Mark szemszögéből

Szokásos délelőtti kávémat kortyolgatom az erkélyen. Éppen azon mélázom, hogy tegnap este átmentem és megcsókoltam. Micsoda napzárás lett volna, ha nem csókol meg? Minden esélyt megadtam neki, nem győztem az ajtóm előtt toporogni. Erre mit csinál? Elköszön és bemegy a lakásába?! Felháborító! Férjként neki kellett volna kezdeményezni. Ilyen és még ehhez hasonló gondolatok cikáznak át fejemen.

Mennyivel egyszerűbb volt fiatalkorunkban. Csak játszottunk, fára másztunk, bicikliztünk és minden egyebet, amit a tinik csinálnak. Mondjuk, ha jól belegondolok, amikor Veenek először lett barátnője, nagyon nehezen kezeltem. Nagyon rosszul esett, hogy mást helyezett az első helyre, én csak hátul kullogtam. Ha moziba hívtam, akkor vagy lerázott vagy a barátnőjével jelent meg, ha szükségem volt rá nem volt ott. Nem voltak közös programok nagy beszélgetések. Onnantól kezdve kezdtem el vele rivalizálni, hátha újra felém fordul. Egy idő után helyre billent a kapcsolatunk, de másabb lett. Viszont ezt betudom annak, hogy már nem voltunk gyerekek.

Mély töprengésemből telefonom csörgése ébresztett fel, megnéztem ki hív, majd felvettem.

- Szia Kamphan!

- Szia!

- Hányra menjek hozzád?

- Hatra ha jössz tökéletes!

- Oké. Sietek! Addigra fürödj meg! :D Ja és mindenhol tisztítsd meg magad! Szerintem szükséged lesz rá!

- Kamphan!!!

- Mi az?! Ezt akarod nem?!

- Várlak...Most leteszem.

Azzal a lendülettel kinyomom a telefonomat. Most pedig szedjük össze gondolataimat. Ki kellene választani mit vegyek fel este. Kipakoltam az egész szekrényemet, de nem találtam semmit, nem tudom mit vegyek fel. Bajban vagyok! Teljesen kétségbe estem! Ekkor kopognak az ajtómon.

Kinyitom és látom, hogy Kamphan álldogál az ajtóban.

- Hoztam egy kis uzsonnát! – Elém tart egy szatyrot teli kajával. – Illetve biztos voltam benne, hogy kell a segítségem! – Neveti el magát.

- Kamphan, te vagy a legjobb! – Gyorsan elveszem a szatyrot, tálalom a finomságokat és nekiülünk elfogyasztani.

- Nem tudom, hogy mit vegyek fel! Ne akarj benézni a hálómba!

- Sejtettem, hogy ez lesz a helyzet! – Mosolyog az orra alatt.

Megebédeltünk, elpakoltam magunk után, majd bementünk a hálónkba.

- Itt aztán tényleg nagy a kupi!

- Én mondtam! Gyere, segíts!

Elkezdtük szortírozni a ruhákat. Amikben biztosak voltunk, hogy nem veszem fel azt egyből a szekrénybe raktuk vissza. Szépen lassan fogyogatott a ruhakupac. Végül kiválasztottunk három nadrágot, és öt felsőt.

- Hát egy kicsit leegyszerűsítettük! Legalább az alsódon nem kell ennyit agyalnunk, ugye Mark? Ugye?

- Kamphan, mit gondolsz te rólam? Még jó, hogy abban biztos vagyok. Bár ha a fehér nadrágot veszem fel...

- Oké, a fehér nadrág kizárva! – Mondja Kamphan. – Melyik legyen a szürke vagy a kék? Ha engem kérdezel, lehet a kék jobb lenne, jobban rád passzol, és kiemeli a fenekedet!

- Ezt meg honnan tudod?

- Láttam már rajtad, és attól, hogy a barátod vagyok, még nem vagyok vak! – Vigyorog.

- Rád hallgatok, mindenben. Szóval melyik legyen? Ez a fekete ing, a rózsaszín... Vagy ez a fehér mélyebben dekoltált V nyakú rövid ujjú póló?

- Mivel a farmer szép királykék, így én a fehér póló mellett döntenék. Tudsz hozzá felvenni egy farmerkabátot, lehetőleg ne azt a nagyméretűt, amit ha felveszel úgy áll, mint tehénen a gatya!

- Nem is olyan!

- Dehogynem, valami borzasztó! Nézd. – Kutat a szekrényemben. – Meg is van, ezt vedd fel hozzá! Ugyanolyan színű, mint a nadrág.

- Fehér dorkóval! Mert a cipő is fontos. Most pedig indulás fürödni! Még nekem is el kell készülnöm.

Bemegyek a fürdőbe letusolok, hajat mosok. Mikor végeztem, egy gyors fogmosás és mehetek is öltözni. Felveszem a kiválasztott ruhákat, majd leülök a székre, hogy be tudja állítani a hajamat Kamphan. Hozza a hajszárítót és elkezdi szárítani, miközben az ujjaival borzolja. Fúj egy kis hajhabot a kezére, mellyel göndör fürtökbe rendezi a hajamat, majd fixálja. Amint ezzel megvan, kihúzza a szememet, még nagyobb kontrasztot keltve a fehér bőröm és a fekete szemem között.

- Alapozóra nincs szükséged, tökéletes a bőröd.

Belenézek a tükörbe és nem hiszem el amit látok. Egzotikusan fantasztikusan nézek ki. Megfordítom az arcom jobbról balra, majd fordítva.

- Ez én vagyok?

- Ki más lenne? Na menj, fejezd be a simításokat addig én is elkészülök. Valószínűleg sokkal gyorsabban, mint te! – Nevet.

Beteszem az egyik fülembe a színtelen kristály fülbevalómat, ami csodás szikrákat szór, ha a fény megfelelő szögben esik rá. Majd karkötőként egy vékony fekete bőrcsíkot tekerek körbe a csuklómon. Még egyszer belenézek a tükörbe és valami csoda vagyok. Telve vagyok önbizalommal és magabiztossággal.

- Erre mit lépsz Vee Vivis? – Kérdezem halkan, szinte suttogva a tükörképemnek.

Csigalassúsággal telt az idő, mire elindulhattunk. Kamphan nyugodtan ült a sarokülőn és csak nevetett nyugtalanságomon. Nem akartunk elsőnek odaérni, úgyhogy szépen lassan sétáltunk beszélgetve, hogy valamennyire csillapodjon bennem a feszültség. Odaértünk a bár ajtajához, egy pillanatra Kamphan megállít, és ráteszi az ajtóra a kezét.

- Készen állsz? Tudod mit akarsz? – Kérdezi.

- Ettől bizonytalanabb sose voltam, de nem érdekel. Úszom az árral.

- Hülyeség, ezt te is tudod! Tudom, ahogyan te is, hogy mit akarsz, csak még magadnak se mered bevallani!

- Lehetséges... De... - Mondom.

- Oké, nincs baj. Melletted vagyok, majd kielemzem a dolgokat. Most pedig nagy levegő és hajrá!

Belépve szemünk a pályán volt. Kerestük a többieket. Nem is tellett sok időbe, és megláttam P'Nueakat. Odamentünk, mindenkinek köszöntünk, majd Kamphan leült.

- Valaki ma nagyon szívdöglesztő! – Mondja P'Nuea.

- Ha jól belegondolunk, ma már a második ilyen pasi! Mi van most veletek? – Kérdezi Nong Praram.

- Köszönöm a bókot! – Kissé elpirulok. – És ki lenne a másik, talán vetélytársnak számít? – Kérdezem.

- Én vagyok. – Hallom az ismerős hangot a hátam mögül. Megfordulok, és a szívem kihagy pár ütemet. Ez...nem..lehet...igaz...

Elakad a szavam, a légzésem felgyorsul, pupillám kitágul. Tekintettemmel végigpásztázom őt, minden egyes részletét az eszembe vésem. Fekete bőr félcipőt visel, hozzá szűk fekete farmert, ami kiemeli hosszú formás combját, és az ágyékát. Hogy mit? Ránézek és a tekintetemet alig tudom elmozdítani onnan. Hát nem sok mindent hagy a képzeletre. Nyelek nagyot. Kicsit oldalra fordul és meglátom kerek fenekét, mely hívogatja a kezemet. - Direkt csinálja velem. – Miután kilegeltettem a szemem vonzó fenekén feljebb emelem tekintetemet. Fehér ing van rajta, amit betűrt a nadrág derekába, de egy kis bőséget biztosítva, hogy annyira ne simuljon testére. Valamit azért a képzeletre is akar hagyni. Bár nem éppen ezt kellene. Az ing alatt egy fekete póló feszül, rajta egy hosszabb ezüst nyaklánc, majd a nyakán egy fekete pánt díszeleg. Összességében rendkívül figyelemreméltó jelenség. Arcára emelem tekintetemet. Először barackszínű ajkára esik pillantásom, mely résnyire nyitva és hívogat. Szemét feketével kiemelte, enyhe füstös sminket tett szemhéjára, ami ellenállhatatlan tekintetet kölcsönözött neki. Sötétbarna haját oldalt felnyíratta, kicsit hátrafésülte, bár néhány rakoncátlan tincs így is a szemébe hullt. Füleiben egy-egy karika díszelgett. Az összhatás pedig, maga az ördögi csábítás.

Abbahagytam önfeledt bámulását, majd helyet foglaltam. Vee velem szemben helyezkedett el, és pillantását rám szegezte. Érzem, ahogy felfal a tekintetével.

- A két domináns pasi. Mindjárt egymásnak esnek! – Nevet fel P'Nuea.

- Dehogy is, P'Vee keresztbe lenyeli P'Markot! – Mondja Nong Praram.

- Nehogy azt hidd, szerintem Mark fogja megnyerni ezt a kört! – Mondja Fuse.

- Szerintem, itt nem lesznek vesztesek, csak győztesek. Ki így, ki úgy. - Szól Kamphan, mosolyát a pohár mögé temeti, nehogy észrevegyék.

- Kamphan, te hol szerezted azt az italt? – Kérdezem.

- Fuse hozta ide, amíg te legeltetted a szemed.

- Hozok egy kört! Mindjárt jövök. – Mondom, és felállok majd a pult felé indulok.

- Várj, jövök, segítek! – Szól utánam Vee és már áll is felfelé.

Beállunk a pulthoz, várjuk, hogy ránk kerüljön a sor. Vee a hátam mögött van, igyekszik nem elsodródni a sok lökdösődő ember között.

- Ettől passzosabb nadrágot nem találtál? – Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá.

- Szóval tetszik? – Teszi tenyerét a csípőmre, majd közelebb húz magához és ágyékához.

- Ugyan már, ne gondold! Az én ízlésemnek túl, túl hivalkodó. – Válaszolom unott hangon, belül pedig imádkozok, hogy a hangom véletlenül se áruljon el engem. Mert igenis, tetszik. Baromira tetszik, annyira, hogy ha tehetném most azonnal ráugranék.

- Akkor csalódást okoztam. – Szomorodik el a hangja.

Ezt elrontottam, nem akarom, hogy azt gondolja, hogy nem mozgat meg. Így egyik tenyeremet ráteszem a csípőmön lévő kezére, majd egyik ujjammal köröket rajzolok bőrére. Jólesik neki ez a gesztus, érzem a szorításán.

- Sosem csalódok benned. – Kissé hátrafordítom fejemet, és úgy mondom neki.

Mi kerültünk sorra, kikértem az italokat, majd miután megkaptuk visszasétáltunk a helyünkre.

Mindenkinek odaadtuk azt, amit kért, majd koccintottunk. Vee és én farkasszemet néztünk, majd újra emeltük a poharainkat és egy hajtásra megittuk.

Kezdődhet az éjszaka.