Sajnálom! Nem bírom tovább! Nem bírom! Azt hiszem megőrültem. Nem! Ez a valóság.
Minden Anna hibálya. Vagyis... talán a miénk.
Azt mondta, hogy megcsinálja ötünk leckéjét másnapra, de megbetegedett. Mindannyian egyest kaptunk. Pont a félév előtt. Mérgesek voltunk. Amikor bántottuk őt nem voltunk önmagunk... Kórháza juttattuk és imádkoztunk, hogy ne áruljon be minket, pedig jobban jártunk volna...
Aznap kezdődtek a rémálmok. Nem tudtam aludni. Nem tudtam, hogy mi valós és mi nem. Olyan élethű volt minden.
Másnap fáradtan mentem iskolába, de legalább már nem egy rémálom volt. Azt hittem, hogy ez csak egy egyszeri eset volt a sok kaja vagy a bűntudat. Aztán beléptem a terembe.
- Neked is rémálmaid voltak?- kérdezte az egyik barátom.
-...Ja...- Meglepődtem a kérdésen és a reakció időm sem volt akkor a toppon.
Kiderült, hogy mind az ötünknek rémálmai voltak. Próbáltuk poénkodással leplezni félelmünket, miközben vártuk a csengőt. A töri tanár mellett az osztályfőnök is bejött. A barátaimmal egymásra néztünk. Tudtuk miért jött. Azt mondta, hogy Anna kórházban van mert véletlenül leesett a házuk lépcsőjén. Mindannyian megkönnyebbültünk és egy kicsit meglepődtünk.
Az órákon nem nagyon tudtam figyelni. Amint hazamentem lefeküdtem, a leckével nem is foglalkoztam, de hiába. Újabb rémálmok gyötörtek. Pókok másztak rajtam, aztán ilyesztő alakok téptek szét. A legrosszabb az volt, amikor elhitette velem az álom, hogy a valóságban vagyok, hogy iskolába megyek és, hogy minden normális... de aztán jött a horror...
Aznap és az azutáni nap sem tudtam odafigyelni és sorra kaptam a karókat. Itthon jól le lettem cseszve.
Még mindig tartottak a rémálmok.
Anna másnap jött suliba. Közösen oda akartunk menni bocsánatot kérni, de nem mertünk. Tolószékbe került. Ott guddasztott a sarokban, aztán hirtelen rám nézett. Vigyorgott. Betegesen.
-Jól aludtál?
Nem akartam hinni a fülemnek. Nem értettem. Most sem értem.
Aztán mégrosszabb lett. Gabi megölte magát. Nem dírta tovább. Feri elmegyógyintézetbe, Bea kórházba került. Nekem is elkezdtek halucinációim lenni. Gyógyszereket kaptam, de hiába.
Tegnap megkérdeztem Annát, hogy miért? Azt mondta, hogy mi tönkre tettük az álmait, ezért ő is a miénket. A szó szoros értelmében...
Már csak én és Dani maradtunk, de ő róla, már három napja nem hallani. Állítólag megszökött...
Sajnálom, anyu. Már nagyon álmos vagyok. Ideje aludnom.