Nem értem, hogy mit tudok ennyire elrontani...

Ennyire nem kellek senkinek.
És most nem csak szerelemre értem ezt.

Eldobtak...

Mint egy véres rongyot...

Egy véres rongy lennék? Vérzik a szívem, de amint elhasználódtam, el is dobnak...

Mert nem jött vissza...
Mert nem érdekli...
Mert neki nem vagyok jó...
Mert nem változtam meg...
Mert sosem leszek elég jó...

Sosem. Leszek. Elég.
Mert a világ kegyetlen, és csak azokat szereti, akik ártanak másoknak.
De megfogadtam, hogy nem fogok megbántani másokat, csak akkor, ha az már többet fáj nekem...

De nem mindegy?
Hisz ezért irónikus az élet...
Mert van aki az elejétől fogva szerencsés, de nem értékeli...

És vagyok én, aki próbál a kis, legapróbb örömökből élni, különben összeroppanna a rengeteg súlytól a vállán.

Miért nem jött vissza?

És ő miért nem szeret?

Miért nem vagyok elég?

Ha kihozom a maximumot, miért nem szeretnek?

Mi a baj velem?
Hisz édesanyám mindig mondta... "Kislányom, ha egy utcán mész felfele, de mindenki más lefele megy, akkor valószínűleg veled van a baj."