Szép napot mindenkinek!:D

Elég régen jelentkeztem, de sajnos úgy néz ki, csak hétvégén lesz időm részt hozni. :/ Kárpótlásul arra gondoltam, ha tetszett és kíváncsiak vagytok a folytatásra, egy csillaggal vagy komiban jelezzétek és hozok még egy részt! :) Jó olvasást!

~Harry~

Lassan nyitotta ki szemeit és nézett rám, mikor rájött, hogy percek óta nem szólalok meg és meg sem mozdulok.

-Ne picsogj már Göndörke!-húzta kaján mosolyba ajkát és egy lesajnáló pillantást küldött felém.

-Annyira...-akartam valamit mondani, de a hangom elcsuklott.

-Sajnálod? Nincs szűkségem a sajnálatodra!-nevetett fel epésen és megcsóválta  fejét.

-Nem!-szorítottam ökölbe kezeim és mondtam, magamat is meglepve határozottságommal. -Én azt az embert sajnálom, aki lehettél volna!-néztem keményen a villogó kék szemekbe.

-Mégis mit gondolsz Styles, ki lehettem volna? -Nem ismersz, semmit nem tudsz rólam!-sziszegte, de testtartása arról árulkodott, hogy nagyon is az elevenébe találtam.

-Valaki, akiben még vannak emberi érzések, aki még tud szeretni és aki nem csak hitegeti magát, hogy jó az élete. Ha nem így lenne, mért győzködnéd még magadat is, Tomlinson!-vágtam újra bele a "mérgezett tőrt". Nem tudtam uralkodni az érzelmeimen...végre megtaláltam a gyenge pontját és bármennyire is sajnálom, előtört belőlem minden fájdalom, amit eddig nekem okozott.

Légzése egyre gyorsabb és zaklatottabb lett, szemei gyanúsan csillogtak és ajkait egy vonallá préselte.

-De tudod mit?!-folytattam, mit sem törődve a veszélyes jelekkel.-Igazad van, én még mindig szerencsésebb vagyok, mert nekem még van esélyem, hogy egy boldog, normális életem lehessen, ha lejár a szerződés és nem azzal a tudattal halok meg, hogy elbasztam az egész életem!-kiabáltam, de magam se hittem el, amit mondtam. Egyszerűen csak azt akartam, hogy ebben a pillanatban minél nagyobb fájdalmat okozzak neki.

Louis hirtelen felpattant és a következő pillanatban csak egy nagy csattanást éreztem arcomon.

-Baszódj meg Styles!-üvöltött rám, majd hátat fordított és elrohant.

Ledermedve ültem, figyeltem távolodó alakját és csak egy valami járt a fejemben; ezt nem kellett volna... Kezeimbe temettem arcom és elkeseredetten felsóhajtottam. Most, hogy láttam Louis igazi énjét, aki annyit szenvedett már, amit elképzelni sem tudok, az én problémáim eltörpültek. Hogy tehettem ezt?! Lehet, hogy életében először mutatta meg valakinek az igazi énjét, ami annyira sérülékeny, hogy kőkemény fallal vette körbe...én pedig csak mégjobban tönkretettem. Lehet soha többet nem fogom meglátni azt a Louist, akit talán lehetne szeretni... Nem értettem, hogy miért ilyen fontos ez nekem, de nem tudtam másra gondolni. Nem tudtam mit kezdeni az érzelmeimmel, amik nagy hullámként csaptak össze a fejem felett.

-Hé, minden rendben?-símúlt egy nagy tenyér a hátamra, mire összerezzentem, mert olyan váratlanul ért. Megemeltem a fejem és egy magas, vörösesbarna hajú fiú állt előttem.

-Aham!-bólintottam, és meglepetten néztem rá, mikor mellém huppant.

-Tony vagyok!-nyújtotta mosolyogva kezét, amit megráztam.

-Harry!-biccentettem, bár most nemigazán éreztem magam alkalmasnak az ismerkedésre, vagy bármilyen emberi megnyilvánulásra.

-Még nem láttalak, új vagy, igaz?-próbálkozott beszélgetni és olyan vidámság sugárzott belőle, hogy belém is kezdett az élet visszatérni. Őszintén, örültem, hogy van valami, ami kicsit eltereli a gondolataim, mert úgyse bírok velük.

-Igen, nemrég szerződtettek!-erőltettem egy mosolyt arcomra.

-Én már több mint két éve itt vagyok és hidd el, jól választottál!-veregette meg vállam, mire csak keserűen elhúztam a szám.

-Jah...biztos...-nyögtem ki szemlesütve.

A srác felcsúszó szemöldökkel méregetett egy darabig, majd elmosolyodott újra.

-Olyan rossz nézni, ahogy lógatod az orrod...Gyere, mutatok valamit, ami szerintem felvidít!-fogta meg karom és finoman húzni kezdett az udvar egy távoli sarka felé.

 Közvetlensége annyira letaglózott, hogy nem is ellenkeztem, hagytam, hogy átvezessen a hatalmas területen. Már a kis épülettől -ahova tartottunk- távol is jó hallgató volt a kutyaugatás. Ahogy odaértünk egy nagy kerítéshez, ami mögött körülbelül tíz kutya csaholt vidáman. Szájába vette két ujját és egy hangosat füttyentett, mire két hatalmas, tiszta sáros német juhász futott elő.

-Bemutatom a két szerelmem; Zizit és Fifit!-mutatott a két -valaha- gyönyörű állatra.

-Nagyon szépek!-mondtam mosolyogva és figyeltem, ahogy mindkét kutyus a kerítésnek támaszkodva próbálja megnyalni a gazdija arcát.

-Szeretnéd megismerni őket?-kacsintott rám, mire már vigyorogva bólintottam.

Imádom az állatok és mindigis akartam egy kutyát, csak sajnos nem volt rá soha sem anyagilag, sem hely szempontjából lehetőségünk. Az egyetlen kisállatom egy -kreatívan- Hörcsög nevű hörcsög volt, de egyszer sajnos kiszökött és a szomszéd macskája gondoskodott róla tovább...

Tony óvatosan kinyitotta az ajtót, mire a két "kis"lány, mintha puskából lőtték volna ki, úgy ugrottak ki félrelökve a többi társukat. Szegény srácnak annyi ideje maradt, hogy bevágja mögöttük a kaput és megkapaszkodjon a drótban, hogy legalább talpon maradjon.

-Ül!-kiáltotta el magát szigorúan, mire mindkét kutyus, csodák csodájára, azonnal fenékre vágta magát, csak farkukkal kavartak hatalmas porfelhőt. -Okos kislányok!-simogatta meg a fejüket szeretetteljesen és felém fordult. -Gyere, add a kezed!

Odaléptem és óvatosan eléjük tartottam a kezem, amit kicsit bizalmatlanul szaglászni kezdtek.

-Barát!-szólt rájuk ismét, mire még egy szaglintás után én is kaptam egy kis farokcsóválást.

-Gyönyörűek vagytok!-simítottam kezem a nagy fejekre.

-Készen állsz egy kis játékra?-kérdezte Tony vidáman rám pillantva, mire a két kutyus őrült csaholásba kezdet.

-Persze!-vágtam rá már kissé felszabadultabban.

-Akkor az a játék, hogy keresnek egy botot, nekünk pedig el kell venni!-kaptam egy gyors magyarázatot és már el is hangzott a parancsszó; hozd a botot!

Nem telt el tíz másodperc, mindkét állat szájában egy-egy méretes fadarabbal díszelgett előttünk. Az egyik rögtön megindult felém és farokcsóválva rágcsálta előttem. Oda akartam nyúlni, hogy kivegyem a szájából, de az utolsó pillanatban egy méterrel arrébb ugrott és kihívóan csócsálta tovább a gallyat.

-Várja, hogy kapd el!-hallottam meg Tony zihálását, aki éppen a másik után rohant.

Megindultam felé, de hamar rájöttem, hogy én még nem vagyok olyan állapotban, hogy futkosni tudjak. Kezem oldalamra szorítva figyeltem, ahogy vidáman játszanak. Tíz perc kilátástalan futás után végre sikerült a fiúnak elcsípni a bot végét és váratlanul kirántani az állat fogai közül.

-Ilyenkor mi van?-néztem meglepetten, mert már teljesen lemondtam róla, hogy megtudom.

Választ viszont már nem kaptam, mert azonnal sprintelni kezdett és a két jószág egyszerte iramodott utána. Nem volt kérdés, ki a gyorsabb, egy fél pillanattal később már le is terítették a földre és ott folyt tovább a közelharc. A tusakodás végén, -ami természetesen két elégedett kutyával és egy nyakig sáros Tonyval zárult- a kezemet nyújtottam.

-Köszi!-kapta el karom és talpra állt.

-Mivel eteted ezt a két kutyát?!-mondtam nevetve a hiperaktív állatokra utalva.

-Hidd el, ha tudnám mitől van bennük ennyi energia, abból nem kapnának többet!-kacagott ő is és lerogyott egy padra.

-De hogy-hogy itt ennyi kutya van?-tettem fel a kérdést, ami már az elején fúrta az oldalam.

-Mivel új vagy,-kezdett bele a válaszba,-gondolom azt sem tudod, hogy hogy áll össze a teljes épület.

Megráztam a fejem, jelezve, hogy valóban semmit nem tudok.

-Itt a főépület-mutatott mögém-ebben vannak a forgató szobák, mindenféle gyakorló és tánc termek, valamint az étterem. Ennek a folytatása-vezette tovább az ujját a levegőben-a lakó részleg. Régen egy hotel volt, csak Liam felvásárolta és össze lett építve. Most itt lakik az, aki fontosabb munkakört tölt be és-vagy nem tudja megoldani, hogy többször bejárjon. Itt található minden, ami kell, konditerem, medence és-fordult végül az elkerített rész felé-akinek van lakásban nem tartható állata, azt se kell kirakni, nekik itt készítettek helyet.-fejezte be.

-Azta! Ez nagyon király!-bólogattam ajkamat elhúzva.

-Te ugye nem itt laksz?-nézett rám szürke szemeivel kíváncsian, sikeresen eltalálva megint egy gyenge pontom...bár be kell vallani, az utóbbi időben sok lett belőle.

-Nem, de most inkább mesélj valamit te magadról!-próbálkoztam kicsit elterelni a témát, hogy ne rontsam el a hangulatot.

-Hát mit mondjak?-nevetett fel. -Egy átlagos huszonegy éves srác vagyok! Na jó az átlagtól azért messze vagyok, de semmi extra itteni mércében.-rántotta meg vállait vigyorogva. -Én itt lakok, amióta leszerződtem rúdtáncosként és nagyrészt csak ezt csináltam, de most kaptam egy jó lehetőséget egy sorozathoz. Megkaptam az egyik főszerepet a The Fangirl-ben, mint a főszereplő csaj barátja.

Ekkor felvillant bennem az emlék, hogy folyton valami nagy bevételt hozó sorozatról hallok. Vajon ez lenne az?

-Nem ma lesz az első rész forgatása?-húztam fel kérdőn szemöldököm.

-Azt nem tudtam, hogy forgatunk is, de a megbeszélés ma ebéd után lesz! Te is kaptál szerepet?-húzta félmosolyba ajkát és eltűrte szemébe hulló karamell tincsét.

-Öhm...nem...azt sem tudom, hogy miről szól, csak hallottam róla...-válaszoltam azonnal.

Még csak az hiányozna...van nekem ígyis elég bajom!-egészítette ki a kis hangocska a fejemben.

-Hmmm,-mért végig látványosan-pedig nem tudom, hogy nem szúrt szemet Stevenek, hogy te kiköpött Lucas vagy! Még bólintott is a végén, mintegy megerősítésképpen.

-Még ha így is van, teljesen amatőrként tuti nem lehetek benne!-mondtam magamat is győzködve, mert már kezdtem izgulni, hogy még a végén ebbe is belekeveredek.

-Akkor valószínűleg ezért!-bólogatott helyeslően.

-Amúgy miről fog szólni?-kérdeztem mostmár kicsit felbátorodva.

-Hát, részletek még én sem tudok, de elméletileg arról, hogy Katy a főszereplő lány mindene egy pop-rock banda az Only For You. Új városba költözik a családjával, ahol új barátokra tesz szert, akik közül szintén többen rajonganak a bandáért és akik szépen belevezetik a fangirl élet mocskos kis rejtelmeibe.-kacsintott rám.

Bólintottam, bár ettől sem éreztem magam sokkal okosabbnak. Egy időre csend állt közénk, de nem az a kínos, csak mikor mindketten a gondolataitokba merültök. Eszembe jutott, hogy fogalmam sincs hol van Louis és lehet, hogy már keresnek minket. Idegesen pattantan fel, mire a srác kinyitotta csukott szemeit.

-Ne haragudj, de azt hiszem mennem kell.-hadartam és zavartan körbepillantottam az udvaron Louis után kutatva.

-Hova ilyen sietősen?-méregetett kíváncsian.

-Khm...csak...izé...dolgom van!-vágtam ki magam elég esetlenül.

-Hát oké... Akkor majd találkozunk még!-nyújtotta nagy tenyerét, amit sietve megráztam és megindultam az épület felé.

Az ajtón belépve rögtön megtorpantam, mert hirtelen fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Zaynékehez nem akartam visszamenni, mert se táncolni, se magyarázkodni nem akartam, Louis pedig szintén eltűnt. Pár percig csak ácsorogtam szerencsétlenül, majd egy nagy sóhaj kíséretében a hajamba túrtam. Nem várhatom mindig, hogy valaki irányítson! Ideje a saját kezembe venni a dolgokat!-embereltem meg magam és elindultam kicsit körbenézni, ha már úgysincs más dolgom. Elnéztem az épület hotel része felé, ahol tényleg csomó lakás és pár lakosztály is akadt és ahogy nézelődtem a konditerem is útba esett. Csak egy pillantást vetettem be, de máris szégyenkezve elsomfordáltam. Itt mindenki sportos és izmos, én hozzájuk képest egy giliszta vagyok!-állapítottam meg keserűen és megfogadtam, hogy amint jól leszek, én is nekiállok rendszeresen mozogni, nem csak néha-néha. Mikor már mindent feltérképeztem, úgy döntöttem az udvart is szemügyre veszem. Arrafelé indultam meg, amerre még nem jártam és csodálkozva láttam, hogy még egy kis tavacska is van, körülötte romantikus kis rózsalugasokkal. Elmosolyodtam és megindultam az egyik felé. Annyira szeretem az ilyen helyeket, mert itt senki nem zavar meg! Éppen leültem volna, mikor a szemem sarkából mozgásra lettem figyelmes az egyik széles fa mögött. Jobbnak láttam, ha nem megyek oda, mert ki tudja mi folyhat ott, de egy megérzésemre hagyatkozva mégis oda óvakodtam. Majdnem hangosan felnyikkant, mikor megpillantottam ki áll a fa mögött. Louis hanyagul nekitámaszkodva, egyik lábát és fejét is a törzsének döntve csukott szemmel pöfékelt. Szemei alatt egy-egy szép vörös folt árulkodott róla, hogy valószínűleg sírhatott. Azonnal inamba szállt a bátorságom és el akartam osonni, de ekkor kinyitotta szemeit és egyenesen enyémekbe fúrta. Egy darabig farkasszemet néztünk, míg végül ő adta meg magát előbb és hunyta le újra kékségeit. Csak álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség és nem tudtam mit csináljak vagy mondjak.

-Kezdjünk tiszta lappal!

Úgy bukott ki belőlem ez a mondat, hogy még én is meglepődtem rajta. Most komolyan azt mondtam, hogy hunyjunk szemet minden fölött és próbáljunk újra egy emberi kapcsolatot kialakítani? Nem értettem magamat, de sajnos már nem tudtam visszaszívni, amit mondtam. Louist is meglephettem vele, mert újra rám emelete ragyogó íriszeit és várta, hogy benyögjem, hogy ez csak valami szar poén volt. Megfordult a fejemben, hogy valóban ez lenne a legjobb, de aztán csak álltam pillantását.

-Rendben!-bólintott és úgy láttam, mintha nagyon halványan elmosolyodott volna.

Megkönnyebbültem, amit ismét furcsálltam, de már kezdtem feladni az érzelmeim értelmezését.

-Menjünk!-rúgta el magát a fától és megindult visszafele. Nem szóltunk egymáshoz egészen az ajtóig, ami előtt hirtelen torpantunk meg, mert furcsa hangok ütötték meg a fülünket. Egymásra pillantottunk és szinte egyszerte robbantunk be az ajtón, ahol mindketten ledermedtünk, amint megpillantottuk, mi folyik itt....