-Kelj fel de azonnal- ütött valaki a hasamba, pont oda ahol a seb is volt, így felordítottam a fájdalom miatt- na végre. Már azt hittem végleg meghaltál
-Mit akarsz- nyitottam ki fájdalmasan a szemem és akkor láttam meg, hogy vagy két fejjel magasabb vagyok az előttem álló fiúnál. Barna haja össze vissza állt, zöld szemeivel pedig a lelkemig tudna hatolni, olyan szúrós szemekkel nézz. Viszont egy valami nagyon nem hagy nyugodni, miért van az egész arca tele hegekkel?
-Nem kéne ilyen feltűnően nézni, még a végén kiesik a szemed. Zalgo hamarosan jön, addig maradj fent. A szökést pedig ne is próbáld. Bármennyire is látszik, ezeket a bilincseket nem könnyű eltörni- fordított nekem hátat, majd elhagyta a szobát. Lenéztem magamra és megpróbáltam felhúzni a lábam, de az annyira szorosan volt kötve, hogy meg sem bírtam mozdítani. Felemeltem a fejem és körülkezdtem kémlelni a szobában, ami nem is volt annyira kicsi. Az ajtó mellett egy kis asztal, amellett rengeteg fegyver, ami sejtem mihez kellenek majd. A fejemet oldalra fordítva láttam meg magam mögött az ablakot, aminek a közelében volt ledobva a késem a földre. Jó mondjuk a levegőbe láncolva, eléggé úgy látszik, hogy nagy a szoba, de végül is, elég kicsi. Az ajtó nyikorogva nyílt ki, mire egyből oda fordítottam a fejem, ahol az ajtón Zalgo lépett be
-Mit akarsz?
-Még mindig nem vagy hajlandó hozzánk csatlakozni?
-Kérdésedben a válasz
-Nagyon viccesnek tartod magad, igaz?- kapott bele a hajamba, mire felszisszentem.

-Engedj el- sziszegtem és meg akartam harapni a kezét, de egy pofon csattant az arcomra. Ellépett tőlem, majd a fegyverekhez ment és egy kést felvéve, jött vissza hozzám
-Na még mindig nem?- húzta végig a penge élét az arcomon.
-Már ezerszer megmondtam neked, de úgy látszik süket vagy. Nem. Fogok. Csatlakozni- tagoltam neki a mondatott, mire egy nagy sebet ejtett a szemem közelébe. A kés pengéjét lejjebb húzta, majd ugyan úgy, a karomon is ejtett egy szépséget.
-Látom, nagyon szép fekete a véred. Habár, mit is vártam volna, hisz egy démon vagy, aki nem tud semmit a szüleiről
-Ne merd többet a szádra venni őket- neki akartam ugrani, de mivel a lánc erősen fogott, nem tudtam mit tenni. A kést a hasamon lévő sebhez húzta, majd beledöfte a sebbe, mire a számat egy fájdalmas sikoly hagyta el

Fájdalmasan nyitottam ki a szemeimet, mikor az ajtó nyikorogni kezdett és a kinti fény, rám világított.
-Ki vagy?- emeltem fel a fejem és ránéztem a látogatómra. Felém kezdett futni, így ijedten csuktam be a szemem, hogy hátha megint a hasamba akarnak ütni, mikor megéreztem, hogy a lábaimról eltűnt a bilincs. Hirtelen nyitottam ki a szemeimet, mikor előttem megláttam azt az arcot, amit már nagyon régen láttam. Oda tolta hozzám az asztalt, amin a fegyverek voltak, így azokat leszedve, állt fel rá és kioldozta a kezeimet is. Amint eltűnt a kezemet fogva tartó bilincs, a földre estem, mire ijedten guggolt le hozzám és felsegített a földről. Hirtelen a hasamhoz kaptam a kezem, mivel gondolom az esés közben, újra felszakadt a seb. Ezt meglátva, gyorsan felkapott a hátára és az ablakot kitörve, kezdett el velem futni az erdőben
-Köszönöm, Ben- hajtottam a fejemet a vállára és a kimerültségtől, újból elaludtam