Egy hét /1

  Austinnal éjjel háromig beszélgettünk. Sok mindent megtudtam róla, már amire hajlandó volt normálisan válaszolni. Míg én csak finoman próbáltam ő könyörtelenül kikérdezett.

  Másnap reggel az ajtó csengőre ébredtem. Gyorsan felöltöztem és rohantam le a lépcsőn. A bejáratban négy másnapos fejű barát fogadott.

  Biztos jól sikerült az este...

- Sziasztok! Ti? – üdvözöltem őket mosollyal az arcomon. 

- Jöttünk megnézni, hogy mizu veled. – mondta Er. Ő állt legelöl, mögötte Márk, akinek a két oldalán Livcsi és Lili volt.

- Gyertek be! – léptem el az útból és beinvitáltam őket. – Csüccs le. Kértek valamit inni vagy enni esetleg? Reggeliztetek egyáltalán már valamit? – kételkedem benne.

- Aha, már ettünk. – bólogatott Livcsi. – Éppen mielőtt eljöttünk volna hozzád.

- És hogy-hogy ilyen koraiak vagytok? – hisz még csak kilenc óra volt.

- Egy-két óra alvás tökéletesen elég volt, már mindegyikőnk fent volt félhétkor. – felelt Lili. – Er meg nyavalygott, hogy nézzük meg mi van veled, mert aggódott, hogy lemondtad a randit.

- Értem. – az említett személyre néztem és rögtön el is pirultam. Terelésbe fogtam mielőtt még megjegyzést tennének rá. – Biztos, hogy ne hozzak nektek valami?

- Ha van itthon energiaitalod, akkor azt elfogadnám. – szólalt meg Márk, aki úgy nézett ki, mint a mosott szar.

- Nagyon ramatyul festetek! Mit csináltatok ti éjjel?

- Hát Márk meg Er elég jól felöntöttek a garatra, úgyhogy ne is csodálkozz. – világosított fel Lili.

- Meg már idefelé jövet is megivott vagy két doboz Bombát.– nézett a szóban forgó illetőre Livcsi.

- Márk nem lesz egy kicsit sok?

- Nem, csak hozd, mert leragad a szemem.

- Akkor aludj! – javasoltam.

- Ááá, hogy lemaradjak Er udvarlásáról?! – na, itt döntöttem úgy, hogy ideje kaját csinálni. Sarkon fordultam és már indultam is a konyhába.

  Még készültek a pirítósok addig vittem Márknak egy energiaitalt. Csendben beszélgettek. Néha-néha fel-felnevettek a tegnapi ökörségeiken. Mikor elkészült a reggelim befészkeltem magam Er és Livcsi közé a kanapéra, mert csak ott volt hely és bekapcsoltam a tévét.

- Hé, Nia nincs valami meséd DVD-én? – érdeklődött takarékon a fotelből Márk.

- De, ha szereted a South Park-ot...   – kezdtem.

- Király, tedd be gyorsan!

- Lili, ott van a tévé polc alatt, elindítanád? – mutattam a tárgyra.

- Persze. – már állt is fel és pár perc múlva indította a képkockát. A srácok szeme abban a pillanatban a képernyőre tapadt.

  Már egy jó tízperce néztük ezt az ökörséget, mikor egyszer csak a kanapé támláján keresztül beugrott Er és közém valaki. Pontosabban Austin. Teljesen ki is ment a fejemből, hogy nem egyedül vagyok. A többiek persze kikerekedett szemmel figyelték az ismeretlen alakot. Er döbbent tekintete rám szegeződött, de nem szólt semmit. Helyette megtette Austin.

- Nekem miért nem szóltál, hogy ezt nézitek? – nem mintha tudtam volna, hogy szereted... még a létezésed is elfelejtettem. – Ez a kedvencem! – mutatott a képernyőre. Komolyan olyan képet vágott, mint egy durcás kisgyerek. Majd nyál csorgatva meredt a tévében mozgolódó figurákra. Nem is zavarta a rajta kívüli négy ember, akikkel most találkozott először. Még csak annyi sem volt benne, hogy köszönjön nekik. Ők lassan mind az én arcomat kezdték fürkészni magyarázatért. Nem hiszem el, hogy Austin tényleg akkora bunkó, hogy be sem mutatkozik. Pár perc múlva felfigyeltem rá, hogy Er és Márk összenéztek és az előbbi bólintott egy rövidkét.

- Nia beszélhetnénk? – kérte Er.

- Persze. – álltam fel és elindultam a konyha felé a tálcával, amin a reggelim maradéka volt. Ő szorosan mögöttem lépkedett. Mikor beértünk a konyhába leraktam a pultra a kezemben lévő dolgot és felé fordultam.

- Ne menjünk inkább ki? – kérdezett feszengve.

- Felesleges, mert nem ért semmit. Nem tud magyarul.

- Ki ez egyáltalán? Miért nem mondtad, hogy van barátod? – buktak ki belőle a kérdések.

- Mert nincs is. Teljesen félreértettétek. Austinnak hívják és Lars... Tudod ki az a Lars nem? Már meséltem róla.

- Persze, apád. – egyből vidámabb és enyhébb lett az arca.

- Na, az ő nevelt fia. Azért jött, mert meg akart velem ismerkedni.

- Várj, lemaradtam! Honnan tud egyáltalán rólad? Nem azt mondtad, hogy nem is ismeritek egymást apáddal?

- Egyik nap hallotta, hogy rólam beszélnek a szülei és kicsit kiakadt, hogy nem szóltak neki rólam.

- Mikor jött? – folytatta tovább kihallgatásom.

- Tegnap este. Nem jókedvből mondtam le a randinkat. Beállított és nem hagyhattam itt. Ráadásul teljesen ismeretlen volt és még a nagyiék sem voltak itthon.

- Miért nem mondtad, hogy mi van?! Átjöttem volna hozzád.

- És azzal mi lett volna jobb?

- Vigyáztam volna rád. – vont vállat.

- Nem veszélyes, csak kegyetlenül szar modora van.

- Akkor is, bármi megtörténhetett volna.

- Jó, mindegy, nem történt semmi és nem is fog.

- Meddig szándékozik maradni? – mintha féltékenység csendült volna a hangjában, de lehet, hogy csak rosszul hallottam. Sőt biztos.

- Nem tudom. Azt mondta, hogy addig nem megy sehova még meg nem győz arról, hogy adjak egy esélyt Larsnak.

- Erre te? – kereste a tekintetem.

- Gyökeret fog verni, mert én nem akarok találkozni vele. Hagyjon engem békén!

- Ő küldte?

- Dehogy, azt sem tudják, hogy hol van. Csak úgy lelécelt.

- Értem.

- Mi lenne, ha visszamennénk a többiekhez? – csak bólintott.

***

  Márkék egész nap nálunk voltak. Aminek örültem, mert így kevésbé volt unalmas. A délután folyamán kiderült, hogy Er perfektül beszél angolul, így minden szavát értette a vendégemnek. Váltottak is egy-két szót. A többiek csak figyeltek minket, de nem volt kínos. Nagyon jól elvoltunk. Este Márk felhozakodott azzal az ötlettel, hogy mit szólnék hozzá, ha itt maradnának a hétre. Olyan ürüggyel, hogy több időt tudunk így egymással tölteni. Természetesen bele mentem, ha arra gondoltam, hogy egy hétig össze lehetek zárva Er-rel azonnal repesni kezdett a bensőm. Attól féltem, hogy bele szeretek és ő nem viszonozza. De egyre jobban úgy éreztem, hogy minden nappal szorosabban kötődök hozzá és ettől nagyon féltem. Ilyen gondolatokkal osztottam fel közöttük a szobákat, még jó, hogy négy volt belőle az emeleten. Er és Márk kapta az Austinnal szembenit. Lili és Livcsi meg az enyémmel szemköztit.

  Másnap reggel volt egy aprócskább dugó a fürdőnél. Valahogy mindenki egyszerre ébredt és megrohamoztuk. De valaki ügyes volt és beelőzött minket. Ki más, mint Márk.

- Sokáig lesz bent? –  fordultam a többiek felé.

- Öhm, passz. Még soha nem voltunk így együtt sehol. – válaszolt Lili.

- Jó mi lenne, ha megcsinálnánk addig a reggelit? – vetettem fel az ötletet.

- Nia, beavatnál engem is? Egy kukkot nem értek! – Austin felé fordultam és elkezdtem magyarázni. –Én, reggelit? – nézett rám kérdően.

- Aha.

- Cch, az ki van csukva! – cöcögött.

- Szinte gondoltam! – mondtam és elfordultam, hogy lemenjek. Figyelmes lettem arra, hogy még pár ember utánam jön. Nem néztem vissza így csak a konyhában láttam a követőim. Er jött elől és őt követték a többiek, Márk és Austin kivételével mindenki.

- Mit szólnátok, ha rántottát ennénk? – álltam elő az ötlettel. Már vagy tíz perce azon agyaltunk, hogy mit kéne kajázni.

- Nekem jó. – mosolygott Er.

- Nekünk is. – bólogattak egyetértően a többiek is. Nem is tétlenkedtünk, hamar elő pakoltuk a rengeteg tojást, mert nem kevesen vagyunk. Kiraktam az asztalra és neki láttunk feltörni őket. Miközben végeztem a dolgom, egyszer csak valami hideget éreztem végig folyni a hajamon. Oda nyúltam és mikor visszahúztam a kezem észrevettem, hogy a tál helyett a hajamba kötött ki a még nyers étel. Lassan hátra néztem. Márk állt hozzám a legközelebb és próbálta visszafogni a nevetőgörcsét. Így lett belőle első számú gyanúsított.

- Te kezdted! – ezzel a mondattal elvettem egy tojást a mögöttem lévő pultról és hozzá vágtam. A mellkasán tőrt szét. Onnantól már elkerülhetetlen volt a kaja csata. Már vagy öt perce dobálóztunk mindenfélével – közben előkerült a szekrényből a liszt is, ami a tojásos, ragacsos bőrünkre tökéletesen rátapadt – , mikor Austin belépett. Nagyon nagy hiba volt...

- Ti mi a...– egyszerre kaptuk rá a tekintetünket és felemeltük a kezünkben lévő tojást. Tüzelésre készen álltunk. – Nehogy! Ne merészeljétek! – figyelmeztetett minket angolul, de mindenki levágta, hogy valamiféle kikötés lehet. Nem nagyon törődtünk vele. Szinte egyszerre hajítottuk el a markunkban lévő ovális dolgot. Így már Aus sem maradt tisztán. Gusztustalanul folyt le a pólóján a sárga-színtelen trutyi. – Ezt most muszáj volt baszd ki?! – erre még hozzá vágtam egy marék lisztet is. Dühösen meredt rám.

- Megérdemelted! – jelentettem ki büszke fejjel, halál nyugodtan. Mások is vannak itt rajtunk kívül így talán nem mer eltenni láb alól. Beljebb jött a katasztrófa sújtotta övezetbe és nekem vágott egy tojást. Amitől újra kirobbant a háború. Hogy mit reggelizünk, azt nem tudom. Azt meg aztán végképp nem, hogy ki takarítja fel a mocskot.

***

  A többiek mind kihúzták magukat a munka alól.

  Szuper!

  Teljesen egyedül beléptem a konyhába még mindig ragacsosan –feleslegesen is fürödtem volna le, úgyis kezdhettem volna előröl –és körbe pásztáztam a szobát.

Hogy lehet az, hogy most még rémisztőbben fest, mint mikor kijöttünk?

  Még jó, hogy csak a konyha volt szemétdomb. Sóhajtva neki vágtam. Közben azon gondolkodtam, hogyha ezt a Nagymamám látná, nekem már nem lenne fejem. A mosogatóban mostam ki a ragacsos masszát a szivacsból, amikor valaki hátulról befogta a szemem...