K h a l e e s i   J o n e s

××××××

Két nap múlva - hivatalosan is átlépve a novemberbe -, kellett bemennünk az irodában. Negyvennyolc óráig konkrétan nem csináltunk semmit, Derek átjött és jót szórakoztak rajtam Kyle-lal. Nem bántam annyira, csak örültem, hogy ennyire jól kijönnek egymással. 

A liftből kikászálódva, csak egy lapos pillantást vetettem Morganre, aki jókedvűen kacarászott nyúzott arcomon. Legszívesebben tarkón vágtam volna, ott a folyosó kellős közepén, de nem tehettem. Hivatalos helyen voltunk. Csak várjon a repülőig, biztos, hogy kapni fog egyet. Nem ér kinevetni, mikor ő időzött kettőig nálunk és ő mégis fitt. Spencer mellett hosszú léptekkel haladt, folyamatosan figyelte az öccsének tekintett fiút. 

- Mi volt JJ-vel azon a Redskins meccsen? - vigyorgott ádázan kollégánkra.

- Bizalmas - válaszolta az gyorsan, ahogy egy pár aktát szorosabban szorított a mellkasához. 

- Derek! - egy számomra idegen női hang szólította meg, ő pedig megfordulva üdvözölte. - Szia! A börtöninterjú szövegét az asztalodra tettem. 

- Oké, de nem volt sürgős anyag, át is küldhetted volna - rázta a fejét zsebre tett kézzel. 

Az ügynöknő szélesen elvigyorodott, sötét arcában világítottak a fehér fogai, ahogy éhesen végigmérte az öltönybe öltözött társamat. 

- Igen?

Kacéran felpillantott rá, majd erőteljesebb rázva a csípőjét, mint egyébként járás közben elindult. Az afroamerikai profilozó felvont szemöldökkel nézett utána, én pedig csak azt figyeltem, hogy ne épp az elvonuló tehén hátsóját figyelje. A jó öreg zöld szörny, mindenhol ott van, még egy rohadt FBI irodában is. Felnevetett, mikor két másik nő is akik elhaladtak mellettünk hosszasan többször is végigjártatták a tekintetüket rajta. Én pedig csak álltam ott mellette, mint egy robbanni készülő bomba. 

- Nehéz lehet öreg - fordult felé Spence menet közben, mire a barátom csak megpaskolta a hátát. 

- Nem annyira - kuncogott fel.

- Hogy érted? Semmit se csinálsz, a csajok mégis rád vetik magukat.

- Szigorúan tilos, Reid - mikor ezt mondta, vetett rám egy gyors pillantást és tudtam, hogy észrevetted a dühös nézésemet a többi lány felé. 

- A szabályzat nem tiltja, hogy egy ügynök barátkozzon.

- Az én szabályzatom szerint, sose kezdj olyan nővel, aki fegyvert hord - lökött a vállán egyet a doktornak és felém fordult. - Vagy ex-ranger a bátyja - suttogta egy kaján vigyor kíséretében, mire én csak összeráncoltam a homlokomat és keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt. - De a kivétel erősíti a szabályt. 

- Helyes - súgtam vissza, majd Hotch irodája felé vettem az irányt. 

Megálltam az ajtóban, mikor meghallottam az ügynök hangját, hogy nyitott ajtónál beszél valakivel. Halkan sóhajtottam és kopogtam kettőt a bútorlapon, mire felém fordulva feltartotta a mutatóujját, hogy várjak. 

- Minden oké? - kérdeztem rá, mikor bontotta a hívást. 

- Igen, az orvosok Haley vércukorszintje és a preeklampszia miatt aggódnak. Én azért, hogy Haley kibírjon hat hetet ágyban - magyarázta, miközben én lepillantottam az érkező SMS-emre. 

- Nem tetszik neki a kórház - biccentettem. 

- Az anyag?

- Igen, JJ - lengettem meg felé a készüléket. 

Kilépve az irodájából, megszólította az íróasztaluknál lebzselő srácokat, akik azonnal felpattantak, mikor meghallották hova kell menniük. Dr. Reid érdeklődően kérdezősködött a levél felől és arról, hogy Hotchner olvasta-e már. 

- Mi van benne? - érdeklődött Derek, ahogy gyors léptekkel már mellettem is volt. 

- Hogy ma este nyolcig van időnk.

×××

- Ön pontosan követi az utasításaimat, azért, hogy ne veszélyeztesse a lánya életét. Ön várja a hívásom, nyolckor csörög majd a telefonja. Ön leírja az utasításaimat, és betartja azokat - az ismétlődő megszólításoktól, már-már zúgni kezdett a fejem, ahogy Spencer felolvasta a kivetített szöveget. 

- Kevesebb, mint kilenc óránk van, hogy Connecticutba érjünk és felkészítsük Trish Davenport apját a váltságdíj átadására. 

- Biztos, hogy a levél valódi? - ráncolta a homlokát Gideon. 

- A kézírás egyezik Trish-ével. Az elrablója diktálhatta - nagyította ki az összehasonlítást a táblán Aaron. - Testnedvet találtak a papíron.

- A könnyeit. 

- Nem használ első személyt. Nem azt írja hívom, hanem azt, hogy: "ön várja a hívásom". Eltávolítja magától az emberrablást - állapította meg Morgan. - Ha azt írná én, elismerné a felelősséget. 

- Van még egy hiányzó elem.

- Nem ír a rendőrségről - szólaltam meg. - Általában megtiltják a rendőrség bevonását. 

- Azt akarja, hogy a bűnüldözés beszálljon? - húzta össze a szemöldökeit Hotch. 

- Ha minket akar, akkor ne csalódjon bennünk. 

×××

Euripidész azt mondta: "Ha egy jó embert bántanak, mindazoknak akiket annak tartanak, vele együtt kell szenvedniük."

A laptopon hatalmasra nagyított digitális óra kegyetlenül nevetett a képünkbe. Az idő volt most a legnagyobb ellenségünk és akármennyire is akartunk szembeszállni vele, nehéz volt. Az időkorlát szűkös volt, a munka bonyodalmas és hosszadalmas. De legbelül tudtam, hogy képesek vagyunk rá. Legalábbis: reméltem. 

- Tudjátok az apa kicsoda?

- Evan Davenport, a new yorki déli kerület főügyész-helyettese - fordult a mindig öltönybe öltözött férfi felé a csapatunk zsenije. - Özvegy, halálos fenyegetések miatt tíz év alatt háromszor kapott védelmet. 

- Még mindig vigyáznak rá? - kérdezett rá a velem szemben ülő afroamerikai ügynök.

- Éjjel-nappal. De Trish tizennyolc évesen lemondott róla.

- A fiúja bánta - jegyezte meg összehúzott szemöldökökkel.

- Miért ölte meg? 

- A célponton kívül mindenki útban van - figyelmesen pásztázta a nyitott aktáját, amiből már szinte minden gemkapoccsal rögzített papírt kiszedett. - Azt írják van egy húga.

- Igen, Cheryl - bólintott a fiatalabbik "főnökünk".

- A kapcsolatuk? Közeli?

- Igen - köszörültem meg a torkomat. - Ami azt illeti - húztam ki a legalsó képet és felé mutattam. - Egypetéjű ikrek. 

×××

Kiszállva az FBI-os fekete terepjáró anyósüléséről, jöttem rá, mennyire is csalóka az égen fürdőző Nap. A szél igaz, csak enyhén fújdogált, de annál hidegebb volt. Egy enyhe alaszkai nyárra emlékeztetett kissé. Csak egy kicsit: ott sokkal hidegebb van a második évszakban is. Megigazítva a rövid zakómat, konstatáltam, hogy a földút közepén ott fekszik valaki. Egész pontosan az a valaki, ha jól láttam maga Cheryl Davenport volt.

- Most mit csinált? - rendezte az öltönyét Derek. 

- Fekszik az úton - válaszolt egyszerűen egy szintén hivatalosan öltözött személy, hogy ki volt számomra az rejtélynek látszott idáig. 

- Igen, azt látom - kissé gúnyosan sikerült a mondata, de mint úgy általánosságban, ez most sem zavarta igazán. - De miért?

- Meg akarja tudni, mi történt a húgával.

- Ezért fekszik ott? - mutatott a pontra, ahol a porban nyugodtan heverészett a szőke lány. 

- Nagy mestere volt annak, hogyan cselezheti ki a testőreit.

- Már annak is örülünk, hogy nem tűnt el - az előbb hallott női hang ismét megszólalt, míg én nyitott mappával a kezeimben, vettem szemügyre a helyszínt. 

Inkább nem néztem vissza, hogy már megint milyen tuti ügynöknő méri végig a barátomat. Dolgoznom kellett, akármennyire is birizgálta a tudatomat, mennyire is csinos, magas és vékony az illető. Aki kíváncsi hamar megöregszik, gondolj erre Khal! Halk léptek csattantak mögöttem és már meg is éreztem az ismerős kilégzéseket a tarkómon és a kellemes összeszoruló bensőt. 

- Cheryl Davenport?

A szőkeség csak felemelve jobb kezét intette csendre. Kissé döbbenten nézett rám, hogy a fiatal nő ilyen könnyedséggel "dirigált" neki. Rám nézett, én vissza rá és mindketten egyet értettünk abban, hogy nem semmi a csaj. Legalábbis Morgan egészen biztos erre gondolt. 

- Egy pillanat - szólalt meg ténylegesen. - Nem vagyok bolond! Nem véletlenül fekszem itt - lassan felült, szív alakú sápadt arcára könnyek száradtak. Immár sokkal gyorsabban állt fel, leporolta a fenekét, barna szoknyája csapkodta a vádliját, ahogy körbe fordult. - Kirángatta a kocsiból. Trish itt elesett - mutatott a lábam elé fél méterre, ahogy közelebb sétált. - Jól tud küzdeni, nem adja meg magát. Akkor se, ha fegyvert szegeznek rá. 

- Ez igaz lehet - pillantottam a vállam felett hátra társamra, ahogy egy bizonyos képre és sorra mutattam az iratok között. - Karmolásnyomok az ülésen. 

- Úgy véli, hogy a húga még él? 

- Én tudom, hogy még él - javította ki barátom feltételezését, ádázul csillogó szemekkel. 

- Azért tudja, mert ikrek? 

- Ez nem a "neki fáj-nekem is" téma - rázta meg a fejét, ahogy a felettünk nyújtózkodó fák felé nézett. Vagy csak cinikusan megforgatta a látószerveit felém. Éppen csak a testvéredet próbálom megtalálni, de azért köszike! - Ha megszúrják nem kiáltok fel, de ha valami - kereste a megfelelő szót, majd felvillanó tekintettel nézett újból ránk -, bántja, ha valami baja van: azt megérzem. Még az egyetemen is, több száz mérföldre - csendben hallgattam és bólogattam, ahogy beszélt hozzám. 

- Fizikát tanul, igaz? 

- Ha azt kérdi, mint fizikahallgató hiszek-e nem tudományos dolgokban: nem - rázta meg a fejét. - De tudom, mit érzek. És azt érzem, hogy a testvérem még él - utolsó előtti szavánál megremegett csöppet a hangja, ahogy felemelve a fejét fordult a sötét bőrű kollégámhoz. 

Derek kereste a pillantásomat, amire várakozás nélkül válaszoltam. Láttam a szemében a kétkedést, hogy nem teljesen hisz az előttünk álló lánynak - ahogy én sem. Egy dologban azonban biztos voltam: most nem csak holmi megérzésekre kell hallgatnunk. Biccentettem nekem, majd hosszú léptekkel a bokrokhoz lépett. Nem kímélve magát az esetleges karcolásoktól, vadul hajtotta odébb az ágakat-bogakat.

- Maga mit csinál? - szólította meg a mellettem álló Cheryl.

- Szerepjáték - válaszoltam az ügynök helyett. 

- Az micsoda? - mikor találkozott a tekintetünk, csak vetettem rá egy 'semmi perverz' blikket, ismét krákogtam és magyarázni kezdtem.

- Az elrabló helyébe képzeli magát. A viselkedése alapján próbálja megismerni. 

- Ühm, nem hangzik valami tudományosan, igaz? - csak egy sanda szemvillanást kapott, majd a partneremet kezdtem tanulmányozni. 

- Általában a barátjával volt - kezdte el nagy sokára. - Ahhoz, hogy elkapjam a fiúval végeznem kell. Járulékos halál - vonta meg a vállát, ahogy egyszerűen bámult maga elé. A vállai megmerevedtek és a fröccsent vérfolt felé fordult. - Vagy mégsem? - enyhén megrázta a fejét, majd bal keze két ujját a halántékához vezette. - Fejbe lőtte: személyes indíték - Cheryl követte, ahogy arrébb sétált, én viszont a kocsi orra előtt állva figyeltem. - Megölöm a fiút. Eltávolítom és így megszerzem a lányt - hirtelen fordult a kosztümös leányzó felé. - Magamnak. 

×××

- Úgy véled dilis, mert azt állítja megérzi, ha a testvére bajban van? - lehalkítottam a hangomat, hogy a másik szobában lévők ne hallják.

Legkevesebb kedvem ahhoz volt, hogy még egy ilyen drámát is belekavarjak ebbe az egészbe. Elég volt megoldani határidőre ezt az ügyet is, nemhogy még veszekedésbe bonyolódjak a Davenport-családdal. Nem, köszönöm, de azt passzolom. Csak megrázta a fejét, ahogy megtámaszkodott a konyhaszigeten.

- Én nem mondtam, hogy dilis. 

- A dolognak fiziológiai alapja lehet - jelent meg Spencer, szinte a semmiből. 

- Aj, ne mondd - kezdte Derek, de a zseni már kezdte is. 

- A tükrösszimmetriájú monozigóta petesejt csak későn válik ketté. A DNS-ük teljesen ugyanaz - magyarázása közben Morgan rám pillantott és felnevetett. Én csak mosolyogva megráztam a fejemet. - Dokumentáltak olyan esetek, ahol az ikrek megérezték egymás fájdalmát - pár pillanatig az afroamerikai ügynök feldolgozta az információkat, majd a barátja felé fordította a fejét. 

- Te ezt elhiszed?

- Csak azt mondom lehetséges - mentette a helyzetet azonnal. - Mindent nem tudhatok, még akkor is, ha te ezt gondolod rólam. 

- Ilyet nem mondtam, mikor mondtam ilyet? - rázta a fejét tagadóan, mire én is egy kétkedő pillantást lőttem felé. 

- Mióta csak ismersz - bólintott Reid és láttam a szemem sarkából, hogy a társam felém fordul, hogy cáfoljam meg a fiatal doktort. 

- Ma is reggelinél - emlékeztettem rá, hogy mit műveltek, mikor beültünk egy gyors villás reggelire a kis étterembe. 

- És tegnap, amikor megvert pókerben - bökte közbe a főnökünk, aki szintén csatlakozott hozzánk a percek alatt. A barátom csak védekezően felemelte kezeit, tenyereit sok-sok barázda vagdalta, amiből bizonyos hölgyek sok mindent kitudtak volna olvasni. Az apró bőrkeményedéseket nem igazán világította meg a fény, de aki tudta, hogy hol keresse az könnyen megtalálta őket. Győzedelmesen rávigyorogtam az előttem állóra, a szerencsejáték említésére. Nekem is kifakadt a partik után, mikor átjött, hogy milyen szörnyen kikapott. Állítása szerint, jött vigaszt keresni. Hát, semmi olyat nem kapott, mint amire számított. - Még egy percünk van - nézett karórájára Aaron.

- Szarkazmusról nem hallottatok? - meredt ránk hitetlenül a sötét bőrű férfi.

Gunyorosan hümmögtem, mire csak megforgatta a látószerveit az irányomba. Amilyen szívesen leálltam volna vele hadakozni arról, hogy igen is kikapott az éjjel - annyira kellett mennünk, mert a munka nem várt. 

Evan Davenport, a homlokát megtámasztva ücsörgött a telefon előtt. Telefon... Egy szép szavakkal is leírhatatlan, rohadt nagy készülék elfoglalta szinte az egész asztalt. Felpillantott, mikor beléptünk és idegesen megdörzsölte a combját. Úgy döntöttem, Cheryl mellett maradok, így a lány mellett álltam meg véglegesen. Az felpillantott rám, mire csak röviden biccentettem. 

- Ne feledje: nyugodtan beszéljen vele - Gideon ezúttal is maga volt a higgadtság mintapéldája. Mikor az ügyész bólintott megértése jeléül, folytatta. - És semmiben se ellenkezzen. 

Az óra elütötte az utolsó kongását is a nyolchoz és továbbmozdult az egészről. A vádló keze remegett az idegtől és biztos voltam benne, hogy pillanatokon belül megszólal. Mellettem álló gyermeke is könnyes szemekkel meredt előre, mire nem tudtam megállni, de a könyökére tettem a kezemet. Felém fordult, mire csak halványan elmosolyodtam és odahajolva gyorsan a fülébe súgtam. 

- Késik! - ha így lehetne lottó ötösöm is. 

- Hívni fogja, nyugodjon meg - Hotch finoman intett a kezével. - Csak taktikázik, hogy kiboruljon. 

Ha két másodpercet mondok, lehet az is sok. Az FBI-os szavai után, körülbelül annyi idő elteltével, éles csörgéssel rezzent meg a készülék. A helyettesbe mintha áramot vezettek volna, úgy lendült előre, eddig hátradőlt pozíciójából. A szőke iker is összehúzott szemekkel figyelte a berregő szörnyeteget. 

- Ismételjen meg minden fontos információt, hogy tudja, megértette - látta el további instrukciókkal a profilozók ásza. - Beszéltesse minél tovább - Spencer a fejére húzta fejhallgatóját, Hotchner és Morgan pedig a másik kettőnek az egyik végét a fülükhöz tartották. - Hátha elárul valamit Trish-ről. Vagy magáról - a következő csengésnél fogadta a hívást. 

- Evan Davenport vagyok - szólt bele félhangosan a férfi. 

- Helló, Mr. Davenport - búgta bele a mikrofonba. 

A hangja számomra szörnyű volt. Megmerevedtem, ahogy végigkarcolta a dobhártyámat és félelmet ültetett a bőröm alá. Rettenetes tónusa volt, az én fülemnek legalábbis. 

- Ön az a férfi a lányom, Trish, van?

- Nálam van a lánya - legszívesebben kimentem volna a helyiségből vagy éppen a hallószerveimre tapasztottam volna a tenyereimet. 

Helyette inkább csak megpróbáltam uralkodni a vonásaimon és keresztbe fontam a mellkasom előtt a karjaimat. 

- Megkérdezhetem... - kezdte volna.

- Semmit sem kérdezhet! Most nem kihallgatáson van. Végighallgatja az utasításaimat - az arroganciától mélységesen csöpögni látszó férfi nyugodtan dirigált, megvárta míg a helyettes elmormog egy 'rendben'-t majd ugyanúgy beszélt tovább. - De magával nem beszélek. 

- Nem értem, hogyan...

- Nem akarok magával beszélni, Mr. Davenport! - emelte meg a hangját. Összehúzott szemöldökkel kerestem Derek pillantását, aki csak felvonta a sajátjait. - A lányával akarok beszélni. A lányával, Cheryllel - oldalra pillantva láttam az egyetemista riadt arckifejezését, ezért automatikusan felé nyújtottam a kezemet. 

Ő gondolkodás nélkül elfogadta és erősen megszorította. Az egymásnak préselődő ujjaim belesajdultak a kifejtett energiától, de csak biztatóan biccentettem neki, hogy ahányszor és amennyire csak akarja markolja meg a kézfejemet. Jason lenyomta a némítás gombot és várakozóan nézett körbe.

- Mit csinál? - Evan hangja olyan aggodalmas volt, hogy már-már rám is átragadt az érzése.

- Azzal próbálkozik, amivel minden bűnöző: irányítani akar - magyarázta neki az afroamerikai partnerem, felülve az asztalra. 

- Meddig várakoztathatjuk? - köszörültem meg a torkomat, ahogy a balomba, még mindig a fizikahallgató kapaszkodott ádázan. 

- Nem beszélhet vele - rázta meg a fejét Aaron. 

- Miért nem? Segíteni akarok, beszélek vele! - ajánlkozott, de újabb leszavazást kapott az öltönyöstől.

- Nem Cheryl dönt a dologban, hanem az apja. Miért nem vele beszél?

- Szerintem beszéljen vele - a jobbommal átkaroltam a hasamat és belefúrta az ujjaimat a bordáim közé, mikor az utált hangszín ismét megszólalt. A rangidős viselkedéskutató is nemmel válaszolt, mire folytattam. - Vele akar beszélni, hadd beszéljen vele. Hátha közben elárulja magát. 

- Igaza van, Gideon - bökte közbe Morgan, mire a főnökünk csak jártatta közöttünk a tekintetét. 

- Nála van a húgom! - rántotta el tőlem dühösen a kezét.  

- Nem - intett ő is a koponyájával. - Khal!

A gerincemen végigfutott a hideg, hogy most még közelebbről fog duruzsolni nekem ez a szörnyű zaj, de megroppantottam a vállaimat és a telefonhoz sétáltam. A melegség, amit a társam közelsége okozott, sajnos nem teljesen tudta elűzni a borzongásomat, de a nagyját felolvasztotta. Bólintottam, hogy indíthatja és mire pislogtam, már nem is villogott pirosan a gomb. Mindenki engem figyelt és várta, mi lesz az elrabló következő lépése, ha meghall engem. 

- Cheryl vagyok - nem tudtam mennyire hasonlít a zörejem a fiatal lányéra, reméltem, hogy vonalon keresztül nagyon. A pasas felsóhajtott, szinte zihált a túloldalon. - Haló? Cheryl vagyok! 

- Patricia itt áll mellettem. Ismerem a hangját, ezért a testvére hangját is megismerem! Szálljon ki a vonalból! Cherylt akarom! Hatvan másodpercet kapnak, ha nem hívják a telefonhoz leteszem és soha többé nem hallanak se rólam, se Patriciáról - zúgott a fejem a szóismétléseitől, mindentől. 

Lecsaptam a gombra, hangtalanul nyomódott be, mire Gideon már fordult is a szőkeséghez.

- Oké, jöjjön ide! Kérem - intett neki, mire a leány, mintha kergetnék már mellettem is termett. 

- A fickó elég arrogáns - huppantam le a helyre, amit Derek kínált nekem, ő még mindig bútorlapon terpeszkedett. Aggodalmas pillantást vetett felém, mire csak megráztam a fejemet, hogy nincs semmi gond. - Hagyja irányítani, hagyja hogy ő irányítsa a beszélgetést. A nevén említse, hogy a testvérem Trish, vagy a neve Patricia. Beszéljen róla, hogy magán keresztül ismerje meg. Ne térjen el a tárgytól! És ne ellenkezzen! Mondja, hogy megérti és mutasson szimpátiát. Hogy tudja, nem akarta Trish-t bántani, hogy helyrehozhatja még a dolgokat. Bebizonyíthatja, hogy jó szándékú ember, ha elengedi a húgát, Patriciát. Ha nem tudja mit mondjon, majd segítek - bólintottam neki és ő is velem egyszerre mozdította a kobakját. 

Átnyúltam a kábel-tenger felett és gyorsan ismét megnyomtam az apró téglalapot. A bűnöző visszaszámlálása véget ért, de ígérete ellenére, nem bontotta a kapcsolatot. Várt arra, hogy halkan beleszóljon az iker.  Az reszketegen felsóhajtott.

- Cheryl vagyok - kezdte. A férfi hangja megváltozott, érezni lehetett rajta a derűjét és mosolyát. Mikor megkérdezte, hogy hogy van, a leányzó ijedten nézett rám, mire egy halovány mosollyal biccentettem. - Sokkal jobban lennék, ha tudnám, hogy a testvérem - itt megakadt, az apjára majd rám tekintett -, hogy Patricia jól van. 

- Rengeteg együttérzés van benned, Cheryl. Törődsz embertársaiddal - a behízelgő hanglejtése felállította a tarkómon a pihéket. 

- Igen, úgy van. Úgy tűnik, Ön ezt érti. 

- Hogy együttérző vagyok? - mikor a mellettem ülő tétován igent mondott, felsóhajtott. - Igaz. Nagyon is. Együttérző vagyok, együttérzek veled, Cheryl. Tudom, hogy a testvéreddel akarsz lenni - magam elé rántottam a jegyzettömböt és a kezembe akadó első tollal, nagy nyomtatott betűkkel felfirkáltam, hogy miről beszéljen következőleg és felé mutattam. 

- Igen, vissza akarom kapni!

- Helyes. Mondd el mit akarsz, Cheryl - a sziszegés végigfutott az agyamon és biztos voltam benne, hogy rémálmaimban még kísérteni fog a hangja. Nem tudom, mit találtam benne rémisztőnek. Egyszerűen csak... megborzasztott. - Engem nagyon érdekel. Mesélj magadról! Melyik a kedvenc színed?

Ezt a pillanatot választottam, hogy ismét némítsak. A finom kattanásra felkapta a fejét, szemei ismét könnyben forogtak, ahogy belenézett az íriszeimbe. 

- Ne válaszoljon! Maradjon Trish-nél! - mikor biztos voltam benne, hogy megértette, egy apró biccentés közepette lenyomtam.

Csoda, hogy a sok mozgatástól már nem állt be a nyakam. 

- Ha elmondom, beszélhetek a testvéremmel? - hajolt közelebb a mikrofonhoz. A tettes lihegve felnevetett és kétkedős választ adott. Az iker megremegett, lecsukta a szemhéjait. - A kék az. 

- Nem valami extra. Szereted a csokoládét? - mikor nem szólalt meg azonnal, felsóhajtott. - Te szereted a csokoládét? - tagolta szavanként. A fruska egy igenben tört ki. - Akárcsak én.

- Szeretnék beszélni a húgommal - a némaságra szorosan maga köré fonta a karjait. - Csak hallani szeretném a hangját. Kérem! - a halk nyögésre előrelendült, még a mozdulatai is reménnyel teltek. - Haló? Trish! Trish, én vagyok, itt vagyok! Te jól vagy? Hol vagy most? Mit látsz? - csak szaggatottan lehetett hallani a másik lányt, de egyértelmű volt, hogy kába.

Legszívesebben befogtam volna Cheryl száját, mikor idegbeteg módjára kiabálni kezdte a testvére nevét. De én is ezt tettem volna és reakciója érthető volt.

- Szedjen össze ötszázezret. Ötszázezer dollárral tartoznak nekem! Davenporték várják a hívásomat! Tizenöt perc múlva te fogod megkapni telefonon a pontos utasításaimat! 

Mikor a kagyló süketen búgott, hogy bontották a vonalat, a szőkeség kétségbeesetten pillantott rám és kiviharzott. Apja esetlenül utána, majdnem felrúgva mindent. Kifejezéstelen arccal szemléltem körbe, majd a tenyereimbe temettem az arcomat pár tizedre. Fáradt voltam és zavarodott, a kellemetlen zönge még mindig zúgott a fülemben. Óvatosan Derek lábának dőltem, ő csak megszorította a vállamat. Egy olyan mozdulat volt ez, ami a többieknek nem igazán árult el semmit, de mindennél többet jelentett. Optimista voltam az üggyel kapcsolatban, motivált, hogy megtaláljam a fiatalt, csak rettentően fáradt. 

- Sikerült lenyomozni? - kémlelt körbe Gideon.

- Nem, biztos kártyás mobilt használ - tolta a nyakára fejhallgatóját Spencer. - Nem lehet lenyomozni.

- Azt mondta, a Holdat látja.

- Nagyon kábának tűnt - támasztotta alá az én sejtésemet is Jason.

- Benyugtatózta!

- Lámpa is lehetett.

- Azért nyugtatózta be, mert nem elég erős - támaszkodott meg szabad térdén a könyökével Morgan. - Le kell gyengítenie a lányt, hogy uralhassa. 

- Vagy hogy csendben tartsa - pillantottam fel az afroamerikai férfire, aki csak intett a kezével, hogy az is lehet. 

- Davenport mit mondott az embereiről?

- Mindent - kezdte teljesen tömören Aaron. - Részletes jelentést kaptunk róluk, de ellenőriznünk kéne az alkalmazottait és a jelenlegi vádlottait. 

- Nem kötötte be a szemét - szólalt meg a hosszú csend után Derek. Az ujjait tördelte, nyomogatta és látszott rajta ő maga is mennyire fáradt. De nem tehettünk semmit, várnunk kellett és dolgoznunk. Mindenki helyeslően hümmögött, majd egy gyors krákogás után folytatta. - Ha a tettes megkapja a pénzt - félbehagyta a mondatát és némán megrázta a fejét.

- Megöli.

×××

Az óramutatók kínkeservesen akartak vánszorogni negyed órát előre. Öt perc, egy órának tűnt annyira szörnyen éltem meg. Fel-alájárkáltam, kávé helyett teával, túl egy fehér bogyón is. Kellett az antiepileptikum na. Halkabban zúgott már a fejem, de tudtam, ha ismét berregni kezd a telefon és felüt az az utálatos hangszín, elveszik az óceánként morajló elmémben. És ez totálisan úgy hangozhatott most, mint valami elvonóra vagy elmegyógyintézetre ítélendő gondolatai. Biztató. Még jó hogy a pszichológiai teszten átmentem.

A többiek, a fiúk, nyugodtan beszélgettek a telefonhívás kinyomtatott szövege felett.  Szóba került az, hogy a tartozásos résznél előre megírt szöveget olvasott fel, de a többi része spontán volt és megnyugodott, mikor Cheryllel beszélhetett. Csak megrögzötten bólogattam, úgy éreztem, mint egy elméretezett fejű bábu például az Államok elnökeiről, amiket az emberek az autójukba tesznek és jót nevetnek azon, hogy reng ide-oda a koponyájuk. Talán ismerheti a lányt, lányokat és hogy már csak hat percünk maradt. Davenport kialvatlan arcára pillantva, már-már a rosszullét és elfogott, annyira szarul nézett ki. Már nem volt rá szebb szó. Intettem Dereknek, hogy elvonulok és átvonultam a konyhába. A pultra helyeztem a bögrémet, mikor megláttam a szőke virgót a palackkal a kezében. 

Megálltam mellette, felvontam a szemöldökömet, majd előbb a kék poharat, majd a boros üveget is elvettem tőle és az asztal másik felére helyeztem. 

- Tudom, hogy nem lenne szabad innom, de a körülményekre való tekintettel ezt az egyet - hadart, de elakadt a szóáradatban, mikor ismét felé fordultam. 

- Telefonálni fog - vettem vissza a kezembe a még mindig kellemesen meleg kerámiát. - Szükségünk van rád. 

- Volt már ehhez hasonló esete? 

- Gyakorlati - kortyoltam bele a teába. Ő elkerekedett szemekkel nézett rám, mire én higgadtan bámultam vissza. - Nem, ez az első emberrablási esetem élesben. De, ha én nem is tudnám a dolgomat, a kollégáim igen. 

- Nem tudom, hogy csinálja az ilyet! - fakadt ki hirtelen. - Hogy bírja gyomorral?

- Ezek a férfiak gyávák - hajoltam közelebb hozzá. - A társadalom leggyengébb tagjait veszik célba: a nőket és a gyerekeket - nem tehettem róla, hogy összefacsarodott a szívem, mikor megláttam kicsordulni az első könnycseppjét. - Minden vágyam, hogy rács mögé dugjam ezeket a szemeteket. 

- Bárcsak még a támadás előtt elkapná őket!

Tudtam, hogy a fájdalom beszél leginkább belőle, de rosszul estek a szavai. Nem akart megbántani - nem hinném -, de görcsösen arra gondoltam, hogy mennyire igaza is van. Hiába kapjuk el őket, már ott vannak az áldozatok, akiket meggyilkolt. Ez esetben viszont, biztos voltam abban, hogy ez nem fog megtörténni. 

- Trish még életben van. A megérzései helyesek voltak, bízzon bennük!

Alig ejtettem ki a betűimet, már meg is csörrent a telefon. Óvatosan a lány hátára simítottam a szabad tenyeremet és átterelgettem a nappalijukba. Biztatóan megszorítottam a kezét, majd az ablak mellé húzódva, kezemben még mindig a bögrével figyeltem a történéseket. 

- Mindent Cheryl fog csinálni - kezdte azonnal, mikor Gideon fogadta a hívását. Sokkal higgadtabban beszélt, mint negyedórával ezelőtt, de a tónusa most is végigfuttatta a hátamon a hideget. - Ő pakolja be a táskába a pénzt. Csak Cheryl nyúlhat a pénzhez. Ő fogja átadni a pénzt - a szóismétlésektől zúgni kezdett a fejem, de nem tudtam vele mit kezdeni. Ezt mondta. - Ha bemikrofonozzák, ha egy hasonmást küldenek: Patricia meghal. Cheryl beszéll a kocsijába; csak ő ülhet az autóban, senki más. Senki se követheti, se helikopterrel, se kocsival ne kövessék! Minden ilyesmi tilos! A további utasításokat telefonon adom meg Cherylnek, miközben az autóban ül. Pontosan háromkor kell átadnia a pénzt, minden utasítást pontosan be kell tartania. 

- Nem mehet egyedül - némította le Hotchner a hívást. Mr. Davenport azonnal ellenkezni kezdett, de az öltönyös ügynök leintette. - Tudom. Egyetlen civil autó, sötétített üveg. 

- Ha meglátja magukat és Trish meghal - megakadt, nyelt egyet és folytatta. - Ha a lányom meghal... 

Percek futottak el és Aaron, valamint Derek útnak indult az iker után. Rossz érzésem volt az átadással kapcsolatban, ezt csendesen közöltem is az afroamerikai férfival, mielőtt elmentek volna. 

- A kocsijában van GPS, követni tudjuk - mondtam bele az információkat a mobilomba, a második csésze italom felett ücsörögve. 

- Lefogja cseréltetni a lánnyal. Merre megyünk? - elismételtem a társam kérdését Spencernek, aki gyorsan pötyögve, persze Garciához képest csigatempóval, keresett utána a válasznak. 

- Két pillanat és Reid megtalálja. Úgy tűnik az úti cél - kedvetlenül felnevettem, mikor a zseni ujját követve megláttam a karaktereket -, egy autókölcsönző. 

×××

Idegesen pásztáztam az ajtót, a kerámiát messzire raktam magamtól, nehogy összeroppantsam. A doktor végigbeszélt hozzám, hogy nem lesz semmi gond, értik a dolgukat és a szőkeséget sem sodorják feleslegesen veszélybe. Hittem neki, de a kisördög a vállamon, folyamatosan duruzsolt nekem, hogy fegyvere is lehet és hasonló esztelenségeket. Nyílt az ajtó, felpattantam és felsóhajtottam, mikor megláttam, hogy mindhárman épen lépnek be. 

- Szia - néztem nyugodtabban Morgan szemeibe, ő csak viszonozta a gesztust és elsétált mellettem. - Szia Hotch. 

A készülék abban a pillanatban csörögni kezdett mellettem, mikor a sötét bőrű kollégám visszasétált hozzám, csípőre tett kézzel. Intett, hogy maradjunk csöndben és senki egy szót sem, majd felvette. 

- Jó móka volt, igaz? Jó volt szaladgálni, megdobogtatta a szívünket. Ott vagy Cheryl? - a szám elé emeltem a mutatóujjamat és szigorú pillantást lőttem felé, mire csak rövidet biccentett. - Ott vagy? Ne mondd, hogy nem borzongtál bele, hogy nem remegett a gyomrod, háh? Áh, de azok a ravasz FBI-ügynökök kiszimatolták a tervem. Sajnos, ideje korán rájöttek. Majdnem megvoltatok mind a ketten! A két fél - hangtalanul fel-felnevetett, és míg ezek a kis gesztusok mástól jól jöttek, ettől a pasastól ijedten haptákba álltak a pihék a tarkómon. - A teljes pár. 

- Miért csinálja ezt?

- Te kértél rá Cheryl! - a barátom kissé dühösen meredt a hajadonra, aki csak megemelte a vállait. - Minden pillantásoddal, azzal ahogy beszélsz, az apró gesztusaiddal - olvasva az arckifejezését, azonnal lecsaptam a piros villogó melletti gombra. 

- Mit művel?

- Ne beszéljen vele! - mordult rá Derek.

- Te akartad. Te akartad, Cheryl! - a lány dühösen arrébblökte az ügynök kezét.

- Mit akar még? - kiabált a vonalba. 

Én a partneremhez fordultam, aki haragosan dörzsölte az állát és odébbállt. Mint aki teljesen ki akarja vonni magát az ügy alól. Odaléptem hozzá, a könyökére simítottam a tenyeremet és elmotyogtam neki pár mondatott arról, hogy ne idegeskedjen, megoldjuk és minden rendben lesz. 

- Mit akarok? Téged! Lehet, hogy nem ma, lehet hogy nem holnap, de megígérem, hogy egy nap együtt leszünk!

×××

Mióta az elrabló lerakta, már egy fél óra is eltelt. Derek még mindig idegesen szürcsölgette a kávéját, én teát iszogatva nyugtatgattam. Jason és Reid egy pár szobával arrébb beszélgetett a két Davenporttal. Percek óta hallgattam a fekete férfi kitöréseit, hogy a fizikahallgató miért nem képes megérteni az utasításainkat, veszélybe sodorni a húga előkerítését és társait. Mindre volt valami válaszom, páron röviden vihogott egy sort, majd újra összehúzta szemöldökeit és beletemetkezett a gondolataiba és a elfogyni nem akaró fekete löttybe. Láttam rajta, hogy arra vár, hogy megöleljem, de nem tehettem, így csak a vállára tettem a kezemet, ahogy a pulton ücsörögtem. Mikor megláttam az ajtóban megjelenő Hotchnert leugrottam eddigi ülőhelyemről és elkaptam a tenyeremet a barátomról.

- A megszállottak a te szakterületed, Morgan - kezdte az öltönyös, ahogy ide-odajártatta a tekintetét kettőnk között. 

A profilozók ásza alig két méterrel odébb narancsot hámozott magának, de a pillantásomat elkapva láttam a szemében mit akar üzenni: Aaron gyanakodott. Spencer valószínűleg még mindig a családdal beszélgetett vagy nem sokára ő is betoppan a konyhába.

- Nézzük át az embereit, kire illik egy zaklató profilja - fonta keresztbe karjait a mellkasa előtt. 

- De minden zaklató másképp viselkedik - néztem fel rá, megemelt szemöldökökkel. 

- Van átfedés: nárcizmus, torz önértékelés, több rossz szerelmi viszony - sorolta, ahogy egy halovány mosolyt dobott nekem. 

- Eddig mit tudunk?

- Valószínűleg fehér. Nyilván férfi. Választékos nyelven beszél.

- Választékos, de fura - lépett a konyhaszigethez Jason. - Túlságosan választékos. Mindig önt mond, sose magát. 

- A pasas nagyképű. Okosabbnak akar látszani, mint amilyen. Akármilyen sikereket, hatalmat, pozíciót ért is el, mindegyikért megküzdött. 

- Szembe kell néznünk azzal a lehetőséggel is - félbehagyta a szavait és megrázta a fejét.

- Hogy Trish talán már nem él - fejeztem be helyette is, mire az öltönyös bólintott. Elfogadtam a főnökünk által felém kínált gyümölcsöt. - Eddig ő irányított minket.

- Szerintem ideje megizzasztanunk.

×××

Ösztönösen vigyorogva figyeltem, ahogy Derek elcsámcsog az én gerezdjeimen is. Természetesen, látva kiskutya tekintetét azonnal nekiadtam a maradék hármat. Nem tudom, hogy az anyukája mennyit főzött rá kiskorában, de nem lehetett kevés. Épp csak rám vigyorgott a fogai elé húzott narancs mögül, mikor ismét végigjárta a csörgés a házat. Gyorsan lenyelte az ételt, szétnézett, futtában megszorította a kezemet és már ott is állt kollégái között. Én követtem, lefékeztem mellette és ráncolt homokkal figyeltem a többieket. Mikor öt csengés után sem vettük felé, Evan már mozdult volna, de elkaptam a csuklóját és megráztam a fejemet. Giden felvette és letette. 

- Mit csinál? - meredt rá az ügyész aggodalmasan, de barázdák jelentek meg az arcán, mikor ismét bejövő hívást jelzett a készülék. 

- Haló? - szólt bele, úgy a tizedik rezzenés után.

- Ugye csak technikai probléma volt a vonallal, mert ha fogta magát és letette, akkor... - tökéletes macska-egér játékot játszottunk vele. És teljesen úgy reagált, ahogy vártuk.

 A család ijedten kezdett bele teóriáiba, hogy mi fog történni a másik lánnyal. Jason higgadtan intette le az apát, hogy hallgasson. 

- Vegye fel vagy...

- Cheryl, tudja, hogy mit csinál! - kaptam el a karját és nem éppen finom húztam vissza; pillanatokkal később Mr. Davenport is ugyanúgy kiakadt, de a fiúk őt rendezték. 

- Davenport lakás! 

- Teljesen elment az esze? - sziszegte a mikrofonba a bűnöző. - Tudja maga? Felfogta, hogy meg fogom ölni? Tud - ismét letette és vártuk az újabb hisztériát, de csak az irritáló dallam töltött be újra mindent. A profilozók ásza szélesen elvigyorodott és megköszönte a tettesnek, ami talán a vádlónál az utolsó csepp volt a pohárban. Morgan higgadtan tűrte, hogy a fülébe ordibáljon és csépeljen, míg leültette egy székre. Én átkaroltam a zokogó szőkeség vállát és megsimítottam a tarkóját. - Halott! - Cheryl a szája elé szorította a kezét, de így is kiszökött egy elfojtott fájdalom nyögés és sikítás közötti valami. Szorosan magamhoz húztam, már én is belerázkódtam szinte a sírása erejébe. Ha még egyszer leteszi, elevenen megnyúzom a lányt!

- Sajnálom, de rossz számot hívott.

- Ne már, Gideon! - akadt ki kissé a sötét bőrű társam is. 

Aggodalmasan és kissé dühösen meredt rá, majd felém villant a szeme fénye. Megenyhült a sziklatömb a pupillájában, de csak röviden intettem, hogy semmi gond nem lesz. Legalábbis reméltem, hogy nem kapok rohamot.

- Küldje Cherylt a telefonhoz!

- Nem - a nyugalom áradt az idősödő FBI-os hangjából, a bűnöst pedig csak egyre idegesebbé tette. - Többé nem beszél magával. 

- Nézd csak, a mindentudó hatalom - vihogott fel kedvetlenül. - Ugyanolyan, mint az írásaiban, Gideon ügynök! Pontosan ugyanaz az arrogancia hallatszik a hangjában! Szeret parancsolgatni, Jason és kissé didaktikus. 

- Ez nagyon érdekes következtetés. Intelligensnek és iskolázottnak tűnik, de tudjuk hogy ez nem igaz.

- Mindent tudok Önökről. Az ambiciózus Hotchner ügynök, egy nap Ön akar lenni az FBI igazgatója? Ezért akár Jason Gideonon is átgázolna? Mert szerintem igen! A poszttraumatikus stressz szindróma, elég jó indok! Még a terhes feleségéért se hagyja ott a munkát! Jason Gideon a  bűnözők lélektanának szakértője! De képtelen észrevenni, hogy dr. Reid enyhén autista! A kártyalapok számolgatásával jó pénzt szerezhetne Las Vegas-ban! A szép Khalt túl hamar vették be! Nem fog boldogulni a viselkedéselemző fiú csapatban, akkor sem, ha mindenkinek szétteszi a lábát! Ártalmatlan, nem veszélyes senkire! Morgan a fekete bárány azt akarja vegyék komolyan, de csak egy felfújt, izomagyú hólyag, aki a kolléganőt is nyugodtan gerincre vágja! Tudom kik maguk, tudom mit gondoltok, tudom mit fogtok tenni! És ti? - dühöngése után, szuszogva ránk csapta a kagylót. 

- Ez mi a fene volt? - pihegett a főügyész-helyettes még mindig a Derekkel való birkózás után. - Miért mondta, hogy... hogy tudja mit fog tenni? Bántani fogja a lányomat?

- Dehogy, csak blöffölt. 

- Nem tudhatja - rázta meg a fejét. - Ezt maga nem tudhatja! - ismét vádlón felpattant, a partnerem pedig újra eljátszotta a főnökünk testőrét. 

- Mr. Davenport, többet tudtam meg ebben az öt percben, mint az elmúlt huszonnégy órában - mosolygott rá szolidan.

- Igazán? Én ezt nem értem. Most miért Önökkel foglalkozik?

- Mert beleavatkoztunk a lányokkal való viszonyába - tartotta még mindig a családapa mellkasán a kezét Morgan. 

- Azt mondta, mindent tud magukról.

- Igen úgy tűnik - bólintott Hotch, majd lapos pillantást lőtt előbb a sötét bőrű férfi, majd felém is. A kimondatlan szavai táncoltak közöttünk és nem tudtam, hogy szóvá fogja-e majd ezt tenni is. Olyanokat is, amiket mi egymásról nem. - Profilt készített rólunk. 

- Miért tenne ilyet? - húzódott el a vállamtól Cheryl.

- Hogy megmutassa mennyire okos - néztem rá. - Gyakran az elkövetők a legjobb profilozók. Besétálnak egy játékterembe és azonnal tudják, melyik gyereket lehet simán elcsalni. De hibázott: a kezünkbe adott valamit, amit nem akart. 

- Aha, és mit? - kémlelt zavartan ide-oda a vádló.

- Hogy hogyan találjuk meg. 

×××

- Azt mondta tudja, hogy találja meg, hogy megmenti a lányomat. Mire vár még? Mindenki tétlenül várakozik - az idősödő viselkedéselemző sikertelenül próbálkozott a szavába vágni. - Ne nézzed hülyének és ne atyáskodjon felettem!

- Evan, Evan, Evan - épp egy bögre kávéval léptem át a konyhából, mikor meghallottam a hangot. A hideg végigfutott a hátamon és tudtam, honnan ilyen ismerős. A barátom kezébe nyomtam a kerámiát, aki csendesen megköszönte, majd kiesni készülő szemekkel bámultam a sötét zakós hátra. - Mindenki mindent megtesz érte - finoman átkarolta a főnöke vállát és elvezette mellettünk.

Egy pillanatra nem vettem le róla a szemem világát. Ő csak egy pillanatra lesett felém, szürke szemeit belefúrta az enyémekbe és elmosolyodott. Ártalmatlan, nem veszélyes senkire. Ennek ellenére, hogy ott állt előttem és pontosan tudtam, hogy ő az: nem tettem semmit. Ezzel lehet megszegtem az eskümet vagy a segítségnyújtásra kötelező paragrafust vagy akármit. De csak meredtem a szőke tarkóra és álltam ott, mint egy darab fa. 

- A tettes túl sokat tud rólunk - szorította össze az állkapcsát az illinois-i ügynök. - Közülünk való. 

- Ellenőriztettem Garciával a new haveni FBI-irodát - helyeselt Aaron. - A fickó, akit keresünk ismeri a házat és a családot.

- Hétszáz ügynök dolgozik New Havenben. További hetven a körzetben - darálta le az adatokat Spencer. - Davenport csak néhányat ismer.

- Míg le nem szűkítjük a listát, Cheryl nem maradhat itt - fontam keresztbe a karjaimat magam előtt. Tudtam, hogy nem szép nem szólni a megérzésemről és hogy valakinek baja is eshet. De nem akartam fölös riadalmat kelteni vagy megkockáztatni azt, hogy ezzel örökre elriasztom a tettest és neki is, valamit Trish-nek is bottal üthetjük a nyomát. - Ha közülünk való mindenhez hozzáfér és biztos van már terve is. 

- Kiben bízhatunk?

- Senkiben - vonta meg a vállait Hotchner. - Biztonságos helyre kell vinni Cherylt.

- Csak bizonyos ügynökeinkkel léphet kapcsolatba.

×××

A szőke lány idegesen karolt belém, ahogy bevezettem a házba. Derek előttünk haladt, mögöttünk pedig éppen az a rohadék sétált. Én pedig úgy átkoztam magamat, mint még soha. Gyors pillantást küldtem a partneremnek és elvezettem a Davenport-gyereket egy szobába. Leültettem a matracra, biztosítottam róla, hogy épp csak a másik helyiségbe megyek át és már fel is vettem a telefont Reidnek. 

- Megnéztek mindent mielőtt érkeztünk.

- Igen, emlékszem - helyeselt és biztos voltam benne, hogy jelenleg is olvas valamit, nem csak ül ott. 

- A tettes mégis mindent tudott rólunk - ráztam meg a fejemet, ahogy jobbomat a fegyveremen tartottam, bármilyen eshetőségre. - Hé, Spence: tudott mi a nonlokális interakció? 

- Mire célzol?

- A fickó ott volt Trish mellett, de pontosan tudta, miről beszélünk - magyaráztam, ahogy fel-alájárkáltam. - Van egy lehallgatókészülék. Ellenőrizték a házat, aztán behozták a saját cuccukat. Nézzétek meg, de én azt hiszem tudom ki az. 

Nem vártam meg a válaszát, kinyomtam a hívását. Immár a kezeimbe forgattam a Glock19-semet. Az apró lámpa ezúttal nem világított; a házban több helyen is égő villany tökéletes fényt hozott. Hallottam a halk hangokat onnan, ahol az ikert hagytam és átkoztam is magamat pár pillanatig érte, aztán óvatosan behajtottam az ajtót és a tarkójára szegeztem a fegyveremet. Pár tizedig hallgattam az erotomán süketelését.

- Tegye le a kést! - szólítottam fel. Felém fordult, miután felemelkedett a térdelésből és belekezdett abba a részbe, hogy én nem érthetem a kapcsolatát velük. - Azt mondtam: tegye le a kést! 

Másodpercek alatt zajlott az egész. Nekilökött a falnak, mindent betöltött egy kis ideig az a hang, ahogy a fejem koppant a vakolattal és téglával. A fegyverem a földön kötött ki, de mikor felhúztam a térdemet és gyomor szájon rúgtam, valamint kihúztam alóla a saját lábát, a tulajdon fegyverét biztosítottam ki ellene. Enyhén pihegve tartottam bepozicionálva, ahogy egy lapos tekintetet vetettem a sarokban álló, rémült hajadon felé.

- Jól vagy? - igennel válaszolt, én pedig visszairányítottam a figyelmemet Shyer felé. Megláttam, hogy az ujjai a szintén elejtett rúgós kés után kúsznak, a talpam megtalálta megfelelő helyét a legérzékenyebb pontjánál. - Mondja meg hol van Patricia!