Erre tényleg nem számítottam... /1

  Izgatottan keltem ki az ágyból másnap délben. Egész nap az este járt az eszemben. A nap további részében tébláboltam egy kicsit kint az udvaron, tévét néztem meg ilyenek, lustálkodtam. Délután pedig bent a szobámban az ágyon fekve Er-en gondolkodtam, habár nem tudtam, hogy miért, kizárt, hogy akarna bármit is tőlem barátságon kívül. Kezdtek veszélyes vizekre kalandozni a gondolataim, ezért gyorsan leállítottam őket azzal, hogy zenét hallgattam. Olyan hangosra állítottam, hogy ne halljam a saját eszmefuttatásom vagy, hogy inkább elterelje a figyelmemet. Viszont valamikor elalhattam, mert a telefonom folyamatos rezgésére ébredtem. Kint már sötét volt.Nem hagytam sokáig zajongni, hanem gyorsan felkaptam.

- Na, végre! – szólalt meg a vonal túlsó végéről egy mély hang. – Azt hittem, hogy már történt veled valami.– heherészett.

- Bocsi Er, csak zenét hallgattam és bealudtam. – motyogtam frissen kelve.

- Semmi vész! – hallottam a hangján, hogy mosolyog.– Tíz perc és ott vagyok előtettek, remélem elengedtek.

- El-el. A kapu előtt akkor tíz perc múlva?– kérdeztem enyhén még álomittasan.

- Tökéletes. – nevetett és letette.

  Időben ott voltam a megbeszélt helyen. Hatalmas nagy vigyorral a képén fogadott, amit én kisvártatva viszonoztam. Tetőtől talpig fekete öltözékéről gyönyörű gesztenyebarna szemébe nézve elpirultam, pedig még meg sem szólalt.

  Nem lesz ez így jó!

- Mehetünk? – nem hozta fel a pipacsvörösségem és ennek örültem.

- Igen! – gyorsan kulcsra zártam a kiskaput. Majd falu felé vettük az irányt.

  Kb. háromnegyed óra után leültünk egy padra az egyik parkban. Még soha nem néztem meg tüzetesebben a mellettem lévő srácot, kalandoztam el miközben ő beszélt. Helyes volt, barna haj kicsit emo-s stílusú, bal szemébe bele lógott egy-két tincs – úgy vettem észre, hogy nem igazán zavarja –  és ugyanabba szemöldökébe volt egy fekete percing. A stílusa laza volt, mint a hozzá hasonló tizenkilenc éves pasiknak, de még sem olyan volt, mint a vele egyidősek. Volt benne valami visszafogottság, az egész személyisége olyan titokzatos volt. Kíváncsivá teszi az embert.

- Minden rendben van? – szakította félbe rövid elmélázott gondolataim.

- Persze, csak kicsit elkalandoztam. – megint éreztem, hogy pirulni kezd az arcom. Még szerencse, hogy szürkület volt, az előnyömre vált.

  A padon ülve beszélgettünk két teljes órán át. Nem tudom mi ütött belém egész végig ömlött belőlem a szó. Néha-néha kérdezett ezt-azt, mikor szusszantam egyet.

- Most te jössz! – mondtam ravaszul mosolyogva. Úgy fair, ha ő is kitálal mindent.

- Oké. Mire vagy kíváncsi?– húzódott a boldogság csíkja halványan a szinte mindig derűs arcára.

- Mindenre. Te is elég sok mindent tudsz már rólam. Szóval úgy vagyunk egálban, ha te is elárulsz néhány dolgot. – mosolyogtam rá.

  Bele kezdett, és elsorolt rengeteg mindent. Néha olyan gyorsan buktak ki belőle a szavak, hogy alig értettem. Mesélt a családjáról, a barátairól, a suliról és ilyesféle komolytalan dolgokról. De sajnos valamikor éjfél tájt megcsörrent a telefon a zsebemben. Pedig még ezer évig el tudtam volna hallgatni. Neki hozzám képest annyira mozgalmas mindennapjai voltak/vannak.

- Bocsi! – megrázta a fejét jelzés képp, hogy csak nyugodtan. –Szia, Nagyi!

- Haza óhajtasz jönni még ma? – hallottam a hangján, hogy próbál szigorú lenni. Hát nem nagyon ment neki.

- Egy jó félóra és otthon vagyok.– ígértem.

- Rendben van.–tette le.

- Menned kell? – kérdezte Er lehangolva.

- Igen, sajnos.– vettem mély levegőt, és rám is átragadt a hangulata.

- Elkísérlek. – törődött bele. Felálltunk és lassan kutyagoltunk a ház felé. Út közben Er egy csomót hülyéskedett, aminek az lett a következménye, hogy a kifolyt könnyektől elmosódott a szempillaspirálom, és a mellettem lévő alak meg jót röhögött rajtam. A végén már engem is elkapott a nevetés, mert volt róla sejtésem hogy-hogy festhetek most.

- Asszem, hogy jelen pillanatban veled sem szívesen futnék össze egy sötét sikátorban. – nevetett tovább.

- Haha, biztosan nem vagyok olyan ijesztő. De a te helyedben én is inkább otthon maradnék, hátha elkaplak. – rötyögtem, azonnal levette a poént.

  Így történt, hogy a tíz perces útból tényleg fél óra lett, mintha csak megéreztem volna.

- Jól éreztem magam. – álltam meg az ajtóban. – Nem is tudom mikor éreztem magam ilyen jól utoljára.

- Megismételhetnénk! – kacsintott rám.

- Benne vagyok. – megpróbálkoztam én is egy kacsintás félével, hát nem jött össze. Er meg majd megszakadt a röhögéstől.

- Gyakorolj még egy kicsit. –vigyorgott, utána pedig komolyra váltotta a szót. – Dobj egy SMS-t, hogy mikor találkozzunk. Nekem bármikor jó. Nyugodtan írhatsz.

- Úgy lesz! – mosolyogtam, mint valami hülye tinifruska a filmekben. – Szia! – intett egyet és ő is elvonult haza. Mosollyal az arcomon néztem a távolodó alakját. Úgy éreztem magam, mint még soha. El sem lehet mondani azt a boldogságot, ami a mellkasomban volt. A házban már tömény csend uralkodott. Óvatosan felosontam az emeletre. Még nem voltam álmos, így hát bekapcsoltam a laptopot. Megnéztem, hogy nem jött-e e-mail-em vagy bármi értesítés facebook-ra. Lorától csupán tizenkét üzenet és mindegyik egyre csípősebb volt. Anyutól bezzeg semmi... Gyorsan legépeltem neki egy regényt, olvashatja egy darabig. Miután ezt befejeztem úgy döntöttem megnézek egy filmet.

***

Hajnalban– pontosabban csak nekem, mivel délután kettő óra volt a telefonom szerint–, bebaktattam a fürdőbe. Mikor bele néztem a tükörbe kis híján hanyatt estem a látványtól. Az arcomon tegnap lefolyt festék miatt. Legközelebb vízállót veszek, sőt minél előbb. Beálltam a zuhany alá és alaposan lecsutakoltam, abban a reményben, hogy hátha kicsit feléledek, habár ha azt vesszük az arcom megtette a hatását. Még mindig kómásan, felöltöztem és leszlalomoztam a konyhába reggeliért.

  Hogy lehet az, hogy minél többet alszom annál fáradtabb vagyok?

  Miközben a kajámat készítettem, csengettek. El sem tudtam képzelni ki lehet az ilyenkor, hiszen a Nagyiék nincsenek is itthon. Elcsoszogtam a kiskapuig és kinyitottam. Négy kedves arc mosolygott rám. Er-ék voltak azok.

- Sziasztok! Hát ti? – kérdeztem csodálkozva.

- Hozzád jöttünk, vagyis hogy érted. – mosolygott Márk és meglepetésemre ölelésben részesített.

- Értem?– értetlenkedtem.

- Aha, elmegyünk a rétre szórakozni és gondoltunk hátha lenne kedved neked is. – világosított fel Livcsi.– Király lenne, ha megint velünk lennél kicsit.

- Oké, persze. Rendben. – makogtam. – Egy pillanat és mehetünk. – sarkon fordultam és befutottam a házba. Nagyinak hagytam egy cetlit.

Szia Mama!

Elmentem a skacokkal a mezőre. Nem tudom, hogy mikor érek haza, szóval ne idegeskedj.

Puszi Nia

Ui.: A telóm nálam lesz, úgyhogy elérsz.

  Kulcsra zártam mindent és már mentünk is, a zárnyitót pedig bedobtam a postaládába, ahogy szoktuk. Egy ideig csendben sétáltunk, vagyis én, mert a többiek hangosan kacarásztak. Lili félúton oda jött mellém és leheletnyit lemaradtunk a csoporttól.

- Na, mesélj csak kislány!– szólított fel.

- Miről is?– adtam a hülyét.

- Hát, hogy mi van Er-rel?! – húzogatta a szemöldökét.– Volt valami?

- Semmi. Csak barátok vagyunk. – a fejemet lefelé hajtva fixíroztam az utat.

- Tudjuk ám, hogy tegnap, meg tegnap előtt is együtt lógtatok.

- Honnan?– kaptam rá a tekintetem talán aprót hirtelen.

- Csiripelték a madarak! – vigyorgott. –Szóval, részleteket kérek! – nyafogta. Lili tipikus csaj volt. Olyasfajta, aki mindig mindenről és mindenkiről tudni akart mindent. Szinte az egész sztorit szóról- szóra el kellett regélnem. Már kint voltunk a tisztás szélén mikor befejeztem.

- És hogy folytatjátok? Összejöttök majd vagy...

- Nem hiszem, hogy tetszenék neki.– szakítottam félbe.

- Szerintem meg nagyon is! – mért végig tetőtől talpig. – Pont az ilyen csajokra bukik.

- Hát nem is tudom... – ebben a pillanatban Er megállt és bevárt minket, mikor oda értünk vigyorogva jött tovább mellettem.

- Na, miről beszélgetettek? – érdeklődött.

  Remélem nem hallott semmit.

- Erről is arról is! – mondta titokzatosan Lili. Megkönnyebbültem, hogy nem kotyogta el, amit kihúzott belőlem. Mondjuk ez nem garancia arra, hogy nem mondja el, majd ha én nem leszek körülöttük.

- Értem, szóval fiúkról. – mosolygott ravaszul. Olyan édes volt.

- Lehet, de lehet, hogy nem. – sejtelmeskedett.

- Er, gyere Cimbi! Ezt neked is hallanod kell! – kiabált neki Márk a füvön ülve.

- Csajok! – nézett ránk és elfutott feléjük. Gondolom ez olyan „elnézést kérek" féle lehetett. – Had halljam! – kuporodott le Márkkal szembe. Lassacskán mi is oda értünk és pont időben, mert hallhattuk a sztoriját.

- Ezt még a Nagyi mesélte a múlt héten csak mindig elfelejtettem elmondani. Szóval, a régi időkben történt, amikor az emberek kint dolgoztak a mezőn reggeltől estig. És amikor eljött a vasárnap akkor mindenkinek kötelező volt menni a misére, viszont az emberek olyan fáradtak voltak, hogy, alig ültek be a padba, nem telt bele pár perc és máris aludtak és ez, így ment egy darabig. De a papnak elege lett abból, hogy a hívek aludni járnak az ő miséjére. Gondolt egyet, felment a szólószékre és elkezdte mondani: – Kedves híveim az úrban, hogy tegyem belétek... – és várta a hatást. Az asszonyok elkezdték bökdösni egymást a padban: – Te ébredj a tisztelendő úr belénk akarja tenni. – az asszonyok kihúzták magukat az első padokban, hogyha beléjük akarja tenni ott legyenek az elsők között. Na, mikor már látta, hogy mindenki rá figyel, folytatta: – Na, mint mondtam már, hogy tegyem belétek, hogy rakjam belétek, hogy nyomjam belétek, de nem ám azt, amit tik gondoltok, a kapós végűt, hanem a szeretetet, a jóságot és a szent igéket. Ámen! – mindenki hangosan röhögött, alig bírtunk megszólalni.

- Hát meg kell hagyni, fondorlatos egy pap volt. – nevettem tovább.

- Ja, tuti, hogy felejthetetlen egy mise lehetett. El tudom képzelni azokat az arcokat. –mondta Er.– Jó lett volna hallani is.– tört fel belőle ismét.

- Nekem mondod?! – kérdezte kuncogva Márk. –Még rengeteg ilyen történet van. Majd még mondom neki, hogy meséljen nekem.

  Pár órával később:

  A hangulat nagyon jó volt, sokat nevettünk. Azt hiszem még életemben nem éreztem magam ilyen klasszul. Olyan történeteket meséltek, hogy néha nem hittem a fülemnek. Már fájt a hasam a nevetéstől, de szerintem a többieknek is. Sajnáltam, hogy nemsokára haza kell mennem. De ekkor jött az ötlet.

- Hé, skacok, mi lenne, ha ma sátraznánk egyet nálunk? – azonnal hevesen bólogattak.

- Oksa. Mikor menjünk át hozzátok? És mit hozzunk? – kérdezte Livcsi.

- Mondjuk félhét felé? Addig kényelmesen be tudnám rendezni a kertet. Amúgy nekünk van két sátrunk, szóval kényelmesen elférünk, és nem kell semmit hoznotok. Remélem nem baj, ha csoportosan alszunk.

- Nem, dehogy! Szuper lesz!

- Gyorsan felhívom a Nagymamámat, hogy ő is benne van-e. – előkotortam a telefonom a zsebemből és tárcsáztam.

- Szia, Mama! – szóltam bele izgatottan.

- Szia, Tündérkém. Valami baj van?

- Nem, nem! Figyel csak, mi lenne, ha ma tartanék egy pizsi parti féleséget? Csak nem bent a házban, hanem kint az udvaron. – reméltem, hogy bele megy.

- Oké, sátrunk úgyis van. Összeütök nektek addig valami finomságot.

- Köszönöm! Akkor nem sokára otthon találkozunk.

- Rendben, szia! – letettem és a srácok felé fordultam.

- Benne van! Fél hat van, így lesz egy órám előbogarászni a dolgokat, ha most haza indulok. – már álltam fel, mikor Márk oda szólt nekem.

- Nia, még egy poénféle mielőtt elmennél. Mikor van abszolút hideg? – jártattam az agyam egy percig, de semmi.

- Nem tudom.

- Amikor a családfát is eltüzelik. – erre megint hangos kacagás volt a válasz.

- Ez jó volt! Na, akkor nálunk, félhét! – vigyorogtam.

  Negyed óra múlva:

  Haza érve az volt az első, hogy előkutassam az estéhez szükséges dolgokat. A nagyi persze segített. Régen rengeteget jártunk sátrazni, így minden meg van, ami csak kellhet egy kempingezéshez. Nagypapival sec perc alatt felhúztuk a két sátrat, bele raktunk a hálózsákokat, meg némiképp berendeztük a kertet. Csináltunk egy mozis placcot – pokrócból, a laptopnak meg gyártottunk egy emelvényt, hogy mindenki kényelmesen láthassa majd a filmet. A végeredmény nagyon csúcs lett, olyan, mint a filmekben, csak kicsit jobb. Papa meggyújtotta a tüzet a szalonnasütő helyén, így este is sokáig kint tudunk lenni. Mama is elkészült a palacsintákkal. Számtalan mogyorókrémest csinált, aminek felettébb örültem, mert az a kedvencem. Egy kisebb hadseregnek elég lett volna, de így legalább nem kell félni, hogy elfogy és valaki nem lakik jól. 

  Mire eljött az idő mindennel kész voltunk. Elrohantam lezuhanyozni, felvettem a pizsamának szánt hatalmas pólót meg egy shortot és a kanapén ülve vártam, hogy megjöjjenek. Mikor csengettek, szinte abban a pillanatban ott teremtem az ajtóban.

- Sziasztok. – nyitottam kicsattanó jó kedvvel ajtót.

- Hali. – mondták egy emberként ugyancsak mosolyogva.

- Gyertek be. – Nagyiék is megjelentek a nappaliban. – Bemutatom nektek a barátaimat. – fordultam Nagyapámék felé. – Ő itt – mutattam az első emberre és utána sorban az összesre – Er, Livcsi, Lili és Márk. Srácok ők pedig Hilda Nagyi és Béla Papa, de gondolom, ismeritek őket lévén, hogy itt laktok. –bólintottak. Ezután kimentünk a hátsó udvarra. Egy pillanatra mindegyikőjük elkerekedett szemmel bámulta a művünket.

- Ezt te csináltad? – fordult felém Lili.

- Dehogy, besegített a Papám is. – mosolyogtam rá.

- Eszméletlen jó lett. – vigyorgott Er. Kényelembe helyeztük magunkat és mintha semmi nem is történt volna ott folytattuk a sok ökörséget, ahol délután a mezőn abba hagytuk. Persze Márk megint mondott egy csomó jó viccet. Nem tudom, hogy honnan szedi őket.

- Figyi – kezdte volna a következőt, de nem tudott megszólalni a nevetéstől. Végül erőt vett magán. – Figyeljetek hol teremnek a lemezek? – mély csend. – Diszk-réten. – Er-nek ez annyira tetszett, hogy a hasát fogva a nevetéstől fetrengett a pokrócokon.

- Na, jó-jó, – rötyögött Er kifulladva –váltsuk komolyra a szót! – mindenki csendben hallgatta, hogy mit akar mondani. – Utána néztem a családfámnak és rájöttem, hogy én vagyok a gyökér. – jelentette ki póker arccal, amit hozzá teszek egy percnél nem bírt tovább tartani. Ahogy mi sem a komolyságunkat, így megint mindenki kacagásban tört ki.

  Később úgy helyezkedtünk, hogy mindenki láthassa a laptop képernyőjét, és elindítottam a filmet. A Frászkarikát néztük. Én nagyon szerettem. Peter Vincent volt benne a kedvenc karakterem. 

  A film után Livcsi kitalálta, hogy üvegezzünk. A pasik persze rögtön felélénkültek. Márk volt az első, az üveg pedig Er felé mutatott.

- Essünk túl rajta!

- Felelsz vagy mersz? – tette fel a kérdést szemöldök húzogatás kíséretében.

- Felelek. – erre Márk ravaszul elmosolyogott.

- Ha választanod kéne az itt jelen lévő csajok közül, melyik lenne az?

- Azt hiszem, hogy Nia. – nézett rám, majd lesütötte szemét zavarában. Amire én teljesen elpirultam. Jó hogy nem lámpa, hanem tűz égett, így nem vették észre.

- Tudtam én! – röhögött Márk. Most Er következett, az üveg nyaka meg Lilire mutatott.

- Oké. Felelsz vagy mersz?

- Merek. – vágta rá azonnal. Er-nek felcsillant a szeme valahonnan tudtam, hogy bosszút fog állni Márkon az előbbiért.

- Menj oda és adj Márk haverunk nyakára egy puszit!

- Ó! Csak ennyi?! – vigyorgott. Gyorsan megcsinálta a feladatot és pörgetett. Felém mutatott, a merszet választottam.

- Mit is, mit is?- gondolkozott, aztán „Megvan!" arcra váltott. – Te és Márk táncoljatok egymással szemben a Sexy and I know it –re!

- Oké. – állt fel Márk. – Gyere Nia!– húzott fel engem is.

  Még jó hogy nem tudok táncolni.

  Lili elindította a számot a telóján. Márk is meg én is elkezdtük utánozni a videóban táncoló alakokat. Életemben nem nyíltam még meg ennyire senkiknek, úgy, mint ezeknek a srácoknak. A végére az lett, hogy mindenki hangosan nevetett. Er nevetve mutogatott Márkra. Visszaültünk a helyünkre és pörgettem. Lilinél állt meg, aki szintén merszet mondott.

- Na, az előbbiért – vigyorogtam ravaszul – nyald meg Márk talpát! – elszánt arccal közeledett az említett testrész felé, aminek a tulajdonosa csak heherészett. Mielőtt teljesítette volna a feladatot felnézett rá.

- Remélem meg fürödtél, vagy legalább alaposan talpat mostál! – kajánul nevettünk a mutatványukon. Livcsi és Er jöttek.

- Milyen szuper képességet szeretnél és miért? – kérdezte Er-t.

- Láthatatlanságot és azért, hogy oda tudjak osonni Márk mögé, jól fejbe vágni.

  Jól szórakoztunk aztán úgy döntöttünk, hogy még egy utolsót pörgetünk és csinálunk valami mást. Én lettem az, akinek válaszolnia kellett.

- Felelsz vagy mersz? – tette fel a kérdést Márk.

- Merek! – tudtam, hogy valami szívatást talál ki, ami ütős lesz.

- Jó, neked és Er-nek közös sátorban kell ma aludnotok! – hát erre nem számítottam, de azért bólintottam. Nem akartam elveszíteni a játékot, meg különben is holnap reggel Márknak sós kávét kell innia az én jó voltomból, szóval ennyit én féllábon állva is kibírok.

- Oké. – ráztam kezet vele. Úgy láttam, hogy Er kicsit meglepődött, hogy bele mentem ebbe az együtt alvás dologba.

***

  Fáradtan mentünk be Er-rel a sátorba valamikor hajnalban. Kezdtem kicsit izgulni, hogy együtt kell vele töltenem az egész éjszakát, vagyis a hátralevő részét. Lefagyott arccal bámultam rá mikor levette a pólóját.

- Mi az? – kérdezte.

- Így akarsz aludni? – mutattam enyhén kidolgozott felsőtestére.

- Ja, így szoktam. Zavar? Mert ha igen akkor... – kezdett visszabújni a felsőjébe.

- Nem, dehogy! Úgy alszol, ahogy neked kényelmes. – mosolygott és ledobta a kezében lévő ruhadarabját a sátor egyik sarkába, majd hirtelen elkapta a derekam és ledöntött a hálózsákra. Pár percig elidőzött rajtam, aztán nevetve lehengeredett a saját helyére. Egy jó ideig hallgattunk kezdett kínossá válni a helyzet. De Er mély levegőt vett ezzel megtörve a csendet.

- Mesélhetnél még magadról. – fordult felém.

- Mit szeretnél tudni?

- Hogy-hogy ilyen hosszú időre jöttél nyaralni? – kérdezte egy kis gondolkodás után.

- Hát csak úgy. Szeretek itt lenni. – láttam az arckifejezésén, hogy tudja, nem csak ennyiről van szó.

- Nekem mindent elmondhatsz! Szívesen meghallgatlak, és talán még segíteni is tudnék, ha olyan a helyzet. – magamban mérlegeltem egy kicsit, hogy elmondjam-e. Mikor döntöttem, bólintottam magamnak.

- Nem a legjobb történet. – húztam el a szám.

- Engem akkor is érdekel! Szeretnék rólad többet tudni. – bátorítóan elmosolyodott.

- Rendben van. Szóval – nem tudtam, hogy honnan meséljek, végül elhatároztam –, tudod mit, kezdem az elején. Tehát Anya tizennyolc évvel ezelőtt kint élt Amerikában. Ott megismerkedett egy hapival, akitől sikeresen teherbe is esett. Mikor közölte vele, hogy gyereket vár a pasi lelépett. Anyám meg fogta magát és visszajött Magyarországra. Nem akart elvetetni, hát így lettem én. – szomorkásan elmosolyodtam és az visszaugrottam a jelenbe. – A mostani helyzet meg nagyon egyszerű. Igazság szerint azért jöttem ide, mert anyu külföldre ment dolgozni. Soha nem volt az-az anyuka típus, most is könnyedén itt hagyott, vagyis nekem nagyon úgy jött le. Apám meg az életbe nem is keresett. Anya mutatott róla egy képet, plusz még annyit tudok vele kapcsolatban, hogy zenei menedzserként dolgozik. De nem nagyon vagyok rá kíváncsi ezek után.

- Sajnálom.

- Nem kell, már hozzá szoktam. – mosolyogtam fanyarul.

- És a sulis éveid? – érdeklődött tovább. Örültem volna, ha erre rá sem kérdez.

- Azok borzalmasak voltak, főleg ez a mostani. – reméltem, hogy ennyivel beéri, de nem.

- Miért? – csodálkozott és felkönyökölt. Sóhajtottam egy nagyot és bele kezdtem.

- Folyton piszkáltak, egy perc nyugtom sem volt tőlük.– próbáltam megint rövidre zárni.

- Mivel csesztettek? – úgy láttam komolyan érdekli a dolog és nem menekülök.

- A kinézetemmel, a családommal, meg még egy csomó mással is. Erről nem szeretnék beszélni, ha nem baj, majd talán egyszer.

- Persze-persze, bocs.

- Ne kérj bocsánatot, nem tudhattad. Már amúgy is mindegy, mert nagy valószínűséggel jövőre már máshol tanulok tovább.

- Szóval, ezért oldódsz fel nehezen társaságban?– firtatta a lényegre tapintva.

- Igen. Nekem ez most nagyon fura, már az, hogy ilyen könnyen elfogadtatok. – magyaráztam.

- Szerintem tök normális, csinos lány vagy, semmi baj nincs veled! – erre nem tudtam mit felelni, így hallgatagon meredtem magam elé. Tízpercnyi „plafon" bámulás után mást kérdezett.

- Hova akarsz menni tanulni?

- Hát mivel nagy valószínűséggel anya egy ideig nem fog haza jönni, így itt Újhelyben vagy Patakon.–  erre felragyogott az arca.

- Mi Újhelybe járunk, az egész bagázs. Király lenne, ha együtt tudnánk suliba menni. Mondjuk én meg Lili Patakon kezdünk a fő sulin jövőre, de az mellékes. – lelkesedett.

- Nekem mondod?! Legalább nem kellene annyira paráznom az első nap miatt.

- És többet is találkozhatnánk. – szúrta közbe. Ezen elmerengtem egy kicsit. Tényleg jó lenne, ha mindennap láthatnám őket, főleg Er-t. Nem tudom mi ez az érzés, mikor rá gondolok, mindig elfog az izgalom. Ilyet még soha nem éreztem. Gondolatmenetemből a mellettem fekvő fiú riasztott. Oldalba bökött, mire én összerándultam, mert csikis területen érintett. Én is visszadöftem. Észrevehette, hogy mennyire csiklandós vagyok, mert ravasz fény gyulladt a szemében és nekem esett.

- Ne, ne...– nevetésem megfékezett, hogy tovább folytassam a mondatot. Sikítoztam és hangosan kacagtam. Nem tudom, a többiek most mit gondolhatnak rólunk, de valahogy nem is foglalkoztatott. Hiába próbáltam visszavágni, Er elkapta mindkét kezem és a fejem fölé emelte, ezzel a mutatvánnyal nagyon közel került az arcomhoz. Az övén győzedelmes vigyor ragyogott. Megoldotta, hogy egy kezével fogjon le, a másikkal pedig végig simított az oldalamon, amitől kirázott a hideg. Ha lehet még szélesebb vigyorral visszatért a saját helyére.

- Én nyertem! – jelentette ki vidáman. Ezen nevetnem kellett, komolyan, mint egy kisgyerek.

- Ha nem lettél volna százszor erősebb nálam, akkor simán lecsikizlek. –  Er csak kuncogott mellettem, nagyon édes volt. Akár napokig is elhallgatnám, ezt a hangot. Engem is boldoggá tett.

  Reggel karjai között ébredtem, ő még mélyen aludt. Óvatosan kibújtam az öleléséből, hogy ne keltsem fel. Amint sikerrel végre hajtottam a feladatom, kikászálódtam a sátorból és nyújtóztam egyet. Kint már nem is hét ágra hanem tűzött a nap, a madarak csicseregtek. A fű még kicsit harmatos volt , de elképesztő friss levegő lengett körbe. Igazi nyár.Aztán agyamba betört Márkéktól jövő hangos nevetés, valamin nagyon jól mulathattak. Elindultam hát feléjük, hogy jelezzem fent vagyok.

- Jó reggelt! – másztam be hozzájuk.

- Neked is. – vigyorgott rám Márk.

- Mi az? – kérdeztem mosolyogva. Nem értettem arckifejezését, mert valamin más is volt rajta. 

- Ááá, semmi. –legyintett.

- Hát jó, legyen. Hogy aludtatok? Kényelmes volt két lány mellett szunnyadni Márk? – incselkedtem.

- Nagyon! – hiába is próbálkoztam őt nem igazán lehetett zavarba hozni, vagy csak én nem tudom. –És milyen volt az estétek? Hallottunk ám pár dolgot. – húzogatta a szemöldökét. Neki bezzeg egyből sikerült.

- Kellemes. – tértem ki a részletezés alól vörös fejjel. Tématerelésbe kezdtem, mielőtt még jobban elkezdene érdeklődni.

– Te még tartozol a feladatod elvégzésével, tudod a kávés dolog. – valahogy ez sem ijesztette meg, mert továbbra is ragyogott az arca.

- Ha neki állsz lefőzni, én boldogan állok elébe, hogy teljesítsem. – már fordultam is a sátor ajtaja felé és elszökdeltem a konyhához. Oda bent, csak egy cetli volt a konyhapulton, rajta a nevemmel.

„Vidám reggelt Kincsem!

Reggelit a hűtőben találtok, szolgáljátok csak nyugodtan ki magatokat.

Minden, amire szükségetek lehet, megtaláljátok. Este találkozunk.

Ölel Nagyikád."

  Klassz, akkor csak miénk a ház. Neki láttam kávét készíteni és minden ehetőt kipakoltam az asztalra. A csajok bejöttek és segítettek néhány dologban. Utána egymást követve bevonultunk a fürdőbe, hogy nagyjából emberi kinézetet varázsoljunk magunknak. Márk meg köcsög módon a haverját csesztette. Az asztalnál ülve vártuk, hogy végre bejöjjenek. Pár perc múlva jöttek is be. Er kómás fejjel, szem dörzsölve oda botladozott és leült mellém.

- 'Reggelt! – szólalt meg rekedtes hangon. Mi csak nevettünk. Mikor rám nézett ő is megejtett egy bágyadt mosolyt. Mihelyt Márk is helyet foglalt elé toltam a külön neki készített sós kávét. Élvezettel figyeltük, ahogy grimaszokat vág, de hősiesen megitta az egészet. Vicces volt.

Reggeli után Livcsi és Lili leléptek, a srácok pedig maradtak segíteni a pakolászásban. Miközben a sátrakat bontottunk, Márk előhozakodott az estével. Amit én még nem tudtam, az az volt, hogy ma van Lili születésnapja és hárman már hetekkel ezelőtt elkezdték szervezni a meglepetés buliját.

- És hol tartjátok meg? – érdeklődtem, miközben a sátrat hajtogattam össze.

- Nálam. – mondta Márk. – Őrült egy party lesz!– lett ábrándos a tekintete.

- Hányadik évét is töltötte? – csak azt tudtam, hogy mindegyikőjük idősebb nálam egy-két évvel.

- A tizenkilencediket. – jelentette ki vigyorogva Er.

- Nagyon nagy buli lesz. – lelkesedett tovább a másik. – Szülők, nagyszülők, felnőttek nélkül. Pár haverral, piával, zenével. Király lesz! – vagy ezerszer elmondta milyen jó este elé néznek. Mi meg csak kuncogtunk izgatottságán.

- Jól hangzik...