K h a l e e s i   J o n e s

×××××× 

Iszonyatos csörömpölésre keltem. A tegnapi sötét csőnadrág és blúz volt rajtam, keresztbe feküdtem az ágyon a hátamon és sután rám volt terítve egy takaró. Elég nyugodtan aludhattam egész este - meglepő. A szemeimet dörzsölgetve toltam magamat ülésbe, és ahogy a résnyire nyitott ajtómra bámultam, jöttem rá, hogy a kontaktlencse még mindig a szemembe van. 

- A rohadt... - ébredtem fel még inkább.

Szerencsére volt annyi gyakorlatom már benne, hogy a plafon felé nézve, vaktában - haha, tiszta Humor Harold lettem hirtelen, - is sikerüljön kivennem. Egy-egy ujjamon a lencsékkel, halásztam elő az éjjeliszekrényem fiókjából a tokot, és pottyantottam bele a folyadékba a kis dolgokat. Így felnézve, már jóval kevésbé voltak tiszták a távolabbi körvonalak. Szintén a rekeszben turkálva kerítettem elő a szemüvegemet és biggyesztettem az orromra.

Végezve a művelet sorokkal, ismét felütött az éles zaj. Alvástól bágyadtan botorkáltam a hangforrás irányába: a konyhába. Az első dolog, amit észleltem, hogy valami gőzölög a tűzhelyen. A második az volt, hogy ennek oka a bátyám, aki háttal áll nekem.

- Te mégis mit csinálsz? - szólítottam meg.

A reggeli hangom meglehetősen rekedt volt. Felért volna egy normál férfitónussal. A férfi felém fordult, kezében egy maszatos fakanalat tartott és jókedvűen elvigyorodott. 

- Ebédet - válaszolt egyszerűen. 

- Kilenc óra van - nyögtem ki fájdalmasan, ahogy a digitális órára pillantottam. Csupán ekkor tűnt fel a rózsaszín kötő rajta. - Hogy nézel ki, istenem! - buggyant ki belőlem a nevetés.

- Joannától kaptam - morogta sértetten. Oké, lehet, hogy ezt nem kellett volna. Bocsánatért esedező pillantást vetettem felé, ő csak megrázta a fejét. - Gyere, kóstold meg! - biccentett a serpenyő felé, hiába szálltak otthonra emlékeztető és ismerős illatok felém, ijedten megráztam a fejemet. - Most mi?

- Utoljára tizenkét évesen ettem a főztödből - emlékeztettem. - Nem sült el jól.

- Javultam - húzta ki magát büszkén. - Ez pedig egészen biztos ízleni fog - a sunyi mosoly az arcán árulkodó volt, viszont közelebb léptem, ő pedig már tartotta is felém a szószba bőségesen megforgatott kanalat. - Nagyra nyisd, kicsi Khal, itt jön a repülő - gügyögött idiótán. 

Én pedig könyökből oldalba vágtam, de mintha ő lenne Vasderekú Björn, meg se érezte. Ezt betudtam az évekig tartó szolgálatának Afganisztánban rangerként. 

- Anya spagettije - vágtam rá azonnal, amint kellően megízleltem. - Honnan?

- Zoey - ejtette ki nővérünk nevét és a pulton heverő mobiljára bökött és a mellette lévő papírra, amire össze-vissza, de lefirkantotta a receptet. - Lediktálta, anyu könyvéből. 

- Azt hittem az apánál van - ráncoltam a szemöldökömet a lehető legértetlenebbül. 

A bátyám csak megcsóválta a fejét, és visszafordult a fővő ételhez. A bensőm összerándult, ahogy arra gondoltam, hogy már kilenc éve nem... Kyle is hasonlóan érezhetett. Önmagához képest szokatlanul csöndes volt és az ujjai elfehéredtek, ahogy szabad kezével rámarkolt a szekrény szélére. Ahogy figyeltem, a szokottnál is feszültebb volt és a telefonja is meglehetősen távol hevert tőle. Épp a számon volt egy kérdés, mikor hallottam az ajtónyílását ezzel egyszerre pedig a testvérem is megszólalt.

- Lehet, hogy válunk Joannával - nyögte ki fájdalmasan. 

- Khal, kedves - toppant be Gloria. Mikor meglátta a helyzetet, és az ablakon kibámuló, furcsán hunyorgó pasast megtorpant. - Ó, zavarok? 

- Dehogy - köszörültem meg a torkomat. - Mit szeretnél?

- Egy fiatalember keres lent, azt mondta nem vetted fel a telefont. Munkaügy - magyarázta gyorsan, egy intéssel pedig már ott se volt. 

Feltápászkodtam, de mielőtt elindultam volna átöltözni - mostanában sosem jut időm munka előtt lezuhanyozni, blah -, a huszonnyolc éveshez léptem. Nem nézett rám, csak a parkolóra bámult kifelé. Átkaroltam a derekát és szorosan hozzápréselődtem a törzséhez. Kisgyereknek éreztem magamat újra, mikor sírva mentem a bátyushoz valami után. Most viszont neki volt szüksége támaszra és vigasztalásra. 

- Bár ne kellene elmennem - morogtam a mellkasába.

- Semmi gond nincs, pöttöm - köszörülte meg keményen a torkát. Még mindig küzdött a könnyeivel, a homlokát keresztül-kasul szelték a ráncok. Fél karjával visszaölelt, a mutatóujját a bordáim közé fúrta. Egy fojtott sikítás csúszott ki a számon, és elugrottam tőle. Ő kis kedvvel, de elnevette magát, majd a szobám felé biccentett. - Gyerünk, Robin Hood. Ha hazaérsz beszélünk - biccentettem, egy utolsó biztató öleléssel megajándékoztam, erre már ő is teljesen átkarolta a vállaimat. - Szeretlek, manó. 

Még ezt hozzátette és eltolva magától, a helyiség felé fordított. Ráadásul taszított rajtam egyet, hogy biztosan elinduljak. Megcsóváltam a fejemet és még vetettem felé egy szomorú arcot. Ő csak hozzám vágta, hogy ne ezen járjon az eszem és siessek, mert el is kések mellé még - és akkor neki végképp szar kedve lesz, ha még a húga karrierjét is elbassza. Istenem, most itt kell hagynom egy hétre, teljesen el fogja hagyni magát. 

Nem tartott sokáig, annyira, míg átöltöztem. A mostanit lecseréltem egy friss fekete nadrágra, a blúzomat pedig egy zöld-fekete kockás ingre. Gyorsan, de pontosan átfésültem a hajamat - hogy lehet pontosan hajat fésülni? -, és befújtam magam a legelöl helyet foglaló kedvenc parfümömmel. Beletúrtam a táskámba, minden megvan-e az oldalamra csatoltam a fegyveremet Palm Beach-ből okulva, kiszaladva egy gyors puszit nyomtam a konyhában sürgölődő Kyle arcára. Csak így vezeti le a feszültséget.

Becsaptam magam mögött az ajtót, és már siettem is lefelé a lépcsőn. A fokok dübögtek a lábaim alatt, ahogy trappoltam. Az utolsó pár fokra lépve már elkezdtem beszélni a házmesternek.

- Bocsáss meg Gloria, családi vészhelyzet van és nem... - a pult előtt álló férfit megpillantva megpróbáltam elfojtani a feltörekvő mosolyomat. Ezért elég hülyén nézhettem ki, hogy halál komoly ábrázattal, rángatózik a szám sarka. - Morgan ügynök - üdvözöltem, mire felszaladt a szemöldöke -, nem magára számítottam. 

- Láttam, mikor tegnap hazahozott. Meg elvitt, előttem nem kell játszanod - somolygott a portás, én meg tiltakozóan elfordítottam a burgundiba forduló arcomat. 

- Menjünk! - siettem az ajtó felé. - Viszlát, Gloria!

Még hallottam, hogy elköszön az asszonyságtól, majd hosszú léptekkel már mellém is szegődött. Nem tett semmit, nem húzott magához, nem sütött el tüzes megjegyzéseket. Csupán csendben volt. 

A szolgálati terepjáró szokásosan most sem volt bezárva. Csak állt ott a délelőtti, verőfényes, virginiai napsütésben és szívta magába a meleget. Még jó, hogy nem volt nyár - szerintem meghaltam volna az autóban. Összehúztam magamat az anyósülésen, mikor felbőgette a motort. A jármű könnyen siklott ki a központ felé vezető, főbb utacskára. 

- Szóval családi probléma - kezdte Morgan, ahogy alig ötvenre pörgette fel a sebességünket. - Ha akarod nyugodtan elmondhatod nekem. Melletted állok.

- Köszönöm - mosolyogtam rá hálásan. - De most Kyle-nak van szüksége támogatásra. 

- Hallgatlak - pillantott rám jelentőségteljesen. 

Felsóhajtottam. Nem tudtam, belefolyjak-e most ebbe vele. De leginkább azt nem tudtam, hogy terheljem-e ezzel. Van neki elég gondja anélkül, hogy a Jones-família vitázásait hallgassa. 

- Kyle lehet válik - nyögtem ki, ő pedig lefékezett a kicsiny közlekedési lámpánál. - Azért jött el hozzám Alaszkából, mert nagyon összevesztek valamin. Imádja Joannát, sosem látszott, hogy problémájuk lett volna, nem is igen volt. Vagy csak nagyon jó színészek mindketten.

- Várjunk - emelte fel a mutatóujját, mikor ismét rátaposott a pedálra zöld világítás feltűnésénél. - A bátyád házas?

- Hat éve - felköhögött, mikor meghallotta a számot. - Igen, ez az őrült huszonkét évesen növesztett magának golyókat, hogy eljegyezze a lányt, akibe általános óta bele volt bolondulva - nevettem el magamat. 

- Az szép - vigyorgott haloványan. - Figyelj, értem, hogy ideges vagy miatta. Meg legszívesebben otthon lennél mellette - csak bólogatni tudtam, ő pedig lefékezett munkahelyünk parkolójában. - De most ide kell koncentrálnod, oké? - szorította meg a kezemet. - Ha az segít, szólok Garciának, hogy szórakoztassa egy kicsit. 

- De Penny is dolgozik - ráztam a fejemet elutasítva, de az afroamerikai folytatta. 

- Nyomozó, nem? - helyeseltem a kérdésére. Olyan boldog volt, mikor elújságolta, hogy előléptették. De ő el is jött Alaszkából, szabadság néven. Nekem legalábbis ezt mondta. - Akkor akár segíthet is neki. Mit szólsz? Te is le tudod csekkolni és ő is le tudja kötni magát - kérdőn felvonta a szemöldökét, de inkább volt ez kijelentés. 

- Ha Hotch és ő is rábólint - emeltem meg a vállaimat. - Köszönöm! Nem is ismered őt, és...

- De téged igen - vágott közbe. - A testvéred, és ha ennyire szereted rossz ember nem lehet - felsóhajtott, elengedte a kézfejemet és kinyitotta a saját ajtaját. - Alig várom, hogy jobban megismerjem őt. De előbb látogassunk el egy kicsit San Diegoba.