Megmentő

  Mióta Er megcsókolt elég furán vagyunk egymással. Kicsit kínos, de ugyanakkor jó is. Nem tudom mi lesz. Viszont a dolgok nagyjából helyre álltak evés terén. Éjjel pedig állandó jelleggel álomba sírom magam. Fogalmam sincs mikor leszek újra olyan erős, mint régen. De érzem, hogy vagy erre, vagy arra fog dőlni az a bizonyos mérleg és egyelőre még a rossz felé hajlik. A kaput végül Nate tette be. Az utolsó késszúrást. Egyik nap átjött és elhívott sétálni, akkor megbeszéltük, hogy egyszer megismételhetnénk. Az a valamikor ma van. Vonakodva, de belementem. Er-rel voltak kisebb vitáim ezzel kapcsolatban, úgyhogy már csak azért is. Nem akarta, hogy kettesben legyek Nate-tel, úgy kezelt, mint egy kisgyereket. Komolyan nem értem mi van vele ilyenkor. Este hétkor találkoztunk Nathan-nel és beültünk egy fagyizóba. Utána pedig lementünk a partra. Ahol nem maradtunk szárazon. Kézen fogva rohantunk be a habok közé. Nate egyre jobb és jobb haverom lett. Felemelt és bedobott a vízbe, majd megpörgetett és letett. Egy időre elfeledtette velem a gondjaimat. Úgy voltam vele, hogy most muszáj megölelnem, hálából. Ő is körém fonta a kezeit, így álltunk szorosan egymás karjaiba az óceánba. Már húzódtam volna el, de nem engedte. Megcsókolt. Lefagyva hagytam, hogy befejezze. Megmozdulni sem tudtam a hirtelen döbbenettől. Pillázva néztem fel rá mikor elszakította az ajkait tőlem.

- Ne haragudj! Muszáj volt. –nem tudtam, hogy mit is válaszolhatnék. Aztán a legidiótábbnál döntöttem.

- Semmi gond. De tudnod kell, hogy csak barátként gondolok rád és ez nem is fog változni. –mondtam. Azt akartam, hogy ezzel mindenképpen tisztába legyen.

- Miért?

- Nem érzek semmit irántad.

- Értem. –kicsit bűntudatom volt, hogy ezt közöltem vele, de tudnia kell.

- Sajnálom.

- Azért nincs kedved feljönni hozzám? Megnézhetnénk valami filmet vagy ilyesmi, meg adok száraz cuccot.

- Oké, menjünk. –egyeztem bele. Enyhén fura lett a hangulat, de reméltem, hogy rendbe jön.

  Csendesen mentünk a lakása felé. Az egyik betontömbben lakott fent az ötödiken. Igényes berendezése volt, mondjuk sütött róla, hogy fiú lakja, de nem volt vészes. Gyorsan megdobott pár száraz gönccel, miután átöltöztünk letelepedtünk a tévé elé. A film után haza kísért és a kapuban búcsúzkodtunk.

- Tényleg ne haragudj azért a csókért.

- Figyelj, semmi baj. Felejtsük el és kész. –hogy bizonyítsam a kapcsolatunk ugyanolyan, mint a csók előtt megöleltem.

- Köszi. –suttogott a fülembe és adott egy puszit az az alatti bőrre, amitől kirázott a hideg.

- Akkor majd találkozunk valamikor. –húzódtam el tőle.

- Jó. –elköszönés után bekullogtam a házba, de az ajtóban Er fogadott.

- Hol voltatok ilyen sokáig? –vont kérdőre rögtön.

- A parton. –válaszoltam.

- Aha. És esetleg elmagyaráznád, hogy akkor hogyan kerül rád a ruhája?

- Vizesek lettünk, aztán felajánlotta, hogy ad száraz ruhát. Utána meg megnéztünk egy filmet.

- Ja, filmeztetek! – dünnyögte.

- Igen. Nem hiszed el?

- Őszintén? Nem.

- Nem fogok fűvel-fával összefeküdni.

- Austinnal is megtörtént. Pedig rá is azt mondtad, hogy nem lesz köztetek soha semmi.

- Különben meg mit érdekel téged? És ha lefeküdtem vele? Az sem a te dolgod, semmi közöd nincsen hozzá! – akadtam most már ki én is.

- Dehogy nincs! Szóval bevallhatnád!

- Csak egy nyavalyás csók volt, mit izélsz?! Boldog vagy? Elmondtam, megcsókolt! – kiabáltam én is dühösen. Fogalmam sincs miért viselkedett így.

- Csók? Az épp elég! Ebből feltételezem, hogy több is történt köztetek!

- Miért nem hiszel nekem?

- Én már nem tudok kiigazodni rajtad! Az agyamra mész Nia! Mindig csinálsz valamit! Néha teljesen kiakasztasz! Rosszabb vagy, mint egy kisgyerek! A hangulatingadozásaidtól felrobban a fejem! Hisztis vagy!

- Mond ki kerekperec, hogy púp vagyok a hátadon! Nem lenne könnyebb?

- Igen az vagy! –vágta a fejemhez emelt hangon.

- Sejtettem! – könnyes szemekkel elcsattogtam mellette. Annyira a lelkembe gázolt ezzel. Mindig is éreztem, hogy egyszer bekövetkezik ez. Felérve a szobába hasra feküdtem az ágyon és itattam az egereket. A szerveim fájdalmasan lüktettek a testemben. Teljesen összetörtem. A szobában fekve bőgtem. Rohadtul szerencsétlennek éreztem magam. Hogy ronthatok el mindig mindent? Komolyan nem tudom, mihez kezdjek magammal. Tudtam, hogy egyszer ez is bekövetkezik, de nem akartam bevallani. Mindenkit elveszítettem. Mit szúrhatok el az emberekkel? Eleve Er-t sem kellett volna közel engednem magamhoz. Minden olyan gyorsan tönkre ment. Szinte hihetetlen, hogy alig egy hónap alatt véged lehet lelkileg. És ha a lelkednek vége tulajdonképpen te is elbúcsúzhatsz a világtól. A semmiből nehéz újra talpra állni. Mindenkinek könnyebb lenne, ha kilépnék az életükből. Hirtelen elhatározásból felálltam, kitéptem egy lapot a füzetemből és leültem az íróasztal mellé. Én a könnyebb utat választom, nem fogok erőlködni, hogy újra egész legyek. A tervem megvolt. Többet senkinek nem leszek a terhére. Úgy gondoltam Er-nek címzem a levelem.

Er,

Sajnálok mindent!

Hálás vagyok neked az összes tettedért, ami felém irányult. Tudnod kell, hogy mindig is te tartottad bennem a lelket. Nagyon bánom, hogy elszúrtam a dolgokat! Nem akartalak bántani, soha! Fontos voltál nekem, de nem bírom elviselni, hogy teher vagyok számodra. Megvan a magad baja, nem kell még az enyém is. Nem kihasználni akartalak és nem is lelki szemetesnek kellettél. Komolyan nem állt szándékomban lerombolni az életed. Ne haragudj, hogy ennyi hülyeséget el kellett, hogy viselj. Szépen lassan elüldöztem mindenkit. Kezdve anyámmal, aztán a nagyiékkal, apámmal és végül veled. A többit még csak-csak kibírtam és megemésztettem, habár rohadtul fáj. De te... téged nem tudtalak. Te voltál az életemben a legfontosabb személy. Elmondani nem tudom mennyire szerettelek. Totálisan összeomlott körülöttem minden. Szóval nehogy eszedbe jusson magadat hibáztatni a történtekért! Nem te tehetsz róla, csakis én! Nem tudom mit mondhatnék még. Rengeteg mindenért kéne bocsánatot kérnem mindenkitől. Köszönöm, hogy voltál nekem. De most kilépek a képből, többet senkinek nem akarok fájdalmat, gondot és csalódást okozni. Mindenkinek így lesz könnyebb. Köszönöm, hogy a végsőkig tartottad bennem az élet halvány vékony szálát. Ma ez nem miattad történt, hanem mert nem bírtam tovább. Soha, de SOHA ne hibáztasd magad ezért! Csődtömeg voltam, veszett ügy. Elbuktam a küzdelmet az élettel szemben. Erősebb volt nálam. Próbálj meg elfelejteni, menj haza és éld tovább az életed onnan ahol én félbe szakítottam. Fentről vigyázni fogok rátok! Figyelni foglak, hogy ne essen bajod!

Köszönök mindent!

Ne haragudj a tetteimért- és most ezalatt nem az öngyilkosságot értem.

Mindig fontos voltál nekem.

Nia

  Potyogó könnyeimből jutott egy-kettő a levélre is. Remegő kezekkel összehajtogattam a papírt és felálltam, de ahogy megfordultam Er állt előttem ideges tekintettel. Kivette az ujjaim közül a lapot és kérdő tekintettel maga elé tartotta.

- Jegyezd meg, hogy rám nem kell vigyázni! - szórt szikrákat a szeme.