Szívemhez kaptam, s zihálva indultam szembe a fiúval, majd ujjamat a homlokához szegezve pöcköltem meg azt, teljes erőbedobással.

- Van fogalmad róla, milyen közel álltam a becsokizáshoz! Mégis mi a francért settenkedsz mögöttem, mint valami pszichopata kukkoló?! -fogtam fejemet fájdalmasan-

- Nem tudtam, hogyan szólíthatnálak meg! Neked viszont egy pillanatig sem okozott fejtörést az erőszak alkalmazása idegeneken! Remélem terveid között szerepel a kárpótlásom! -meredt rám dühös tekintettel- Kezdhetnéd mondjuk azzal, hogy megadod a számodat. -mormogta édes haglejtésben-

Arcom hirtelen hatvan celziuszra hevült, s kéményként füstölögve nyeltem, csillagokat halucinálva, miközben ajkaimat remegve nyitottam válaszra.

- ... Ki van zárva, szifiliszes vagyok! -vágtam rá, majd pördültem meg s kezdtem volna szaladni, ha nem akadályoz meg benne hű követőm-

- Ugyan már, kímélj meg attól, hogy a barátnőidtől kérjem el. - harapott rá alsó, dús ajkára, kacér mosolyt hagyva utána-

- Szándékosan kínzod egy szűz lány aberrált fantáziáját? Mégis ki csinál ilyesmit a való életben? -ráztam két tenyerem között orcámat, a fülledt gondolatok elterelése érdekében- Egyébként ne erőltesd magad feleslegesen... Egy kétlábon járó mentális esetekkel foglalkozó klinikai beteg vagyok, mit akarhat tőlem a csapat népszerű sráca? -mosolyodtam el, beletörődve szégyenteljes valómba-

- Természetesen azt, hogy az enyém légy. -csúsztatta csuklómról kezét ujjaim réseibe, vészes közelségre húzódva- 

Szemeim, anime karakterek módjára, szinte egész arcomat befedve települtek a fiúra, s szívem többé nem tartozott  az irányításom alatt lévő szerveim listájába. Lábaim földbe gyökerezve meredten ácsorogtak, teljes valómmal együtt, ami rezzenéstelenül, a legapróbb nesz kiadása nélkül szorította belém a levegőt. 

- Ahogy azt a többiek mesélték, elképesztő figura vagy Hye Mi. A barátaid nem véletlenül traktáltak azzal, hogy ijesszek rád. -nevette el magát, imádnivaló aurával körüllengve-

- Ember... A nyakhajlatomon már annyi izzadtság termelődött, hogy esedékes volt egy folyó telepítése a parkolóba. Tulajdonképpen jó arc vagy te. -csapkodtam vállon derűsen-

- Az önzetlenségemről nem is beszélve... A legfőbb ok, amiért álarcos gyilkosként koslattam utánad az, hogy hazakísérjelek. Nem kéne késő este egyedül kószálnod. -húszódott mosolyra szája, miközben összekócolta tökéletesen lefixált fürtjeim-

- Hmm, ebben az esetben... Gondolkodtál már azon, hogy a személyi testőrömként szolgálj? -vigyorodtam el államat símogató, perverz tekintettel-

- Uhh~, felszedős duma, rögtön miután paradicsommá transzformálódtál egyetlen mondatomtól? Vigyázz, mert végül még sikerrel jársz. -kuncogott melegséget árasztva tekintetéből-

- Ugyan, ne tagadd, hogy máris lebeszéltem rólad a... az alsógatyát. -tartottam egy perces néma csendet, a vicc eltemetésének tiszteletére- Mindenesetre, a fejemben haláli poénosan hangzott... -vakargattam tarkómat kínosan-

- Lehetetlen lebeszélni rólam olyasmit, ami a kezdetektől fogva nem volt rajtam. -kacsintott rám pajkosan-

- Mindjárt elérzékenyülök, ez az első alkalom, hogy valaki képes volt egy hullámhosszra kerülni a beteges humorérzékemmel. Egy gigolo oldalon biztosan befizetnék rád egy körre. -mutattam fel hüvelykujjam, bólogatással helyeselve önmagam fenomenális észjárását-

- Luxusprostiként ne várd, hogy baráti kedvezményt adjak. Szükséged lesz pár millára, ezért a testért. -simította végig domborulatait-

S így telt kellemes hangulatban az út hazafelé, melynek végén telefonszám cserét választottunk, bimbódzó kapcsolatunk első fokozataként. Jungkook humoros, magas, jóképű és ellenállhatatlanul édes szerzet volt. Kényszerítenem kellett magam, hogy ellent mondjak bármely hízelgő szavára, hiszen akarva-akaratlanul is, már azon az estén mardosta el szívem apró darabkáit, egytől egyig, mígnem mindet a sajátjának tudhatta. 

Persze nem telt bele sok időbe, amíg elküldte eslő üzenetét, ami egy teljesen megszokott "jó éjt" személyében csillant mobilom képernyőjén. 

Másnap reggel szinte az ébresztőórámhoz igazodva érkezett a második SMS, amellyel hivatalosan is elkezdte bekebelezni pesszimista énem aggályait. 

*üzenetjelzés*

Jungkook: Hánykor végzel ma? Benne lennél játéktermezésben suli után? :D 

Hye Mi: IGE~N!!! 4-kor már zuhanok is ki a bejárati kapun. Hol találkozunk? \(^o^)/

Jungkook: YE~S! Tudtam, hogy rád számíthatok. Érted megyek. Hurrá~!   \(^o^)/

Jungkook:

- Mégis mi ez a huncut mosoly az arcodon Hye Mi? Csak nem megvetted végre a kávéautomatát, amit részegen letepertél két hete? -mászott bele Mina az aurámba, szokásához híven-

- Ezúttal nem áll összefüggésben a koffeinnel. Képzeld, megtaláltam azt az embert, aki végre felér eszményi személyem csodálatosságához! -húztam ki magam büszkén-

- Legalább valaki fürdőzik a szerelem mámorában... Bezzeg engem teljes mértékben ignorált a fiú, akivel már az oltár elé képzeltem magam. Nem is értem merre rohant el egy szó nélkül. -fonta össze karjait, majd arcával kezdte támasztani a padot-

Minát ismerve biztosan Jungkook-ról beszélt, viszont ha memóriám nem csal, ő azt mondta a többiek küldték utánam, hogy megszívasson. Bár valószínűleg csak próbálta kevésbé kínossá egyengetni a szituációt, ami cseppet sem meglepő, hiszen másképpen eléggé beszaratósra sikerült volna a tény közlése, miszerint hazáig szándékozott követni. Ahh~, el se hiszem, hogy még ettől az ürlény akciótól is olvadozok, de képtelen vagyok ellenállni a fura szerzetek iránti rajongásomnak. 

<><><>

Ahogy abban megeggyeztünk, Jungkook türelmesen várt reám a gigantikus kapuk oldalánál, s ott fekete szoba résein átt beáramló fényözönként vált ki a szürke tömegből. Bármennyire is igyekeztem egész addigi életem során kerülni az emocionális kötődést, akkor mégis úgy éreztem  mintha a jégycsapokat, melyek addig mellkasom mélyén, egy ködös pince rideg falai között rostokoltak, most egy pillantással felolvasztotta volna az előttem vesztegelő fiú, s ajtaján keresztül beeresztették volna a napsugarakat, melyek hipnotizálva vonzottak magukhoz.

<><><><><><><><><><><><>

Köszönöm, hogy elolvastad!

  <><><><><><><><><><><><>