Hirtelen erőre kapva valamit mondtam.

- Nem érdekelsz! - rivalltam rá.

- Miért?

- Nem rád tartozik a magánéletem!

- De nem akarok a rokona lenni.

Ez volt az utolsó amire emlékszem. De tényleg.

Minden fekete lett.

Egy magas fekete bőrű (szó szerint) férfi állt előttem. Két vörös szarv állt ki a homlokából. Fekete inget hordott, fekete farmernadrággal párosítva.

- Eddig bírtad? Gratulálok! Azt hittem a tested már feladta. - szólt mély, rekedt hangon.

- Ki vagy te? - kérdeztem félelem teli hangon.

- Hát nem ismered fel az apád? - biggyesztette le ajkait.

Köpni-nyelni nem tudtam. Ő az apám.

- Hisz még hasonlítunk is. - jelentette ki.

Belenéztem azokba a vérvörös szemekbe.

- Nézz magadra!

Lenéztem.

Azt hittem elájulok.

Ugyan olyan fekete bőröm volt. Minden körmöm vérvörös volt, és hegyes. Vörös királynői ruhát viseltem.

Végig tapogattam fejemen. Két szarv állt ki a homlokomból.

- Ki... vagy? - kérdeztem félelemmel teli hangon. - És MIT CSINÁLTÁL VELEM?

- Én semmit. Csupán kiteljesedtél. - mondta rekedt hangján.

- Ki vagy? - kérdeztem tettetett bártorsággal.

- Zalgo vagyok, drágám.

- Zalgo?

- Igen.

- Mit akarsz?

- Csupán annyit, hogy csatlakozz a mi csapatunkhoz. Proxyvá avatnálak. Te lennél a jobb kezem. Mindent megkapnál. Csak egy dolgot szeretnék. Áruld el a csapatod. Rajtad a döntés.

Elhalványult az állítólagos apám.

Vízben úszva keltem fel.

- (N)! Jól vagy? - kérdezte  a szürke bőrű.

- Aha. - mondtam halkan, de érthetően.

- Jó' van. - sóhajtott fel megkönnyelbülten.

- Mi történt?

- Erről majd Slender fog beszélni.

- Rendben.

Felkeltem a fehér ágyból.

Jobban körülnéztem.

Volt ott még egy ágy, amin Jacob feküdt.

Be volt kötözve a mellkasa és a hasa.

- Én.... voltam? - kérdeztem.

- I ... - itt elgondolkodott. - Igen.

Elhagytam a szobát, és a Slender irodát céloztam meg.

Kopogtam. Kaptam választ és bementem.

Leültem a székre.

- Mi történt? - vágtam bele a közepébe.

- Démonná változtál, majd megtámadtad Jacob-ot.

Elgondolkodtam, hogy elmondjam-e az álmomat.

- Ismersz egy Zalgo nevű fickót? - kérdeztem.

- Igen. Miért?

Elmeséltem neki álmomat tömören.

- Értem. Hívd a proxykat és gyere vissza!

Kimentem az ajtón. Megkerestem a három balféket és vissza jöttem velük.

Bementünk az ajtón. Ők letérdeltek a mester előtt, én meg ott álltam, mint a tejbetök.

Leültünk a székekre.

- Szóval proxyk.

- Plusz (N). - javítottam ki.

- Meg (N). El kell mennetek testvéremhez, Splendorman-hez és hozzátok el Lazarit.

- Rendben. - felelték kórusban.

- És én m'ért kellek?

- Mert Lazari is Zalgo gyermeke.

A többi ember a szobában megköszörülte a torkát, mintha már lett volna Lazarival és Zalgoval dolguk.

- Értem. - mondtam.

- Még ma elindultok. Szorít az idő.

Mi bólintottunk és elmentünk.

Lementünk a nappaliba.

Levágódtam a fotelba.

- Toby! - szólítottam meg. - Mi történt még régen ezzel a Lazarival kapcsolatban?

Itt megállt a levegő és mindenki rám nézett. Nem értettem mi folyik.

- Hú, de egy utálatos nap volt! - nevetett fel erőltetetten Ben.

Mindenki hallgatott és leszegezte a fejét.

- Hallani akarom! Hisz már én is érintett vagyok.

Mindenki leült valahova, majd bele kezdtek a mesébe.