Ismeretlen

- Hát nem ilyen szexi fogadtatásra számítottam! – szólalt meg –meglepetésemre angolul –még mindig ugyanúgy derülve. Végig néztem rajta, barna haja zselével művészien össze volt borzolva, és most már barna szeméből türelmetlenség sugárzott. – Ha nem gond bemennék, nem akarom itt eltölteni az egész életem. – és azzal be is nyomakodott mellettem. Első benyomásra elég bunkó volt.

- Ki vagy te? – kérdeztem kicsit udvariatlanul, de ég így is cenzúrázva.

- Oh, igaz is. – fordult felém. – A nevem Austin Ryan Doyle. De neked Cica, csak Austin.

- Én pedig Jennia Lakner. Vagyis  Nia! – még én beszéltem addig kényelembe helyezte magát, kibújt az ujjbedugós papucsából és feltette a lábát a dohányzó asztalra. Majd még egyszer feltűnően végig mért csillogó szemeivel.

- Hívogatóak a lábaid! – én, nem tudom, hogy ki ez az arc, de kezdett felmenni bennem a pumpa.

- Örülnék, ha nem stírölnél! – szóltam neki.

- De olyan nehéz nem oda nézni! Mikor egy ilyen vonzó lány áll előttem. Konkrétan egy szál semmibe, ráadásul még vízcseppes is a teste.

- Ki a fene vagy te?

- Cica, már az előbb bemutatkoztam! – forgatta meg a szemeit.  – Nem lesz egyszerű dolgom, ha ilyen nehéz a felfogásod.

- Nem úgy értem! Életemben nem láttalak még. – hagytam figyelmen kívül paraszt beszólását. 

- Hát, nem is csoda! Egy teljesen más földrészről jöttem.

- Honnan kéne tudnom honnan jöttél te elme?!

- Engem mindenki ismer, jó arc vagyok.

- Tudod mit, felmegyek, felöltözök és beszélhetünk. – döntöttem el. Ezt így nem lehet...

- Eddig is azt csináltuk. – bámult még mindig. Idegesített, hogy kocsányon lógnak a szemei. Rá hagytam és elindultam felfelé, de ekkor eszembe jutott Er.

  Jézusom Er! – csaptam a homlokomra és rohantam a szobámba a telefonért. A hálóba érve felkaptam a mobilom az ágy közepéről és tárcsáztam. Pár csengés után fel is vette.

- Szia, Nia! Mi a helyzet?

- Szia. Öhm, hogy is mondjam... Figyu, közbe jött valami és nem tudok menni. Sajnálom! – hadartam.

- Nem tudod valahogy mégis megoldani, hogy el tudj jönni? – kérdezte már kevésbé lelkes hangon, mint az előbb.

- Sajnos nem. – nem akartam szólni neki a látogatómról, mert tuti, hogy ide jönne.

- Kár. – mondta csüggedten. –Hát akkor majd máskor bepótoljuk.

- Feltétlen!

- Pedig már nagyon vártam az estét. – sóhajtott lemondóan.

- Én is. Majd akkor hívlak, vagy te, meglátjuk.

- Oké.

- Jó szórakozást nektek! És Lilinek üzenem, hogy boldog szülinapot!

- Rendben átadom. Szia!

- Szia! – pedig annyira készültem már erre az egészre.

  Ledobtam a telefonom az ágyra és villámsebességgel kapkodtam magamra egy elnyűtt szabadidőnadrágot meg egy bő pólót. Lefelé menet felkötöttem a hajam. Austin már feltalálta magát, éppen tévét nézett. Habár nem sokat érthetett belőle, mert magyarul szövegeltek benne. Az érkezésemre felkapta a fejét.

- A törcsi jobban tetszett. – nézett fel rám mikor lerogytam mellé.

- Szívás. – rántottam meg a vállam hanyagul. Egy pillanatig hallgattunk, aztán megtörtem a csendet. –Figyelj, nem szoktam idegeneket beengedni, úgyhogy...

- Nem mintha idegen lennék. – szövegelt az orra alatt.

- De az vagy! – kötöttem az ebet a karóhoz.

- Hát legjobb tudásom szerint nem úgy festek, mint egy ufó.

- Istenem! – fogtam meg a fejem. Ez nehéz lesz! – Nem is arra gondoltam. – láttam rajta, hogy újra szembe szállna velem így inkább témát váltottam. Nem volt kedvem folytatni ezt az értelmetlen beszélgetést. – Tudod mit, most szépen elmondhatnád, hogy-hogy érted azt, hogy keveredtél ide és minek.

- Nem volt elég világos? – kérdezte értetlen fejjel.

- Még semmit nem is mondtál! Hogy lenne az?!

- Egy héttel ezelőtt véletlen hallottam a szüleim beszélgetését...

- Jó, és ennek mi köze van hozzám? Főleg úgy, hogy több ezer kilométerre laksz tőlem. – most végkép elvesztettem a fonalat. Lehet, hogy eltévedt?

- Engednéd, hogy végig mondjam?

- Te sem hagytad az előbb. – szálltam szembe vele.

- Érdekel vagy nem?

- Érdekel! – vágtam rá azonnal.

- Akkor maradj csendben és hallgasd, amit mondok! – Uh, hogy az a parancsoló fajtája! Kezdett megint felbosszantani. – Éppen vitatkoztak valamin. Tovább hallgattam és megtudtam, hogy apámnak van egy lánya.

- Még mindig fogalmam sincs, hogy miként jövök én a képbe. – türelmetlenkedtem.

- Ha nem szakítanál folyton félbe megtudnád.

- Miért nem tudod egyszerűen elmondani mi közöm van ehhez?!

- És te miért nem tudsz csendben maradni és hallgatni?! – kérdezett vissza.

- Mi a fenéért kell neked síri csend ahhoz, hogy közölj velem dolgokat?

- Miért te hangzavarban tudsz beszélni? Mert én nem!

- De a tévé bezzeg szólhat?! – intettem a tárgy felé mérgesen.

- Igen, mert az elősegíti a gördülékenyebb megfogalmazást. – lesújtóan néztem rá.

- Nálad minden rendben van az agyadban? – amint ezt ki mondtam meg is ijedtem, hogy esetleg túl durva voltam, de nem ő ugyanolyan lazán ült ott.

- Ezt én is kérdezhetném tőled.

- Inkább térjünk vissza az eredeti témához.

- Miért?

- Azért. – zártam rövidre. Már most az agyamra ment. – Mond már, mert így soha nem jutunk előrébb! – pár percig gondolkozott majd kijelentette:

- Elfelejtettem, hogy hol tartottam. Látod ezért kellett volna csendben figyelned! – nem szóltam egy szót sem csak néztem rá várakozás teljesen. – Most mi van?

- Várom, hogy folytasd. Te mondtad, hogy hallgassak.

- Ja. Végre megértetted! – csúnyán néztem rá.

- Ne húzd már az időt! Ott hagytad abba, hogy apádnak van egy lánya.

- Tényleg! – szinte láttam, ahogy kigyúl a villanykörte a fejében és megvilágítja a sötétséget. –Na, szóval, mikor észrevették, hogy hallottam az egészet elkezdtek magyarázkodni. Lars azonnal tagadásba kezdett...

- Várj, várj neked Lars Becker az apád?! – néztem rá leesett állal. Ennek mennyi az esélye?

- Igen, de csak a nevelő.

- Az nem lehet. És most miért jöttél ide? Ő küldött? – álltam fel kiakadva és elkezdtem mászkálni miközben ő beszélt.

- Nem is tudnak róla, hogy eljöttem. Egy szó nélkül léptem le. Dühös voltam rájuk, hogy nekem csak most szóltak rólad.

- Miért voltál mérges?

- Azért köszönöm szépen, ukmukfukk megtudni egy ilyen dolgot nem egy felderítő esemény!

- Mióta élsz már Larssal?

- Öt éve gabalyodott össze anyámmal. – dünnyögte.

- Honnan szerezted meg a címem? Vagy egyáltalán honnan tudtad, hogy itt leszek? – tettem fel neki a következő kérdést.

- Apám iratai között. Addig kutakodtam a dolgozószobájában még nem találtam rólad valamit. Egy teljes egész mappa tele van veled.

- Mi? Miért? – nézetem rá értetlenül és abba hagytam a folytonos fel-alá mászkálást.

- Honnan tudjam?! – rántotta meg a vállát.

- Mondták már neked milyen kedves vagy? – meredtem rá ironikusan.

- Köszönöm!

- Nem bóknak szántam! – vetettem rá gyilkos pillantást.

- Tudom, de én annak veszem. – vigyorgott. – Viszont visszatérhetnénk az eredeti tárgyhoz?

- Persze, bocs.

- Mindent elmondott nekem rólad. Az egész életedet végig követte, mindent tud, ami veled kapcsolatos. – ledöbbenve bámultam rá. – Én meg kíváncsi lettem rád.

- És csak ez miatt átutaztad a fél világot? – hangom kétkedő volt.

- Aha, és hozzá teszem, hogy otthon már kezdtem unatkozni és változatosságra volt szükségem.

- Egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem vagy százas!

- Szerintem valamilyen szinten Lars szeretne veled megismerkedni. – mondta nem reagálva az előző mondatomra. – Nem tudom, hogy miért nem kerested idáig. – piszkálgatta körmét.

- Nem tudod? – hitetlenkedtem. –Te szeretnéd megismerni apádat, ha mikor még meg sem születtél már akkor lemondott rólad?! És amióta én élek nem is keresett, szóval ne hibáztass! Ezek után nem kérek belőle! Éljetek boldogan hármasban! Idáig is el volt nélkülem ezután is ellesz, meg te is! – dühöngtem. Annyira felhúzott, hogy még a mondataim is értelmetlenek lettek.

- Szerintem azért megérdemelne még egy esélyt.

- Frászt! – mérgelődtem tovább.

- Amilyen makacs vagy nem is csodálom, hogy most is egyedül vagy! Én sem szívesen vagyok ilyen negatív emberekkel. – sóhajtott.

- Akkor miért vagy még mindig itt?! Különben is csak azért vagyok egyedül, mert a Nagyiék az egyik barátjukhoz mentek kikapcsolódni a héten. És ha te nem állítasz be én is egy buliban lennék most. – pufogtam.

- Aha persze. Milyen buliba?

- Semmi közöd hozzá! Inkább mesélj tovább, mielőtt olyat vágok a fejedhez, amit megbánok.

- Miről szeretnél még beszélni? Már mindent elmondtam.

- Hát mondjuk, beszélhetnénk rólad.

- Rendben van. Kérdezz! – intett felém a kezével. Egyre biztosabb voltam benne, hogy vagy flúgos a gyerek vagy rohadtul el van kényeztetve.

- Van testvéred?

- Nincs. Szerencsére egyke vagyok.

- Azért vagy ennyire elszállva magadtól?

- Nekem legalább van mire.

- Van mire?! – vontam fel a szemöldököm.

- Csak rám kell nézned! Helyes az arcom, jó a stílusom stb., stb., stb. – nem csak bunkó, hanem a tetejébe még nagyképű is. Ki fog készíteni ez a pali!

- Tudod mit, térjünk vissza rád. Jól kijöttök Lars-sal?

- Aha. Jó fej, mindent megenged. – erre inkább semmit nem mondtam.

- És mennyi idős is vagy pontosan?

- Húsz. –örültem, hogy végre egy normális mondatot hallottam a szájából. Még faggattam erről-arról, mikor megunta és megszólalt.

- Na, jó most én jövök! – kérte ki magának szokásos tahó stílusával.

- Oké. – bólintottam. –De a jó előbb azt mondtad, hogy apád már mindent elregélt rólam.

- Ja, de én szeretném hallani a te szádból is.

- Hát jó.

- Kivel élsz?

- Anyuval. Most meg mivel ki ment dolgozni külföldre a Nagyszüleimmel.

- Tesód van?

- Nincs.

- Barátod?

- Még soha nem volt.

- Soha? – kérdezte kicsit lekezelően.

- A-a. – csak úgy özönlöttek belőle a kérdések.

Néha alig tudtam követni. Jobb volt, mint egy riporter. Egy nagyon tuskó újságíró.