-Engedjetek már ki ebből a nyomorult szobából!- ordibáltam az ágyam mellett ülő Bennek, miután sikeresen az ágyhoz kötöztek.
-Nem unod már?
-Amíg ki nem kaparom a szemeteket, addig nem!
-Nem kellett volna elmenned
-Oh, ezer bocsánat, hogy már ha gyilkos vagyok, nem ölhetek embereket! Inkább ölnétek meg, hogy ezt kelljen csinálni!- kezdett megnőni újra a fogam, mire megnyomott egy gombot, ami megrázott, így egyből visszaváltoztam
-Nézd. Nekem se jó, hogy így kell látnom téged, de nem tehetek semmit. Slenderman ezt adta ki utasításnak- vonta meg a vállát, majd tovább nyomkodta a telefonját.
-Várjunk. Azt mondtad nem jó így látnod? Na van benned némi kedvesség?- fordítottam felé a fejem, mire sóhajtott és letette a mellettem lévő éjjeliszekrényre a telefonját
-Mondjuk úgy, hogy nem szerettem a barátaimat, kínozva látni
-Barátaid?- fagytam le hirtelen. A barátjának tart? Végre ebben a 16 évemben, lesz egy igaz barátom?
-Igen. Miért, mi van ezzel?
-Nekem, nos. Sosem voltak barátaim, a külsőm miatt. Meg a nevelő szüleim, mindent elterjesztetek rólam, ami nem is volt igaz- hunytam be a szemem, ahogy előjöttek az emlékek. Ahogy vernek, elhordanak mindennek na meg, a szomszédok hazugságaik
-Szerintem nincs semmi baj a külsőddel. Nekem tetszik így- hirtelen rákaptam a tekintettem, mire az arca felvett egy halvány pírt és elfordította a fejét- akarom mondani. Szerintem jól nézel így ki
-Köszönöm, hogy ezt mondod

Bennel az egész napot átbeszélgettük. Megtudtam róla olyanokat is, amiket az interneten nem is olvastam. Persze, én is meséltem magamról, milyen is volt a gyerekkorom. Úgy éreztem lett egy igaz barátom, akiben bármikor megbízhattok. És hát, az a helyzet, hogy lehet kicsit többet is érzek iránta, viszont ez biztos csak egy tévedés. Hisz, nem lehet az, hogy 1 hét amióta itt vagyok, beleszeressek egy fiúba. Mikor kiment a szobámból, hirtelen olyan magányosság tört rám, amit régen egyfolytában éreztem.
-Na megint minek jöttél be? Nem szöktem még meg- mondtam unottal a plafont bámulva, mikor Slender újra bejött a szobámba.
-Szeretnék veled egy két dologról beszélgetni- ült le a székre- gondolom láttad a szárnyakat, amik akkor kijöttek a hátadból. Nos ez
-Tudom, hogy démon vagyok. Tudod, arra van az internet, hogy keresgéljünk rajta- szakítottam félbe, továbbra se nézve rá.
-Akkor gondolom, tudod, hogy miért vagy az- megvontam a vállam és most az egyszer, hajlandó voltam ránézni- a szüleid is azok voltak.
-Az nem lehet. A nevelő szüleim azt mondták, hogy ők meghaltak, egy autó balesetben
-Hazudtak neked, mint minden másban. Anyád testvére volt
-De akkor ő miért nem démon?!- szakítottam félbe, miközben a szemeimből lassan folytak le a könnyek
-Mikor anyád kicsi volt, a szüleinek megesett egy kislányon a szíve és befogadták. Mondhatni, nem is voltak igazi testvérek, mégis, úgy tekintett rá.
-Oldozz el és húzz ki a szobámból!- ordítottam rá sírva, mire eloldozott és ahogy kértem, elhagyta a szobát.
-Ezt nem hiszem el, az egész életem egy hazugság volt- húztam fel a lábaimat, amiket átkaroltam, így az arcomat lehajtottam.
-Sam- jelent meg előttem Ben, mire ijedten kaptam rá a fejem.
-Egész végig itt voltál?!
-Igen, de
-Menj ki te is! Nem maradhatok magamra egy kis ideig, mert figyelni kell?!