Aznap megosztottuk egymással legféltettebb titkainkat. Kiderült, hogy Jungkook árvaházban nevelkedett, bár ezen témát a továbbiakban messziről elkerültük. Érdeklődött a szüleim felől, viszont nem sok mondanivalóval rendelkeztem azon kívül, hogy kevés közöm van hozzájuk. Már kiskoromban sem számított felhőtlennek a viszonyunk, azonban az évek múlásával szinte idegenekként kezeltük egymást. Nem egy érdekfeszítő sztori, minden sarkon találni egy tinédzsert, aki kénytelen egyedül boldogulni, Jungkook mégis haraggal tekintetében simította kezét lágyan enyémre, míg én unottan dörmögtem el történetem, belül már réges-régen beletörődve életem szerencsétlen alakulásába.

Hanyagolangó témakörünket követően, a srác félretekintgetve vallotta be, hogy személyemben tisztelheti első barátnőjét. Hallgatva bátortalan szavait, akaratlanul még mélyebbre ástam magam érzelmeibe, egy sötét barlangba ahonnan nincs visszatérés.

... 

Telt múlt az idő, s kettőnk kapcsolata egyre szorosabbá fonódott, addig a pontig, hogy két hónapnyi enyelgés után, Jungkook bátorkodott otthonába invitálni. Persze gondolataimat azonnal cenzúrázott képek lepték el, ámde a fiú váltig állította, hogy csupán a hobbiját szeretné felfedni előttem. Kissé zavarosnak találtam akkoriban, mivel semmi áron sem volt hajlandó előre kibökni e mellékesnek mondható információt, s pár szösszenet erejéig kétségbeesett tekintettel hangoztatta, miszerint ezzel szeretné bizonyítani mennyit is jelentek számára.

Természetesen ifjú lelkem rögvest vörösbe borult, s elfogadta az ajánlatot, mely örökre végetvetett addigi életemnek. 

~<>~

- Azt mondta Jungkook-shi furcsán viselkedett. Ha nem tévedek, ekkor csökkent le az áldozatok száma drasztikus mértékben. Gondolja, hogy maga lehetett az oka? -helyezkedett izgatottan a terapeuta-

- Helyes az elmélete. Rengeteg időt töltöttünk kettesben, így szinte egy perce sem maradt préda után kutatni. Vehetjük úgy, hogy én tehetek róla, azonban sejtésem szerint önmaga próbált ellenállni belső vágyainak. Jungkook minden erejével igyekezett jó útra térni... Biztos vagyok benne, hogy emiatt "kért" tőlem segítséget akkoriban, ám rémületem visszatartott attól, hogy a sorok mögött meglássam a fontos részleteket... -eresztettem le búsan tekintetem-

~<>~

Ahogy azt megbeszéltük, a fiú eljött értem lakásomig, s én izgatottan tartottam vele hazáig. Egy átlagos, csendes településen állt apartmanja, mely az enyémhez hasonlóan tükrözte egy egyetemi diák anyagi helyzetét. Minimalista, mégis meleg árnyalatok lepték el belső terét, a cseppet szétzilált, apró lakásnak. 

...

A konyhában helyet foglalva fogyasztottam korábban elkészült kávémat, melyet csakis az én kedvemért szerzett be. Ám valójában a helyzet kissé nyomasztóan festett. Jungkook végig hang nélkül meredt rám érzelemmentes tekintettel, mígnem oldalra pillantott egy robosztus ajtó irányába, mely egy félreeső zugban bújdosott. 

- Minden rendben? Ne parázz! Ha voodoo-zol is, én nem ítéllek el, bár ha gumibaba gyűjteménnyel állsz elő, talán szükségem lesz még egy kávéra, hogy megemésszem. -nevettem el magam kínosan, reménykedve tévedésemben-

- Hye Mi... Meg kell ígérned, hogy nem hagysz magamra, miután beengedlek. -tekintett reám borúsan-

- ... Ugye nem készítesz rólam akt fotókat álmomban? Kezdek libabőrös lenni, bökd ki mielőtt a fantáziám túlszárnyalja a valóság határait. -fontam össze karjaimat fásultan-

- Ígérd meg! -szólalt fel erélyesen-

Ennél a pontnál kissé elbizonytalanodtam, hiszen korábban egyszer sem rajzolódott arcára hasonló ábrázat. Szinte összerezzentem csupán egyetlen pillantásától, azonban végül szófogadóan bólintottam rá. És hogy mi okom volt ily' naiv döntésre?  Bármennyire is rémisztően festett, íriszei mélyén saját magamat láttam. Elkeseredett, összetört és kétségbeesett... Az utóbbi hónapokban elég közel kerültünk egymáshoz, hogy tudjam rettenetes múlt árnyékolja be ezt a fiút, aki most mégis csupán egy szerény kéréssel fordult hozzám. "Ne hagyj magamra!" A mondat, mely számtalanszor végigfutott elmémben, ám  sohasem hagyta el ajkaim. 

- Mindig melletted leszek, bízz bennem! -válaszoltam határozottam, míg szívem apránként melegség öntötte el-

Jungkook erőtlenül mosolyodott el, mire végül ujjait ujjaim köré fonta, s lomhán indultunk meg az eldugott ajtó irányába. Ahogy közeledtünk, úgy fokozta szorítását, míg a vér szinte felhagyott áramlásával kezemben. Ám akkor nyitódott a zár, s enyhe, erőtlen nyögdécselés csendült a közelben. 

Csakhogy, amit abban az apró, hullaszaggal bélelt s lélekszipolyozó helyiségben láttam, minden nemű érzelmet elsodort arcszerkezetemről. 

A teremben különféle vágóeszközök szolgáltak díszítés gyanánt, a falról ízlésesen lelógatva, körülötte pedig még választékosabb, különös tárgyak hevertek vérben áztatva. Figyelmemet mégis a fém székhez könyörtelen módon rögzített fiatal lány csalogatta magához, ki tekintetéből a remény foszlányai is kilométerekre tartózkodtak, ahogy mezítelen testét ezernyi heg tarkította. Ujjairól a körömágy gondosan eltávolítva sajgott gyötrelmesen, míg a könyökhajlata belső felén infúzió csepegett lomhán s kegyetlenül. 

Abban a pillanatban gondolataimat elöntötte a pánik szikrája, s remegve sandítottam Jungkook bajbajutottan várakozó szempárjára, amelyet rettegés töltött el a reakcióm után áhítozva. 

E pillanattól fogva nem volt szükségem további morfondírozási időre, azon nyomban kirántottam ujjaimat övéi közül, s szélsebesen rohamoztam a kijárat felé, ami azonban szívtelenül hagyott cserben. S akkor éles szúrás hatolt tarkómba, amely kíméletlenül kényszerített talajnak. 

A fiú jelenlétére radarozva íriszeim, testem mozgásra képtelenül mustrálta Jungkookot, kinek alsó pillái alól könnycseppek torlódtak ajkaihoz, a gravitációnak áldozva magukat.

- Hye Mi... Kérlek... Te vagy az egyetlen akire számíthatok. Nem veszíthetek el ismét mindent. -zokogott elveszett könyörgésében-

Vajon másképp alakult volna, ha akkor megpróbálom megérteni a könnyei mögött rejtőző ezernyi mondanivalóját? A fájdalmát amelyet magával hordozott, s mit egyetlen félresiklott elmélet sodort volna tova. Feladatom csupán a borító lehámozása lett volna, én mégis bíráló szemeimmel ítéltem meg a kirakat mögül.  

<><><><><><><><><><><><><>

Köszönöm, hogy elolvastad! 

<><><><><><><><><><><><><>