-Tudom ám a kis titkodat- állt előttem Eathan, amint kinyitottam a bejárati ajtót. Nagyot nyelve, csuktam volna vissza, ha nem fogja meg a csuklóm és ránt be a lakásba- mi jogon eszed meg a csokikat amiket én szeretek?- kérdezte szomorúan, mire lefagyva néztem. Hát mégsem tudja..?
-Finomak..?- néztem félve rá. Pár másodperccel később, kitört belőle a nevetés, így már semmit nem értettem
-Nyugi, a csokikat nem tudod hova rejtettem- törölte meg a szemét- azonban tudom, hogy egy ideje átjársz a másik világba
-Honnan?? És mióta??
-Úgy két hete, mikor eltörtél egy poharat. Furcsáltam, hogy nem pizsomában voltál. Aznap nem mentél sehova, de másnap láttam, hogy elmész. Onnantól kezdtem figyelni
-De hisz hallottam a szuszogásod
-Jól tudok színlelni- húzta ki magát győztesen, mire én szégyenemben lesütöttem a szemeim- nyugi, megértem. Én sem bírnám ki, ha nem találkoznék a barátaimmal. Majd lassan vissza mehetünk hozzájuk- rakta kezét a fejemre, mire hatalmas mosollyal emeltem rá a tekintetem
-Mikor??
-Felmérjük majd az erődet egy hét múlva, és ha minden jó, akkor
-Akkor addig jobban edzek, hogy le tudjalak győzni- mondtam elszántan, mire elmosolyodott
-Úgy legyen

-Mikor adod már fel, hogy nem tudsz legyőzni?- nevetett Eathan, miközben próbáltam utol érni repülésben. Már vagy egy órája repülhettünk, de folyton előttem volt
Éppen egy frappáns beszólást akartam mondani, mikor előttem megnyílt egy átjáró, amibe szépen bele repültem. Amint egy másik helyre érkeztem, hirtelen vissza húztam a szárnyaim, azonban annak az lett a következménye, hogy neki estem a falnak. Fejemet fogva, álltam fel lassan. Az orromba egyből bele kúszott a vér illata, mire kíváncsian kaptam az illat felé a fejem.
-Hát sikerült- igazította meg a védő szemüvegét az előttem álló nő. Az arcán egy seb volt, amiből lassan szivárgott elő a vér
-Hol vagyok?- morrogtam támadó állásba állva. Körmeimet megnövesztve, vicsorogva néztem farkasszemet vele
-Sikerült egy átjárót nyitnom egy másik világba- lépett egyet előrébb vigyorogva, mire a szárnyaim egy pillanat alatt elő jöttek. A hirtelen tettől megállt, viszont továbbra is vigyorgott
-Minek?
-Vonz a kíváncsiság, mint a legtöbb embert. Te milyen lény vagy? Nem mindenkinek vannak szárnyai. Na és ez a különös szem- lépett újból előrébb, mire elő rántottam a zsebemből a kést, amitől hátrált
-Vigyél vissza a világomba, vagy megöllek- néztem a zöld szemekbe. Fekete haját felkötve, rázta meg a fejét
-Azt nem tehetem. Ekkora szenzációt nem hagyok elveszni- kapott fel egy maszkot, majd meghúzott egy kart. A terembe gázok jöttek be, mire letérdeltem és magam köré vontam a szárnyaimat, amennyire csak tudtam
Cipő kopogása egyre közelebbről volt hallható, majd egyszer csak azt éreztem, hogy megérintette az egyik tollat
-Az alanynak tollas szárnyai vannak. Szinte majdnem olyan, mint egy madárré- miután tovább piszkálta, hirtelen elrántottam a szárnyaim és le akartam csapni rá a késsel, azonban belélegeztem a gázt. A szemeim ólom súlyúak kezdtek lenni, majd előre dőlve, ájultam el a földön