemet intek fejemmel. Úgy látom ezen kicsit bepipul.

- Jól van, Yiwaa, kérdezz és én válaszolok! – Gonoszan elmosolyodik, miközben továbbra is rám néz. Azt hiszem, bajban vagyok.

- Mi is legyen az első kérdésem? – Gondolkozik el Yiwaa. – Megvan! Mióta ismeritek egymást? Mikor jöttetek össze? Hogy néz ki? Aranyos? Kedves? Cuki? Oh, biztosan cuki! A mi kedves Nongunkhoz csak egy édes, cuki lányt tudok elképzelni! Ugye fiúk? – Mindenki hevesen bólogat, Yiwaanak nem mer senki ellent mondani.

- Hirtelen ennyi kérdést! De rendben, megválaszolom. Szóval... Már gyerekkorom óta ismerem, de nem olyan régóta kezdtünk el jobban közeledni egymáshoz, úgy néz ki, hogy komoly a dolog. Rövid sötétbarna haja van, és csokoládébarna szeme, amibe ha tehetném, elvesznék. Nagyon édes és végtelenül cuki! – Sóhajt egy nagyot álmodozva. Nong Kamphan és Nuea pedig majd megfullad az elfojtott röhögéstől. Ezt még meg fogják bánni, fogadkozom.

- Oh és azt még nem is mondtam, hogy kicsit magasabb, mint én, de a kezei... Olyan törékenyek és aprók. Ha megfogom, elveszik a kezemben.

Nem bírom tovább szó nélkül, muszáj közbevágnom.

- Mark, eddig egy szóval se mondtad, hogy apró és törékeny lenne a kezem. Tudtommal eddig elég kielégítő volt! – Kacsintok rá, és mintha mi sem történt volna folytattam az evést.

Erre a kijelentésemre a barátaim fele kiköpte az ételt a szájából. Még Yiwaanak is tátva maradt a szája, ez pedig nagy szó. Miután mindenki átesett az első sokkon, mély hallgatásba burkolóztak és hol rám, hol Markra néztek. Kedves kis barátom most dühös szemekkel néz, fel tudna vele nyársalni. Ránézek és mosolyogva csak felhúzom a vállaimat, magának kereste a bajt. A titok nem titok többé. Puff neki, úgyis megtudták volna előbb vagy utóbb. Lassan észhez térnek a többiek.

- Úgy látszik, hogy megoldottátok a problémátokat, gratulálok! – Szólal meg Nuea.

- Te tudtad? És nem szóltál nekünk! – Mondja mérgesen Yiwaa.

- Az ő dolguk, nekik kellett elmondaniuk! – Feleli Nuea. – Amúgy meg nézzétek Nong Kamphant, ő sem lepődött meg, szóval tudta.

Most minden szem Nong Kamphanra szegeződött.

- Hé! Ne nézzetek így rám! Engem kötött a baráti titoktartás!

- Aha, na persze! Én is ezt mondanám! – Mondja Yiwaa.

- Oké, oké! Ne piszkáljátok őket! Mindent elmesélünk! – Mondom nekik. – Na jó, nem teljesen mindent! – Mosolyogva kacsintok barátaimra.

- Ez természetes! Tudni akarjuk a részleteket! – Kíváncsian tekint ránk Bar.

Elkezdtem mesélni a részleteket a barátaimnak, ha véletlenül valamit kifelejtettem, akkor azt Mark közbeszúrta. Végül is pozitívan fogadták és örültek kettőnknek. Sejtettem, hogy ez lesz, mivel ők mindig csak a jót akarták bármelyikünknek. Annyira hálás vagyok értük. Mire elmeséltünk mindent, vége lett az ebédszünetünknek én mindenki ment a dolgára. Én megkönnyebbülten álltam fel, majd hajoltam oda Markhoz és egy könnyű puszit nyomtam arcára, amitől ő elpirult.

- Órák után találkozunk! – Azzal megfordultam és elsiettem az órámra.

Békésen telnek mindennapjaink. Most, hogy rendeztük kapcsolatunkat Markkal, minden kiegyensúlyozottabbá vált. Tudjuk, minden csak most kezdődött el, de abban is biztosak vagyunk, hogy jó úton haladunk. Ki kell tapasztalnunk, mit hogyan csináljunk, hisz eddig csak barátok voltunk. Egy kapcsolatban viszont máshogy kell a másikhoz hozzáállni, és ezt még meg kell tanulnunk. A sziporkázó szóváltásaink átalakultak becéző szavakká, az eddigi lökdösődésből gyengéd érintések lettek, baráti érdeklődésből figyelmesség lett.

Mivel tudom, hogy nehezen ébredő típus, így minden reggel kávéval ébresztem, cserébe mindig csomagol nekem valami harapnivalót az egyetemre. Gondoskodom a megfelelő öltözékéről, cserébe intézi a mosást, és még sorolhatnám. Bevásárolni viszont együtt járunk, amit kimondottan élvezek. Mindig belecsempész a kosárba valamit kedvenceim közül, mire én mindig meglepődök, ezzel hatalmas mosolyt csalva arcára. Az ágyban tökéletesen kiegészítjük egymást, mindig tudjuk, mit akar a másik, kérni sem kell, már a pillantásomból olvasni tud. Igyekszünk tökéletesíteni kapcsolatunkat, bár mindig lesznek apróbb viták, amik megerősítik azt. Azt kell mondanom, harmonikusan párkapcsolatban élünk, és ezt imádom.

Úgy döntöttünk, hogy ezen a hétvégén hazalátogatunk. Kicsit izgulok, Mai néni olyan nekem, mintha az anyukám lenne. Mit fog szólni, ha megtudja, hogy az egyetlen pici fiát elragadtam? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringtek fejemben, míg oda nem értünk Markék házához.

- Anya, itthon vagy?

- Hát megjöttetek? Gyertek beljebb! Olyan régen láttalak titeket!

- Ne dramatizáld túl! Kicsivel több, mint egy hónapja voltunk itthon! – Öleli meg édesanyját és arcon csókolja.

- Készítettem egy kis jeges teát bent van a nappaliban! Gyertek, foglaljatok helyet! – Invitál beljebb széles mosollyal.

Kicsit szorongok, zavarban vagyok, de azért csak leültem a kanapéra. Kényelmesen elhelyezkedem Mark anyukájával szemben. Mark éppen most lépett be, és nem is gondolkozva leül mellém.

- Hogy vagytok gyerekek? – Mindentudó szemét rám szegezi Mai néni.

- Nagyon jól! Azt hiszem, sikerült zöldágra vergődnünk! – Mondja Mark, csillogó szemekkel.

- Oh csakugyan? Szóval akkor Vee ismét használhatja az ajtót, és nem az ablakon át fog közlekedni? – Kérdezi felhúzott szemöldökkel.

Csak egy nyögés hagyja el ajkamat, nem tudom, merre nézzek, végül erőt veszek magamon és Mai nénire nézek.

- Ha nem gond, akkor az ajtót választanám! Egy hangyányival kényelmesebb lenne. – Szemtelenül elvigyorodok.

- Azt valahogy sejtettem!

- Úgy gondolom, vagyis inkább szeretném az engedélyét kérni Markkal kapcsolatban.

- Azt hiszem, ebbe már nekem nincs beleszólásom. Ráadásul, ahogy látom, Mark már döntött. Téged választott! Ha őszinte akarok lenni, megértem! Mindig is rajongott érted!

- Valóban? – Fordulok Mark felé. – Így volna?

- Ne legyél már ilyen, ne engem fagass! – Motyogja az orra alatt.

- Szóval akkor nincs ellenére? – Reménykedően tekintek Mark anyukájára.

- Nincs, csak vigyázz rá, mint a szemed fényére! Ő nagyon jó fiú! – Melegen mosolyog fiára.

- Tudom, azért is szeretem! – Megfogom Mark kezét, majd magamhoz húzom és megpuszilom.

- Na de fiúk! Inkább menjetek szobára! Ne előttem! – Mosolyog, majd feláll és elhagyja a nappalit.

Itt az ideje meglátogatni az én szüleimet is. Felállok és felhúzom Markot is, majd lebaktatunk a lépcsőn.

- Anya! Átmegyünk Vee szüleihez!

- Jól van, menjetek csak! Mark, ott alszol vagy hazajöttök?

- Mai néni, itt fogunk aludni!

Mark anyukája csak mosolyog rajtunk és kedvesen utunkra enged. Gyorsan szedjük a lábunkat és a kiskapun átlépve már a mi udvarunkban találjuk magunkat. A hátsó ajtón megyünk be, és elkiálltom magam.

- Apa, anya!!! Itthon vagyunk!

Úgy látszik. senki sincs a házban, így átmentünk a műhelybe. Apám az egyik autó alatt fekszik, nagyon bele van merülve a szerelésbe. Édesanyám ott ül az autó mellett és felolvas. Szívet melengető látvány.

- Sziasztok! Megjöttünk!

- Sziasztok kicsikéim!

- Apa, tudok segíteni? – Megközelítem az autót, hátha szükség van rám.

- Nagyon kedves vagy, de most nem szükséges! – Apám kigurul az autó alól majd mosolyogva ránk néz.

- Mi szél hozott fiúk?

- Nem jöhetnek csak úgy haza? – Kérdezi anyám.

- Egyszerű oka van. Be szeretném mutatni a páromat.

Mind a ketten felállnak és odajönnek hozzánk, majd mosolyogva megállnak előttünk.

- De hisz már ismerjük! – Szorítja meg anyám Mark kezét.

- Üdv a családban fiú! Biztos, hogy jól döntöttél? Még meggondolhatod magad!

- Igen, biztos vagyok benne! – Szorítja meg kezemet és rám mosolyog.

- Honnan tudtátok meg? – Kérdezem.

- Tudunk a sorok között olvasni, na meg Mai a legjobb barátnőm!

- De még csak most mondtuk el anyának! – Motyogja maga elé Mark.

- Rá se ránts! Az volt az első dolga, hogy felhívjon! De most gyere a te szádból szeretném hallani!

- Hát szívesen elmesélem a történetünket.

Ezzel anyám elvonszolja magával, apát és engem hátrahagyva. Kicsit zavarban vagyok apám előtt, de ő csak mosolyog rám.

- Gyere fiam, csak kell az a segítség! Adogasd a szerszámokat! – Veregeti meg vállamat.

Csendben kezdünk el dolgozni, de ahogy a feszültség feloldódik bennem, elkezdem mesélni a történetünket. Csak úgy ömlött belőlem a szó, örültem, hogy kiönthettem a lelkemet. Jó volt őszintén beszélgetni, igazán szükségem volt rá.

Késő délután már a fa tetején lévő kis kunyhóban üldögéltünk és figyeltük a lemenő napot. Nagyon hosszú és fárasztó nap áll mögöttünk, kissé kimerültünk. Mark a vállamnak van dőlve, ujjainkat összefűzi.

- Emlékszel? Anyukád is ugyanúgy felolvasott apukádnak ma délután, mint ahogy én tettem, mikor még gyerekek voltunk.

- Igen emlékszem. Szerettem, ahogy meséltél, mindig ellazultam tőle, így tudtam koncentrálni a szerelésre. – Mosolyodom el, majd kissé lehajolok és belepuszilok hajába.

Megnyugtató érzés, hogy itt van mellettem, kezemet fogja, hozzám tartozik.

- Vajon méltó befejezése ez a történetünknek? – Kérdezem Markot, miközben átölelem és megcsókolom. Elhúzódik, szemembe néz és mosolyog, de úgy, hogy az általam imádott kis gödröcskék megjelennek, csak ennyit szól:

- Vee! A mi történetünk csak most kezdődik.