Csók

- Anya, apa! – kiáltotta el magát Austin, amikor beléptünk a házba. Nem akartam visszajönni, semmi kedvem nem volt Lars-hoz és a bájolgáshoz.

- Nia, Cicám! – hangoskodott Carla. Az arca egyszerre volt boldog és aggodalommal teli. Magassarkújába futott hozzám és olyan szorosan zárt az ölébe, hogy azt hittem megfojt. – Többet ilyet ne csinálj! – simított ki egy tincset a szememből. Lars nem messze tőlünk szobrozott és kukán nézett rám. – Jó, hogy megtaláltátok! – pillantott a még mindig engem szorongató nő a mögöttem lévő két fiúra. Hátra fordultam a karjai közt, hogy láthassam őket.

- Király nyomozó vagyok. – vigyorgott öntelten Aus.

- Mind ketten ügyesek voltatok! – dicsérte őket Carla, mint az óvodásokat. Nem mintha Asutinnak bármiféle szüksége is lenne az ilyesfajta egomaszázsokra.

- Azt hiszem velem kéne definiálni a profi fogalmát, és ha már itt tartunk a férfiét is.

- Hogyne! – jegyezte meg Er szarkasztikusan és elment mellette. Leült a kanapéra és elterpeszkedve fáradtan figyelte az eseményeket.

- Beszélhetnénk? – kérdezte Lars.

- Nincs miről! – dünnyögtem.

- Annyira felelőtlen vagy Jennia! Hihetetlen, hogy így kicsaptad a hisztit egy kis levélke miatt! Nem fér a fejembe, hogy lehetsz ilyen! Tudod, hogy mennyi baj történhetett volna veled? Miami veszélyes nem olyan, mint ahol te laksz! Egyébként is a nagyszüleid vagy anyád nem neveltek meg rendesen?! – idáig elengedtem a fülem mellett, hadd mondja csak, de itt elöntött a düh.

- Ide hallgass Lars Becker, nehogy még egyszer rosszat mondj a nagyszüleimről, mert esküszöm... Amúgy meg te pattogsz? Megneveltél valaha is? Szartál rá, hogy élek-e vagy halok! Úgyhogy jobb lesz, ha csendben maradsz és meghúzod magad egy sarokban! – mondtam neki a magamét felemelt hangon. – A nagyszüleimnek köszönhetek mindent. Te mégis hol voltál mikor szükségem lett volna rád?

- Tisztelj engem, az apád vagyok! Normálisan beszélj velem kisasszony! Ne legyél szemtelen! - mutogatott rám, és artikulálatlanul dühöngött.

- Á, most már az apám vagy! – mérgelődtem. – Menj a francba apa! – köptem oda neki és elmentem mellette fel az emeletre. Hallottam, hogy valaki követett, de nem érdekelt. Hasra vágtam magam az ágyon és hitetlenkedtem. Hogy lehet valaki ilyen képmutató? Nekem ne parancsolgasson és tartson szent beszédet egy olyan ember, aki még csak egy szöget sem vert be azért, hogy nekem jobb legyen.

- Nem voltál egy kicsit durva? – kérdezte Er.

- Nem! Még mindig őt véded? Miért ilyen szimpi neked?

- Nem az, de mégis csak az apád! - magyarázkodott.

- Nekem nincs apám, sőt, ha már itt tartunk anyám sem!

- Nia, ne beszélj hülyeségeket!

- Inkább te ne! Ne akarj róla meggyőzni, hogy szeret, mert nem! Jó az neked, ha belelovalom magam valótlanságokba? Miért szeretnéd, hogy még ettől is jobban padlón legyek? – akadtam ki rá. És jogtalanul rajta töltöttem ki a dühöm.

- Nem akarom! Csak azt szeretném, ha neked a legjobb lenne!

- Hát akkor rohadtul elvesztetted az utat!

- De te is, mert nem látod, ami a szemed előtt van és nyilvánvaló! – válaszolt ő is mérgesen hasonló hangnemben, mint én.

- Hagyjál békén! Menj ki, nem akarom hallgatni a papolásod! Menj! – mondtam hangosan.

- Megyek is! Tiszta bolond vagy! – pillanatokon belül olyan csend lett, hogy még a fülem is zúgott bele. Igaz, hogy már reggel óta ezt csinálta, de ez most még csak tetézte.

  Három nap kellett mire lehiggadtam. Er szobája előtt álltam és hezitáltam. Végül döntöttem. Összeszedtem magam és bementem.

- Er, ne haragudj! Csak teljesen kivagyok és elkeseredésemben már azokat is bántom, akiket nem akarok. – először nem nagyon kapcsolt, hogy miről hadoválok neki, aztán levágta.

- Semmi gond! Megértem, hogy miért vagy ilyen és melletted vagyok. Csak hadd segítsek neked! - kérte.

- Jó, de nem akarok Lars-sal semmit. Hanyagoljuk őt.

- Egy esélyt sem adsz neki?

- Már kapott, kettőt is. – dünnyögtem.

- Hát oké. – vonta meg a vállát. – Márk írt nekem SMS-t. Kíváncsi volt tudod, miként alakulnak a dolgok meg ilyenek. – váltott témát.

- És, hogy vannak?

- Teljesen jól. Márk mondjuk unatkozik, már állandóan azt kérdezgeti mikor megyünk haza. Amúgy te is nagyon hiányzol neki meg a lányoknak is. – nem is tudtam, hogy Er tartotta a kapcsolatot a hazaiakkal mióta eljöttünk. Nekem sem ártana valahogy felhívnom a mamámékat.

- Beszéljünk Márkkal? Ahogy ismerem éppen valami játék előtt pöffeszkedik és közben skype-on társalog.

- Lehet, hogy nem kéne zavarnunk.

- Alig várja, hogy feltoljam a képem netre. Múltkor írta.

- Ja, akkor persze. Lepjük meg! – kíséreltem meg egy mosolyt.

- Márk előtt próbálkozz őszintébben. – vigyorgott és megborzolta a hajam.

- Mindent beleadok majd.

- Szuper! – letelepedtem a franciaágy közepére, Er meg felállt és elment a szekrényen lévő laptopjáért. Ledobta magát mellém és felnyitotta a ketyerét. Még vártuk, hogy bekapcsoljon váltottunk egy-két szót.

- Mennyit mondtál el neki?

- Hát, nem sokat. A randinkról tud meg, hogy nem nagyon találjátok a közös hangot Lars-sal. Többet nem árultam el. – csendesen bólintottam. Közben a gép is betöltött. Gyorsan bejelentkezett skype-ra és láss csodát Márk tényleg fent volt. Er rá is írt.

„Csá! Ráérsz?"

„Haver micsoda kérdés ez?"

  Jelent meg a chat sorokban, Márk válasza. Meg sem várta, hogy Er hívja, hanem beelőzte. Nevetve fogadta a videó hívást.

- SZIASZTOK! – üdvözölt minket harsányan fülig érő vigyorral.

- Hali. – szóltam és hihető mosolyt próbáltam villantani.

***

  Két hete csak tengek-lengek, és azt játszom, hogy minden teljesen rendben van. Miután Márkkal beszéltünk kicsit megnyugodtam. Mondta, hogy nagyjából minden nap benéz a nagypapáékhoz. Jó tudni, hogy valaki rájuk nyitja az ajtót. De mióta megtörtént velem a Lars-os és a drogos ügy alig van étvágyam, szinte nem is eszek semmit. Érzem, hogy gyenge vagyok, mégsem megy le semmi a torkomon. Ma csak hárman voltunk. Carláéknak valami közös programot csináltak maguknak. Kint a folyosón vártam a fiúkat, mert úgy beszélték, hogy lemegyünk a partra. Felszerelkezve szobroztam az ajtó előtt aztán kiszállingózott Er is.

- Kész is vagy?

- Aha. – bólintottam fanyarul mosolyogva. Nem éreztem magam valami jól.

- Gyors voltál. – hirtelen megszédültem és forogni kezdett velem a világ. – Nia, minden rendben? – hallottam a hangját, de olyan volt mintha egy több méteres alagút végéről szólt volna. Válaszolni akartam, de nem tudtam. Lassan behangyásodott a látásom. Elhomályosult, aztán eltűnt minden.

  Er hangjára és simogatására tértem magamhoz. Valami hideget is éreztem végig folyni az arcomon. Ahogy kinyitottam a szemem úgy maradt abba a simogatás. Ködös tekintettel néztem körbe. A szobámba voltam a fiúk pedig a két oldalamon az ágyon.

- Végre! – sóhajtott Er.

- Látod, mondtam, hogy semmi baja! – mondta Austin, a percinges srác meg gyilkos tekintettel fordult felé.

- Inkább tedd magad hasznossá és hozz egy pohár vizet vagy gyümölcslevet! – közölte vele hidegen.

- Tudod kit ugráltass!

- Doyle, jobban teszed, ha hozod!

- Miért nem te mész?

- Mert te még jobban kiborítanád.

- Én? – Er hangtalanul meredt rá. – Mindegy megyek. – feltápászkodott és lépett is. Mikor bezáródott utána az ajtó Er máris nekem esett.

- Mit csináltál már megint? - szórt kis híján villámokat a szeme.

- Semmit. – válaszoltam halkan.

- Azért senki nem ájul el! Ettél valamit? – némán emésztgettem magam és néztem a plafont.

- Igen. – hazudtam gyengén.

- Ja, én meg most jöttem le a falvédőről! Mióta koplalsz? – Hogy lehet valakinek ilyen éles szeme? Megrántottam a vállam. – A frászt hoztad rám mikor összeestél. Nia, ez nem játék! Teljesen kikészíted a szervezeted, tönkre teszed magad! Az kinek lesz jobb, ha ezt műveled magaddal? Jobb lesz?

- Nem. De így büntetem magam.

- Adok én neked olyan büntetést mindjárt, hogy azonnal észhez térsz!

- Amúgy sem megy le semmi a torkomon. - makacskodtam a saját igazam védve.

- Mert nem is akarod, hogy lemenjen! Mit csináljak még? Legyek a sarkadban, hogy ne kövess el baromságokat? Vagy mi, mond meg mit rontok el?

- Mindent jól csinálsz, csak én vagyok reménytelen eset.

- Nem igaz. – ellenkezett. Felültem és rá néztem.

- Pedig de, én senkinek nem számítok. Mindig mindent elcseszek. Veled is. Állandóan csak bántalak és veszekszünk. Az én hibám minden. – keseregtem és éreztem, hogy nemsokára eltörik a mécses. Nem is tudom megmondani mikor sírtam utoljára. – Egyszer valamit elrontok és elvesztelek. Idő kérdése. –nem bírtam tovább tartani magam. Legördült az első könnycsepp és megállíthatatlanul követte a többi. A tenyerembe temettem az arcom, nem akartam, hogy Er vagy bárki így lásson. Próbáltam elfojtani, de nem ment.

- Hé, hé. Ne sírj! Itt leszek neked! Nem tudsz annyira megsérteni, hogy elüldözz. Különben is ilyen hülyeség miatt ne itasd az egereket. Amúgy ez lehet, hogy furán fog hangzani, de arra vártam már, hogy mikor fogsz annyira megtörni, hogy síri kezdj. Nagyon erős vagy! - vigasztalt és közben dörzsölgette a vállam.

- Nem. Tudod milyen? Mintha két kéz beléd vájna és összenyomná a lelkedet, darabokra zúzna. Szükségem van rád! – bőgtem a tenyerembe. Éreztem, hogy ezúttal közelebb csúszik, a keze az enyémre vándorolt és lefejtette a mancsom.

- Nézz a szemembe! – kérte. Teljesítettem egy másodpercre, de le is sütöttem. – Számíthatsz rám! – némán bámult én meg a paplanra szegeztem szemem és az anyagot piszkálgattam. Egyszer csak a hüvelykujja és a mutatóujja az állam alá csúszott és felemelte fejem. Rá néztem, az arca lassan közeledett hozzám, mikor már annyira közel volt az ajkaival egy pillanatra megérintette az enyémet. Tényleg alig éreztem, mert csak tesztelte, gondolom, hogy mit reagálok. Aztán mikor megbizonyosodott, hogy nem húzódom el rendesen is megcsókolt. Austin-nál nem volt semmi, már amennyire emlékszem. Er-nél viszont megmozdult bennem valami. Elmondhatatlan érzés volt. Mint mikor adrenalint fecskendeznek az ereidbe és felpörögsz tőle. Áramütésszerű érzés volt, ajkain tökéletesen mozogtak együtt, csak sajnos kb. két perc után elhúzódott és ahelyett, hogy megszólalt volna letörölte hüvelykujjával a könnypatakokat az arcomról. Szó nélkül néztünk egymás szemébe, nem tudtam mit mondani és szerintem Er sem találta az ide illő szavakat. S nem is sokáig ültünk némaságba burkolózva, mert pár pillanattal később Aus jött be morgolódva pohárral a kezében.