K h a l e e s i   J o n e s

××××××

Joseph Conrad írta: "Felesleges egy természetfeletti gonosz erőben hinnünk. Az ember maga is képes, mindenféle gonoszságra."

Talán húsz perc kellett ahhoz, hogy mindenki megérkezzen a magángéphez. Ki kisebb, ki nagyobb bőröndöt tartott a kezében, ahogy némán, egymásra sem pillantva szálltak fel a járműre.

Zavarban voltam, túlságosan is. A fakabátosságot még szoknom kell, nem tagadom, de a csönd olyan szinten tapadt ránk, ami már nem tartozott az egészséges kategóriába. Nem pattogott a feszültség, mint ahogy vártam, rajtam kívül mindenki haláli nyugalommal foglalta el a helyét a bőrhuzatos ülésekben.

Utoljára léptem be a térségbe, mögöttem becsukódott a repülő lehajló ajtaja. Feszengve álltam egy darabig, míg mindenki helyet foglalt. Nem ültem sehova, csak ugyanúgy meredtem magam elé.

- Hé, Catherine, itt még van hely - szólított meg valószínűleg Morgan.

Auch. Oké, visszakaptam.

- Khal - javította ki Hotchner egy komor pillantással megdobva a sötét bőrű férfit.

Lehuppantam szemben Derekkel, a közepes nagyságú poggyászom a mellettem lévő ülésen csücsült, ahová eléggé nehézkesen küzdöttem fel.

- Az első áldozata, Melissa Kirsch, huszonhat éves. Szúrt sebek, fojtogatás - olvasta fel az aktából Spencer.

- Oké, állj, állj, várjunk - szólt közbe hátrafordulva az afroamerikai férfi. Feltérdelt az ülésre, hogy láthassa a többieket, ami miatt egy izgatott kisgyerekre hasonlított. Csendesen felálltam, és hangtalanul elsurrantam mellette, hogy aztán megálljak dr. Reid ülése mellett. - Előbb leszúrta, aztán megfojtotta, hogy megölje őt?

- Éppen fordítva. A második gyilkosságnál övet használt. Szerinted miért? - fordult felém Gideon.

- Nem olyan könnyű puszta kézzel megfojtani valakit, mint hiszik - fontam keresztbe a mellkasom előtt a karomat. - Kipróbálta, aztán rájött, hogy túl hosszadalmas...

- Ezért inkább leszúrta - fejezte be helyettem a nemigazán kedvelt ügynök.

- De a vér feltakarítása órákba telt - fűzte tovább a gondolatmenetet Hotchner.

- Legközelebb már eszközt használ: övet - gondolkodott hangosan Derek Morgan.

- Még tanul. Tökéletesíti a módszert - jegyezte meg Gideon. - Egyre hatékonyabban öl.

Hangosan fújtam ki a levegőt, beletúrtam a hajamba, mire a három férfi rám kapta a tekintetét. Csak megráztam a fejemet, jelezve, hogy semmi baj nincsen.

A fejemben eszeveszett tempóban pörögtek a fogaskerekek, hogy minden eddig megbeszélt dolgot tudjak társítani valamihez. Folyamatosan bólogattam, ahogy egyre jobban rögzültek és élesedtek a dolgok a gondolataimban.

×××

Az FBI északnyugati irodája, Seattle, Washington

Érdekes ötöst nyújthattunk, ahogy aktatáskákkal - az én esetemben egy válltáskával -, hosszú kabátban és hivatalos öltözékben végigvonultunk az utcán. Bár, egy FBI iroda előtt nem olyan szokatlan a fakabátosok látványa.

Morgan ügynök udvariasan kinyitotta az ajtót és mindenkit maga elé engedett. Sunyin rám vigyorgott, ugyanis a repülőn nem volt alkalma kijelenteni az örömét, amit a visszavágása okozott.

Catherine és Derrick. Még passzol is. Blah. Még a végén rosszul leszek tőle.

Az épület belsejében öltönyös emberek vártak minket, fémdetektorokkal. Gideon ment elsőnek, lerakta az aktatáskáját a fémasztallapra, hagyta, hogy gyorsan és alaposan átvilágítsák mind őt, mind pedig a poggyászát. Aaron, Spencer és Derek nagyon lovagiasan maguk elé engedtek. Az első kettőről még el is hiszem, hogy ezért tették, de az utóbbi inkább csak a kiszúrás kedvéért.

- Jó napot - köszöntöttem a hátranyalt hajú, talán harmincas évei végén járó férfit.

A táskámat lecsúsztattam a vállamon és a másik biztonságis felé nyújtottam. Várakozóan pillantottam a mellettem álló zsernyákra, aki sóhajtva szólalt meg:

- Rakja ki oldalra a karját - némán engedelmeskedtem, és felvettem a Megváltó Krisztus szobra-pózt.

Először mögöttem húzta el a szerkezetet, amitől olyan érzésem támadt, hogy éppen hátulról stíröl. A következőnek előttem suhant el a fémdetektor, amitől az a kellemetlenség fogott el, hogy most elölről vesz szemügyre.

Valahogy mindig a kukkolásnál lyukadsz ki, Khal. Nyugalom, már így is elég fura vagy, már csak az lenne a pláne, ha paranoiás lennél.

Már éppen fellélegeztem volna, hogy semmi miatt nem sípolt be a biztonsági felszerelés, mikor a szerkezet iszonyatos sipítozásba kezdett a medencém környékén.

- Na, a csípőprotézis - jegyezte meg az utálatos hang a hátam mögött.

A biztonsági őr keze megindult felém, mire felemeltem a sajátomat.

- Mielőtt letaperolna - nyúltam a zsebembe és kihúztam belőle az aprócska tárgyat. - Ez csak egy gyűrű - húztam a mutatóujjamra az aprócska ezüstkarikát. - Tudja, nem biztos, hogy jó benyomással lennék ezzel az FBI-nál.

- Elnézést - morogta gorombán, mire csak elmosolyodtam.

- Semmi gond - ráztam meg a fejemet.

Felkaptam a táskámat, és arrébb húzódva vártam, míg a drága afroamerikai jómadarat átengedik az ellenőrzésen.

- Csípőprotézis, mi? - böktem meg Morgant mikor mellém ért.

- Ki tudja? - vonta meg a vállát teljesen komoly arccal. - A te korodban.

- Huszonöt lesz - jelent meg a csapat doktora. - A húszas, sőt harmincas éveikben járó embereknél nagyon ritkák a protézisek. Pontosabban 98,6%-uknak semmiféle ilyen beavatkozása nem volt még.

- Köszönöm - biccentettem neki, ahogy jelentőségteljesen a sötét bőrű ügynökre pillantottam. - Honnan tudsz rólam ennyi mindent?

- Olvastam a személyi aktádat - mosolygott rám, mintha ez teljesen természetes lenne. - 1980. október 30-án születtél Fairbanks-ben, Alaszkában Jennifer és Jeremy Jones gyermekeként. Négy testvéred van: egy nővéred, két bátyád és egy húgod. Zo...

- Oké, azt hiszem ennyi elég lesz - vágtam közbe, mielőtt még túl sokat hallanék a saját életemből egy olyantól akivel tegnap találkoztam. Pár pillanatnyi gondolkozás után összeráncolt szemöldökkel néztem fel az égimeszelő férfira. - Mennyit is tudsz te rólam pontosan? És hányan tudhatják még ezeket?

- Pontosan annyit, amennyit a személyi aktádban olvastam - magyarázta, ahogy idegesen dörzsölte össze az ujjait. - Akárki, akinek Garcia megmutatja. Lényegében, kinyomtatta az egész csapatnak az aktádat, még magának is.

- Fantasztikus - motyogtam az orrom alatt.

Penelope, nagyon aranyos lánynak tűnik és egészen biztosan az is, de ez nekem sok. Nem úgy akartam indítani az FBI-nál, hogy 'Sziasztok, Khaleesi Jones vagyok és az anyám meghalt mikor tizenhat voltam. Amúgy, nincs bennem semmi érdekes'. Egyszerűen csak azt akartam, hogy az újdonsült kollégáim azt lássák bennem aki vagyok, nem pedig a szegény kislányt aki kilenc éve elvesztette az egyik szülőjét. Nem, nekem ez túl gyors.

- Hm? - bökte Derek Reidet, ahogy Gideon után mutatott. - Sohase áll az ablaknak háttal. És látod? Egy folytában az ajtót figyeli.

- Túlzott éberség. A poszttraumatikus stressz szindróma jele - válaszoltam gyorsan a fiatal doktor helyett. Mikor Morgan ügynök egy kérdő pillantást küldött felém, megvontam a vállat. - Mi az? Azt hiszitek én nem tudom ezeket?

- És mégis mennyire zavarodott? - fordult vissza a fiatal férfi.

- Morgan - szólította meg Hotchner. - Féléve történt, minden rendben lesz. Tudtam, hogy a Bostonban történetekről beszéltek, hisz' szinte az egész országban felkapott volt, néha még a mai nap is, Adrian Bale esete. A pasas hat FBI ügynököt ölt meg az egyik bombájával, miután Jason kivezette az épületből. Senki nem gondolt arra, hogy van nála egy nyamvadt kapcsoló. Miért is gondolt volna? - Minden rendben lesz - tette hozzá, egy biccentés kíséretében.

A sötét bőrű férfi csak kétkedve megvonta a vállát. Láthatóan nem volt biztos felettesében. Jó emberismerőnek tartom magamat, de a kisebbségi ügynök első olyan érzése volt ez, amit tisztán le lehetett olvasni a vonásairól. Egy pillanatra nyitott könyvvé vált számomra, csak pár tizedre, aztán újra felvette a szokásos, semmitmondó és rettenetes semleges arckifejezését.

Jobbnak találtam kommentár nélkül hagyni a másodperces eszmecserét, így lehajtott fejjel, még mindig zavartan, követtem a ballonkabátos kollégáimat. Éles kanyar balra, és egy nyomozókkal és táblákkal teli teremben kötöttünk ki.

- Ő Gideon különleges ügynök - mutatott a rangidős férfi irányába Hotchner. - Morgan különleges ügynök a mániás bűntettek szakértője. Reid különleges ügynök...

- Dr. Reid - biccentett neki egy ázsiai öltönyös.

- Dr. Reid, a mindenes. Spéci szakértőnk - folytatta a félbevágott mondanivalóját. - Jones különleges ügynök, a nemi erőszak és a gyermekbántalmazás szakértője - egy halovány biccentéssel köszöntettem a teremben levőket. Igyekeztem kizárni a házsártos oldalamat, ami nem igazán örült annak, hogy a bemutatása ugyanaz volt, mint Dereknek, csak más területekkel. - Rám még talán emlékeztek, hisz' két évig itt koptattam a hátsóm - diszkrét nevetés hullám futott végig a fakabátosok tömegén.

- A holttestet elviszi a tetthelyről - jelentette ki Jason a hatalmas, pár színes fejű tűvel díszített térkép előtt.

Nem tudtam, hogy mit kellene tennem. Pontosabban: bizonytalan voltam. Lehettem volna a túlbuzgó, izgatottságában lábujjhegyen ugráló és 60 km/h-val hadaró újonc. Ehelyett zavartan kulcsoltam át a jobb lábfejemmel a bal bokámat, keresztbe fontam a mellkasom előtt a karjaimat és szimplán vártam.

- Akkor olyan kocsija van, ami erre alkalmas - dobta be Hotchner, az egyszerű, de annál jelentősebb tényt.

- Itt minden 1,4 sofőrre jut egy ilyen - fordult meg a zseni, hogy közölhesse az öltönyössel az általános statisztikát. 

- Sötétített üvegű Explorer? - vetette fel Morgan, ahogy az áldozatok fotóit és a melléjük rendelt helyszíni képeket vizsgálta. 

- Az Explorer nőknél gyakoribb - a több perce hangtalanul töltött idő és a torkomban levő gombóc miatt a hangom recés volt. 

- És ha nem a saját kocsija az? - vetette fel az egyik helyi nyomozó. 

- Ted Bundynak Volkswagen Bogara volt - pillantott rám az afroamerikai kollégám felvont szemöldökkel. 

- Esetleg egy Cherokee Jeep? - dobtam fel a következő autómárka eshetőségét, ami még a statisztikai körbe is beleesik. 

- A Jeep férfiasabb - biccentett felém elismerően a csapat doktora. 

Halovány büszkeség járt át a sikeres felvetésem végett. Leheletnyi felbátorodás is csapódott hozzá, aminek hatására a merev tartásom is kissé megenyhült. Zavarom egy negyede elpárolgott, az agyam kezdett visszakapcsolni normál üzemmódban, ahelyett, hogy minden idegvégződésemet ugrásra készen befeszítette volna. 

- Tudjuk, hogy a tettesnek fontos, hogy hangsúlyozza a férfiasságát - fordult az összegyűlt rendvédelmi dolgozók felé a csapatvezetőnk, ahogy teljes pókerarccal lecsúsztatta az orrára az olvasószemüvegét. 

- Mikor vonták be az irodát a nyomozásba? - lépett Hotch az irodavezetőjéhez. 

- A negyedik tetem után - szólalt meg egy másik, valószínűleg szintén magas beosztású, nyomozó. - Az államon kívül rakta le. 

- Szándékosan? - várta a választ Aaron tőlünk. 

- Ha igen, ismeri, hogy működik a rendszer. Priusza lehet - bólogatott a doktor, ahogy magában olvasgatta az eddig meglévő adatokat a tábláról, hogy fejben összerakhasson valamit, ami sokkal közelebb visz minket a megoldáshoz. 

- Vagy túl sokat nézi a TV-t - szólalt meg Derek, kissé poénosabbra véve a figurát. - Szabad? - nyújtotta a kezét az egyik kolléga felé, aki átnyújtotta neki az ügy aktáját. - Megnézed? - nézett rám, majd vissza az eddig meglévő információk összegyűjtött formátumára. 

Szótlanul léptem mellé, magamban csodálkozva a felbukkanó kedvességén. A szememmel némán követtem a sorokat, az első áldozat megtalálásának körülményeiről, igyekeztem elraktározni az olvasottakat, hogy ne kelljen annyira sok időt töltenem a mappa tanulmányozása felett. 

- Kérik a gyanúsítottak listáját is?

- Addig nem nézzük meg, míg el nem készítjük a profilt - rázta meg a fejét Aaron. - A lista befolyásolna minket.

- Mikor tartsunk eligazítást? - szólt hátra a válla fölött Gideon.

- Négykor - válaszolt a sötét bőrű rendvédelmi dolgozó.

- Pontos profilt kérnek, ma négy órára? - hökkent meg a mellettem álló férfi, ahogy felnézett a papírlapok hadtesteiből.

A seattle-i iroda iroda emberének kérésére, csak egy felvont szemöldökkel válaszoltam. Nem akartam semmit se szólni, hisz' nagy valószínűséggel két oldalról is kaptam volna a csípős kommentárt, amire most őszintén nem voltam vevő.

- Nem probléma - legyintett Jason, ahogy teljesen elvállalta, hogy a megadott időre, szolgálhatunk valami használhatóval.

Értem én, hogy a szakma legelismertebb alakja, de akkor az én részemet vállalja át valaki más, mert egy röpke nyolc óra alatt az újonc, vézna, frissen végzett akadémista, akinek ráadásul csípőprotézise is van, koránt sem biztos, hogy szolgálhat valamivel, amit hozzá lehet rakni a profilhoz.

- Gideon ügynök, hol kezdjük a munkát? - fordult utána Hotchner, ahogy az idősödő férfi a terem egyik végéből a másikba ért. 

A férfi visszapillantott ránk, majd vissza a negyedik áldozatnak szentelt táblára, és haláli nyugalommal mutatott rá egy fotóra. 

- Ahol az utolsó tetemet megtalálták.