K h a l e e s i   J o n e s 

××××××

- Elég lesz, Der, nem vagyok rokkant! - kértem ki magamnak

Két hét telt el azóta, hogy felrobbantottak minket és a detonációkor egy huszonhat centi hosszú, harminchárom centi széles fémdarab háromnegyede beleállt a bal combom oldalsó részébe. A következménye egy csúnya heg és kötés volt, egy néhány órás műtétben rendbe hozták az artériámat is. Ahhoz képest még igen olcsón is megúsztam, ezt nagyon jól tudtuk mindannyian, viszont Morgan előszeretettel tett úgy, a bátyám hű támogatásával, mintha minimum kerekesszékbe kerültem volna. 

- Nem, az valóban nem, de megsérültél és a varrataid sem szívódtak még fel!

- Legalább lesz okom a combomra tetováltatni, hogy eltakarjam a heget - vágtam vissza összehúzva a szemöldökömet, majd mikor csak felvonta a sajátját felsóhajtottam. - Szívem ne csináld már! Jól vagyok! Mellesleg éppen ki kellene kérdeznünk néhány hölgyet - fogalmaztam a lehető legfinomabban -, viszont mi a kocsiban ülünk és veszekedünk! 

Körülbelül egy órája telefonált Spencer, hogy lehetség, hogy találkozott egy potenciális sorozatgyilkossal, aki prostikat öl D.C.-ben, így jó ötlet lenne, ha kimennénk a környékre, ahonnan eltűntek azok a lányok és körbekérdeznék. Úgy volt Prentiss is velünk tart, Gideon szerint látnia kellett hogy is megy felénk a dolog, attól függetlenül, hogy meglepően jól teljesített Guantanamóban, de a nő a lehető legfinomabban lepattintott minket és a prostituálttól hemzsegő fővárosi rész egy másik utcáját nézte meg. 

Hiába hord fegyvert, nem a legjobb ötlet ilyesmit csinálni. 

- Azért ahhoz a comb tetkóhoz nekem is lenne egy-két szavam - jegyezte meg egy horkantással, mielőtt kinyittota volna a vezetőoldali ajtót. - Várj, segítek kiszállni!

- Nem vagyok nyomorék! - vágtam rá és már ki is pattantam a szolgálati terepjáróból. 

Hazudtam volna azzal, hogy egyáltalán nem éreztem fájdalmat - nagyon is sokszor fordult elő, hogy húzódott a seb a varrosodástól vagy fantomfájdalom nyilallt a combcsontomba, mintha még mindig ott lenne az a fémdarab. Mire az autó hátuljához értem, Derek már le is szólított egy betegesen vékony, feltűnő színekbe öltözött lányt - túlsminkelt arca nem tévesztett meg, valószínűleg éppencsak betöltötte a tizennyolcat.  

- Éjszaka semmit sem lehet látni - válaszolt a fekete FBI-os kérdésére, amit én nem hallottam. - Nappal meg az ember elbújik egy kapualjban vagy egy kuka mögé. Á, szépfiú, tehát nincs egyedül! 

- Khal - biccentettem neki és egy féloldalas mosollyal megráztam a kezét. - Mondja csak: jól megy az üzlet reggelente? 

- Honnan tudjam, hogy nem akar bezsuppolni? 

- Onnan, hogy meg akarjuk védeni magukat. 

- Egy csomóan megállnak nálunk munkába menet - rántotta meg a vállát nemtörődöm módon. - A politikusok azok, akik azt követelik, hogy tisztítsák meg tőlünk a várost, azok, akik ötven dolcsit hagynak nálunk meló előtt. Minél fontosabbnak hiszik magukat, annál hamarabb jutnak el a csúcsra. Ez elég furcsa, nem gondolja? 

- Nem, ez elég jellemző az ilyen emberekre - ráztam meg a fejemet, mire Derek elnevette magát mellettem. 

A fekete bőrkabátjának belső zsebéből előhúzott egy sárgás A4-es papírra rajzolt vázlatot - Spencer készítette, majd beszkennelte és átküldte faxon, ami gyorsan át is jött az otthonunkba nyomtatott formában. Így nem kellett fölösleges kört rónunk azzal, hogy még átvezetünk Quanticóba és onnan vissza Washingtonba. Alig volt több, mint egy óra az autóút, de Reid szerint túl sietős az ügy ahhoz, hogy ilyenekre pazaroljuk az időt. 

Totálisan bepánikolt attól, hogy lehet futni hagyott egy sorozatgyilkost. 

- Felismeri ezt a srácot? - dugta a lapot a lány orra alá. 

- A nevét azt nem tudom, de itt szokott lógni - döntötte oldalra a fejét. - Úgy tesz, mintha nem figyelne minket. Csak egy kanos kissrác, értik! 

- Soha nem szokott a lányokkal beszédbe elegyedni?

- Szerintem az a fajta, aki beleszagol a témába, aztán a saját kezébe veszi a dolgot - nevette el magát, majd kelletlenül a kukára nézett, ami mellett álltunk. Mögötte még mindig csupa vér volt a fal. - Ő volt a gyilkos? 

- Nem tudjuk - csóváltam a fejemet, majd egy ragyogó mosolyt vetettem rá. - De valaki gyilkol. Legyen óvatos és szóljon a többieknek is. 

- Csak nappal dolgozom, akkor is a forgalmasabb részeken. 

- Hány éves? - vontam fel a szemöldököm. 

- Huszonegy! - vágta rá rögtön, de két pillanat után bűnbánóan felsóhajtott. - Tizenkilenc. 

- Vigyázzon magára, jó? - simítottam meg a felkarját, majd felé nyújtottam a névjegyemet. - Ha bármire szüksége van, keressen nyugodtan. 

×××

Penelope ezúttal a szokásosnál is gyorsabban rálelt a potenciális tettesünkre. Tizenhét éves és szexuális töltetű, hátterű bűncselekményeket követ el. Nem tudtam eldönteni, hogy sajnáljam vagy megvessem, esetleg, ami a legjobb döntés lett volna, a lehető legneutrálisabban hozzáállni az egészhez. 

A jobb lábamra helyeztem a teljes testsúlyomat, amíg várakoztunk arra, hogy valaki ajtót nyisson a Harris-lakásnál. Morgan a szeme sarkából figyelt, kérdőn felvonta a szemöldökét és amolyan totális én megmondtam fejet vágott. 

Talán igaza van abban, hogy néha nagyon is fáj a sebem. 

- Igen? - tárta szélesre a bejáratott egy szőke, szögegyenesre vasalt hajú nő.

- Jó napot, Jason Gideon vagyok az FBI-tól - mutatkozott be a rangidős profilozó. - Ők itt dr. Reid, Morgan és Jones különleges ügynökök. A fiát, Nathant, keressük.

- Miért?

- Feltennénk néhány kérdést. 

- Addig nem, amíg el nem mondják, hogy mi ez! - vágta csípőre a szabad kezét, amivel nem az ajtólapot tartotta, készen arra, hogy bármikor becsapja. 

- A fia ma reggel megkeresett egy gyilkossággal kapcsolatban - köhintette Spencer. - Gideon ügynök a főnököm, Jones ügynök a szexuális bűntettek szakértője, Morgan ügynök pedig a mánikákus bűntetteké. 

- Honnan tudna Nathan bármit is egy gyilkosságról? - értetlenkedett továbbra is egy anya. 

Teljesen meg lehetett érteni őt. Melyik édesanyja fogadta volna el azt, hogy a fia nagy valószínűséggel egy hidegvérű sorozatgyilkos, aki nőket gyilkol azután, hogy megírta a házi feladatát a szobájában. 

- Ne, anya, hagyd, tényleg így történt! - jelent meg az asszony háta mögött egy göndör hajú, feketét viselő fiú. - Beszéltem vele. Nem baj, ha egyedül beszélek velük? 

- Bemennénk - közölte velük Jason, és meg sem várta, hogy akármelyik is válaszoljon, be is nyomakodott a lakásba. 

A rend, harmónia és tisztaság uralta az egészet - első blikkre egyetlen egy árulkodó jelet sem vettem észre arra vonatkozóan, hogy itt egy különös kegyetlenségű bűnözőt nevelnek. De, mint ahogy a munkámban töltött csaknem másfél év alatt megtanultam - az esetek többségében nem mind az, aminek első ránézésre tűnik. Köztük Nathan Harris sem. 

A harmónia csak addig tartott, amíg be nem léptünk a fiú hálószobájának ajtaján. Sötét színek, többnyire fekete, metál poszterek a falakon és kőkemény rock üvöltött az asztali gépének monitora mellett álló hangszórókból. 

Remekül szigetelhet a szobaajtaja, ha eddig meg sem hallottuk. 

Derek a mini hifihez lépett és egyetlen gombnyomással kikapcsolta. Reid az íróasztal falapján dobolt az ujjaival, amikor a fiú megszólította.

- Tudtam, hogyha igazán jó, akkor meg fog találni - bökte ki. 

- És ezért vártál meg reggel? Azt akartad, hogy elkapjunk? 

- Ezt meg hogy érti? - ráncolta a homlokát. 

A monitor előtt lévő laptopra pillantottam; félig volt csupán lehajtva a kijelzője, a világításból tudtam, hogy még be van kapcsolva. Kíváncsian oldalra döntött fejjel nyitottam fel teljesen; egy Word-dokumentum volt megnyitva hosszú-hosszú fekete bekezdésekkel. 

- Ne! - rivallt rám egy hang és egy másodpercre még a hajamat is meghúzta, mielőtt Morgan hangja dörrent volna.

- Hé! - a vállam felett pillantottam hátra rájuk. A fekete FBI-os ujjai a fiú mellkasán voltak, bár az arckifejezését nem láttam, valószínűleg gyilkosan meredt rá. - Maradj ott! Látni akarom a kezedet. 

- Ügynök, ez csak egy képregény szövege. 

Egy pillanatra egy lágy mosoly jelent meg az arcomon, mielőtt a bal oldalamon álló doktorra pillantottam és felé fordítottam a gépet. 

- Ezt nézd meg, Spence - hátat fordítottam a zseni kollégámnak és a Harris fiúra néztem, miközben keresztbe fontam a karomat a mellkasom előtt. - Egy képregény prostituáltak megöléséről? Nem fogok hazudni neked, Nathan, ez rád nézve nem túl biztató.

- Igen, prostituáltak megöléséről, Hasfelmetsző Jackről... Híres ügy - vonta meg a vállát. - Magának ismernie kellene a híres ügyeket, nem? 

- Ez nem játék, fiam! - dörrent rá a társam, a szemöldöke összeszaladt, ahogyan fel és le többszörösen végigmérte a lehetséges veszélyforrást. 

- Tudom - biccentett reszketegen. 

Feltűnően kerülte a pillantásunkat, még az arcunkra sem nézett, egyedül Reidet bámulta egészen addig, amíg az újra felé nem fordult.

- Ismerted egy olyan gyilkosság részleteit, amiről nem írt a sajtó - ráncolta a homlokát a doktor. 

- De nem én öltem meg! - fakadt ki kissé, majd hosszú, mély lélegzeteket vett, mintha le akarta volna nyugtatni magát. Hirtelen kapta el a tekintetemet, akár nekem is címezhette volna kelletlen szavait. - Én csak szerettem volna. 

×××

- Jobb lenne, ha nem lennél bent a kihallgatás alatt, babám - csóválta a fejét rosszallóan Derek. - Ez a kölyök prostik megöléséről álmodozik és egy darab hústként méregetett téged a lakásban is. 

Egy lágy mosollyal az ajkaimon veregettem meg a felkarját, miközben egy pillanatra lebiggyesztettem az alsó ajkamat. A társam arckifejezése elárulta, hogy egy csöppet sem díjazta a megnyilvánulásomat.

- Ó, szívem! - szólaltam meg végül. - Te csak féltesz engem. A rendőrségen vagyunk, egy tizenhétéves...

- Akarod, hogy emlékeztesselek Jeffrey Charles-ra? - vonta fel a szemöldökét, majd a rendőrségi üveg felé bökött, amin belül már Nathan és Spencer is bent vártak ránk. - Ő nála is fiatalabb volt. 

Kelletlenül elhúztam a számat. Nem telt el nap az ozonai ügy óta, hogy ne fordult volna meg a fejemben az a tüneménynek látszó, vörös és szeplős kissrác, aki három gyereket vert agyon, csak mert miért ne. Morgan mindig is védelmező típus volt, de mióta felrobbantottak minket az Omega Sejt tagjai, és bár nem vallotta be, de halálra rémült, ha akartam volna se tudnám levakarni magamról sem az aggodalmát, sem pedig őt magát. 

Keresztbe fontam a mellem előtt a karomat, mielőtt feszengve biccentettem neki. Gyors volt, röpke, épp csak akkora, hogy kiolvassa belőle a válaszomat. Lehajolt hozzám és arcon csókolt. 

- Köszönöm. 

A következő pillanatban már ott sem volt, teljesen magamra hagyott, hogy egyedül figyelhessem a kihallgatást az üveg innenső oldaláról. 

Nem szabadna ilyeneket csinálnia. Meg hát kollégával sem szabadna kapcsolatot létesítenünk papíron, de ez van. 

- Nathan, ha nem te csináltad honnan ismerted az ügyet? - alig csukta be maga mögött az ajtót, már fel is tette az első kérdését. 

- Láttam a holttestet - érkezett az egyszerű válasz. - Reggel történt, iskola előtt. Piros ruhát viselt, többször megszúrták, és a haját levágták. 

- Hol láttad?

- Egy sikátorban a Key Streetnél, odaviszik a pasikat, gyakran látom őket. - Minden idegszálát megfeszítve igyekezett menteni magát. 

- Mit kerestél arra felé?

A zseni finoman tette fel a kérdést, kedves hanglejtéssel. Talán jó zsaru, rossz zsarut akartak játszani a fiúval, nem tudhattam - csupán annyit, hogy mindig is gyűlöltem ezt a módszert.

- Nem tudom, előfordul, hogy ott kötök ki. Egész éjjel odakint bóklászom, csak reggel megyek haza. Ha az anyám dolgozik van olyan, hogy haza sem megyek. 

- Miért nem hívtad a rendőrséget?

- Nem tudom.

- A prostituáltak azt mondták, figyeled őket - támaszkodott meg az asztal szélén a fekete FBI-os. 

- Sose volt dolgom velük - rázta meg hevesen a fejét a Harris gyerek. 

- Szoktál arról fantáziálni, hogy szexelsz velük?

A potenciális gyanúsítottunk megborzongott attól, milyen nyíltsággal kérdezett rá a titkos vágyaira. Akármit is mondott, nem létezett, hogy nem volt a kérdésre a válasz. A kamaszfiúk kíváncsiak, a kanos kamasz fiúk pedig még inkább.

- Nem! Arról szoktam, hogy megölöm őket. Nézze! - fordult Reidhez. - Az előadása után láttam párszor a metróállomáson. Azt gondoltam talán segíthet rajtam. 

- Hogyan?

- Nem tudom

- Mikor megláttam a holttestet, felizgatott... ez megrémisztett!

Éljenek a bűnös nekrofil hajlamok! 

- Lehetséges, hogy te ölted meg azokat a nőket, csak magad előtt sem akarod beismerni?

- Nem! - határozott csendült a hangjából. 

- Miért szaladtál el előlem? - döntötte enyhén oldalra a fejét Spencer. 

Szinte láttam magam előtt, ahogy a maga kis mindentudó, mégis kíváncsi módján nagyokat pislog rá. 

- Mert... nem tudom! Attól féltem azt mondja menthetetlen őrült vagyok. 

Az eddigiek alapján nem is bizonyult másnak. 

×××

Ha mégsem Nathan Harris a tettes... De hát a srác totálisan zakkant!

- A srác teljesen zakkant - adtam hangot is a gondolatomnak. - Értem, Hotch, fő az elővigyázatosság, de kétlem, hogy pont most járnánk rossz nyomon. 

- A rendőrség átküldte az első áldozatról szóló fotókat - intett le JJ, és már meg is jelenítette a laposképernyőn az említett darabokat. 

Az egyik leghátborzongatóbb élmény belenézni egy halott szemébe - még akkor is, hogyha az csupán egy kép. 

- A tettes első gyilkossága. Három hónapig uralkodott a vágyain, aztán már nem bírta tovább és ezt az üzenetet küldte a rendőröknek - magyarázta az öltönyös, mielőtt továbbléptette volna a képsorozatot. Segítség; bármennyire is azt akarja, a legrosszabbul közli. Belevéste egy nő hasába. - A segítség és a tétova szúró mozdulatok arra utalnak, hogy nem szeretne ölni, de nem tudjuk miért vágta le a nők haját. 

- Nem vitte magával - mutatott rá Derek. - A haj nem trófea. 

- Meg akarja fosztani őket a hatalmuktól. A nőiességüktől - ösztönösen az ujjam köré csavartam egy sötét festett tincsemet. 

- Ez egybe vág azzal, hogy kora reggel gyilkol, mert a prostituáltak ekkor a legkevésbé hatékonyabbak. Sokkal inkább éjszaka szoktak vadászni - magyarázta Spencer a sarokban állva az ujjait tördelve. 

Emily Prentiss megköszörülte a torkát, felemelte a tollát és azzal csápolva kezdett kínzóan lassan beszélni. Túl sok szót még nem váltottunk, de nem tudtam leküzdeni azt az elemi ellenszenvet, amit éreztem vele szemben. Valami nem stimmelt vele, éreztem - és a női megérzések sosem csaltak.

- Tudom, hogy most nem ez a lényeg, de pontosan ez a profil illik Nathan Harris-re is. 

- Nem akarok Harris-ről beszélni! - intette le Aaron, mire Morgan hátradőlve a szokásos székében megcsóválta a fejét.

- Hotch, igaza van! - emelte fel a kávéját az asztalról. Szabad kezével az új kolleginánk felé legyintett. Lapos pillantást küldtem az irányába, de vagy nem vette észre, vagy nem érdekelte. - A segítségünket kérte. Csak egy kamaszfiú, szexuális téren valószínűleg gátlásos. Nem érdekel, hogy hányszor mondta, nem ő tette, tudott a második áldozatról, elismerte, hogy felizgatta a holttest!

- Derek, elég! - ráztam meg a fejemet magamra vonva a figyelmét. Értetlenül vonta fel a szemöldökét, kimondatlan kérdés villant a tekintetében. Megforgattam a szememet, mielőtt én is hátradőltem volna. - Nathan már megvan és rohadtul nem visz minket előre, ha róla vitázunk. 

- Khalnak igaza van - biccentett az irányomba a főnökünk. - Azt akarom, hogyha mégsem ő a tettes, cselekvésre készen álljunk!

Gideon megköszörülte a torkát, mielőtt felemelte volna a kezét, mintha szót kérne. 

- Oké, oké, oké! Tudjuk, hogy a tettes szexuális szadista. 

- A szúrt sebek arra utalnak, hogy impotens - vonta meg a vállát Prentiss.

- Csak a gyilkosság tudja beindítani - helyeselt a társam. 

- Az a tény, hogy levágja a hajukat és reggel gyilkol arra utal, hogy erőtlennek érzi magát - hadarta Reid. - Meglehet, hogy a dolog túlmutat a szexualitáson.

- Mire célzol? - ráncoltam a homlokomat felé fordulva. 

- Ez Washington - rántotta meg a vállát. - Itt a hatalom a legfontosabb. Lehet, hogy a fickó a munkájában is impotensnek érzi magát. 

Halkan hümmögtem, jelezve, hogy tudomásul vettem a szavait. Morgan hátrébb rúgta magát a székével, a térdére támaszkodott a könyökével a tenyerét kinyújtva értetlenkedett.

- De miért ilyen nőket gyilkol? 

- Őket a legkönnyebb elkapni. A legkönnyebb célpontok, van, hogy senki sem hiányolja őket - magyaráztam neki. - Az akta alapján Washington északi részén három környéken vannak prostik. A Florida Avenue-nál, a Logan Circle-nél és a Macferson Square-nél, ahol a gyilkosságok történtek. 

- A Kapitólium környékén dolgozhat - szólt közbe Jason. 

Az újdonsült, sötéthajú kolleginánk biccentett, mielőtt megszólalt volna.

- Reggel visszamegyünk Morgannel és kiderítjük, hogy ismernek-e valakit az ott strihelő lányok valakit, akire illik a leírás. 

- Jó, késő van, menjünk haza! 

A párom úgy ugrott fel a székből, mintha áram ütötte volna meg, fél bögre kávét hagyott az asztalon a bal kezével a zsebébe túrt, a jobbját pedig felém nyújtotta. Felhúzott az ültömből és átdobta a karját a vállamon, az ujjhegyei a felsőmből előbukó vállgödrömön vagy éppen a kulcscsontomon siklottak végig pihe érintéssel. 

- Hé, Khal, mondd meg Kyle-nak, hogy szorítok neki!

Penelope ragyogó mosollyal nézett rám, majd röviden integetve elsasszézott az iroda felé. Inkább nem kiabáltam utána, hogy a bátyám még mindig a washingtoni a lakásunkon tartózkodik, legalábbis addig, amíg ezzel az üggyel nem végzünk, ugyanis a saját és az én repjegyemet is áttette egy héttel későbbre. 

December 13.-án lesz tíz éve, hogy édesanyánkat meggyilkolták, így egyértelmű volt, hogy hazautazunk a szülővárosunkba az alaszkai Fairbanks-be - pláne, hogy én már lassacskán két éve nem jártam otthon és nem láttam az apánkat. 

Aki egy besavanyodott, erős alkoholproblémákkal küzdő köcsög, de semmi gond. 

Morgan finoman meghúzta egy sötét tincsemet, mire nagyokat pislogva néztem fel rá. Meglóbálta az orrom előtt a terepjárója slusszkulcsát, aminek alapjáraton örültem volna, de most a hátam közepére sem kívántam. 

- Te vezetsz, nyuszi! 

- Bezzeg máskor!

×××

- Szerintem el fogom okádni magamat! 

A szám elé kaptam a kezemet és elcsaptam a fejemet. Kereken huszonnégy óra sem telt el azóta, hogy beszéltünk a lánnyal, most pedig ott feküdt felkoncolva - tizenkilenc éves volt. Egy fiatal nő, akinek vagy annyira rossz volt a helyzetete, vagy nem talált magának mást, ezért az utcán árulta a testét - de akkor is csak egy tizenkilenc éves kislány volt. Valóságosan felfordult a gyomrom a látványtól, a reggelim és a kávém pillanatokra volt attól, hogy megint napvilágot lásson. 

A társam finoman megsimította a karomat, majd megállt a hátamnál, gondosan takarva a testet előlem, ha megtalálnék fordulni. 

- Azt karcolta rá, csőd! - mondta Emily, aki még valószínűleg mindig a hulla mellett guggolt. - Csak tizenkilenc éves volt! 

- Csődöt mondtál? - kérdeztem vissza, még mindig háttal állva mindenkinek, kivéve Reidnek, aki nyugtatóan és támogatóan megpaskolta a vállamat. - Feltehetően a rendőrségnek üzen. 

- Egyre dühösebb és a rendőrséget hibáztatja, mert nem állították le - hangzott Aaron egyetértően helyeslő megjegyzése. 

- Már nem próbál uralkodni magán két gyilkosság között - csóválta a fejét rosszallóan a doktor. 

- Tehát további áldozatok lesznek - vonta le a következtetést Morgan, a hangja pedig most már jóval távolabbról csengett. Zizegés ütötte meg a fülemet, majd a párom kedvesen csipkelődő, mégis együttérző hangja. - Babám, most már megfordulhatsz, veszély elhárítva. 

Mivel a helyszinelők már minden lehetséges DNS-t és mintát, esetleg bizonyítékot beszereztek, ami csak fellelhető volt a mocskos sikátorban és kuka környékén, így már teljes nyugodtsággal takarhatta le a testet a már kikészített hullazsákkal. Éppen csak ráterítette a fekete nejlont, még a keze is kilógott alóla egy picit - de hálás voltam, mert legalább az arcát nem láttam. Onnanstól kezdve, ha a vonásai eltűntek a szemem elől sokkal könnyebben tudtam elvonatkoztatni attól ki fekszik ott - még ha ténylegesen személyesen nem is ismertem. 

- És két nap múlva Steyer képviselőasszony bűnözésmentes övezetnek nyilvánítja Washingtont - dünnyögte az öltönyös főnökünk. 

- Egyébként mit akart magától tegnap? - érdeklődött Prentiss egy hetyke mosollyal az arcán, miközben belehajította a helyszínelők használt dolgainak kirakott kukászsákba a kesztyűjét. 

Hotchner összehúzott szemmel nézett rá, a szeme sem rebbent, amikor fapofával közölte vele:

- Az magánbeszélgetés volt. 

Az újdonsült kolleginánk néhány pillanat erejéig csak hebegett-habogott, mielőtt pár lépéssel odébb somfordált a mindig komor FBI-ostól és megállt volna az oldalamon. Bár nem jutottam még el arra a szintre, hogy feloldódjak mellette és potenciálisan le akartam csapni néha, amikor túl vihogóssá vált Derek mellett, finoman megböktem az oldalát és közel hajoltam hozzá, hogy a fülébe súghassak. 

- Ne vedd magadra, Hotch már csak ilyen.

Egy szelíd mosollyal biccentett nekem, majd elfordította tőlem az arcát, hogy még egyszer, vagy kétszer, végigpásztázza az egész sikátort, megjegyezve minden kis mocsoktól ragadó részletét. 

- Most már tudjuk, hogy nem Nathan Harris a tettes - köszörülte meg a torkát Morgan. 

- Felhívjuk Gideont, hogy nem kell megvizsgálnia a fiút? - nyúlt az övére rögzített mobilja után Prentiss, még mielőtt a kérdést befejezte volna.

- Ne, ne! - intette le Spencer, túlzottan elnyújtott 'e' betűkkel. - A fiú meg akarja érteni mi zajlik benne, megérdemli, hogy tudja. 

Mivel a válláig nem értem fel kényelmetlen pipiskedés nélkül, így csak a derekát karoltam át barátian, megszorítva egy kicsit az oldalát. 

- A szíveden viseled a srác sorsát, dr. Spence! - mosolyogtam rá. - Ez aranyos - elengedtem a fiatal kollégámat és Morganre pillantottam. Most ő ácsingózott nekem háttal, abból, ahogyan a testtartása megfeszült és a fejét tartotta, tudtam, hogy a holttestet tanulmányozza. Megböktem a karját, majd gyorsan végigfuttattam a tenyeremet a fölsője felhajtott ujjától a csuklójáig. - Menjünk, Der! Itt már nem tehetünk sok mindent. 

Azt mondtam a lánynak, hogy bármi gondja van, hívjon csak nyugodtan. Még a magánszámomat is megadtam neki. 

A legkevesebb, amivel tartozom, hogy mégsem segítettem, hogy élete végéig rács mögé dugom azt a rohadékot, aki ezt művelte vele.

×××

A hívás, miszerint Nathan Harris eltűnt az otthonából és az anyja végre hajlandó elismerni, hogy a fiának igenis segítségre van szüksége, a lehető legjobbkor érkezett: éppen mekis sültkrumplival tömtem magamat a szolgálati terepjárónk anyósülésén. Csak elugrottunk a legközelebbi McDrive-hoz, mert már kilyukadt a gyomrunk és Derekkel ellentétben, akinek csak néha nyújtottam oda egy-egy szál ketchupban ázó krumplit, kicsit sem bírtam magamat türtőztetni; már majd kilyukadt a gyomrom. 

Spencer előredőlt a két ülés között hátulról és hiába nyújtottam felé a nassolnivalót, ő csak idegesen rázta a fejét. Nem hibáztattam érte, sőt teljesen meg is értettem, de muszáj volt előbb befejeznem a nagy sültkrumplimat, hogy használhatóvá váljak. 

- Itt kell lennie, igaz? Hol máshol lenne? - kérdezgette a doktor remegő hangon, ahogy Morgan fokozatosan lassulva gurult a járda mentén, ahol már illegették magukat a prostituáltak. 

- Nem hiszem el, hogy az anyja otthon ül és nem keresi - csóválta a fejét rosszallóan a fekete FBI-os. 

- Én mondtam neki, hogy a lehető legjobb az, hogyha otthon várja - vállalta magára a felelősséget Reid. 

- Hé, Spence - vontam magamra a figyelmet és visszatettem a mekis papírzacskóba a megmaradt ennivalómat. - Ugye tudod, hogy ez nem a te felelősséged?

- De az! Ezt ti nem érthetitek. 

- Mégis miért ne érthetnénk? - ráncoltam a homlokomat. 

- Hátha mégis - vágta rá Morgan velem egyidőben, mielőtt gyorsan futólag végigsimított volna a combomon. 

- Tudja, hogy én megértem, és annál jóval többről van szó, hogy ez természetes, mert profilozó vagyok - előzte meg a társam megszólalását. Ijesztő, mennyire ismerik a másikat. - Tudom milyen, ha félsz a saját agyadtól. De mi volt ma Hotch-csal? - nevette el magát.

Vidáman felhorkantottam, mielőtt hagytam volna, hogy Derek teljesen természetesen kulcsolja össze az ujjainkat és pihentesse a kezünket a combomon. 

- Nem tudom - nevette a párom, majd egy széles vigyorral a barátjára nézett. - Biztos túl szorosra kötötte a nyakkendőjét - már újból szólásra nyitotta volna a száját, mikor megcsörrent a mobilja. Elengedte az ujjaimat és a fogadta a hívást, mielőtt a füléhez emelte volna a készüléket. - Igen? Rendben van, indulunk! - csak összecsapta a mobilt, a két ülés közötti pohártartóba csúsztatta, mielőtt felpöccintette volna a jobb oldali indexet. - Van egy újabb holttest. 

Milyen szép is a mi munkánk!

Nem telt bele tíz percbe, hogy odaérjünk a helyszínre és mire a lépcsőket is megmásztuk, Gideon már a holttestet tanulmányozta. Semmiféle rothadó szeméttel teletömött sikátor, vagy elhagyatott, sötét sarok. A nő holttestet ott feküdt az utcai kivilágítás fényei alatt. Ráadásul a Kapitólium közvetlen szomszédságában. 

- Úgy tűnik, egyre bátrabb - jegyeztem meg, miközben a sótól és olajtól zsíros ujjaimat beletöröltem a nadrágomba. Egyszer mindenki megteheti. - Már, ha ugyanaz a tettes. 

Jobbnak láttam, hogyha kerülöm a kollégám tekintetét, de ő nem értette félre a megjegyzésemet. 

- Úgy gondolod, hogy Nathan volt? 

- Gyorsan ölt, mocskosan - vontam meg a vállamat. - Nincs levágott haj, nincs üzenet a testen. Ráadásul éjjel gyilkolt. Ez egyáltalán nem a mi tettesünkre utal. Azt nem tudom, hogy Nathan volt-e, vagy valaki teljesen más, de nem zárható ki. Sajnálom, doki! 

- Elnézést uraim, hölgyem! - A hirtelen feltünő járőr tekintete végig Reidre szegeződött, majd hátra intett a válla fölött. - Megtalálták a fiút, akit keresnek. 

×××

A profil volt az egyetlen kapaszkodónk, de akárhogyan csűrtük-csavartuk, valami kulcsfontosságú hiányzott. Már hasogatott a fejem és Kyle is hívogatott, sőt még Penelopéval is üzenet, hogy biztosan sikerül-e tizedikéig lezárni az ügyet, mert még egyszer már nem tudja átrakatni a repjegyünket és buktuk az egészet. 

- Tehát vegyünk át még egyszer! - masszíroztam meg két ujjal a halántékomat az asztalon könyökölve, előttem volt a nyitott akta, a képek szanaszéjjel hevertek és beszéd közben rendezgettem őket sorba. - Az elsőnél érez rá a gyilkosság ízére. A másodiknál már azt kéri, állítsuk meg. A harmadiknál úgy érzi, csődöt mondtunk és már szétesőben van. A negyediknél se rituálé, se üzenet, csak brutális gyilkosság. Tény, hogy kezd szétesni, de az utolsó áldozat csak üzenet lehetett, igaz? Senki sem rak ki véletlenül egy hullát a Kapitólium mellé! 

- Főleg mikor egy képviselő azt készül bejelenteni, hogy győztek a bűnözés ellen - horkantotta Emily. 

- Pontosan! - helyeselt Gideon. 

- Azt a sajtótájékoztatót még nem jelentették be - szólalt meg Jen a homlokát ráncolva. - Csak az tud róla, aki hozzáfér a belső infókhoz. 

- A profil szerint a tettes impotens a szakmájában - jegyezte meg Reid. Összeszaladt a szemöldöke, a homloka közepén végighúzódó ránc pedig tökéletesen elárulta, hogyha amúgy nem jöttem volna rá, mennyire is forognak a fogaskerekek az agyában. - Nincs szánalmasabb, mint Washington színpadán statisztának lenni. 

- Ha úgy érzi, mindent megtett, hogy megtisztítsák a prostiktól az utcákat, csak sose figyeltek rá - jegyezte meg Morgan a székem háttámláján támaszkodva. - Úgy érzi elárulták, és ezért vési bele a nőkbe a frusztrációját. 

- A profil jó volt, csak abban tévedtünk, kinek szánta az üzenetet - kedvtelen levegős nevetés bukott ki belőlem. - Kell egy lista azokról, akik támogatták a törvénytervezetet. 

- Mikor visszament a lányokhoz, a profilban leírt személyt nem ismerték fel? - pásztázta Hotch Emily-t. 

- Néhányan emlékeztek egy férfira - szólalt meg nagy sokára. - De a rendőrségi fotók közül egy se volt ismerős nekik. 

Az öltönyös főnökünk magában hümmögve enyhén oldalra döntötte a fejét. 

- Kérdezzük ki őket újra!

- Mi jár a fejedben, Hotch? - kérdezte Derek. 

- El kell juttatnom egy üzenetet Steyer képviselőasszonyhoz. JJ, hívj össze egy sajtótájékoztatót! - intett a szőkeségnek, aki engedelmesen biccentve, kilibbent a konferenciateremből fülén a mobiljával. 

Nyilvános szereplés Washington népe előtt? Sosem gondoltam volna, hogy Hotch szereti a rivaldafényt. 

×××

Megigazítottam a kabátomat és felvont szemöldökkel néztem a fekete bőrdzsekit viselő Derekre, mielőtt kétszer-háromszor erőteljesen nekivertem az öklömet az ajtólapnak. Előhalásztam a zsebemből a jelvényemet, mikor pedig kinyílt a fehérre mázolt bejárt és felfedett egy gombfrizurás, otthonkába öltözött negyvenes, mosolygószemű nőt kifejezéstelen arccal emeltem fel az igazolványt.

- Ronald Weems-t keressük - mondtam teljesen nyugodtan. 

A tekintete ide-oda pattant kettőnk között, enyhén eltátotta a száját, majd megrázta a fejét.

- Sajnálom, de éppen most ment el. Jöjjenek vissza néhány óra múlva!

- Asszonyom, nem akarok tiszteletlen lenni, de meg se kérdi, miért jöttünk? - ráncoltam a homlokomat. 

- Dehogynem, persze, elnézést!

- A meggyilkolt prostituáltak ügyében nyomozunk - biccentette felfelé az állát Derek, miközben fapófával nézett le a tettes feleségére. 

- Nagyon örülük, hogy Ronald segíti a nyomozást, de én sajnos nem tudok semmit erről - jegyezte meg egy rövid nevetéssel, miközben szinte már teljesen eltűnt az ajtó mögött. 

- Megnéznénk a férje dolgozószobáját - közölte vele a társam. - Kérem!

Igyekezett finom szavakba önteni az utasítást, és talán az asszony is nagyon jól tudta, hogy így vagy úgy, de be fogunk menni és bizony megnézzük, amit akarunk. 

- Ronald oda senki nem enged be - rázta a fejét már-már hisztérikusan. - Sajnálom, jöjjenek vissza később - igyekezett ránk csukni az ajtót, de a cipőm orra megállította. 

Nem bírtam leküzdeni, hogy ne jelenjen meg az arcomon egy együttérző, szánakozó mosoly-féleség. 

- Az elmúlt félévben a férje nem kérte meg bizonyos szexuális játékokra? 

A legnagyobb erőfeszítést kellett magamra erőltetnem, hogy a szemem se rebbenjen, ahogyan feltettem a kérdést - még közel két év után is meg kellett szoknom. 

- Parancsol? 

- Illette mocskos szavakkal szex közben? - folytattam enyhén oldalra biccentett fejjel. 

- Az ilyesmi nem helyén való! - rivallt rám.

- Aztán, úgy egy hónappal ezelőtt, Ön fellélegezhetett, mert végre abbahagyta - szinte éreztem, hogy ellágyul a tekintetem. 

Ez a nő semmiről sem tudott, hogy milyen mocsokságokat művelt a férje; maximum a sejtés volt meg benne. De az már gyökeret vert benne, átszőtte az egész lényét és rettegett attól, hogy valóssággá válik. Elnyomta a tudatot, csakhogy ne legyen valós - jellemző volt ilyen kapcsolatokban a házastársak eféle viselkedése. 

- Félt megkérdezni, hogy miért vagyunk itt - sóhajtotta Morgan és hiába villant tiltakozóan az asszony tekintete a társam nem állt meg. - Mert a szíve mélyén tudja, hogy nem azért, mert Ronal segít a nyomozásban. 

- Jó éjt! 

Bármi különösebb nélkül az arcunkba csapta az ajtót. Mikor ösztönösen előrébb léptem egy kicsit Morgan a vállamra tette a kezét, mintha csak meg akarna állítani, de valójában a támogatását fejezte ki.

- Ön még örül is annak, hogyha elmegy itthonról, mert folyton dühös és frusztrált, nem igaz? Viszont, mikor hazajön, végre olyan, mint az a férfi, akihez hozzáment, akibe beleszeretett. - Az ajtólapra akartam fektetni a tenyerem, de félúton megállt a kezem és csak leengedtem magam mellé. - Linda, tudom, hogy... - Be sem fejezhettem a mondatomat, már kattant is a gombkilincs, mert belülről elfordították. A megtört őzikeszemek a tekintetemet keresték, mire szomorkásan elmosolyodtam. - Engedjen be minket, kérem!

Kővé váltan, bármiféle emóció  nélkül tárta szélesebbre a bejáratot, pont annyira, hogy Morgan válla is beférjen srégan, majd a folyosó végi ajtó felé bökött. Nem szólt egy szót sem, amikor eltűntünk a férje dolgozószobájában.

Kiragadott újságcikkek, vörös filcek, képek a prostituáltakról - csupa olyasmi, amiről már végképp leírt, hogy megtaláltuk az emberünket. 

- Hé, Khal! - vonta magára a figyelmemet a párom az íróasztal mellett állva. - "Miért nem tisztítják meg tőlük az utcákat? Ők tehetnek róla. Olyan világot akarok, ami bűntelen és tiszta, utcáit nem szennyezi kurvák vére." Érdekes egy írás. 

- Tudja hol van a férje, Linda? - néztem hátra a vállam felett a nőre, a tincseim egy pillanatra a szemem elé buktak a lendülettől. 

- Azt mondta dolgozni.

Mély levegőt vettem, mielőtt felnéztem volna Morganre. 

- Azt hiszem jobb, hogyha felhívjuk Hotch-ékat. 

×××

- Meddig nem lesztek városban? - ráncolta a homlokát Spence. 

A Nathan Harris-szel történtek után Morgan jobbnak látta, hogyha a mi házunkba marad, annak ellenére, hogy egyikünk sem fog a városban tartózkodni. 

- Derek csak néhány napig, kettő-három, Kyle és én egy hétig - húztam össze a bőröndömet, majd lecsúsztattam az ágyról. - Az egész család Fairbanks-ben lesz, a testvéreim, ha minden igaz még Paul is, anyám bátyja New Orleans-ból és a fia, mindenki. 

A doki a vállamra tette a kezét és finoman megszorította azt. Ironikus volt, hogy míg Morgan azért utazott a szülővárosába, hogy az anyukája születésnapját ünnepeljék, míg a bátyámmal mi a tizedik gyászév fordulója miatt. 

- Sajnálom. 

- Ugyan - mosolyogtam rá. - Már tíz éve történt. 

Tíz éve, hogy lezáratlan az aktája - és tíz éve, hogy eldöntöttem akkor is rács mögé jutottam azt a rohadékot, ha addig élek is.