Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

+18

Vee még mindig túl közel van hozzám. Hallom a fülemben halk szuszogását, de mintha változás állt volna a tempójában. Megint odahajol a fülemhez és az orrát szépen lassan végighúzza a fülkagylómon, majd egy újabb apró, finom harapást ejt a fülcimpámon. Halk nyögés csúszik ki ajkaimon, imádom ha a fülemet kényeztetik. Azt hiszem Vee is észreveszi ezt mert félig elmosolyodik, tovább folytatva a harapdálást és szerencsémre néha ajkai közé csippenti, majd lágyan szívogat rajta párat. Keze közben észrevétlenül becsúszik a pólóm alá. Gyengén mint egy nyári fuvallat érinti meztelen bőrömet ahogy kezeit egyre feljebb csúsztatja. Keze célba ér, mikor felfedezi bal mellbimbómat. Először csak ujja hegyével érinti a bimbóm tetejét, majd körkörös mozdulatokkal elkezdi dörzsölni, amíg teljesen meg nem keményedik. Miután ezzel végzett ugyanezzel a technikával áttér a jobb oldali mellbimbómra. Szörnyű kínzás ez, mondhatom.

Vee ajkai lassan levándorolnak a nyakamra. Nyelve hegyét éppen csak kidugva húzza fel és le ajkait nyakamon. Közben apró csókokat és csak éppen érezhető harapásokat ejt meg kényeztetés közben. Szédítő érzés, elvesztem teljesen az eszem. Egyre gyorsabban veszem a levegőt, ahogy a vágy felemészt belülről.

Kezei újra a hasamat cirógatják, a nem létező kockáimat, legalábbis a nem olyan látványos kockáimat, mint amivel Vee rendelkezik. Végighúzza ujjait a köldökömön, majd egyik ujját bele is dugja.

- Milyen pici köldöke van valakinek. Mormolja csak úgy a semmibe.

Jobbnak látom még mindig némaságban maradni és csak külső szemlélőként részt venni ebben a játékban.

Vee lassan megemelkedik, óvatosan széthúzza a lábaimat és közé telepszik. Karjait lerakja a két oldalam mellé és rátámaszkodva szemét félig lehunyva jártatja rajtam végig vágytól csillogó tekintetét.

- Azt hiszem a pólódra nincs most szükség. Megfogja a pólóm alját, majd elkezdi felfelé húzni. Továbbra is néma maradok, bár testem automatikusan reagál segítségkérésére, hogy minél hamarabb lekerüljön rólam az az utálatos ruhadarab.

Feltárult előtte csupasz felsőtestem. Úszás közben már látta, de ez teljesen más szituáció.

Vee szemei olyanok, mint a mágnes egyik pólusa lennének, a testem pedig a másik pólus, melyek folyamatos vonzásban vannak.

Fölém hajol, de csak az egyik karjára támaszkodva, másik kezével elkezd barangolni testemen. Ujjai lassan kifürkészik minden négyzet-centiméteremet. Kezdve a fülemen. Ujjai fürgén végigsimítják a fülkagylómat majd azt elhagyva érzékien végig csúsznak karcsú nyakamon majd a kulcscsontom feletti mélyedénél megtorpannak, mintha azon gondolkoznának merre haladjanak tovább. Végül a kulcscsontom vonalát végigkövetik, majd vissza, középen megállapodva. Irányt változtatva elindul felfelé a gégémen majd az államon köt ki. Kicsit finoman megszorítja, megsimítja és elindul a délebb tájak felé.

Megint megtalálja a jobb oldali mellbimbómat ujjai, és újabb játékra hívja így is megkeményedett bimbómat. Lassan Vee közelebb hajol a másik bimbóm felé, és egy perc gondolkodás után ráhajol és megszívja. Hangos nyögés szakad fel torkomból, kezeim az ágyneműt markolják, a vágy a tetőfokára hág. Rég éreztem ilyet, vagy talán még nem is. Vee élvezheti kínzásomat, nem szól ő semmit, de tudom, érzem, látom magam előtt rafinált mosolyát, hogy mennyire lázba tudott hozni.

Továbbra is a mellbimbómat kényezteti, megnyalja majd megfújja így a hideg hatására még jobban megkeményedik. Végül újra bekapja, nyelvével körkörös nyelvcsapásokat tesz. Majd fogai közé csippenti és elkezdi kicsit húzni, na nem annyira, hogy fájjon, csak hogy kellemetlenül érzéki legyen. Ezt többször megismétli majd áttér a másik mellbimbómra és ugyanazt a kínzást elvégzi. Már csillagokat látok, vágyok valamire, de még pontosan magam se tudom, hogy mire. Csak van az az érzés, amikor valami kell, nagyon hiányzik. Nem bírom tovább, mindkét kezemmel belekapaszkodok a hajába, és elkezdem lefelé tolni. Ajkai épp hogy súrolják bőrömet, kezei csípőmet ragadják meg.

Kezeim még mindig a hajába kapaszkodnak, de már nem irányítanak. Csak ott tartom, mintha az életem függne tőle. Hasamon érzéki harapásokat érzek, melyek teljesen felcsigáznak. Harapás, nyalás, csók. Számtalan ismétlés következik, már számon se tudom tartani.

- Vee, én ezt már nem bírom sokáig. Kérlek, nem, könyörgöm csinálj valamit! Nyöszörgöm neki.

- Rendben, megadom neked amire vágysz, de figyelmeztetlek, nincs visszaút. Különben nagyon morcos leszek! És te azt nem szeretnéd. Szélesen elmosolyodik, szeme csillog, mint amikor az oroszlán elejt egy felbecsülhetetlen értékű zsákmányt.

Nos igen, határozottan zsákmánynak érzem magam. Azt hiszem, ez tetszik, nincs bajom ezzel a gondolattal.

A csípőmön lévő ujjait beakasztja melegítőnadrágom korcába, és lassan elkezdi lehúzni rólam. Pár pillanat múlva anyaszült meztelenül fekszek Vee vizslató, minden részletet felfedező pillantása alatt. Pillantásától elmúlik minden félelmem, szégyenlősségem.

Lejjebb csúszik a lábaim között, kényelembe helyezi magát, majd egyik kezével rámarkol felizgult tagomra majd elkezdni mozgatni le és fel gyors tempóban. Néha-néha rászorít és határozott erőteljes ütemben veri tovább. Majd másik kezével a heréimhez nyúl, megfogja, mérlegeli, mintha meg tudná állapítani a súlyát. Elkezd játszani velük, ujjai között mozgatja golyóimat, néha megszorítja, utána kellemesen masszírozza. Hihetetlen élményben részesít, sose gondoltam volna, hogy erre is képes.

Farkam hegyén elkezdett szivárogni előváladékom cseppjei, jelezve mennyire élvezem Vee minden egyes rezdülését.

Lassan, komótosan a farkam felé közeledik vágytól izzó arccal... Kinyitja száját, kidugja nyelvét és a legerotikusabb módon megnyalja ajkait, majd nyelvével megérinti a makkomon lévő nyílást, lenyalja előnedvemet, és elkezdi ízlelgetni.

- Hmm. Finom, sós, ez tetszik, határozottan tetszik. Suttogja halkan, de mégis meghallom.

Megemelem a fejem, hogy lássam mit csinál, éppen abban a pillanatban nyeli el kőkemény tagomat.

Visszahanyatlok a párnára, szememet eltakarom egyik kezemmel, másikkal beletúrok Vee selymes hajába, biztatóan lefelé kezdem nyomni fejét, hogy folytassa tovább amit csinál. Érzem ahogy farkam teljesen kitölti szájüregét, nyelvét körbesimítja rajta, majd kiengedi szájából. Felette marad, nyelvét végighúzza farkamon, majd a makkomat körbenyalja, végezetül nyelvével ingerli a makkomon lévő nyílást, melyen egyre több előváladék jelenik meg. Újra bekapja, fejét le fel mozgatja, közben kezével is rásegít. Az őrület határára sodor. Érzem jönni fogok, megrángatom a haját,hogy nézzen fel rám. Megteszi, bár fejét nem emeli fel, továbbra is a szájában tart, nyelvével folyamatosan simogat.

- Vee...Jönni fogok, engedj ki... Zihálva ejtem ki ezeket az egyszerű szavakat, melyeket most a legnehezebb számomra kiejteni az izgatottságtól.

Egész testemben megremegek, kitörni készülök. Kiengedi szájából duzzadt farkamat, majd kézzel rásegít.

- Jön, jön, jön...Fejemre párnát szorítok, hogy valamennyire elnyomjam hangos nyögésemet.

Olyan intenzitással élveztem el, mint még életemben soha. Farkam kilövellt, beterítve egész hasamat, Vee kézzel besegít és még az utóhatás kedvéért, hogy biztosan egy csepp se maradjon bennem. Kimerülve pihegek, hihetetlen... Felnyúl az éjjeliszekrényen lévő papír zsebkendőért, majd letakarítja élvezetemtől maszatos hasamat.

- Köszönöm. Mondom neki.

- Mit is? Huncutul elmosolyodik.

- Ne gondold, hogy végeztünk. Újra kemény vagyok.

Meglepődök, felhúzom a szemöldököm, lepillantok a már számomra is nyilvánvaló erekciójára.

- Mit akarsz még? Kérdezem félve.

- Nagyon egyszerű. Benned akarok lenni. Nemleges válasz nincs, mondtam neked, hogy megadok neked mindent és nincs visszaút. Gonosz kis mosolyra húzza száját.

Újra az éjjeliszekrény felé nyúl, kihúzza a fiókot és egy fényes kis csomagot húz elő. Nagyot nyelek, ugye ez csak egy álom, nem valóság. Ez nem fog megtörténni, biztos csak álmodom, igen. Más magyarázat nincs.

Némán figyelem, ahogy végigsimít hosszán párszor, majd feltépi a csomagolást, kiveszi a gumit és szépen felhelyezi erőtől duzzadó szerszámára.

- Hé, hé. Biztos, hogy ezt akarjuk? Mármint érted... Bizonytalan hangon nyöszörgök.

- Ne aggódj már annyit. Ez csak szex.

- Te könnyen beszélsz, nem te vagy alul. Mondom neki immár kicsit felpaprikázva.

- Nem bizony. Ezt a pozíciót nem nekem szánták. Valahogy hozzád jobban illik.

- Szemét vagy!

- Oh nem...csak tudom, hogy mire való vagyok. Vigyorog önelégülten.

Figyelem minden mozdulatát, ahogy egyik kezével magát simogatja, másik kezét elemeli, bekapja ujjait, jól benyálazza, majd lejjebb hajol, lyukamhoz igazítja nyáltól nedves ujját ás lassan elkezdi betolni. Lassan elkezdi mozgatni, hogy szokjam. Ez eléggé tűrhető, gondolom magamban. Mikor már hozzászoktam becsúsztatja következő ujját. Ez már kicsit feszítőbb érzés, de nem pánikolok. A kíváncsiság legyőzi a pánikomat. Úrrá lett rajtam a kíváncsiság, és már nem akarok megállni. Tudni akarom, hogy milyen ez az ismeretlen terep.

Vee felnéz rám, miközben ollózva mozgatja bennem ujjait. Figyeli a reakciómat, hogyan reagálok. Én csak némán bólintok, jelezve, hogy nyugodtan folytathatja. Érti a célzást, ezért behelyezi a harmadik ujját is. Teljesen kitölt, feszít, fáj, de nem vagyok kislány teljesen kibírható. Inkább kellemetlen. Viszont ami teljesen meglep, hogy újra elönt a forróság, érzem ahogy a vérem lefelé áramlik a nemesebbik részembe, és újra erőre kap.

Halkan felszisszenek a feszítő érzésre alfelemben, szememmel pillantását keresem, mikor rám fókuszált a tekintete fogva tartom, nem eresztem. Tekintetéből kiolvasom a vágyat, a vágyat, hogy érinthessen, izgathasson, kényeztessen, magáévá tegyen. Nem mosolyog, nem nevet ki, inkább félt, óvatosan mozgatja ujjait. Mikor már úgy érzi, hogy kellőképpen kitágultam kihúzza ujjait, ami által üresség tölt el. Feltérdel, a lábaimat behajlítja, jobban széttárja őket, bepozicionálja magát.

Megfogja farkát, húz rajta párat, látom kőkeményen mered előre. Nyelek egyet, ez nagyon nagy.

Rám ereszkedik farkát a már kitágult lyukamhoz igazítja és lassan belép testembe. Milliméterről milliméterre ereszkedik beljebb, szétfeszítve lyukamat, azt érzem meghalok.

A fájdalom tüzes vasként éget belülről, azt érzem szétszakít. Nem bírom elviselni ezt a fájdalmat, menekülni akarok. Kezeimet Vee vállára teszem, el akarom lökni, megállítani. Vee megáll, nem mozdítja alfelét, rám nehezedik, arca a fülem mellett van. Halkan, nyugtatóan belesuttog a fülembe.

- Shh... Ne pánikolj...Mindjárt elmúlik.

Valamiért megnyugszom, már nem ellenkezek. Egyik kezével az oldalamat simogatja, teljesen ellazít. Kicsit feljebb emeli fejét, hogy a szemembe tudjon nézni. Elveszek a tekintetében, olyan bizalmat, melegséget áraszt. Arcunkat csak pár centi választja el. Érzem az ajkai között kiáramló levegőt. Lepillant az ajkaimra, melyet résnyire kinyitok. Nem gondolkozik tovább éhesen lecsap.

Nyelvét körbejáratja puha párnáimon, majd befurakszik közéjük. Hevesen csókol, nyelve felfedezi az egész szájüregemet, majd visszahúzza. Majd újra behatol táncra hívva nyelvemet, a dominanciáért versengve, amit el is vesztek. Annyira élvezem a csókját, nyelve selymesen csusszan ide-oda, íze édeskés, egyre többet és többet akarok belőle. Átkarolom nyakát, nem engedem, hogy elhúzódjon. Csak faljuk egymás ajkait, mint az éhezők, akik hónapok óta nem jutottak még egy falat kenyérhez se.

Észre se veszem, hogy elkezdte mozgatni a csípőjét, és egyre beljebb nyomul farkával. Sikerült elterelnie a figyelmemet, másra sem tudok összpontosítani csak a csókjaira.

- Figyelj, ez most lehet kicsit fájni fog.

- Micsoda? Leheltem.

- Ez. Teljes hosszában belém lökte magát, befogadtam.

Kicsordult a könnyem, de már nem fájt úgy, mint legelőször. Hozzászokhattam a méretéhez menet közben. Jó érzéssel töltött el, hogy magamban érezhettem. Továbbra is a nyaka köré fontam karjaimat, mosolyogva bólintottam, hogy folytathatja. Visszamosolygott, lehajolt apró csókot hintett a szám szélére és elkezdett lassan mozogni. Először lassan, hogy hozzá tudjak alkalmazkodni, majd folyamatosan gyorsult. A kellemetlen érzést átváltotta valami más, melegség, izgalom, vágy. Most már nem éreztem a fájdalmat, magával ragadott a szenvedély. Ebben a pillanatban Vee eltalált valamit belül, biztos a prosztatámat, mert olyan vágyhullám kapott el, amit még sosem éreztem.

- Ott...Ott... Kérlek Vee.

-Jó, jó...látom, hogy mennyire tetszik. Add könnyű csókot ajkaimra.

Érzem, hogy megpróbálja minden lökését úgy irányítani, hogy elérje a prosztatámat. Nem bírom tovább csillagokat látok, hangosan nyögök lökéseinek ütemére. Ő csak engem figyel, mosolyog, ránézésre is élvezi ahogy kínozhat. Megemelkedik, pozíciót vált, megemeli az egyik lábam, hogy jobb szögből tudjon behatolni. Nem tudok mást csinálni csak a lepedőbe kapaszkodni és egyre hangosabb nyögéseket kiadni. Mindkettőnket ellepett már izzadság, sikamlóssá váltunk.

Vee őrült tempót diktál, csak a testünk egymáshoz való csattanását hallani a fülledt szobában.

Megragadja a farkamat és lökései ütemére elkezdi verni. Hallom, hogy lassan a végéhez közelít, egyre hevesebben veszi a levegőt, sűrű nyögések közepette.

Egyszerre érünk célba. Hátam ívbe hajlik, megremegek alatta és kilövelem a sűrű folyadékot. Eközben Vee egy hatalmasat lök rajtam és belém engedi magvait. Gyorsan még lök párat rajtam levezetés képpen. Arcomra néz, mosolyog, és rám rogy teljes testével.

- Ez valami hihetetlen volt. Mondja fáradt, de kielégült hangon.

- Most az egyszer egyet értek veled. Simogatom a hátát. Pár percig fekszünk így, nyugodtan, békésen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Érzem ahogy csillapodik a testünk, légzésünk egyenletessé válik. Egy idő után legördül rólam, leveszi a gumit és csomót köt rá, majd leejti a földre. Mellém fekszik és szótlanul együtt nézzük a plafont.

- Azt hiszem, fürdeni kellene. Szólal meg a semmiből.

- Igen, igazad van. Gyorsan felpattanok, összeszedem szétdobált ruháimat és berohanok a fürdőbe.

Megengedem a csapot, beállok a zuhany alá és élvezem ahogy a hűs víz végigcsordogál igénybe vett testemen. Gyorsan beszappanozom magam, majd leöblítem végül szárazra törlöm magam és felöltözök. Visszamegyek a szobába, látom Vee is összeszedte már a cuccait, éppen az ágyat igazítja. Rám néz, nem szól semmit, fogja a cuccát és ő is elmegy fürdeni, hallom ahogy csobog a víz.

Befekszek az ágyba és becsukom a szemem, próbálom az agyamat lenyugtatni, ne pörögjön ezerrel. Érzem ahogy besüppedt mellettem a matrac, Vee visszajött.

- Lassan felkel a nap, aludni kellene. Mondja.

- Hmm... Igen, kellene. Felé fordulok, még mindig csukott szemmel, megfogom a kezét és úgy alszom el.

Vee már csak az egyenletes szuszogásomat hallja, amin elmosolyodik rám néz és csak ez az egy dolog jár a fejében, melyet hozzám hajolva a fülembe suttog.

- Hiába vagy tökéletes hangszer, ha eddig nem tudtak rajtad megfelelően játszani. Ne aggódj, megtaláltad a számodra tökéletes zenészt.

Ezt már nem hallom, elnyomott a mély édes álom.

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro