Meglepetések

  Másnap reggel frissen ébredtem a csiripelő madarakra. Az ablakon betűzött a korai napsugár. Már most melegen sütött. Mosolyogva nyújtózkodtam és henteregtem az ágyamban. Tegnap este nagy nehezen elköszöntem Er-től. Nem akarództam elszakadni tőle. A nagyiék elég félve fogadták, hogy együtt vagyunk, de kénytelenek voltak beletörődni. Bírják Er-t. Nagypapai mesélte, hogy tegnap délután Márk is benézett hozzájuk. Semmi kedvem nem volt felkelni, boldog voltam. Reméltem, hogy ezentúl minden jól alakul. A következő pillanatban kicsapódott az ajtóm és négy darab ember vágódott be rajta. Meg sem várták, hogy felfogjam a dolgokat, máris rám vetődtek. Kuncogva préselődtem alattuk.

- Nici, miért nem tudtatok felhívni, hogy haza toltátok a képetek? Tudod te, hogy mennyire vártam már ezt a pillanatot? – szegezte nekem Márk. – Er-t már lecseszerintettem érte. – mikor befejezte hatalmas puszit nyomott az arcomra én meg a nyakába kulcsolva húztam magamhoz.

- Bocsi. – rötyögtem. – Jó újra látni titeket! Nagyon hiányoztatok.

- Ti is nekünk, azt hittük már soha nem jöttök vissza. – mondta Lili. – Milyen volt?

- Hát, szuper. Sok mindent megnéztünk, voltunk állatkertbe, strandon. Gyönyörű az óceán.

- És apáddal? – érdeklődött Livcsi. Reméltem, hogy erre nem kérdez rá.

- Minden oké vele is. – erőltettem mosolyt magamra. Segélykérő pillantást vetettem Er-re. Azonnal kapcsolt.

- Figyeljetek, hagyjuk Niát felöltözni, beszélgetni utána is tudunk.

- Siess! – mászott le rólam Márk.

- Oké! – másodperceken belül kint voltak a szobámból, Er volt az utolsó, aki visszadugta a fejét az ajtón.

- Minden oké? – tipikus Er-es kérdés.

- Ha megölelsz. – álltam fel. Harminckét fogas vigyorral az arcán surrant vissza hozzám. Hosszú, erős karjai közt elmondhatatlan érzés volt.

- Kapd össze magad aztán gyere le enni. Direkt megvártunk a reggelivel.

- Szuper. – lehajolt és lágy csókot nyomott az ajkamra. Közben benyitott Márk.

- Er, Cimbi rád i...– hirtelen elhallgatott és vigyor húzódott a szájára. – Nem is avattatok be, hogy végre megjött az eszetek?

- Haver nem kell mindenről tudnod, a végén még idő előtt megöregszel.

- Ilyen fontos dolgokat nem közöltök? Hallatlan. Gratula. – veregette hátba Er-t. – És te Hugi, legalább te szóltál volna. – húzott a hóna alá. – Most ha nem jövök vissza érte meg sem tudom?

- Előbb-utóbb elmondtuk volna. – mondtam.

- Ja, Er-t ismerve akkor tudtuk volna meg mikor már szakítottatok és a lelkét kell ápolgatnom. –fejtette ki Márk.

- Vigyázunk, hogy ez ne történjen meg. – mosolyogtam Er-re.

- Helyes.

- Hagyjuk, hogy összeszedje magát.

- Jól van. – mondta Márk aztán kifelé vette az irányt.

- Siess. – borzolta össze Er a hajam, mint egy kölyöknek. Rötyögve hagyott egyedül a szobámba. Boldogan öltöztem fel és galoppoztam le hozzájuk.

  A napunk nem sok mindenből állt. Megnézegettük a Miami-ban készült képeket, meséltünk egy-két sztorit. Aztán a srácoknak, Er kivételével sürgős dolga akadt. Egyikünk sem értette igazán. Er-rel már egy ideje a nappaliban tévéztünk, mikor megszólalt:

- Csússz már közelebb. Olyan messze vagy Pisze.

- Pisze? – kérdeztem vissza. Megvonta a vállát.

- Mert aranyos vagy. – fejtette ki bővebben. A derekamért nyúlt és magára húzott. A hajamat babrálva fürkészve nézett.

- Mi az? – érdeklődtem pirosan.

- Semmi, semmi, csak annyira szép vagy. – simogatta az arcom.

- Ugye most nem kezded el ezt a tipikus pasi dumát? – kérdésemen elnevette magát.

- Ha nem lennél ki kéne találni. – ráhajtottam a fejem a mellkasára. Körbe lengett a férfi illatszer illata.

- Annyira jó illatod van. – szaladt ki a számon. – Olyan biztonságot sugárzó.

- Biztonságban vagy. – óvatosan feljebb kúsztam és kicsit tétován, félénken kezdeményeztem csókot. Ilyet még soha nem csináltam. Er persze boldogan fogadta. Tetszett neki. Pár perc múlva a fenekemre tette a kezét és feljebb húzott magán. Beletúrtam a hajába, amitől vadabb csókra váltott és kezével a pólóm alá nyúlt. Mielőtt még messzebbre mentünk volna megszólalt a telefonja a zsebében. Három puszival szakította el a száját tőlem. Előkutatta a mobilját és sóhajtva felvette. Le akartam mászni róla, de nem engedte. – Mond! – kicsit hallgatott. – Ma? Este? – válaszolt a vonal túl oldalán lévő illetőnek. – Van kedved? – kérdezte rám nézve.

- Mihez?

- Márk sétálni akar. – sóhajtott.

- Persze.

- Oké. Mehetünk. Hány felé? – kérdezte, az előbbiek szerint Márkot. – Nincs akkor egy kicsit késő a sétáláshoz? – csend. – Jól van. Te tudod. Csá.

- Mi ez a nagy gyalogolhatnékja? – hisz Márk nem igazán rajongott ezekért. Lusta volt, mint a fene.

- Fogalmam sincs. – vonta meg a vállát.

- Mikor akar menni?

- Este tíz-féltíz környékén.

- Az későn van. Miért pont akkor? – vontam fel a szemöldököm.

- Azt mondta, hogy addigra már meglehet maradni odakint. Nem sül rá a gönce.

- Na, és miért kellek én is ehhez?

- Nem tudom, de jössz. Veled terveztem az estémet, úgyhogy így is lesz. Nem húzza ezt nekem keresztül Márk. – puszilta szám felnyújtózkodva.

- De nem pasis estét akart tartani? Nem akarok közétek állni, bezavarni a képbe vagy tapadós barátnő lenni.

- Ne beszélj hülyeségeket, nem versz közénk éket, és tapadós sem vagy. Amúgy meg rád is számít szóval.

  Este menetrend szerint meg is jelent Márk. Pontosan abban az időpontban, amelyikre bejelentkezett. A nagyiék könnyen mindenféle hegyi beszéd nélkül elengedtek, fura volt. Általában nem ilyenek. Márk is érdekesen viselkedett. Pattogott, mint egy kisgyerek. Izgatott volt valami miatt. Gyaloglás közben Er kezét fogtam, miközben ők egymásnak magyaráztak. Mindenféle fiús dolgokról dumáltak. Kicsit megijedtem mikor Er elengedte a kezem és a farzsebembe csúsztatta a kezét. Még soha nem csinált ilyet. Mintha elektrosokk ütést kaptam volna, úgy szaladt át rajtam a borzongás. Jó érzés volt. Először nem tudtam, hogy mit csináljak most, aztán csak egyszerűen átkaroltam az egyik kezemmel az oldalát. Rám mosolygott és kaptam egy puszit a homlokomra.

- Srácok szóljatok ám, ha zavarok vagy kell egy ágy esetleg óvszer.

- Kapd be Márk! – rötyögött Er.

- Inkább rá bíznám másra! – nézett jelentőségteljesen rám. Mikor Er észrevette játékosan a vállába bokszolt a szabad kezével.

- Most már elmondhatnád, hogy hová is megyünk pontosan. – váltott témát.

- Honnan veszed, hogy tartunk valahová?

- Haver, ismerlek, mint a tenyeremet. Tudom, mikor készülsz valamire.

- Liliékhez, unatkozik otthon, mert a szülei meg a tesója elmentek Újhelybe vásárolgatni és neki nem volt kedve menni.

- Jól van, nem faggatlak tovább. Látom, úgy sem fogod elmondani.

- Már elmondtam! – ellenkezett. Er semmit nem mondott, csak heherészett.

- Nem is terveztél semmit a nyárra? – törtem meg a felderítő csatát.

- Nem igazán. Örülök, hogy egyelőre nincs dolgom és ellóghatom a szünetet. Addig használjuk ki még szabadok vagyunk. Most, hogy végre haza jöttetek annyi mindent belesűrítünk ebbe az egy és fél hónapba amennyit csak lehet.

- Ez jól hangzik.

- Tényleg Cimbi, mit szólnál, ha egyik nap összeszednénk a lányokat meg pár ember, aki jönni akar, aztán felmehetnénk Patakra a strandra meg a városba. – hozakodott elő Er.

- Jó ötlet. Mehetnénk úgy, hogy estig maradunk a fürdőbe utána meg bemegyünk a Highlander-be. – egészítette ki.

- Oké, tetszik. – vigyorgott. – Így lesz. – adta rá az áldását Er.

- Itt is vagyunk. Gyertek! – követtük be. A lakásba óriási csend volt, mintha nem is lett volna otthon senki. Aztán meghallottuk Lili hangját.

- A konyhában vagyok. – Márk arra vette az irányt velünk a sarkában.

- Mit kotyvasztasz Asszony? – kérdezte az elöljáró és ledobta magát egy székre.

- Igazából csak előkészülök. Grillezni akartam, de ha ti is itt vagytok, akkor több hozzávalót is előszedek.

- Na, ez így jó ötlet! Farkas éhes vagyok. – mondta a humorzsák és megsimogatta a hasát. Er közben a hűtőhöz lépett és kivett belőle egy üveg kólát.

- Kérsz? – nézett rám.

- Nem, köszi. – ráztam meg a fejem.

- Nia, ma alig ittál valamit.

- Alig? Annyit itattál, hogy félő béka nő a hasamban. – természetesen nem hallgatott rám. Elővett három poharat és tele töltötte. Az egyiket Márknak a másikat nekem adta.

- Ez nem árt. – szem forgatva kortyoltam bele a hideg üdítőmbe. Alighanem rohadt egészséges leszek ezentúl, Er gondoskodik róla.

- Készen vagyok. Mindent összekészítettem, mehetünk ki az udvarra.- ahogy kiléptünk Lili után a kertbe. Azonnal robbantak a konfettik és minden csupa papírszalag lett. Közben pedig hangosan a bagázs egyik fele Isten hozott!- ot a másik meg Meglepetés!- t harsogott.

- Ugye megmondtam? – hajolt közel hozzám Er. – Márknak még gyakorolnia kell. Túl könnyen átlátok rajta.

- Szerintem csak te ismered túl jól. – jegyeztem meg.

- Lehet. – körbe tekintettem. Sok ismeretlen emberke volt, de nagyjából mindegyik Er-rék korabeli. Valószínűleg osztálytársaik.

***

  Egyik nap, fél hat környékén átjött hozzánk Er. Ami nem túl meglepő rengeteg időt töltünk együtt mostanában. Teljes köztünk a harmónia, tökéletesen működünk párként, amit nem gondoltam volna ezelőtt egy hónappal. Nem sietünk el semmit, de már szóba jött köztünk az első. Mindenképp különlegessé és emlékezetessé akarja tenni. Számtalan alkalmunk lett volna rá, de én mindig kibújtam alóla valamivel. Félek lefeküdni vele. Austin-nal más volt, teljesen be voltam rúgva és nem is tudtam felfogni igazán, hogy mit csinálunk. Vele spontán volt, kiszámíthatatlan. Er-rel meg nagyon is józan lennék, és ha elcseszek valamit vagy nem tudom... Lent ajtó záródását hallottam, gondoltam, hogy Er az. Pár másodpercre rá dobogások a lépcsőn, pár lépés, végül nyílott a szobám ajtaja. Én az ágyamon törökülésbe bámultam ki az ablakon és merengtem.

- Hali. – köszönt mosolyogva és felmászott hozzám. Terpeszülésbe közel csúszott és bezárt a lábai közé.

- Szia. – fogtam meg a kezét. Gyors csókot nyomott az ajkamra és megszólalt.

- Nem lenne kedved sátrazni egyet valahol az erdőben?

- Az erdőben? – vontam fel a szemöldököm.

- Aha, miért ne?!

- Rókák, vaddisznók, szarvasok esetleg medvék, hiúzok. – soroltam az ellenérveket. – Miért nem nálatok vagy nálunk az udvarban, biztonságban?

- Az úgy nem izgi, és vigyáznék rád. Na, kérlek! – nyöszörgött.

- Nem is tudom...

- Azért nem akarsz, mert kettesben lennénk?

- Nem, dehogy! – tagadtam túl gyorsan és tudtam, hogy észrevette, de nem szólt érte.

- Biztos?

- Aha.

- Figyu, attól, hogy együtt vagyunk egy sátorban az erdő közepén az még nem azt jelenti, hogy mindenféleképpen szexelnünk kell. – nézett a szemembe.

- Tudom. – sütöttem le a tekintetem.

- Akkor?

- Semmi, menjünk. – bújtam ki a lábai közül és felálltam.

- Nia!

- Kérdezzük meg a nagyiékat, hogy elengednek-e. – kerültem ki a vallomást. Tudja, hogy ha egyből nem mondom meg akkor kár is időt pazarolnia erre.

- Elengedtek. Én már megtudakoltam és elkértelek. –Szuper! Hirtelen végig söpört rajtam a pánik.

- Ja, jó, akkor pakolok ruhát, meg ami kell. – próbáltam gondtalannak tűnni. Több-kevesebb sikerrel ment is. De valószínűleg átlátott rajtam.

  Pakolás közben kicsit kapkodtam, ami nálam a félés, rettegés első jele és ezt Er is nagyon jól tudta.

- Ne csináld már! – fordított maga felé a szekrény előtt, amiben éppen kapkodva kutakodtam.

- Mit? Csak keresem az alvós pólóm. – adtam a hülyét. Fordultam is volna vissza, de nem engedte átkarolta a derekam és összekulcsolta a kezét a hátam mögött.

- Nia! Kicsim, nem fogunk olyat csinálni, amit nem akarsz. Tudhatnád jól, hogy nem erőltetem, tudok várni és különben is azt hiszed, csak azért megyünk sátrazni, hogy megfektesselek?

- Miért, nem?

- Egyáltalán – rázta meg a fejét. –, ilyennek ismersz?

- Nem, de pasiból vagy! – dörmögtem.

- Meglepetéssel is készültem. – váltott témát. Gondolom nem akart vitába keveredni ilyen hülyeség miatt. – Biztos, hogy tetszeni fog, csak gyere el velem. Semmit nem fogunk csinálni! –ismételte és közben komolyan, mélyen a szemembe nézett. Elvesztem csodás sötétbarna tekintetében. Állandóan ezt vetette be, ha nagyon el akart érni valamit. Tisztában volt vele, hogy nem tudok nemet mondani neki.

- Rendben van. De engedj el, hogy be tudjak pakolni, mert ezt akár évekig is el tudnám viselni. –mosolyogtam fanyarul.

- Oké. Szedelődzködj nyugodtan, addig lent leszek a nagyszüleiddel.

- Jó. – legalább összeszedhetem magam egy picit. Kaptam egy puszit az arcomra és már kint is volt. Ugyanolyan stílussal rámoltam a gönceimet a táskámba, mint mikor Er még bent volt. Sietősen bedobtam a laptop tatyóba a belevaló ketyerét majd elvonultam a fürdőbe. Reménykedtem benne, hogy egy forró fürdőtől kicsit jobban leszek. Le akartam nyugodni, mert már a kezem is elkezdett remegni.

***

  Húsz perc múlva Er mellett csendesen kutyagolva mentünk valamerre egy ösvényen az erdőben. Ismerős volt a hely, de meg nem tudnám mondani, hegy merre vezet az utacska. A mellettem jövő fiúnál csak az én hátizsákom volt. Nem tudtam, hogy miként akar sátrazni sátor nélkül, de nem szóltam. A tusolás után úgy-ahogy lehiggadtam és arra koncentráltam, hogy vele lehetek kettesben. Ha belegondolok, még soha nem is voltunk úgy együtt, hogy ne lenne valaki a közelünkben, ettől újra a frász tört ki. Próbáltam összpontosítani, hogy ne történjen az, mint délután.

- És mit tervezel? – érdeklődtem, csakhogy tereljem a gondolataimat.

- Hát nem tudom, beszélgetünk és mivel hoztad a laptopod, filmet is nézhetünk. – mosolygott barátságosan. Kicsit feszült volt a hangulat köztünk. Bűntudatom volt, hogy miattam lett ilyen a délutánunk. Az út további részében önmarcangolást végeztem és mikor egyszer csak Er bejelentette, hogy nem sokára ott vagyunk, már ott tartottam, hogy sírni kezdek.

  Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?

  A pasim meg lep egy közös estével én meg lelombozom. Mikor nem reagáltam a mondatára meg torpant én meg egy-két lépéssel előtte megálltam.

- Mi az? – erőltettem meg magam, hogy könnyednek hasson a kérdésem. De túl jól ismert.

- Mitől van könnybe a szemed? – kérdezte lágyan és eltüntette a köztünk lévő távolságot. Hüvelyk ujjával letörölte azt az egy kósza vízcseppet. Ő volt az egyetlen, aki előtt nem kellett erősnek mutatnom magam. – Akarod, hogy haza menjünk?

- Nem. – közöltem a földdel.

- Valami rosszat tettem? – nyúlt az állam alá, hogy kénytelen legyek rá emelni a tekintetem.

- Dehogy, ellenkezőleg nem te, hanem én. Nem akartalak megbántani, ne haragudj!

- Mivel? Ezt most nem értem. – zavarodott össze.

- Azzal, hogy nem... Na, tudod! – vörösödtem el és elfordítottam a szemem. Er megkönnyebbülten felnevetett. Felnéztem rá.

- Hogy nem fekszel le velem? – aprót bólintottam. – De buta vagy! – húzott a mellkasára. – Tudok várni! – nyomott puszit a fejem búbjára.

- Biztos? – motyogtam a pólójába.

- Persze. – hátra lépett egy picit. – Mehetünk tovább? – kérdezte felfelé görbülő ajkakkal.

- Igen. – innentől kezdve egymás kezét fogva ballagtunk tovább.

  Úgy tizenöt perccel később Er megállt elengedte a kezem és megszólalt.

- Vár meg itt! Ne mozdulj! – utasított és elvette tőlem a maradék táskát és el is tűnt bent a raktárépület falai között. Azonnal megismertem a helyet. Először anya miatt hozott ide. Azóta nem is jártam itt. Két-három perces tevékenysége után kijött a hátam mögé állt és befogta a szemem.

- Mit csinálsz? – érdeklődtem.

- Induljunk el, majd meglátod! – hallatszott a hangján, hogy mosolyog.

- El fogok taknyolni. – panaszkodtam.

- Itt vagyok nem engedem. – óvatosan elindultunk az épület felé már szürkület volt így még jobban féltem, hogy megbotlok. – Vigyázz küszöb! – magasra emeltem a lábam, de mikor letettem még mindig a füvet éreztem a talpam alatt. – Még ne. Most. – kuncogott.

- Akkor az előbb miért mondtad, hogy küszöb?

- Gondoltam előre figyelmeztetlek.

- Kösz. – nevettem. – Mikor láthatok újra? – kicsit kellemetlenül éreztem magam úgy, hogy teljesen vakon mászkálok.

- Mindjárt! – még ballagtunk egy-két lépest előre és megint lecövekeltünk, de ezúttal elvette a kezét is a szemem elől. Egyet-kettőt vakon pislogtam a hirtelen fény miatt, ami nem is volt olyan erős, mégis rosszul érintet. Gyönyörű látvány tárult a szemem elé, a romos épület betonköve tele volt rakva a közepén egy rakat kis teamécsessel, amik egy felfújható matrac köré voltak pakolva, tisztes távolban nehogy felgyulladjon a gumi. Köztük még elszórva rózsaszirmok. A fény tökéletesen meg világította a graffitiket, amik a közelben voltak a többit meg enyhe homályba borította.

- Ezt te csináltad? – fordultam felé és csak ekkor vettem észre, hogy mosolyogva engem figyel.

- Aha. Körbe kérdezősködtem a lányoknál, hogy mit ajánlanának. De egyedül csináltam. –mondta büszkén. – Tetszik?

- Viccelsz? Nem is tudok mit mondani. Köszönöm. – borultam a nyakába boldogan. Jó érzés volt, hogy valaki miattam ennyit vesződött.

- Megérdemled. – simított ki egy tincset az arcomból. Kis ideig egymás szemébe veszve ácsorogtunk. Aztán beljebb mentünk. Letelepedtünk a matracra. Körbe tekintettem. Egy csomó dolgot hozott, kaját, innivalót, rágcsát és a laptopja is szépen egy mini asztalon pihent a közeli sarokban.

  A film után nyújtózkodtam egyet és felemeltem a fejem Er karjáról.

- Nem megyünk ki csillagokat nézni? – kérdeztem.

- De, persze, miért is ne?! – felkászálódtunk és kézen fogva elindultunk kifelé. Teli hold volt így teljesen olyan hatást keltet, mintha szürkület lenne. Rengeteg csillag borította az eget, amerre a szem csak ellátott fénylő testeket lehetett látni. A ciripelő tücskök, és az erdő különféle élőlényei pedig nagyszerűen egészítették ki az idillt.

- Gyönyörű!

- Az. Itt kint mindig szebb. – pár percig csendbe bámultuk még az eget, aztán meguntuk és elindultunk befelé. A film alatt volt időm gondolkodni és ráadásul hülye lennék egy ilyen alkalmat elmulasztani, mikor csak kettesben vagyunk és nem zavarhat meg senki. Így az épület bejáratában szembefordultam Er-rel és felágaskodtam igaz, nem értem fel, de kapcsolt és kaptam tőle egy röpke szájra puszit majd el is húzódott.

- Még ne! – nyúltam a feje után a kezem a tarkójára téve húztam le újra az arcomhoz. Meglepett arca láttán kicsit belemosolyogtam a csókunkba. Levegő hiányában sajnos muszáj volt elválnunk egymástól. A hajam tiszta kóc volt. Teljesen szétzilálta, a kezével rendesen szétszedte a copfomat, de én sem kíméltem az övét. Ahogy kicsit normalizálódott a levegővételünk, hát annyi is lett neki mikor kihúzta a hajamból a gumit és beletúrt. Majd újra egymás ajkait faltuk. Benyúltam a pólója alá, ahol a kezem találkozott az ő szálkás hasával, enyhén remegett a kezem, de megfogtam az anyag szélét és elkezdtem felfelé húzni, viszont a felénél Er megállította a kezem.

- Tuti, hogy akarod? Tudok várni.

- Biztos. – válaszoltam, annyi magabiztosságot csempészve a hangomba amennyit csak tudtam. Engedte, hogy levegyem a felsőjét és még segített is, mert nem értem fel. Ezután szorosan magához húzott és tovább csókolt. Totojázás nélkül húzta le a pólómat és elhajította a valahová az épület egyik részébe. Szapora légzéssel reagáltam mikor a nyakamat puszilgatta és kirázott a hideg, amikor fedetlen mellkasa és az enyém összeért, amit már csak egy melltartó takart. Lassan hátráltunk az ágy felé, ahol tovább folytattuk. Idővel lekerült rólam a rövidnadrág és Er-ről a farmerja. Kicsit megijedtem mikor már csak egy semmit érő anyag takart mindkettőnket. Finom, lágy érintésekkel a hátam mögé nyúlt és kipattintotta a melltartópántomat. Majd attól is megszabadulva immár teljesen meztelen felsőtestemen elidőzött pár pillanatig a tekintete.

- Gyönyörű vagy. – suttogta rekedten. Én persze bele pirultam és a hajába túrva lehúztam a fejét, hogy ajkunk újra csatát vívhasson. Nyelve tökéletes összhangban játszott az enyémmel. Szorosan a csípőmnek nyomta az ágyékát és vadabb csókra váltott. Még soha nem csókolt így, de örültem, hogy most ez más, mint eddig. Lecsúszott az ajka az enyémről és felfedező útra indult. A testem minden centiét édes puszikkal hintette be, aminek eredményeként teljesen olyan volt, mintha vibrálna a bőröm, aztán visszatalált a számra. Lábaimmal átkulcsoltam a nekem feszülő csípőjét, hogy még jobban érezzem, mire kicsúszott a számon egy halk nyögés. Mosolyogva nézett rám.

- Száz, hogy szeretnéd Nia? Nem muszáj! – csak felemeltem a fejem a párnáról és megcsókoltam, aminek az üzenete: Ne beszélj hülyeségeket! Az utolsó kis ruhadarabok levételével már vegyes érzelmek kerítettek hatalomba. Félelem, izgatottság, boldogság, bizonytalanság. De ez mind alaptalan volt. Er sokkal gyengédebb, lassabb és türelmesebb volt, mint Austin. Teljesen úgy kezelt, mintha most történne velem először, ami bizonyos értelemben úgy is volt, vele ez az első. Felkészített magára, nem úgy, mint Aus, aki csak bele vágott a közepébe. Mikor aztán elértük azt a pontot olyan volt mintha tényleg először történne meg, ugyanaz a fájdalom talán kicsivel rosszabb is. Valószínűleg azért, mert Er más méretekkel rendelkezett, mint Tin-tin. Sokkal jobban és intenzívebben éreztem. Lesz pár karmolás nyom a hátán az tuti. Lehet, hogy azért is volt más, mert szerelemből csináltuk. Hangosan levegő után kapkodva gördült le rólam és vont a mellkasára. Én is hasonlóképp levegőhiányban szenvedtem, de nyomtam egy puszit a mellkasára. Csendben hallgattam a szívdobogását, örültem, mert az enyém is ugyanígy, ha nem gyorsabban keringette a vérem. Ránk húzta a paplant, amit sikeresen letornáztunk az ágyról – mondjuk az egész egy romhalmaz lett, de nem számít – és betakart minket vele, gondolom nem akarta, hogy megfázzunk, mivel tiszta izzadtak voltunk. Egymás felé az oldalunkra fordulva bújtunk össze. Az egyik lábam befűztem Er két combja közé és totál összegabalyodva feküdtünk. Olyan szorosan amennyire csak lehet hozzá simultam. Teljesen beleborzongtam és égett a bőröm, ahogy hozzá értem.

- Nem fájt? – kérdezte tíz perccel később. Pedig reméltem, hogy nem veszi észre a dolgot.

- Nem volt vészes. – adtam választ, ami közel volt az igazsághoz.

- Sajnálom. – simított végig az arcomon. – Miért nem szóltál, hogy álljunk le?

- Ne butáskodj, eszméletlen volt! Örülök, hogy végre megtörtént köztünk.

- Komolyan?– csillant fel a szem boldogat.

- Persze. Remélem többször is jövünk ide. Szeretem ezt a helyet! – mondtam, hogy oldjam a hangulatot. Ami bejött, mert elnevette magát.

- Amennyiszer csak akarod! – kuncogva lágy csókot adott.

- Szerinted lehetnek még állatok a közelben?

- Nem hiszem, túl hangos voltál. – ugratott.

- Mondod ezt te! – heherésztem.

- Én?! Alig mukkantam meg.

- Aha. – kacarásztam.

  Még úgy kb. félórányi beszélgetés után jó éjt csókkal próbáltunk meg elaludni, miután elfújtuk az összes gyertyát.