K h a l e e s i   J o n e s

××××××

Néha annyira, de annyira megbántam, hogy ilyen hivatást választottam. De komolyan - és őszintén is. Miért nem tudtam nyugton maradni és mondjuk simán elmenni pincérnek? Nem, nekem az FBI kellett, a VKE - idióta vagyok, mondták már. Persze, csak zárójelben megjegyezve, ha újrakezdeném az életemet se választanék mást. 

Meredten néztem a videót, ahogy az idegileg nem épp stabil férfit hallgatták ki. Az asztalra csapott bilincselt kezeivel, kiabált és zokogott. Teljesen ki volt borulva, kiszámíthatatlan volt. 

- Két nappal ezelőtt történt a New Jersey-i Beachwoodban - kezdte Aaron. - Mr. Fisher délután LSD-t vett be és csak tizennyolc óra múlva jött le a drogról. 

- A kórházban hat másik beteget kezeltek, akik LSD-t vettek be az elmúlt huszonnégy órában - vette át a szót JJ. - A kórház felhívta a közegészségügyieket, ők meg minket. 

- Pár embert beetettek. Ez mitől a mi ügyünk? - ráncolta a homlokát Derek, ahogy előredőlt az asztalra. 

- Minimum a normál adag tízszeresét kapták - válaszolta Aaron. 

- Ez az adag egy gyereket megölne - ráztam meg a fejemet. - Egy felnőtt férfiból majdnem gyerekgyilkost csinált. 

- A hét áldozatból egy meghalt, egy kómában van - olvasta fel az aktából a szőkeség. - Ez a kórházi biztonsági kamera felvétele arról az éjszakáról - nyomkodta meg a kellő gombokat a mini távirányítón és már meg is jelent a videó. 

A káosz uralkodott az egész helyiségben a recepciós pult előtt. Ordibáló és hordágyon vergődő betegek, fejüket nem tudó ápolók és orvosok. Alapjáraton is ha veszünk egy sürgősségi osztályt a rohanás és a fejvesztés uralkodott mindenen. Még az is piskóta volt ehhez képest.

- Ezeket az embereket nem beetették. Hanem megmérgezték 

×××

Lucretius római filozófus mondta: "Ami az egyiknek étek, a másiknak méreg."

- A hét áldozatból csak Gil Norman halt meg, hetvennyolc éves volt - rakta elém Jennifer az idős asszony fotóját. - Kirohant az útra, elütötték. Mire a mentő kiért, meghalt. 

- A másik életveszélyben lévő áldozat, Britney Canon, kilenc éves - nyújtotta Morgannek a kislány fotóját Hotchner. - Lezuhant egy fáról és betörte a koponyáját. Kómában van, az orvosok szerint lehet, hogy nem épül fel. 

- Mit mondasz a sajtónak? - tolta fel a szemüvegét Gideon, ahogy az ezért felelős kolléganőnk felé fordult. 

- Nem tudjuk, hogy került az áldozatok szervezetébe a drog. Felelőtlenség lenne riadóztatni a lakosságot, pánikot keltene - rázta meg a fejét. - Szóltam a helyieknek, hogy kezeljék az ügyet diszkréten. 

- Hogy-hogy egy áldozat sem tudja, hogy mérgezték meg? - nézett hátra a fejem fölött Derek, hogy feltegye a kérdését a nőnek. 

- Egyikük sem emlékszik a kérdéses napra - válaszolt Aaron. 

- Annyira meg voltak zavarodva, hogy a rendőrség nem tudta kideríteni mit csináltak aznap - folytatta Jen maga elé meredve. 

- A precedensekből kell kiindulnunk, - közölte Jason a tervet - a tömeges mérgezések elkövetői négy csoportba sorolhatóak. 

- Az első az igazhívő: terrorista vagy egy vallási szekta tagja - mutattam a kezemen a számokat. - A második a zsaroló: megzsarol mondjuk egy céget, ha nem fizetnek megmérgezi a terméküket. A mókamester: általában fiatal, aki senkit se akar bántani, az ilyenek csak viccnek szánják a dolgot. Az utolsó pedig a bosszúálló: személyes bosszúhadjáratot indít, a méreg az eszköze. 

- Ki kell derítenünk a tettes melyik típusba tartozik - adta ki az első feladatot a rangidős viselkedéselemző. - A mókamestert kivéve mindegyik kipróbálja egy kisebb csoporton a mérget, mielőtt igazi támadásba lendül. 

- Reméljük ez csak vicc volt - meredt maga elé Derek. 

Mintha sokkos lett volna, nem tudtam pontosan megállapítani. Üveges tekintetén kívül teljesen kifejezéstelen volt az arca. A combjára raktam a kezemet, ahogy kérdőn felvontam a szemöldökömet. Kvázi feleszmélt és megcsóválta a kobakját - de akkor is gyanús volt még nekem egy kicsit. 

- Nézzünk utána az áldozatoknak, hátha találunk valami közöset bennük!

- A legtöbbjük még a kórházban van - futotta gyorsan át a listát az öltönyös. - Szólok a helyieknek, ott várjanak. 

- Megnézem a laborjelentést - vállalta magára Reid. - Talán a használt méreg fajtája elárul valamit a tettes indítékairól. 

- Nem értem, hogy képes bárki ilyesmire - meredt a papírjai közé Hotchner, majd felemelte a klinikán készült fotót az évtizedet sem megélt, életveszélyben lévő gyermekről. 

×××

Támaszkodtam a fal mentén, kávét szürcsölgetve, ahogy Jasonre vártunk, hogy kilépjen a pszichiátriáról. Elkalandoztam egyszer-kétszer közben, hogy lehet mi is egy ilyen helyen kötünk ki időskorunkra a sok borzalmas látottól teljesen bekattanva. Hogy a kényszerzubbony és a tabletták a mindennapjaink részei lesznek. Csak imádkozzunk, hogy ne történjen így. 

A társam megbökte az oldalamat, mikor a rangidős profilozó megjelent a látómezőjében. Épp csak elhaladt előttünk, mikor utána léptünk. 

- Ki van borulva és rettenetesen dühös - kezdte. 

- Bántaná a fiát, hogy bosszút álljon a nején? - tette fel a mindenkit érdeklő kérdést a főnökünk. 

- Tudatosan nem - intett a kezeivel is. - A dühe valódi, de ez érthető. És nem kért bocsánatot, amikor elvesztette az önkontrollját. Nem azt mondta: "Eric, sajnálom", hanem hogy: "miért történt ez veled?". Nem is említette, hogy bántotta a fiút.

- Szóval nem a drogtól lett erőszakos - szűrte le a következtetést Aaron. 

- Ez teljesen egybevág a toxikológiai jelentés tartalmával - biccentett Spencer. - Se PCP-t, se más olyan drogot nem találtak, ami arra utalna, hogy a tettes azt akarta, hogy az áldozatok erőszakossá váljanak. De Rohypnolt mindegyik áldozatnál kimutattak. 

- A központi idegrendszerre ható nyugtató - magyaráztam. - Olyan, mint a Valium csak tízszer erősebb. Randidrogként ismerik, megtöri a lányok ellenállását. 

- És az egyik mellékhatása az amnézia - vette vissza a szót a fiatal doktor. - Ezért nem emlékeznek rá az áldozatok, hogy mérgezték meg őket. 

- Összevetettük az áldozatokról kapott infókat. Nem sikerült rájönnünk miért pont ők az áldozatok. Lehet, hogy a drog utal arra milyen típusú tettessel van dolgunk - tette zsebre kezeit Derek, ahogy megállt mellettem. - Manapság sok srác használ LSD-t és Rohypnolt. Fisher gimnáziumi tanár. 

- Tehát lehet, hogy csak vicc volt - vette le Gideon. 

- Igen, borzasztó rossz vicc - szörnyülködött a csapatvezetőnk.

- Én elkérem Fisher diákjainak a névsorát - vettem fel a karomra fektetett kabátomat, miután a kukába dobta az üres kávés poharat. - Viszlát - intettem, majd egy gyorsan megérintettem Morgan karját és már el is siettem a folyosón, markomban slusszkulccsal. 

×××

A fülemre szorítottam a mobilomat, ahogy a másik kezemmel a jegyzetfüzetemet olvasgattam. Azokat a gyors lefirkantásokat néztem át, amiket a tinédzser mosogatóval kapcsolatban feljegyeztem. 

- Hotch, megnéztem az iskolában és Wallacéknál, ott nem volt - informáltam a főnökömet köszönés nélkül, ahogy felvette. - Most a barátnőéknél vagyok. Rendben, majd hívlak! - összecsaptam a kinyitós kis telefont, majd megnyomtam a csengőt. Mikor nyílt az ajtó, előhalásztam a jelvényemet. - Samantha? FBI ügynök vagyok. Beszélhetnék veled egy percet? - kilökte a külső ajtót és félre állva az útból beengedett. Beljebb vezetgetett, majd hellyel és innivalóval kínált. Az utóbbit udvariasan elutasítottam. - A szüleid hol vannak?

- Dolgoznak. Mit akar?

- Ma nem mentél be az iskolába, ahogy a barátod sem - fontam össze az ujjaimat az ölemben, ahogy belenéztem a szemeibe. 

- Rosszul vagyok - bámulta le a combjaira. 

Óvatosan szemügyre vettem. Bő nadrág és bő fekete pulóver. De még az sem tudta elrejteni a nyakát és a mellkasát borító lila foltokat. Nem tudtam pontosan, hogy szívásnyomok voltak-e vagy sem - így elsőre, ilyen távolságból nem annak tűntek. Megköszörültem a torkomat, ahogy felemelkedtem és a lehető legdiszkrétebben ültem át őmellé a kanapéra. 

- Kérdezhetek valami személyeset? - vezettem vissza a blikkemet az arcára. - Úgy látom, történt veled valami. El akarod mondani? 

- Nem tudom - fonta magát körül karjaival. - Nem emlékszem rá. 

- És mire emlékszel? 

- Elvitt valahova a motorján - kezdte szelíden. - Úgy emlékszem... meztelenül... tértem magamhoz. Össze voltam verve és ő is ott volt. Rajtam. Lefogott.

- Kicsoda?

- Danny - suttogta vissza a választ. A mobilja csörögni kezdett, azonnal felvette a készüléket az asztalról. - Reggel felhívtam a háziorvosunkat, biztos ő az - fogadta a hívást és a füléhez emelte a mobilt. - Tessék?

- Samantha, hallgass meg! - olyan hangosan beszélt, hogy én is tisztán hallottam szavait. A lány ijedten pördült az irányomba. - Ne tedd le! Hallasz engem? Samantha!

- Beszéltesd - tátogtam neki, ahogy a kézfejeimmel is mutogattam. 

- Mit akarsz?

- Van ott még valaki? - csattant fel azonnal. A fiatal virgo összerándult. - Kit hívtál oda?

- Miért gondolod, hogy van itt valaki?

A többit nem hallottam, hisz' lassan felemelkedtem és kinéztem az ablakon. Sanda gyanúm volt arra, hogy a fiú valahol a ház környékén volt és figyelt minket. Az üvegen keresztül kibámulva megerősödést nyert bennem. Bár semmi konkrétat nem láttam, tudtam. Mikor visszaléptem hozzá már letette. 

- Gyere velem - fogtam meg a kezét és magam után húztam. - Hívd a 911-et - utasítottam, de közben már én is nyomkodtam a telefonomat. - Amint kimegyek, zárd be mögöttem az ajtót. Csináld! - hallottam magam mögött a zár kattanását, ahogy megálltam a tornácon. - A barátnője házánál van. A Hillcrest és a - hajoltam át a korláton, de semmi kivehető nem volt -, azt az utcatáblát nem látom. Jó! - a motorbőgést vettem észre először. A fegyverem a tenyereim között is volt, ahogy a teherautóhoz siettem. A mögül jött az egész. Kifújtam a levegőt, ahogy kiléptem a jármű takarásából. - Danny Wallace! Állj! FBI! Tedd a kezed a tarkódra! Le a motorról! - átdobtam a lábát a nyergen és csak állt. - Tarkódra! - léptem hozzá, majd a kocsi oldalának nyomtam. Összeszorítottam a dereka mögött a csuklóit és egy egyszerű, gyors mozdulattal rákattintottam a bilincset. - Nem ez volt a terved, mikor úgy döntöttél, hogy lógsz a suliból, mi?

×××

Nyugodtan ücsörögtem az asztal túloldalán, ahogy valószínűleg már a pillantásommal zavarba ejtettem a fiatal srácot. Egy sanda szemvillanást sem küldött az irányomba, csak a kezeit figyelte. Összepillantottunk a helyi rendőrfőnökkel, mire az felsóhajtott. 

- Mit csináltál szombat este, Danny? - kérdezte.

- Nem csináltam semmit! - rázta meg a fejét. Felálltam és nekidőltem a falnak. - Samantha nem tudja miket beszél. 

- Több szemtanú is látott szombat éjjel a kávézóban - csóváltam meg a kobakomat. A tenyereimet az asztalra fektettem, ahogy előre dőltem. - Mi volt a terved Danny? Drogot raktál a tejbe, hogy ne derüljön ki, hogy be akartad etetni a csajodat?

- Ez nem igaz!

- A szex gondolt volt kettőtök között, Samantha elmondta - emeltem meg a jobb szemöldököm. - Nem akarta beadni a derekát, gondoltad így majd megtöröd.

- Nem!

- A barátnőd tele van kék-zöld foltokkal, megverted! 

- Én nem akartam! - fakadt ki. - Totál beparázott, verni kezdett! Bevett valamit! Én csak segíteni akartam! Megpróbáltam lefogni!

- Vert téged, ennek ellenére közösültél vele? - már attól függ milyen verésre gondolunk; vissza perverz elméjű Khal! - Akkor mi történt? - érdeklődtem tovább, a negatív válasz után. 

- Ez utána volt. Miután együtt voltunk! - emeltem meg egy kissé újra a tónusát. - Elaludtunk, mikor felébredt hallucinált. Nézze, beszedett valamit - nézett rám. - Nem tudom, hogy LSD-t vagy mit. Az LSD-t ismerem. Azt hiába etetik meg bárkivel, attól nem fog begerjedni. 

×××

Őszintén lefárasztotta az agyamat a Wallace-fiú kihallgatása. Arról nem beszélve, hogy immáron újra egy csapat rendvédelmi dolgozó előtt álltam, hogy közöljük velük a jellemrajzot. Esküszöm, ezután az ügy után már tényleg jó lenne pihenni egy normálisat. De szinte biztos voltam benne, hogy nem fog összejönni. 

- Úgy véljük a tettesünk indítéka a bosszúállás - látott neki Aaron. 

- Véletlenszerű áldozatok. Átlagos emberek egy átlagos városban - folytatta Derek. - A tettes valószínűleg helyi lakos. 

- Azok, akik bosszúból mérgezik meg az áldozataikat, egyedül dolgoznak - húzódtam el a fekete férfitól. - De rávehet egy hozzá közel álló személyt, hogy segítsen neki. Amint nincs már szüksége erre a segédre, valószínűleg megszabadul tőle. Az elkövető feltehetőleg körültekintő, alapos. A szakmájában sikeres, harmincöt-ötven év közötti férfi. 

- Szándékosan használ LSD-t - vette nagy sokára vissza a szót az öltönyös. - Mert az megváltoztatja az érzékelést. Úgy véljük, a tettes azért csapott le, mert úgy érzi a közösség ahol él vagy annak egy része rosszul látja. 

- Úgy hiszi, a tette hatással lesz arra a valóságra, amiben él - nézett végig az összegyűlteken Morgan. - S amit igazságtalannak érez. Öntelt, azt hiszi az áldozatai tudják, miért mérgezték meg őket és ki csinálta.

- Ez a személy elég ravasz volt ahhoz, hogy Rohypnolt adjon az áldozatoknak, hogy elfelejtsék hogyan mérgezték meg őket - bökte közbe Spencer sietősen. 

- Várjunk - szólt közbe a nyomozó. - Ha azt hiszi az áldozatai tudják kicsoda, miért tünteti el a nyomokat?

- Mert nem ezek az emberek az elsődleges célpontjai - tárta szét a karjait Jason. 

- Gyakorlatból tudjuk, hogy az ilyen típusú tettes, a bosszúálló, előbb teszteli a mérget - fordult vissza a fakabátok felé Hotch. - Ez a támadás csak a próba volt. 

- Minek a próbája?

- Azt még nem tudjuk - rázta meg a fejét. - Azt azonban igen, hogy nem először nyilvánítja ki sérelmeit. A rendőrségi nyilvántartásban valószínűleg nincs benne, de büntető eljárást vagy polgári pert már indíthatott vélt ellenségei ellen. Most a próba eredményét várva figyel. 

- Látni akarja, hogy sikerült a teszt - bökte közbe az ablak mellől Gideon. - És ha sikerült, a több éves elfojtott düh egy nagy támadásban robban majd ki. A profil szerint rengeteg áldozat lehet. 

Lezártnak tartottuk a közlést, én többé-kevésbé megkönnyebbülten néztem fel a mellettem szobrozó társamra. Neki is formálódtak már a szemei alatt a sötét karikák, de mégsem annyira voltak feltűnőek, mint nekem. Hogy ez a bőrszíne vagy a nagyobb strapabírása miatt volt, nem tudtam. Legszívesebben hozzábújtam volna, hagytam volna, hogy kis Derekes hülyeségeket és apróságokat suttogjon a fülembe - de mindez nem történhetett meg. Még túl sok munka várt ránk, ha csupán csak ezt az egy ügyet is néztük. A kétségbeesett arccal felbukkanó JJ pedig csak ebben erősített meg leginkább. 

×××

Épp csak visszaértünk a rendőrőrsre, de máris egy hatalmas káosz fogadott. Fejvesztett rendőrök, folyamatosan csörgő mobilok. Tudtuk mi történt, dehogy máris ekkora pánik tört volna ki, az már szinte hihetetlen volt. Mégis megtörtént. Derek még mindig nem engedte a kezemet, ahhoz képest, hogy már Jennifer előtt álltunk - ennek zavarnia kellett volna, de csak egy félmosolyt küldtem felé.

- Most beszéltem a kórházzal - fújta ki a levegőt. - Több mint ötven mérgezés gyanús esetet vettek fel, de egyik sem hallucinál. 

- Újabb mérgezés? - ráncolta a homlokát az afroamerikai férfi. 

- Vagy inkább hisztéria - intette le szinte azonnal Aaron.

- Átvizsgáltuk az alkalmazottak, volt alkalmazottak, szállítók, törzsvendégek minden panaszos ügyét - közölte velünk Hanover. - Nem találtunk semmit. 

- Pedig a tettes és a kávézó között kell, hogy legyen kapcsolat - rázta meg a fejét hevesen Jason.  

- Hé - böktem meg a balomat szorongató ügynököt. - Ne menjünk vissza más szemszögből újra megvizsgálni a terepet?

- Miért is ne - biccentett rá.

A főnökünk is rábólintott, hogy jó ötlet és mi már ott sem voltunk. Sietnünk kellett, minél hamarabb meg kellett oldanunk az ügyet és elkapnunk a pasast. Nem hiányzott még egy mérgezés Beachwood nyakába - és a miénkbe sem. 

×××

Békésen ücsörögtem a pult mellett és nem tudtam mást tenni csak felnevetni, mikor megláttam, hogy a partnerem a kezében egy friss papírpohárnyi kávéval közeledik felém. A tenyereim közé temettem az arcomat kuncogás közben, míg tőle kaptam egy sanda nézést a viháncolásomért. Igaza volt, de nem bírtam megállni. Lehetséges, hogy épp ebben a kávéházban mérgezték meg az áldozatokat - ő pedig már-már nyugodt szívvel vásárolt egy adag koffeint magának.

- Rendben - huppant le. - Ha bosszút akarsz állni szándékosan választasz egy célcsoportot. Miért nincs senki, aki kapcsolatban áll olyan személlyel, akire illik a profil?

- Miért nem találtak LSD maradványokat? - meredtem magam elé, ahogy magam is bedobtam egy megválaszolandó kérdést. 

Teljes némaságban ücsörögtünk másodpercekig, mikor Derek hirtelen és hangosan kifújta a levegőt. Rákaptam a tekintetemet, ő pedig a nyelvére harapva nézett maga elé.

- Várjunk csak. Mi van ha nem a profil téves, hanem a célpont?

- Úgy érted, hogy nem a kávézó az? - vontam össze a szemöldökeimet. 

- Azért, mert pár áldozat idejött enni, még nem biztos, hogy itt mérgezték meg őket - taglalta, ahogy jelentőségteljesen a saját fekete löttyére pillantott. 

- Hanem hol?

Gondolkodásom közepette nagyon észre se vettem, hogy a pult mögött állok és oda-visszajáratom a tekintetemet annak hosszán. Keresztül-kasul. Nem is tudtam, mi kattant be, mikor gyors kopogás után beléptem a hátsó helyiségbe és a kassza után érdeklődtem.

- Itt volt a pénztárgép a pulton - tessékelt ki finoman az asszonyság, ahogy a megnevezett helyre mutatott.

- Köszönjük.

- Se italautomata, se hot-dog pult, se semmi - intett nemet a kezeivel is a sötét bőrű barátom. - Nálad van valami?

- Lehet - buktam újra a koncepcióim közé. - A First New Jersey Federal Bank itt szemben. Az egyik áldozat azt mondta, aznap, amikor megmérgezték ebben a bankban járt. 

- Hogy mérgeznek meg egy bankban? - ráncolta a homlokát, ahogy a vállait is megemelte. 

- Nem tudom - ráztam a fejemet. - De megnézném a kamerák felvételeit. 

- Csak utánad.

×××

Körülbelül tíz perce nézegethettük a biztonsági központban a képsorokat. Meglehetősen segítőkészek voltak a hitelintézetben dolgozók. Hogy csak szimplán segíteni akartak, vagy az FBI hallatán összecsinálták magukat azt nem tudtuk - nem is igazán érdekelt, csak az, hogy vigyenek hátra és mutassák azt a videót. 

- Ott van, állítsd meg! 

A lehető leggyorsabban kaptam a távirányító után és nyomtam le a kellő gombot. Pár pillanatig figyelnem kellett a megállított képnél, hogy megismerjem, de végül hátrafordultam a férfi felé.

- Jack Fisher. 

- Élete legszörnyűbb éjszakája előtt.

- Mind itt vannak - fordítottam vissza a szememet a képernyőre. - Minden áldozat, aki bekerült a sürgősségire rajta van a szalagon. Mindegyik. 

- Szóljunk a közegészségügynek, nézzék meg a cukorkát - adta a parancsot. - Szólok Hotch-nak - vette fel a mellette lévő vezetékes telefon kagylóját. Amint a főnökünk fogadta a hívást, ő gyorsan elhadarta az imént megszerzett információt, míg én a szoba másik felén terítettem szét a papírjaimat. - Biztos, hogy a bankban történt. Tartsd, megnézem. Aha, aha, megjött. Lynn Dempsey - motyogta el a női nevet. - Tartsd! Khal - szólított meg, majd felém mutatta a mobilján megnyitott fájlt. Felmutattam a hüvelykujjamat, ahogy ismét elkezdtem átnyálazni a kinyomtatott fotókat. - Khal megnézi - elsőre átsiklottam felette, végül visszatekintettem rá. Csak másodjára ismertem meg az asszonyságot. A vállam felett hátranyújtottam a lapot a társamnak. - Megvan, Hotch. Jó, megnézzük - megforgattam a szemeimet, de azonnal tekerni kezdtem a felvételt. 

- Ott van - mutattam rá az ujjammal is. - Ő az.

- Játszd le újra, édeske - kérte ezúttal sokkal finomabban, mire csak felkuncogtam és teljesítettem a kívánságát. - Nem csak, hogy ott járt, de az egyik felvétel szerint kicserélte a cukorkákat. Lehet, hogy ő a tettes! 

×××

- Lynn Dempsey az egyik igazgató asszisztense volt - közölte velünk a rangidős viselkedéskutató. - Egyáltalán nem ért a vegyszerekhez. Nem illik rá a tettes profilja. 

- A közegészségügyiek Rohypnolt és LSD-t találtak az általa kicserélt cukorkákban - dobta be az édességek vizsgálatának eredményét Morgan. 

- Ő lehetett a bűnsegéd és mikor a tettesnek már nem volt szüksége rá, botulinnal megmérgezte - vetette fel ötletét Hotchner, ahogy megemelte öltönybe bújtatott vállait. 

- Ez mit árul el az elkövetőről?

- Hogy jóval okosabb, mint feltételeztük - válaszolt szimplán Reid.

- De miért? - támasztottam meg az államat a tenyeremen, ahogy már egyre laposabbakat is pislogtam.

- Mert a botulin az egyik legveszélyesebb méreg. Blokkolja az acetilkolin receptorokat, megbénítja az áldozatot, aki végül megfullad - taglalta az anyag hatását. - Ellenanyag nélkül a halálos adag harminchat óra alatt végez az emberrel. 

- Hányan férhetnek hozzá az anyaghoz?

- New Jersey-ben egészen sokan - gondolkozott el a plafonra bámulva. - Ez az Egyesült Államok gyógyszerészeti központja. A méreg botox formájában bármelyik vegyi-vagy biológialaborból vagy botox klinikáról beszerezhető. Csak ki kell vonni belőle, de erre bármelyik vegyész vagy laborasszisztens képes. 

- Szóval egy vegyészt vagy egy tanult laborasszisztenst keresünk - fordítottam le. 

- Értem, de várjunk csak: ha a tettes vegyész vagy hozzájuthat a méreghez, mire kellett neki Dempsey? - kérdezte értetlenkedve Derek. 

- Azt még nem tudjuk. Dempsey egy olyan, öhm, a cég, ahol dolgozott, öhm, na mi is a neve, hol van - túrta át a papírjait, ahogy a bajsza alatt mormogott. - Hitchcock Gyógyszergyár. Valószínű, hogy a tettes is itt dolgozott. 

- Nézzük kire illik a profil, kit ért nem rég nagy stressz?

- Lássuk kiket rúgtak ki a cégtől az elmúlt fél évben - példálózott a fekete FBI-os. - Hívom Garciát.

A technikusra nem is kellett sokat várni, már a harmadik búgás után felvette. Morgan sietősen elmondta neki, mit keressen - szavait jótékony billentyű kopogás és hümmögés kísérte.

- A Hitchcock óriási cég, cukorbogyó - dalolta Penelope a vonal túlsó végéről. - Az elmúlt évben több mint száz embert rúgtak ki.  

- Nincs köztük olyan akire illik a profil?

- Nincs - jött az elkeserítő szócska. - De harminc olyan alkalmazottat is találtam, akiket kisebb fizetéssel áthelyeztek az egyik leányvállalatukhoz. 

- Küldd át kik azok - utasította. - Megnézzük van-e köztük bárki, aki panaszt nyújtott be a cég ellen. Közben kutass tovább! Nézd meg melyikük hozható kapcsolatba a First New Jersey Federal Bankkal. 

- Rendben, angyalom!

- A fickó olyan, mint egy munkahelyi tömeggyilkos - szólalt meg a hívás véget érte után Hotchner. - Lesben áll, fortyog és bosszút forral. 

- Milyenek, akik a munkatársaik ellen fordulnak? - dőltem hátra az irodai székben.

- Először is: nem adják meg magukat. Hiányzik belőlük az empátia, nincs bűntudatuk és bármire képesek. 

- A sok áldozat a bankban - leheltem, ahogy darabról darabra még jobban kezdett összeállni bennem a bűnösről alkotott kép.

- Semmit sem jelentettek neki. A célja érdekében bárkit feláldoz - morzsolgatott egy galacsint beszéd közben Jason.

- Mint Dempsey-t?

- Igen, és végül saját magát. De addig nem lesz öngyilkos, ameddig nem végez az elsődleges célponttal - bambult maga elé. 

- Fogalmunk sincs hol csap le legközelebb - sóhajtott fel a fekete férfi. - A város ivóvízét is megmérgezheti. 

- A rendőrség semmit sem tudott Dempsey-ből kiszedni - jártatta köztünk a tekintetét Aaron. - Menjetek el a céghez.

Megértésem jeléül bólintottam. Már a helyiség másik felében jártam, mikor a kollégám észbe kapott és utánam sietett. Haloványan felkuncogtam és felé nyújtottam a kezemet. Az ujjait az enyémek közé fonta, majd továbbra is sietve kilökte előttünk az ajtót és már le is nyomta a kis gombot a felnyitott zárral. Nem volt idő megpihenésre, akármennyire képes lettem volna akár állva is elaludni - nem beszélve arról, hogy a terepjáró ritmusa még inkább elálmosított. A motorbúgása a fülemben, az egyszerű, alig érezhető zötykölődés. 

Csak pár további másodpercen múlt már, hogy elaludjak. Derek is beszélni kezdett az ügyről, arról, hogy mennyire fontos is, hogy minél hamarabb elkapjuk az alakot és már úgy érzi, hogy eléggé a sarkában vagyunk. Egyre biztosabb voltam a szép álmok eljövésében, mikor lefékezett. A testem tehetetlenül lendült előre és csak az állított meg attól, hogy lefejeljem a műszerfalat, hogy kiraktam magam elé a karomat.

- Pihensz addig itt, míg bent leszek? - nézett rám féloldasan, de csak megráztam a fejemet. 

Egy rövid sóhajtás után, megforgatta a szemeit és kinyitotta a vezetőoldali ajtót. Én is kilöktem a sajátomat és hunyorogva csaptam be. Világosabb volt, mint elsőnek számítottam rá. A partnerem még mindig csak durcáskodott azzal kapcsolatban, hogy miért nem maradtam az autóban. Legszívesebben reflexből mutattam volna felé a kinyújtott középső ujjamat, de a végén ráeszméltem, hogy miért is vagyunk ott ahol így inkább leeresztettem a karomat. Győztesen elvigyorodott, ahogy kinyitotta előttem a cég épületének bejáratát. 

A recepciós asszonyság azonnal megállított bennünket. Jelvénymutogatás, bemutatkozás és annak elhadarása, hogy mi felől is érdeklődnénk és kit keresünk. Szerencsémre, a barátom volt olyan kedves és segítőkész, hogy magára vállalta az egészet. A hölgyemény nem irányított minket másfele, hellyel kínált és beszélni kezdett:

- Miss Dempsey főnöke nincs bent a héten - fonta össze a kézfejeit az íróasztalán. - Hihetetlen, hogy ez történt Lynn-nel. 

- Ismer bárkit, aki maga szerint bántani akarta Ms. Dempsey-t? - emeltem meg a szemöldökeimet. - Mármint, itt a munkahelyén. 

- Nem adott okot rá, hogy bántsák - rázta meg a kobakját. - Tudja, elég visszahúzódó nő volt. 

- Mármint nehezen oldódott? - értetlenül villanó íriszeit látva folytattam. - Tudja, társaságban. 

- Igen, egy kissé - helyeselt -, és gyakran élcelődött saját magán. Vagyis, hogy milyen idétlen. Nem meglepő, hogy így nem talált magának pasit. 

- Tehát úgy tudja nem volt partnere?

- Nem tudom megmondani, mert ilyen dolgokról sose beszélgetett velem. 

- Volt mostanában bármi a viselkedésében, ami furcsának tűnt? Bármi, ami nem olyan volt, mint ahogy megszokták tőle? - érdeklődtem tovább. 

- A múlt héten rengeteg dolga volt. A vezetők most mennek hétvégi túrára, amit segített megszervezni. Sajnálom, de ennél többet nem tudok - sütötte le a fejét zavarodottan. 

- Semmi gond - intettem neki egy erőltetett mosoly kíséretében. - Átnézném a holmiját, ha nem gond. 

- A rendőrök már átnézték, de csak nyugodtan. 

×××

Nem tudtam, hogy mit kellett volna kérnem ahhoz, hogy felpörgessen és ne akarjak elaludni. Nos, egy rajtaütés körülbelül tizenöt rendőrrel és kommandósokkal elegendőnek bizonyult hozzá. Köszönet Jasonnek és Garciának, hogy sikerült kiszúrniuk valakit. 

Mi csak kint vártunk, golyóálló mellényben és fegyverrel a kezünkben, míg a feketébe öltözött, gázmaszkot viselő és legtutibb puskákat kezükbe tartó SWAT-osok felfeszítették a garázs bejáratát. 

Hotchner intett nekem. Mi jöttünk és nem szabadott késlekednünk tovább. Sebes léptekkel indultam a főnököm után, előreszegezett, kibiztosított Glockkal. Feltartotta ökölbe szorított kezét, majd nekem jobbra mutatott, míg ő balra indult el. Lófarokba kötött szőkés hajam az arcomba csapott, ahogy hirtelen fordultam oldalra egy sötét mélyedés felé. 

- Tiszta!

- Itt sincs semmi - sétáltam vissza az elváló pontunkra. 

Megszívta a fogát, majd a füléhez kapta a kezét. Csendre intett, hiába nem szóltam semmit és figyelmesen hallgatta, ahogy csapatunk egyik tagja duruzsolt a fülébe. 

- Morgan elkapta.

×××

Halványlila gőzöm se volt, mire számítsak. Ittak vagy ettek már? Élnek és virulnak vagy már haldokolva fetrengnek a padlón, úgy, hogy már nem tehetünk semmit sem. Inkább nem is akartam rágondolni, hogy milyen szörnyűség várhat ránk. 

- Állj! - kiáltottam rá egy fiatal emberre, aki éppen a szájához akarta emelni a puncsos poharat. 

- Ne igyék meg! Tegye le! - sietett be mögöttem az afroamerikai ügynök is, felemelt kezekkel. - Tegye le rögtön! Hölgyeim és uraim, figyelem! Az FBI-tól jöttünk - mutatta körbe a jelvényét. - Kérem, őrizzék meg, őrizzék meg a nyugalmukat, de elképzelhető, hogy az ételek egy része szennyezett! 

- Nagyon kérem, ne egyenek és igyanak semmiből! - sétáltam végig az emberek között a helyiség másik oldalán. - De nem kell félniük! Körbemegyünk és mindenkinek felteszünk pár kérdést! 

- A közegészségügyiek hoztak ellenanyagot - szólalt fel JJ is a kezét tördelve. - Mindenki kapni fog belőle, hogy megelőzzük a bajt. Ha bárki evett a méregből, még időben kap antitoxint! 

Konfuciusz arra figyelmeztet minket: "Mielőtt bosszút állnál valakin, két sírt áss."