Barátok

  Reggel a telefon csörgésére keltem, mint kiderült elfelejtettem kikapcsolni az ébresztő órát. Mérgelődve kimásztam a pihe-puha ágyikómból és leballagtam a konyhába. Egy árva lélek sem volt a házban, csak egy fecnit találtam a pulton.

„Jó reggelt Kis Szívem!

A nagypapi meg én is elmentünk dolgozni. Remélem jól aludtál. Érezd otthon magad, este találkozunk.

Ui.: Főt ételt a hűtőben találsz!

Puszi Nagyi"

  Gondolkodtam egy ideig, hogy mit is csinálhatnék, aztán jött az ötlet. A szobámba érve felvettem egy kényelmes pólót meg egy rövid nacit és már kint is voltam a szabadban. A nagyiék háza mögött kezdődött a fás rengeteg. Nagyszerű érzés volt kutyagolni az erdő kis útjain. Ábrándozva hallgattam a madarak csicsergését és a különböző erdei állatok hangjait. A sűrű erdőbe csak halványan tört be a napsugár a fák lombjai között. Jó volt végre itt lenni, még a levegő is másabb, mint otthon a szmogos városba. Önfeledten mentem egyre beljebb és beljebb, csak akkor fordultam vissza mikor már úgy éreztem túl messze járok. Egy jó időnyi sétálás után azt hittem, hogy eltévedtem, de aztán megpillantottam a házat. Fellélegezve léptem át a küszöbön. Gyorsan letusoltam, utána meg megreggeliztem. A nap további részét olvasással töltöttem a szobámban. Jól esett egy kis semmit tevés.

***

  Lassan két hete itt vagyok, a várakozásimnak megfelelően alakult eddigi itt létem. Egyik nap már annyira tört az unalom, hogy bementem a faluba. Nagyiék szokás szerint dolgoztak. Rettentő nagy hőség volt senki nem volt kint, mindenki bent volt a ház nyújtotta hűvös szobákban.

  Lehet, hogy én is jobban járnék, ha visszamennék?

  Vissza is fordultam. Hazafelé tartva a telefonomban turkáltam. Éppen zenét váltottam mikor valaki megkocogtatta a vállam menet közben. Megálltam és hátra fordultam, egy tőlem kb. öt centivel kisebb lánnyal, találtam szembe magam. Vállig érő egyenes barna haja volt, a szeme is barna, ami ki volt húzva egy fekete tussal. Csak egy türkiz, térdig érő egybe részes ruha simult karcsú alakjára.

- Szia! Te új vagy itt? – nagyon közvetlen volt, amin kicsit meglepődtem.

- Szia, a nagyszüleimnél nyaralok. – gondolkodtam egy kicsit, még sosem láttam. –És te?

- Én állandó vagyok, már, na, érted, itt lakok. –mosolyogva bólogattam. –De hülye vagyok, még be sem mutatkoztam, Lili! – ragyogott szélesen.

- Nia. – mondtam egyszerűen viszonozva a mosolyát.

- Lenne kedved velünk lógni?

- Persze, miért is ne?!

- Akkor gyerünk!

- Hová tartunk pontosan? – érdeklődtem gyaloglás közben.

- Hát egy kis tisztásra, ott várnak a haverok. – kicsit megrémültem a többes számra.

- Haverok?– kérdeztem vissza.

- Aha, de ne parázz, bírni fognak! – ja persze, mert engem olyan könnyen elfogadnak bárhol is. grimaszoltam a gondolataimra. Csendben meneteltünk tovább a kis mező felé, az egyik ösvényről tértük le, be az erdő sűrűjébe. Nem telt bele sok idő már kint is voltunk a sík terepen. Hárman ültek a fűben tőlünk kb. tíz méterre és harsányan nevetgéltek. Mikor meg pillantottak minket síri csend támadt. Oda sétáltunk hozzájuk. Ők csak bámultak rám nagy szemekkel. Lili törte meg a „levegő rezgését".

- Sziasztok! Ő itt Nia. – mutatott felém.

- Sziasztok!- intettem kicsit félénken. Az én barátkozásaim sosem sülnek el valami jól. Nem az erősségem a kapcsolatkötés. Ismét pár percnyi kínos csend, majd az egyik srác felállt és oda jött hozzám.

- Hali! Ervin vagyok, de mindenki csak Er-nek hív. - mosolygott. Miután bemutatkozott, a feszültség feloldódott és mindenki más is elárulta a nevét. Volt ott még egy lány, szép vonásai barátságosak voltak, még is valami azt súgta, hogy vele vigyázni kell. Barna hosszú tincsek keretezték az arcát és szeme is ugyanolyan színben csillogott. A másik egy fiú volt. Első látásra nagyon szimpatikus volt. Sötét barna haját felzselézve hordta és helyes arcában barnán virított a szeme. A nevük Livcsi és Márk. Hihetetlenül jó kedvvel és humorral voltak felvértezve.

  A nap végére úgy tűnt, hogy befogadtak. Fura érzés volt. A sulinkban miért nem ment ilyen könnyen a barátkozás?! Sok dolgot megtudtunk egymásról. Márkról azt voltam le, hogy ő a csapat fő vicczsákja, Er a higgadt, Lili a visszafogott mégis rendkívül barátságos és Livcsi a vagány, akinek fontos a külseje. Mind nagyon rokonszenvesek voltak. Este arra lettem figyelmes, hogy a nap már a hegyek mögött van. Annyira elbeszélgettük az időt, hogy nem is néztem az órát. Eszembe sem jutott, hogy nekem haza kéne mennem.

- Nekem mennem kell. – álltam fel a körünkből. –Sziasztok. – elindultam, de még visszanéztem. –Majd valamikor összefutunk!

  Már elértem a mező szélét, mikor kocogást hallottam a hátam mögül.

- Várj meg!- lihegve ért oda mellém Er. –Elkísérlek.

- Haza találok. Menj csak vissza a többiekhez. –megrázta a fejét.

- Ragaszkodom hozzá! Legalább tudunk még beszélni.

- Rendben van. – egyeztem bele.

  Egész úton szóval tartott, még jó, hogy levegőt tudtam venni. Mindenre kíváncsi volt.

- Megérkeztünk. – sóhajtottam a kapuhoz érve. Még nem akartam elválni tőle. – Akkor majd találkozunk. – beléptem a kapun. Nagyon úgy tűnt, hogy már nem fog megszólalni. –Szia! – intettem és elindultam a járdán a ház felé.

- Hé, holnap ráérsz? Este elmehetnénk sétálni a környéken.

- Hát igazság szerint ezt meg kéne beszélnem a nagyiékkal, de ha igent mondanak, felőlem mehetünk.

- És honnan tudjam meg, hogy jöhetsz-e? – gondolkodtam egy percet a kérdésén.

- Küldök egy SMS-t. – gyorsan telefonszámot cseréltünk és bementem a házba. Nagyi rosszallóan nézett rám.

- Hol voltál?

- Találkoztam egy lánnyal reggel, és bemutatott a barátainak. A délutánt meg lent töltöttük az egyik tisztáson. – előre tudtam, hogy nem úszom meg ennyivel.

- De akkor miért egy fiú kísért haza?! – faggatott tovább.

- Abból a baráti társaságból volt. Nem akarta, hogy bajom essen. – nagy meglepetésemre a nagyszüleim arca felragyogott.

  Nem tetszik ez nekem!

- Mikor mutatod be nekünk? – húzogatta a papám a szemöldökét. Tudtam, hogy valami ilyesmit fog belegondolni a dologba.

- Nem járunk, csak egy haver. Viszont, ha nem baj holnap este elmennék velük sétálni. –direkt nem mondtam, hogy csak egy bizonyos valakivel megyek. A végén még neki állnának nekem felvilágosítást tartani.

- Persze-persze, menj csak. Örülök, hogy találtál barátokat.

- Na, akkor megyek fürdeni. – a lépcső felé vettem az irányt.

- Jut eszembe, egész héten alig leszünk itthon, túlórázunk. – mondta nagyi, bólintottam. Mindig rengeteget dolgoznak, tehát ez nem volt újdonság. Sajnálom őket még a lelket is kihajtják belőlük, szabadság meg alig jár.