-Sam? De rég láttalak téged- rohant oda hozzám, miután felálltam és felé közelítettem. Egyből átölelt, amit viszonoztam, majd egy kis idő múlva finoman eltoltam magamtól- igaz is. Soha nem szeretted, ha túl sokáig ölelnek- törölte meg a szemét, majd rám emelte a tekintetét. Hirtelen meglepődtem, ahogy a zöld szemei helyet, csak a fehér pupillája, a körül pedig fekete szemeivel nézett vissza rám.
-Miért nézel így ki? Mi történt?- érintettem volna meg a varratokat az arcán, mire elkapta a csuklom
-Ugye régen lóversenyeken vettem részt. Éppen léptem volna fel, mikor az apám lelőtt, majd így keltem fel a hullaházban. Teljesen sokkolt a helyzet, hogy így nézzek ki, de nem tudok mit tenni ez ellen. Mikor sétáltam az utcán, a nevelő szüleid elkaptak és a pincéjükben tartottak fogva, mikor kiabálásokat hallottam és sikolyokat pár hete.
-Az én voltam. Elegem volt belőlük és végre megöltem őket- mondtam semleges tekintettel neki, ahogy fel elevenült bennem a kinézetük és elkapott az undor.
-Értem. Onnantól pedig lent voltam egyedül a sötétben. Az egyik részem meg könnyebbült, hogy nem jöttek többet le, viszont féltem is, hogy lehet megtalál a rendőrség és megölnek

-Sam, itt vagy?- lengette meg a kezét ellőttem Rocky, mire rákaptam a tekintettem

-Persze, csak gondolkodtam

-Hát az látszott. Nem szólalsz meg és elég ijesztő, ahogy sétálás közben a semmibe meredsz
-Kösz Jeff- morogtam oda neki, mire bemutatott és vissza fordult
-Biztos minden rendben?- fogta meg a kezem Ben, így bólintottam egyet, mikor megéreztem egy ismerős illatot. Egyből megálltam, mire furcsán néztek rám a többiek. Egyből átváltoztam és támadó állásba álltam, mikor a semmiből valaki elkapott és elrepített a többiektől.
-Eresz el te szemét!- ütöttem rá a hátára, viszont akkor vettem észre a kék szárnyakat, amikkel felfele repül. Próbáltam magam kiszabadítani a szorításából, ám sehogy sem akart elengedni, így csak egy megoldásom maradt. Kivettem a zsebemből a kést és a vállába szúrtam, mire nagyot ordított és elengedett. Egyből elrugaszkodtam tőle és hátrébb repültem, hogy ne legyek olyan közel hozzá.
-Hisz ez a nyaklánc- egyből a nyakamhoz kaptam, ahogy megláttam a kezében a nyakláncomat. Hogy volt képes úgy elvenni, hogy nem láttam?
-Add azt nagyon vissza!- vettem le a hátamról az íjat és a nyilat felé szegeztem.
-Ez nem lehet igaz. Honnan van neked meg az is?- repült felém, mire ijedten tértem ki előle, majd elengedtem, így a lábába szúródott a nyíl. Fájdalmasan ordított fel, amire most először éreztem olyat, hogy megbántam amit tettem. Kinyitotta a nyakláncot, amiben a képek voltak, majd mosolyogva kapta rám a fejét és olyan gyorsan ölelt át, hogy nem volt időm reagálni.
-Úgy hiányoztál húgi. Mindenhol téged kerestelek és végre megvagy- a szemem kezdett bekönnyesedni, majd a kezemből kiesett az íj. Fejemet a vállára hajtottam, miközben a szemeimből csak úgy kezdtek folyni a könnyek mint a zápor. Remegve emeltem fel a kezeimet, amikkel szorosan öleltem magamhoz, mivel soha nem akartam elengedni többet
-Úgy hiányoztál nekem
-Te is nekem. Bátyus