K h a l e e s i    J o n e s 

××××××

Euripidész szerint: "A túl nagy szeretet se dicsőséget, se megbecsülést nem szerez az embernek."

A lehető leghalkabban dobtam le a táskámat az irodai székemre. Bűnbánóan és aggodalmasan figyeltem, ahogy Derek éppen lecserélte a csípője feletti tapaszt egy újra. A másik ott pihent az asztalon, a két apró vér pötty szinte kiszúrta a szememet. Legszívesebben térdre borultam volna előtte és két kezemet összerakva, zokogva esedeztem volna a bocsánatáért. Istenem, sejtettem, hogy a hülyeségemből valakinek baja esik. Dehogy pont neki. A karma egy rohadt ribanc. Fájdalmasan felnyögött, ahogy rásimította a bőrére, majd lehúzta fekete pólóját.

- Jól vagy? - felém kapta a fejét, ahogy fájdalomteli arckifejezéssel belehuppant a saját ülőalkalmatosságába. Láthatta a könnyes szemeimet és a teljesen ideges vonásaimat, mert csak hátradöntötte a fejét és nem szólt semmit. - Sokkolóval ütött ki. 

- Ja, én is tudom - nyúlt egy tollért az asztala végében. Kínzón összeszorítottam a szemeimet, és igyekeztem nem elereszteni egy könnyet sem. Nagyon, nagyon, rosszul éreztem magamat.  - Na és? - kortyolt bele a kávéjába.

- Nem kell ma befejezned a Davenport aktát - közelebb léptem hozzá, a lábaim remegtek, mint a nyárfalevél és szinte biztos voltam benne, hogy el fogom bőgni magamat. 

- Most még elég frissen él az agyamban - az asztalára támaszkodott és nem volt hajlandó rám nézni. Fájt, iszonyatosan marcangolt, de nem tudtam kimondani neki a szavakat. - Ötvenezer volt tényleg jól beindítja a motort, mi? - pillantott a válla felett hátra rám, de azonnal vissza is fordult. Hallottam, hogy halkan felsóhajtott, majd hátradőlt és teljes testtel oldalra fordult. Még mindig nem volt hajlandó rám tekinteni, lesütötte a pilláit. - Tudod, Khal, azt hiszem szerencsém volt, hogy az a barom nem csinált ki engem - nagy nehezen felkémlelt és lassan szemügyre vette az elkínzott arcomat.

- Te nem érdekelted - ennyit tudtam kinyögni és nem tudom mi vezérelt, akkor de remegve, de letérdeltem mellé. - Szerencsére.

- Ja - röviden és kedvetlenül felkuncogott. - Shyer nem gondolta, hogy veszélyes lehetsz rá. Nagyot hibázott - nevetett fel végképp. 

- Úgy bizony - vihogtam fel erőtlenül. - Egész éjjel itt leszel. 

- Szeretnéd, ha veled lennék egész éjjel? - leporoltam a térdemet, ahogy feltápászkodtam és elvettem előle a papírokat. 

- Na, add ezt ide! - dobtam át a saját munkafelületemre az egészet. - Menj haza, pihenj, holnap itt megtalálsz. 

- Nem, nem, ilyet nem játszunk - nyúlt volna legalább a feléért, de rácsaptam a kezére és szigorúan bámultam rá. 

- Indíts haza! - mutattam az üvegajtók felé, mire felsóhajtott. Szaggatottan, de felállt és a vállamra tette a kezét, ahogy én szaporán pötyögtem már a klaviatúrán. - Menj már!

- Add ide a felét - búgta a fülembe, mire csak megrázta a fejemet. - Na - húzta el az utolsó betűt. - Ennyire te sem lehetsz mazochista. 

- De lehetek, ha már miattam majdnem meghaltál - böktem ki nehezen és hagytam, hogy kicsorduljon egyetlen árva könny. - Szóval pakold össze a cuccodat, ülj be a kocsidba és hajts haza, Derek!

- Hé, hé - fordított maga felé és ezúttal már ő guggolt énelőttem. Senki nem volt az irodában rajtunk kívül, csak az asztali lámpák fénye világított meg minket. - Te most sírsz? - söpörte ki a hajamat az arcomból és a fülem mögé tűrte mindkét oldalon. - Khal - szabályosan lehelte a nevemet, ahogy a szemeimbe nézett. - Nagyon figyelj ide, oké? Semmi rosszat nem tettél, elkaptad Shyert, megmentetted Trish-t. Ez olyan rossz dolog?

- Bajod esett - böktem ki nehezen és elbambultan meredtem a mellkasára. - Ez igenis baj és rossz dolog. Miattam bajod esett, mert nem szóltam, hogy Shyer a tettes. Ötvenezer volt! - a tenyereimet gyorsan végigfuttattam az arcomon, majd megráztam a fejemet. - Ha pihensz, akkor jól leszek. Menj, oké? Reggel találkozunk - fordultam volna vissza a monitor, de Derek szorítása a combomon megajándékozott. 

- Most szépen haza megyünk együtt és megírjuk a jelentést, aztán alszunk egyet rá és holnap, mikor felébredünk minden rendben lesz. Megegyeztünk?