Szerethetlek?

  Er-rel minden oké volt. Szinte minden percet együtt töltöttünk. De hiába volt az a vallomás félesége jegeltük a témát. Tehát még számomra sem derült ki, hogy most hogy is állunk igazán. Nem is beszéltünk róla. Lars-sal úgy ahogy elvagyunk, ha azt nézem csendesen elsétálunk egymás mellett egy szó nélkül. Az utóbbi időben történt dolgokat a drogozást, az öngyilkosságos ügyet nem is tudja senki. Talán nem is baj, még a végén diliházba csukatnának. Valamiért folyamatosan azon kattog az agyam amit Er mondott. Még mindig nehéz elhinni, hogy drogozott. Nagyon sajnáltam a barátja miatt. Szar lehet, hogy együtt nőttek fel és egyik pillanatban minden jó a másikban pedig meghal egy teljesen egészséges srác egy barom miatt. Ki gondolná, hogy ez megtörténhet? Hisz mikor találkoztunk annyira humorosak voltak egyáltalán elképzelhetetlen volt, hogy ilyen megtörtént velük. El sem tudom képzelni milyen lehet nekik ezzel együtt élni. Nem csoda, hogy nem tudják feldolgozni. Márk is, a mindig poénkodó Márkon észre sem lehetett venni semmit. Ki tudja, hogy az ember milyen terhet cipel magával.

- Nia, gyere megyünk a partra! – hallottam meg a gondolataimon keresztül Er hangját aztán mosolygós arc is csatlakozott hozzá.

- Megyek. – mondtam és felkaptam a táskám az ágyról.

- Carlaék lent várnak. - közölte velem.

- Jön mindenki?

- Aha.

- Szuper. – levágtáztunk a lépcsőn. Vigyorogva fogadtak bennünket. Nagyjából helyre állt a béke.

- Induljunk! – szólalt meg Lars egy szál rövid gatyában. Hasonlóan volt felöltözve Austin és Er is. Csak utóbbin volt egy bőrzsineges nyaklánc is, amin egy gitárpengető fityegett. Irtó jól nézett ki. Carla meg még a strandra is úgy öltözött fel, mintha divatbemutatóra menne. 

  Gyalog mentünk le a partra. Mindenféle kellékkel felszerelkezve, mint a filmekben. Napernyő, naptej, matracok, úszógumik és még rengeteg más vacak. Amik véleményem szerint feleslegesek lettek volna, de hát ők tudják. Aus a parton megint bérelt magának szörfdeszkát. Szóval még azt is cipelhettük, pontosabban ő. Kerestünk a homokban egy szabad placcot, ahová le lehetett pakolni. Lars és Carla azonnal meg is kezdték a berendezkedést. Lars leszúrta a napernyőt, Car meg a két oldalára helyezte a napozó szőnyegeket. Austin lenyúlta az anyja táskájából a naptejet és letette a szörföt. Figyeltük Er-rel, hogy mit csinál. Oda ment két csajhoz és leszólította őket. Éppen napoztak. Mivel hallótávolságon belül voltunk simán hallottunk mindent.

- Sziasztok Szépségeim! – köszönt nekik és leguggolt eléjük. Látszott a tartásán, hogy pluszba még be is feszít.

- Hali Cuki pofa! Szeretnél valamit? – flörtölt vele a vörös hajú leányzó.

- Hát sok mindent. – kacsintott rá.

- Halljuk! – szállt be a társalgásba a fekete is.

- Először is a telefonszámotokat, aztán, ha volnátok olyan kedvesek bekenhetnétek ezt a műalkotást. – mutatott végig a testén.

-Persze. – kacarásztak és elvette az egyik a felé nyújtott mobilt.

- Nehogy véletlen kitöröld a számunkat! – mosolygott elragadóan a nőcike.

- Nem fogom. Most pedig itt a naptej – adta át. – kenjetek be! – elég sok parancsolás vegyült a hangjába, de a két cica baba nem vette észre. Nagyon imponált nekik ez a másfél eszű idióta. A lányok nevetgélve és haj dobálva vették el tőle a kis tubust. Az egyik előröl a másik hátulról kente be. Előre tudtam, hogy hiányozni fog. Nem lesz semmi beszólása és hülyesége. Erre gondolva megejtettem egy szomorkás mégis boldog mosolyt. A sok rossz dolog között ő legalább jó.

- Na, mit szereztem? – jött vissza a telefonját lebegtetve szemöldök húzogatva. –Jó akciók lesznek.

- Apja fia. – vigyorgott Lars. Ezt már fel sem vettem. Őt ilyennek kell elfogadnom.

- Mehetnénk pancsolni. – mondta Er. Láttam a tekintetében, ahogy rá néztem, hogy csak miattam javasolta.

- Lars, Szívem bekennél? – kérte Carla és hanyatt is dobta magát a matracon.

- Persze Baby. – válaszolt és a kezébe nyomott egy kicsit a krémből.

- Én mentem szörfözni. – kocogott el mellettünk Aus a deszkájával. Nem reagáltunk semmit csak kutyagoltunk a forró homokon át a vízhez. Csalogatóan hömpölygött. Gyönyörű kék színe megunhatatlannak bizonyult. Vittük magunkkal egy vízilabdát is, amivel majd tudunk szórakozni.

- Annyira jó itt. – mondtam, hogy megtörjem a csendet.

- Az. – zárta rövidre. – Lars nem bántott meg nagyon az előbbivel? Tudod, hogy elmondhatod.

- Egyáltalán nem. Elengedtem a fülem mellett a dolgot. Örülök, hogy boldogok hárman.

- Értem. – bementünk a habok közé. Kellemes hőmérsékletű volt. Kicsit szoknia kellett a felhevült testnek, de jó volt. Amint annyira hozzá szoktunk Er átpasszolta a lasztit. Riadt képem láttán elnevette magát, ugyanis nem számítottam a labdára.

  Dobálóztunk egy ideig, később beszállt Aus is, így háromra gyarapodott a csapat létszáma. Végül Carlaék is megérkeztek. Austin anyja a gumimatracon fetrengve élvezte a ringatózó óceánt. Lars meg beállt hozzánk. Mindenesetre érdekes játékot folytattunk le. Aztán elmentek Tin-tinnel még egy deszkát kölcsönözni, hogy együtt tudjanak bolondozni. Belefeledkezve bámultam utánuk, ekkor jött Er és alattomos énje. Olyan szinten lefröcskölt, hogy csak pilláztam. Letöröltem a szemem, hogy lássak valamit. Az ő teli vigyor képével találkoztam. Ezt kamatostól kapja vissza. Hasonlóképp zúdítottam rá a sós vizet, persze nem sikerült olyan jól, mint az övé. Hangosan nevettünk. Igaz, hogy nem mélyről fakadó felhőtlen kacaj volt, de alakul. Nem tudom arra mikor leszek képes. Egyszer elsodorta a labdát a hullám Er mögé, úgyhogy kénytelen volt hátat fordítani nekem. Eljött az én időm, teljes erőmből futottam és még mielőtt megfordult volna a nagy fröcskölésre és az ezzel járó zajra, ráugrottam a hátára. Megingott, de végül nem bukott orra. Jó volt hallgatni a nevetését. Szorosan kapaszkodtam és a lábaimmal átkulcsoltam a csípőjét. Az állam a vállára téve rötyögtem.

- Na, most megleptelek mi? – kérdeztem leheletnyi puszit nyomva a vállgödrébe.

- Mondhatni! – heherészett. Hátra nyúlt értem és nem tudom, hogy csinálta, de előre ügyeskedett az ölébe. A karjaiban heverésztem és szép arcát bámulhattam. Haja vizesen tapadt a fejéhez és lógott a szemébe egy-két tincs. Néhány a szemöldök percingébe is beleakadt. Az egyik kezemet elvettem biztos kapaszkodásomból és eltúrtam hátra, hogy rendesen látszódjon ékszere. Ha már itt voltam, nem bírtam ki, hogy végig ne simítsak az arcán. Gyönyörű barna szemei csak úgy ragyogtak.

- Mi az? – kérdeztem halkan.

- Szeretem mikor hozzám érsz. – vallotta be.

- Ó! – ennyire futotta tőlem és éreztem, hogy olyan pipacs vörös leszek, hogy a színskálán nincs is hasonló.

- Nézd Nia, tudom, hogy idáig működött közöttünk a haveros dolog, de én nem tudom tovább csinálni. Többet akarok! Mióta megcsókoltalak, folyamatosan arra vágyom, hogy még százszor megismételhessem és az enyém légy. – azt sem tudtam mit mondjak most. Ilyen helyzetekbe én még nem keveredtem, nincs tapasztalatom. – De persze, ha te nem úgy viszonyulsz hozzám az sem gáz, csak ezentúl akkor kicsit fura lesz a helyzetünk. – repesett a bensőm a tudattól, hogy szeretne velem tovább lépni.

- Próbáljuk meg. Mert azt hiszem, én sem egészen szeretlek helyesen. - szedtem össze magam.

- Ezt hogy érted? - ráncolta össze a szemöldökét.

- Nem úgy kedvellek, mint egy barátot, hanem teljesen máshogy. – ahelyett, hogy szóban reagált volna lehajolt és megcsókolt, de ez nem olyan volt, mint a múltkoriak, ebben minden érzelem benne volt. Innentől kezdve azt hiszem, egy párt alkotunk. Nem volt szükség több szóra.