A konyhában a sütő halk duruzsolása és a fahéjas mézeskalács illata keveredett a gyertyák fűszeres aromájával. Jay a pult fölé hajolva próbálta stabilizálni a mézeskalácsház oldalát, de a falak makacsul szétcsúsztak. Az egyik kezével tartotta, a másikkal cukormázzal próbálta összeragasztani, miközben a nyelve hegyét kidugva koncentrált.

- Nem értem, hogy dőlhet el - morogta félhangosan, ahogy az egyik fal megint megcsúszott. - Ez a ház valószínűleg nem menne át egy építésügyi ellenőrzésen.
Az ajtókeretnek dőlve figyelted, ahogy komolyan küzd a tésztával. Jay sosem volt az, aki feladja, de a mézeskalács építés láthatóan próbára tette a türelmét.
- Lehet, hogy több máz kellene rá - jegyezted meg mosolyogva, mire Jay oldalra pillantott, és észrevette, hogy már egy ideje csendben figyeled.
- Áh, szóval csak álldogálsz ott és szórakozol rajtam? - kérdezte, de a szeme nevetett.
- Nem szórakozom - mondtad ártatlanul, és mellé léptél, hogy közelebbről megnézd a helyzetet. - Csak élvezem a látványt.

Jay felnevetett, és egy cukormázzal teli habzsákot nyomott a kezedbe.
- Ha már ennyire élvezed, akkor segíthetnél is.
Óvatosan megfogtad a mézeskalács tetőt, hogy Jay helyére igazíthassa az oldalakat. A kezetek összeért, ahogy mindketten a ház apró darabjait próbáltátok a helyükre illeszteni. A pillanat meglepően forróvá vált, és amikor felnéztél, Jay már nem a mézeskalácsra figyelt, hanem rád.
- Azt hiszem, ezt már megnyertem - mondta halkan, és egy csepp cukormázat pöttyintett az orrodra.

Nevetve próbáltad letörölni, de Jay megragadta a csuklód és finoman megcsókolta az orrodat ott, ahol a máz volt.
- Komolyan, Jay? - kérdezted, de a szíved gyorsabban vert a közelségétől.
- Tudod, hogy csak ürügy volt - suttogta, a füledbe, felborzolva az idegszálaidat.
A mézeskalács ház félkészen állt a pulton, de egyikőtök sem foglalkozott vele. Jay keze a derekadra siklott, és közelebb húzott magához. A csókja lágy és forró volt, mintha minden eddigi a készülődés miatt elvesztegetett pillanatot most akarna bepótolni. Az ajkai mosolyra húzódtak, mikor elhúzódott tőled, és az orrod hegyén még mindig ott volt egy kis cukormáz.
- A ház várhat - mormolta, mielőtt újra megcsókolt. - De... ez nem...
A csók elmélyült, ahogy az ujjai végigsimítottak a hátadon, felhúzva a felsőd. A világ kívül rekedt a konyha ajtaján, és csak ketten maradtatok, a fényfüzérek halvány ragyogásában és a sütő melegében.

😈

Mikor végül elengedett, kifáradva dőlt a pultnak, te pedig még pihegve Jay vállára hajtottad a fejed.
- A mézeskalácsház romokban hever - jegyezte meg vigyorogva, mármár büszkén.
- Akkor építsünk inkább egy újat - javasoltad halkan, miközben a hajadba ragadt daraboktól próbáltál megszabadulni.
Jay felnézett rád, és a szeme csillogott.
- Tökéletes ötlet.
Az este további része nevetéssel telt, ahogy közösen dolgoztatok egy új mézeskalács lapokon. Jay folyamatosan cukormázat kent az arcodra, te pedig megpróbáltad visszaadni neki, de a végén csak egy újabb hosszú csók lett belőle.
A mézeskalács ház talán sosem készült el, de a konyha tele lett szeretettel, és Jay karácsonyi terve végül is teljesült, minden közös pillanatotok különlegessé vált.