Esküvő

  Két év alatt rengeteg minden történhet. Jó is és rossz is. Számomra a jót hozta el. Van szerető családom, igaz más, mint a többi embernek, vannak barátaim, és egy ember, akire mindig számíthatok, mellettem áll és szeret. Mikor olyan csinálok helyre rántja az életem. Er-rel már két éve vagyunk együtt és még mindig olyan, mint mikor összejöttünk, minden csókja mintha az első lenne. Ugyanolyan hatással van rám. Az életem rendeződött. Anna azóta sem jelentkezett, és remélem már nem is fogom látni. Lars néha-néha ír egy-két e-malit, de nem valami tartalmasak, nagyjából mindig csak azt kérdezi, hogy hogy vagyok. Austinnal többször is szoktam beszélni egy héten. Semmit sem változott. Most úgy néz ki, hogy majd két hét múlva ide utazik. Így pár hetet együtt töltünk a nyári szünetben. Er boldog, hogy végre megtaláltam a helyem az életben. De az ő segítsége nélkül nem hiszem, hogy sikerült volna. Sok mindent köszönhetek neki. Egymásban tartjuk a lelket. Úgy döntöttünk, hogy ősszel felköltözünk Pestre. Jönnek velünk a többiek is, Márk és a barátnője, Lili és Livcsi. Találtunk úgy lakásokat, hogy egy épületben egymás mellett három darab. Szóval én és Er külön lakásban fogunk élni a többiektől. Összeköltözünk. Már nagyon izgatott vagyok emiatt, hiszen lakva ismeri meg az ember a társát, de szerintem nem lesz gond. Sok év után a nagypapám újra megkérte a nagyanyám kezét, így ma az esküvőjükre készülünk. Nyár közepe van. Az érettségit szerencsére akadály nélkül vettem. El sem hiszem, hogy sikerült és még fő suliba is felvettek. Er is befejezte és lediplomázott.

- Pisze! – hallottam Er hangját. Kinyitottam a szemem és tekintem találkozott az övével. – Fel kéne kelj, mert már kilenc van. Tudod, ma van a nagyidék második nagy napja. – mosolygott.

- Nem felejtettem el. – motyogtam. Nyújtózkodtam és kibújtam az ágyból. A szemem megdörzsölése után végig mértem az előttem álló srácot. Fekete farmer volt rajta, fehér inge nem volt betűrve, hanem lazán lógott a nadrágra, az ujja pedig fel volt tűrve könyökig nagyon jól nézett ki. Nem is volt nyakig begombolva, aminek hatására látszódott a nyaklánc a nyakában. – Te máris fel vagy öltözködve? – fókuszáltam.

- Aha. Már nem akarok haza menni. Anyuék is jönnek majd. Márkék meg már itt vannak.

- Tényleg? A lányok is?

- Ja, téged vártak, hogy felkelj és neki kezdjetek a szépítkezésnek. A mamád is már tiszta lázban ég.

- Ó, basszus. Megyek, gyorsan lezuhanyozom. Addig szólnál nekik, hogy hozzák fel nyugodtan a szobámba a cuccokat? Meg a nagyit. – kértem kapkodva és gyors csókért ágaskodtam.

- Persze.

Tusolás után, rá sem ismertem a szobámra tele volt habos babos ruhákkal és sminkcuccokkal. Meg mindennel, ami ilyenkor kelhet. A lányok rendesen kitettek magukért.

Már a nagyin dolgoztak. Lili a sminkjét csinálta Livcsi meg a haját. Ők maguk már készen voltak csak a ruha felvétele volt vissza.

- Segítsek valamit? – kérdeztem.

- Kifestenéd a körmeit? – érdeklődött Lili.

- Igen. – igazán nem értettem, hogy azt minek, de gondolom alapos munkát akartak végezni. Emlékezetessé akartuk tenni mamának ezt a napot. Ha már az első esküvője szolid volt ez legyen igazi. Több mint egy órán át szépítgettük a nagyit és varázsoltunk belőle csodaszép menyasszonyt. Végül megengedtük neki, hogy megnézze magát, könnyes szemekkel ölelt bennünket a tükör előtt. Ekkor támadtak le engem.

- Nia, te még sehol sem vagy.

- Miért baj az, öt perc az egész. Nem akarok nagy sminket.

- Mi? Dehogynem, a koszorúslányok közé tartozol, ráadásul az unokám is vagy, és hogy néz az ki, hogy a három lányom közül egy teljesen hétköznapi? –

- Jaj, nagyi tudod, hogy nem szeretem, ha kicsicsáznak.

- Ez ma az én napom és szeretném, ha te is kis hercegnő lennél. Így is az vagy, de a kedvemért csípd ki magad. Lányok, varázsoljuk át! – utasította Livcsit és Lilit.

- Gyere Nia. – húzott el a székig Lili és leültetett.

  Háromnegyed órán át nyugton kellett ülnöm és el kellett viselnem, hogy cicomáznak. Többek között ezért is nem szeretem az esküvőket és semmilyen összejövetelt, ahová ki kell öltözni. Megcsinálták a hajam, a sminkem és kis híján fel is öltöztettek, de arról le tudtam beszélni őket. Segítettünk egymásnak belebújni a göncökbe és felhúzni a cipőket. A nagyi rendesen bele választott nekünk a ruhákba. Földig érő sellőszabású könnyű chiffon anyagú türkiz színű, felül egy pántos rózsa dísszel. Mama ruhája fehér visszafogott a korához illő szatén anyag volt. Az övé is a földig ért és anyag szépen állt rajta. Úgy nézett ki az egész egyben mintha most lépett volna ki valami esküvői magazinból. Magához intett minket a teljes alakos tükörhöz.

- Annyira gyönyörűek vagytok gyerekek! El sem hiszem, hogy ekkorák vagytok. Te is babám, hiszen nem rég még a nagypapi lovacskáztatott a térdén. – ölelt meg nagyanyám.

- Te is nagyon szép vagy nagyi. Papa sokadjára is beléd fog szeretni. – mosolyogtam. Könnyes szeme mindannyiunkat meghatott. Óvatos csoportölelésben kötöttünk ki.

***

  Este a nagyiék nagy kertjében ünnepeltünk. A szertartás rendben lezajlott és mindenki odáig volt a mamám szépségégért, még a nagypapának is könnyes lett a szeme. Most pedig az összes barátjuk és vendég kint táncol velünk együtt. Mivel lassú számot tettek be, így mindenki a partnerével összebújva keringett. Én Er-hez közel simulna fejem a mellkasára hajtva mosolyogtam.

- Csodálatos vagy ma. – suttogott Er és felemelte a fejem. Én persze pirulva néztem a szemébe. Szép sötétbarna szemei csak úgy csillogtak.

- Már alig várom, hogy levehessem ezt a göncöt és lemoshassam a sminkem. Ráadásul még a cipő is tör. – rötyögve engedett és guggolt le elém.

Nem tudtam mit akar még a lábfejemhez nem nyúlt és fel nem emelete az egyik lábam. Levette az egyik cipőmet aztán a másikat is. Végül felegyenesedve újra a karjai közé vett.

- Így jobb nem? Itthon vagy és az én Niám vagy, csodálom, hogy ennyit kibírtál ebben a lábbeliben. Senki nem várja el tőled, hogy hord.

- Szeretlek. – kulcsoltam át a nyakát.

- Ahogy én. – pár percig a szemembe nézett majd megcsókolt. Gyengéden, hosszan. Áramütéshez hasonló érzés cikázott át rajtam. A gyomromban pillangók repdestek, de ezer darab, és mintha a föld felett lebegtem volna. Mindig teljesen ilyen érzés kerít hatalmába mikor együtt mozognak az ajkaink. Mikor elszakadtunk egymásra mosolyogtunk. Aztán megjött Márk és annyi lett a meghitt romantikának.

- Kell nektek mesélnem valamit. – nevetett. – Néhány hónappal ezelőtt...

Egy valamit megtanultam eddigi életem során. Semmi nem tart örökké, de soha ne vesztegesd arra az idődet, hogy állandóan attól rettegsz mikor lesz vége, élj a mában a pillanatnak. Mindig van kiút és a legnagyobb mélységből is fel lehet állni, csak kell hozzá egy ember, aki melletted áll és segít ebben.

Sziasztok! 

Hát ez lenne a vége ennek a történetnek. Köszönöm azoknak akik velem tartottak. Én személy szerint kedvelem ezt a sztorit, és a szívemhez nőttek a szereplők. Igaz, ez már nem mostani írásom. Nem is ragozom tovább! Köszönöm, hogy olvastátok! :)) Szeretlek titeket!