Mark szemszögéből

Reggel erős fejfájással ébredtem. Rosszul érzem magam Vee miatt. Legszívesebben felhívnám, hogy bocsánatot kérjek és megbeszéljük a dolgokat. Őt ismerve ezt ma nem tudom megtenni. Vajon tényleg csak barátként gondolok rá? Ezen rágódtam egész éjszaka és el is bizonytalanodtam. Lehet én is érzek valamit, de időt kéne rá szánni, hogy megbizonyosodjam. Szerintem nem olyan vészes a helyzet, mint amilyennek tűnik. Tegnap este csak összevitatkoztunk, eltelik egy kis idő és megbékél. Legalábbis ezzel nyugtatgatom magam. Nem akarom elveszíteni, abba megszakadna a szívem. Még belegondolni is fáj.

Egész napom azzal ment el, hogy a tegnap történteken gondolkodtam, belefáradtam. Vee nem jelentkezett, még mindig mérges lehet. Majd holnap, holnap biztosan helyre fog jönni mindent. Bebújtam az ágyamba és csak forgolódni tudtam, egyszerűen nem tudtam elaludni. Folyton eszembe jut fájdalomtól csillogó szeme, láttam a megbántást felvillanni szemeiben. Legszívesebben magamhoz öleltem volna, hogy megvigasztaljam. Miért nem tettem? Erős megbánást érzek miatta. Oldalamra fordulok és az üres helyre tekintek, majd kinyújtom kezemet és megsimogatom Vee helyét, ahol most lennie kellene. De nincs itt. Bevillan mosolygós arca, ahogy ott fekszik és rám néz, ahogy viccet mesél, vagy éppen belép egy szál törölközőben és a haját szárítja. Vagy amikor figyelmesen nézi a tévét és tömi a fejét. Azt se felejtsem el, mikor ágyba hozta a kedvenc reggelimet, lefőzte a kávét mire felébredtem. Most, hogy így belegondolok, annyi mindent köszönhetek neki, amit természetesnek vettem, pedig nem kellett volna. Összeszorul a szívem és egy könnycsepp gördül le arcomon, mely folyammá alakul át.

- Hiányzol Vee! Annyira hiányzol! – Suttogom bele a sötétség magányosságába.

Nem lehet igaz, elaludtam! Reggel kilenc óra, Vee nem jött ébreszteni, és ami illeti nem is vitt be az egyetemre. Kiugrom az ágyból, elvégzem a reggeli rutint, gyorsan felöltözöm, fogom a kocsikulcsom és elhajtok az egyetemre. Mivel a délelőtti órákra nem értem be, így a kantinba veszem az irányt és várom a többieket. Elkezdenek szálingózni, jön Fuse magával rángatva Kamphant is. Leülnek velem szemben, semmiségekről beszélgetnek, de valahogy nem tudok rájuk figyelni. Szememmel mindenhol csak Veet keresem, és ha már itt tartunk a többi felsőst sem láttam. Itt valami nem stimmel. Félresöpörtem tudatomból ezt a röpke gondolatot. Ebéd után visszamentünk az óráinkra, de ez a szorongató érzés továbbra is ott maradt a mellkasomban.

A délutáni órák után hazahajtottam Kamphannal. Megkértem, hogy jöjjön el hozzám, valakivel mégiscsak meg kell beszélnem a dolgot. Leparkoltam, majd beugrottunk a lakásunk mellett lévő gyorsétterembe venni valami harapnivalót. Bazsalikomos csirke mellett döntöttünk rizzsel. Miután megvettük felmentünk a lakásomba. Lepakoltam a tankönyveimet, majd a fürdőszobában átöltöztem kényelmesebb otthoni viseletbe.

Kamphan addig megterített és helyet foglalt a konyhaasztalnál. Jóízűen befalatoztuk az ételt, meg kell hagyni, nagyon ízletes volt.

- Mondd, mi bánt. Tudom, hogy van valami. – Mondja Kamphan.

- Azt hiszem, bajban vagyok. Mindent elrontottam.

- Ugyan mit?

- Te nem vettél ma észre semmit?

- Hmm... Mit kellett volna?

- Mondjuk azt, hogy ma nem is láttuk Veet! – Nyögöm ki ezt a fájó mondatot.

- Most, hogy mondod! Nem tudtam, mi hiányzik mellőled! Mi történt?

- Összevesztünk szombaton és azóta nem láttam. – Lógatom az orrom.

- Ne legyél elkenődve, majd kibékültök, ez még nem a világ vége! Amúgy min vesztetek össze?-

- Azt hiszem, kikosaraztam.

- Hogy mit csináltál?

- Jól hallottad! – Fogom meg a fejem, és már majdnem sírva fakadok. – Elrontottam! Megkérdezte, hogy mi lenne ha komolyabbra fordítanánk a dolgot. Én meg csak hebegtem, habogtam! El tudod ezt hinni? Ráadásul azt is mondtam, hogy mi csak barátok vagyunk.

- És valójában mit szeretnél?

- Nem tudom, tényleg nem tudom.

- Mark! Legyél már végre őszinte magaddal. Te is tisztában vagy vele, hogy mit akarsz, csak magadnak se akarod bevallani! Viszont ha így haladsz, el fogod veszíteni azt az embert, aki tényleg veled akar lenni. – Pírit rám és jól is teszi. Nagyon kevés ember beszél velem őszintén. Az egyik a kevesek közül Kamphan és, és Vee.

- Őszintén? – Mélyen magamba nézek és átgondolom a dolgokat. – Azt akarom, hogy Vee az enyém legyen. Minden szempontból. Akarom a testét, és a lelkét, mindenét.

- Jó sokára sikerült erre rájönnöd! Most mit fogsz csinálni?

- Nem tudom! Valamit! Bármit! Kérlek segíts!

- Próbáltál már vele beszélni?

- Igen, hívtam, írtam neki, de semmi. Átmentem hozzá, szinte már dörömböltem az ajtón de nem válaszolt. Pedig már két nap telt el.

- Még csak két nap! Az nem is olyan rossz! – Próbál vidítani, nem sok sikerrel. – Adj neki még pár napot! Hidd el, meg fog enyhülni! Akar téged, láttam rajta. Fel a fejjel!

- Azt mondod?

- Persze, Vee nagyon büszke ember, idő kell neki! És egy jó tanács. Öltözz mindig dögösen, hogy ne tudja levenni rólad a szemét! Hatásos lesz, hidd el!

- Köszönöm a tanácsokat! Nélküled beleőrülnék! Mással nem tudom megbeszélni. – Kezd enyhülni a csomó a gyomromban, látom az alagút végét.

- Azt mondd meg nekem, hogy sikerült így egymásba habarodnotok?!

- Hát magam sem tudom, da ha fogadnom kellene, akkor... – Ezzel elkezdtem mesélni minden Veevel kapcsolatos élményemet, mely ahhoz vezetett, hogy többet akarok, mint barátság.

Már több mint két hét telt el, és alig láttam Veet. Ha láttam is folyton nemkívánatos társaság vette körül, és még csak felém se volt hajlandó pillantani. Egyre kétségbeesettebb lettem, már nem tudom, mit gondoljak. Ami köztünk zajlott az tényleg megtörtént vagy csak álom volt?

Most is a kantinban ülünk Kamphannal és Fuseal. Jól elvannak egymással, halkan beszélgetnek, jó hallgatni őket, de nincs kedvem beleszólni. Egyszer csak a semmiből mellettünk termett P'Nuea.

- Sziasztok! Leülhetek? – Kérdezi.

- Persze, P'Nuea! – Felelem, majd arrébb csúszok, hogy mellém tudjon ülni.

- Hogy vagy Nong Mark?

- Köszönöm, megvagyok, de ha igazat szeretnéd hallani, azt kell mondjam, voltam már jobban is.

- Mi a baj, tudok segíteni?

- Sajnos nem, ez amolyan magántermészetű dolog, majd megoldom, valahogy.

Ekkor Vee megjelent az ebédlő bejáratában. Megint jól néz ki, sugárzó a kisugárzása, magabiztos. Csak az veszi észre, hogy a mosolya nem őszinte, aki ismeri. Szeme fénytelenül csillog, nem buják benne a megszokott csíntalanság. Már megint nem egyedül van, körülveszi P'Ploy és a bandája. Pár napja folyamatosan körülötte legyeskednek, nem lehet őket levakarni, nem mintha Vee le akarná. Együtt esznek, isznak, közösen járnak órákra, már csak az a nagy csoda, hogy a WC-re külön utakon járnak. Engem pedig megöl a féltékenység.

- P'Vee mostanában nagyon elfoglalt. – Mondom csak úgy mellékesen, hátha ki tudok húzni valami információmorzsát P'Nueaból.

- Igen, tudom. P'Ploy nagyon lefoglalja. Még rám is alig tud időt szakítani.

- Oh, ezt örömmel hallom. – Mondom kicsit keserédesen és újra Veere tekintek.

P'Nuea közelebb húzódik és a fülemhez közel hajol, hogy más ne hallja mondandóját, csak én.

- Sugárzik a szemedből a sóvárgás. –Súgja P'Nuea.

- Tényleg ennyire látszik? – Kérdezem, majd észbe kapok, hogy elárultam magamat, de hülye vagyok!

- Igen, látszik, kb minden rezdüléseden. Ahogy az övén is.

- Hogy mi? Neked mesélt róla és rólam? Vagyis rólunk?- Fordulok felé.

- Szerinted kinek a vállán sírt, miután elhajtottad?

- P'Nuea nagyon elrontottam igaz? – Vee felé pillantok. – Helyre fogom tudni hozni? – Kérdezem kétségbeesetten.

- Nem tudom Kedves Nong, nem tudom.

Pár nap múlva összefutottam Veevel a lépcsőházunkban, végre egyedül van.

- Vee beszélhetnénk?

- Nong, nekünk nincs miről beszélnünk, és ha megkérhetlek, ne hívj Veenek, nem vagyunk bizalmas viszonyban. Add meg a tiszteletet és szólíts úgy, mint a többi idősebbedet. P'Vee megteszi, de ha nem megy, akkor a P' is elég lesz. – Néz rám kemény, fagyos tekintettel. Ilyenkor kicsit megrémiszt, hová lett az én melegszívű, mindig mosolygós Veem?

- P'Vee beszélhetnénk? – Újra megkérdezem, miközben már a fogaimat csikorgatom.

- Bocsáss meg Nong, de most nincs időm rád. Találkozóm lesz később Ployyal, és még el is kell készülnöm. – Azzal hátat fordított és otthagyott. Fáj, hogyne fájna. Nemrég még én voltam neki fontos, és most úgy néz ki, hogy Ploy átvette a helyemet. Pedig Vee nem is kedveli, határozottan unszimpatikusnak tartotta.

Másnap délután az egyetemen elkaptam egy röpke beszélgetést Ploy két barátnője között. Éppen a kúthoz mentem vízért, mikor meghallottam, hogy Veeről beszélgetnek.

- Hihetetlen, hogy Ploynak sikerült kicsikarnia egy randit P'Veevel.

- Ne is mondd! Sose gondoltam volna, hogy P'Vee belemegy.

- Igen, de Ploy mondta, hogy mióta eltávolodott Nong Marktól, megváltozott.

- Szerintem meg, csak azért ment bele, mert már unta hallgatni a könyörgését Ploynak.

- Valószínűleg. Szegény Vee, nem tudja mibe sétál bele.

- Megszerezted amit Ploy kért?

- Pár nap és meglesznek a kék kis pirulák.

Felnevettek , majd felálltak és elsétáltak, szerencsére nem vettek észre. Most mihez kezdjek ezzel az infóval? Erősen törtem a fejem. Randi, kék pirula, terv. Hmm... Kék pirula? Oh megvan, hirtelen kigyulladt a villanykörte a fejemben! Ne, azt nem lehet, nem engedem. Ploy, rossz emberrel kezdtél ki. Ő az enyém, és más nem érhet hozzá rajtam kívül. Már csak ki kell derítenem, hogy hol és mikor lesz a randi. Gyorsan tárcsázom a legbiztosabb információforrást.

- Szia Nong! Mondd.

- P'Nuea szeretnék egy kis szívességet kérni...