Mark szemszögéből

Az utóbbi pár hétben minden időnket együtt töltöttük Veevel. Legyen szó az egyetemről, étkezésekről, tanulásról, vásárlásról, szórakozásról vagy a legélvezetesebb dologról, a szexről.

A kapcsolatunk határozottan más irányt vett, de azt kell mondanom, hogy a javára vált. A rengeteg közös időtöltésnek köszönhetően nem nagyon tudunk meglenni egymás nélkül, ha más nincs akkor telefonon váltunk pár szót óránként. Ráadásul nem kötelesség miatt tesszük, csak törődünk a másikkal.

Azóta az éjszaka óta együtt alszunk. Néha nála, amit kimondottan élvezek, mert tisztában vagyok azzal, hogy eddig senkinek se engedte, hogy nála aludjon, mivel nagyon kényes a magánszférájára. Kivételesnek érzem magam. Legtöbbször viszont nálam alszunk, amit azért szeretek, mert lassan minden átveszi az illatát. Mindenhol jelen van, fürdőszobában, nappaliban, hálóban. Kimondottan szeretem, hogy az ágyneműmnek Vee illata van. Néha, ha nem látja átölelem a párnáját vagy a takaróját és mélyet szippantok beléjük. Lassan több ruhája van a gardróbomban, mint nekem. Egyik fiókomat ki is kellett üríteni, hogy legyen hová pakolnia a zoknijait és az alsóit.

Szeretem, hogy mindig odafigyel rám, időben felébreszt, vagy ahogy kuncog ha egy jó filmet nézünk. Azt se hagyjam ki, mikor az éjszaka kellős közepén magához húz, átölel, tarkómhoz érinti orrát és alszik tovább.

A barátaink nem sok mindent érzékeltek a változásokból. Persze, megjegyezték olykor- olykor, hogy nem tudunk meglenni egymás nélkül, szimbiózisban élünk, vagy éppen kicsit bizalmasabban érintjük meg egymást. Szerencsére betudják annak, hogy gyerekkori barátok vagyunk.

Részemről egyedül csak Kamphan tud rólunk, de ő tartsa a száját. Néha mondjuk szívja a vérünket, a többiek előtt kétértelműen fogalmaz, amit minden egyes alkalommal ki tud magyarázni. Nekem néha forr tőle a vérem, viszont Vee csak mosolyog rajta, és azt mondja hagyjam rá.

Megbeszéltük, hogy a következő hétvégén hazalátogatunk. Úgyis régen jártunk mát otthon, főleg együtt. Péntek reggel bepakoltuk a táskáinkat a kocsiba, hogy ahogy vége az egyetemi óráinknak csak be kelljen szállnunk kocsiba és indulhatunk is.

Elsőnek hozzánk mentünk, Vee szülei ugyanis nincsenek otthon, dolgoznak. Amint kinyitottam az ajtót anyukám jelent meg sugárzó mosollyal arcán.

- Hát megjöttetek? - Csapja össze tenyerét.

- Igen anya!- Megyek oda hozzá és szorosan átölelem. Vee a küszöbön toporog, látom zavarában nem tudja mit csináljon.

- Gyere be! - Fogom a kezét és behúzom. - Anya, nézd ki jött hozzád látogatóba! A herceged!

- Nem inkább a tiéd? - Mondja anyám.

- Hogy mi? - Meresztek nagy szemeket.

- Te mondod mindig, hogy így a hercegem, úgy a hercegem! Jaj, de ne csak ott ácsorogjatok! Gyertek be!

Leülünk az asztalhoz, édesanyám sürög forog körülöttünk. Elénk tesz egy nagy tálca süteményt és jeges teát, majd leül közénk.

- Mesélj Vee! Hogy vagy? - Kérdezi anyám. Én meg csendben figyelem kettőjük párbeszédét.

- Köszönöm Mai néni, nagyszerűen vagyok! Az egyetem jól megy, néha van egy kis mellékes is. Néhanapján eljárunk szórakozni is, hogy kiengedjük a gőzt, de ne aggódjon Mai néni, csak bizonyos kereteken belül. Úgyhogy nem panaszkodom.

- Oh ez nagyszerű! Na és a lányok? - Kíváncsiskodik anya.

- Mai néni! - Szörnyülködik Vee, de azért válaszol. - Nincs most komoly kapcsolatom.

Ez a válasz valamiért kicsit szíven ütött.

- Viszont lehet, hogy alakul valami. - Néz rám kérdő tekintettel. A nézésébe belepirulok és zavarba jövök.

- Legyen szerencséd Vee! Örülnék neki, ha megtalálnád a hozzád való személyt!

- Köszönöm. - Vee feláll, menni készül. - Azt hiszem, most megyek, hagyom, hogy beszélgessenek!

-Vee, maradj nálunk vacsorára! - Kéri édesanyám. - Úgyis olyan ritkán látlak!

- Nem szeretnék a terhére lenni Mai néni!

- Mióta vagy számomra teher? Olyan vagy nekem, mintha a második fiam lennél! - Simítja arcára tenyerét.

- Köszönöm! Tudja én is a második anyukámnak tartom magát! - Öleli át.

- Oké, akkor nincs más lehetőséged, itt maradsz! Csinálok valami finom harapnivalót!

Anya elkezdett a konyhában sürgölődni, miközben elbeszélgettünk. Szeretem ezt a békés légkört, ahogy a finom fűszeres pad thai illata terjeng a levegőben, közben hallgatom a csacsogásukat.

Lassan elkészült az étel, mindenki odaült az asztalhoz és megkezdtük az étkezést. Vacsora után még beszélgettünk egy darabig, majd Vee elbúcsúzott és hazament. Azt kell mondjam, már most hiányzik. - Viszonylag rövid időn belül, mennyire hozzá tudtam szokni? - Csóválom a fejem.

Segítettem elmosogatni és elpakolni, ne anyának kelljen fáradnia vele.

- Mi van köztetek? - Kérdezi anya.

- Hogy érted ezt? - Hökkenek meg kérdésén.

- Jaj fiam, lehet öreg vagyok, de a szemem még jó! - Kuncog fel. - Látom, hogy megváltozott közöttetek a légkör.

- De anya! Nincs semmi! Higgy nekem! - Próbálom győzködni, nem túl nagy sikerrel.

- Biztos vagy benne? Tudnod kell, nekem az a fontos, hogy te jól érezd magad és boldog légy. Csak ez számít. - Ölel meg és én visszaölelem.

- Szeretlek anya! És hogy őszinte legyek, nem tudom mi van közöttünk.

Alighogy nyugovóra térek, halk kaparászást hallottam az ablakom felől. Felkapcsolom az éjjeli lámpámat, és arra nézek. Nem győzök pislogni, hogy valóban jól látok-e? Vee az ablakomban csüng. Gyorsan kipattanok az ágyból és odarohanok. Kinyitom az ablakszárnyakat, megfogom Vee karját és behúzom, sikeresen elterültünk a földön, felettem Vee terpeszkedik.

- Hogy kerülsz ide? - Túrok bele hajába mosolyogva.

- Nem tudok nélküled aludni, úgy megszoktalak már. - Add egy gyors csókot ajkamra.

- Oh Vee... Olyan rossz vagy! Ez csak egyetlen egy éjszaka.

- Egyetlen éjszaka is lehet egy örökkévalóság. Kérlek! Hadd aludjak veled! - Néz rám reménykedő szemekkel.

- Rendben, de reggel korán reggel el kell menned. - Mondom neki komoly arccal.

- Tudtam, hogy megenyhül a szíved! Valld be, hiányoztam az ágyadból!

- Na persze, annyi időm se volt az ágyban, hogy befészkeljem magam, és hiányolni tudjalak!

- Legalább egyszer bevallhatnád, hogy hiányzom. - Kámpicsorodik el a szája széle.

- Talán, egyszer bevallom! - Mosolyodom el. - Na gyere, kelljünk fel! Az ágy csak kényelmesebb lesz, mint a kemény padló.

Gyorsan feltápászkodik rólam, kezét nyújtja, amit megfogok, és felhúz. Túl nagy volt a lendület így mellkasának esek. Átkarol, lehajol és megcsókol. A világ legjobb csókja, egyszerűen imádom, nem tudom megunni.

- Vee! Itt nem rosszalkodhatunk! Kérlek...

- Rendben, semmi rosszalkodás, csak alvás. Ígérem!

Befeküdtünk az ágyba, én másztam belülre, Vee pedig átölelt.

- Emlékszel hányszor aludtam veled? - Kérdezi.

- Rengetegszer, bár akkoriban az ajtót használtad. - Mosolyodom el.

- Az ablakon át izgalmasabb! Ráadásul már nem vagyunk gyerekek és a kapcsolatunk is megváltozott. - Harapja meg a fülem hegyét.

Annyira élvezem az ilyen apró érintkezéseket, hogy libabőrössé válok. Kezére helyezem kezemet és finoman elkezdem simogatni.

- Mesélj nekem valamit, kérlek. - Sóhajtok fel.

- Mit szeretnél, mit meséljek?

- Azt amit gyerekkorunkban is mindig elmeséltél, ha jobb kedvre akartál deríteni! - Kérlelem.

- Tudom, tudom melyiket szeretnéd... - Kuncog fel. - Akkor kezdem...Khmm.. Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegyen is túl élt három kismalac...

Vee mély duruzsoló hangjára aludtam el.

Már elment, gondoltam szomorúan. Kezemmel hűlt helyét tapogatom, és hiányérzetem van. Kinézek az ablakon és látom szépen süt a nap, ideje felkelnem. Nyújtózkodok egyet, majd kikelek az ágyból és lecammogok a konyhába.

- Jó reggelt anya!

- Jó reggelt kisfiam, kérsz egy kávét?

- Igen, mindenképpen! Jól esne. - Előveszi kedvenc poharamat és tölt egy jó nagy bögrével. Annyira szeretem a friss, meleg kávé gőzölgő illatát.

- Vee elment már?

- Persze, már korán hajnalban. - Csak most veszem észre, mi csúszott ki a számon.

- Miattam nem kellett volna. - Kuncog. - Szegény fiút feleslegesen tornásztatod!

- Anya kérlek, teljesen zavarba hozol. - Fülig pirulok. - Vee és én...

- Nem kell mondanod semmit, de tényleg. Majd mesélsz, ha eljött az ideje.

- Úgy lesz, megígérem. - Majd fogom magam és felosonok a szobámba.

Anya tudja, vagy legalábbis sejti a dolgokat, és nem bánja. Ezért végtelenül hálás vagyok neki. Ha azt vesszük ki is akadhatott volna, de nem tette. Tényleg el akarom mondani neki a finomított verziót, pár részletet kihagyva, de még nincs itt az ideje.

Átnézek az ablakon keresztül a szomszéd kertjébe. Vee már korán reggel félmeztelenül a füvet nyírja. Tökéletes rálátásom van, és szemügyre is veszem. Mosolygok magamban, azt a testet én érintem, kényeztetem. Az enyém. Tovább bámészkodok, egyszer csak felnéz, gondolom meglát és integet, visszaintek neki. Gyerekkorunkban is ezt csináltuk. Ráadásul volt egy csomó jelzésünk. Azokból lehetett tudni, hogy milyen hangulatban van a másik, vagy mire van szüksége. Azok a régi szép idők!

Elhatározom magam, gyorsan felöltözök, megreggelizek és meglátogatom Vee szüleit.

Kopogok az ajtón, és amikor kinyílik egy gyönyörű szép nő jelenik meg.

- Mark drágám! Édes kisfiam! Olyan rég láttalak! - Azzal a lendülettel széttárja karjait és megölel. - Istenem, annyira hiányoztál! Le is fogom Veet szidni, hogy nem hozott el!

- Aran néni! Én is örülök, hogy látom! Hogy van?

- Most, hogy látlak sokkal jobban! Reggeliztél már?

- Igen, köszönöm!

- North bácsi? - Kérdezem.

- A műhelyben, hol máshol... - Mosolyodik el.

- És Vee?

- Őt is ott találod. Tudod mennyire szeret bütykölni. Várj, most sült ki egy adag muffin, viszel nekik?

- Persze! Jut nekem is belőle?

- A legangyalibb fiúcskának mindig jut! - Kacsint. - Egy perc és hozom!

Azzal elsétált, majd egy kis idő múlva megjelent és kezembe nyomott egy tálca süteményt. Mosolyogva mentem a műhely felé, pont, mint gyerekkoromban.