K h a l e e s i   J o n e s 

××××××

Napok teltek el fagyosan, úgy, hogy Derek leköltözött a nappaliba a kanapéra. De nem adta fel. Nem volt hajlandó dolgozni menni, szabadságot vett ki, és azt sem engedte, hogy a többiek átjöjjenek hozzánk. Pontosan tudta, hogy egyáltalán nem lettem volna most senkivel sem kedves és cuki. Sokkal inkább mindenkinek letéptem volna a fejét, nem kíméltem volna senkit sem, mert túlságosan feszült és elhagyott voltam. 

Próbáltam vele kedves lenni az elmúlt negyvennyolc órában, hiszen elkezdtem felfogni, hogy ő nem tehetett semmiről. Tőlem pedig a lehető leggerinctelenebb húzás volt az, hogy rátapintottam arra, hogy így is eléggé hibáztatta magát a történtek miatt. Én meg még rá is tettem neki egy lapáttal.

Vajon, hogy képes megtűrni azok után a házában? Hogyan képes szeretni egyáltalán egy ilyen eredendően szemétláda embert, mint én? Egy olyat, aki csak bántani tudja a hozzá jókat? Csak nem vagyok annyira szívtelen, mint amilyennek tűnök jelenleg, nem igaz? 

Csak feküdtem. Órák óta mást sem csináltam csupán bámultam Derek hálószobájának a plafonját. Komolyan megbarátkoztam már a ténnyel, hogy ő nem tehetett semmiről sem - amiről neki nem feltétlenül kellett tudnia még. Magamban tervezgettem, hogy hogyan is tálalhatnám ezt neki és miképpen engesztelhetném ki. Bár az utóbbi pár napban elég furcsán viselkedett és sokszor kivonult a ház elé telefonálni, gondosan ügyelve arra, hogy semmit ne halljak a beszélgetés fajsúlyosabb részéből.

Mit rejtegetsz előlem, Derek Morgan?

Halk kopogás ütötte meg a fülemet. Biztos voltam benne, hogy az emlegetett szamár akar velem beszélgetni vagy éppen csak szólni, hogy kész az ebéd. Másra nem is számítottam, hisz' senkit nem engedett a közelemben a barátaink közül. Úgy őrzött, mint Kerberosz az Alvilág kapuját - csak a háromfejű kutyával ellentétben ő a bejutást akadályozta meg.

- Igen? 

Egy pillantásra sem méltattam a belépőt. Tovább doboltam unottan a hasfalamon, ahogy sportmelltartóban és egy rövidnadrágban fetrengtem a társam matracán. 

- Uh, pöttöm, amikor Morgan felhívott, hogy mi a helyzet nem gondoltam volna, hogy ennyire elhagytad magadat. 

Felpattantam - de komolyan. Úgy ugrottam fel a franciaágyról, mintha áramot vezettek volna belé. Az állam szó szerint leesett, ahogy figyeltem miképpen támaszkodik az idősebbik bátyám az ajtónak. 

- Kyle? - hökkentem meg, ő csak nevetett. 

- Úgy hallottam kellene egy kis lelki fröccs, Leesi! 

Pár pillanatig gondolkoztam, majd nagy levegőt véve tekintettem rá újra. 

- Na, nagyon gyorsan takarodj, amíg csak kérem! - emeltem meg a hangomat. Csöppnyi finomkodásnak sem volt most itt helye, igenis megérdemelte ez a kis gnómra hajazó rohadék, hogy jól kiosszam. Istenem, de hiányzott! - Mi az már süket is lettél öt hónap alatt? Joanna vinnyogása eldugította a hallójárataidat? 

- Auch, még gonoszabb lettél, mint voltál! - tette a szívére a kezét, de egész végig vigyorgott. Összehúztam a szemeimet és csípőre tettem a kezemet. - Fehér zászlóval jöttem. 

- Érdekes mód azt nem látom sehol.

- Itt van - húzott elő egy papír zsebkendőt az egyik zsebéből, szétrázta és felemelte. - Most már nyugodtan bejöhetek?

Lassan egymás elé helyezve a lábfejeimet sétáltam hozzá közelebb. Leeresztettem a kezemet a csípőmről és csak figyeltem őt. A lehető legmagabiztosabban mosolygott, addig a pillanatig amíg meg nem löktem a mellkasánál.

- Takarodj! - utasítottam, de ő hátrébb sem lépett. - Gyerünk, tűnés innen! - minden erőmet összeszedve taszítottam rajta még egyet, amitől már hátrébb is lépett. A lépcső felé mutattam. - Húzz már a fenébe! 

Védekezően felém mutatta a tenyereit és háttal indult le a fokokon. A legdühösebb ábrázatomat vettem fel, ahogy utána csörtettem. Iszonyatosan felbőszített a nyomulásával. 

- Tényleg eléggé el vagy cseszve mondhatom - vette fel ő is a bunkó üzemmódját. 

Amikor mi ketten veszekedtünk, a többiek általában mindig meghúzódtak. A mi összecsapásaink voltak a legveszélyesebbek és a legfájdalmasabbak. Túlzottan jól ismertük egymást és pontosan rá tudtunk tapintani arra, hogy mivel bánthatjuk a legjobban a másikat. Plusz az sem segített, hogy általában ezt nyomdafestéket nemtűrő szöveggel tettük meg. 

- Húzd már el a beledet a francba is! - nyitottam ki előtte a bejárati ajtót, de ő elcsapva a kezemet, inkább becsukta. Sóhajtott, próbálta lenyugtatni magát és nem kiakadni. - Mi a picsáért nem értesz a szóból? Senki nem kérte, hogy idegyere!

- A pasid aggódik érted és ő tette! - dörrent rám. Erősen beharaptam az alsó ajkamat. Évek óta nem emelte meg a hangját velem szemben. - De látom tényleg teljesen elmentek neked otthonról! Azt hiszed nekem van kedvem itt lenni és hallgatni az óbégatásodat? A fiaim és a feleségem otthon várnak, de nekem azt kell hallgatni, hogy miket vágsz a fejemhez!

- Várj, mi? - ráncoltam a homlokomat.

- A fiaim - vigyorodott el őszintén. - Apa lettem, Leesi.