Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ide csak ritkábban hozok részt. :( De ahogy észrevettem nagyon nagy keletje nincs köztetek a történetnek. Pedig nekem ez az egyik kedvencem, jó lehet furán meg egoistán hangzik, de szeretem ezt a sztorit. Remélem, aki netán olvassa, annak szintén tetszik. :)

Túlzott aggodalom

    Megtántorodtam, de ő utánam kapott és megfogta a könyökhajlatom, mire felszisszentem.

- Ez fáj, ne szoríts már annyira! – szóltam rá és elrántottam a kezem.

- Nia, alig értem hozzád! –értetlenkedett.

- Mi baja van? – hallottam egy másik hangot is.

- Nem tudom. Remélem csak sokat ivott. –magyarázott a magas emos hajú srác egy másiknak. Ott akartam hagyni őket, kit érdekel miről dumálnak, de valamelyik a kezem után kapott. –Gyere csak velem! –mondta és a haverja után húzott. Még pár méter végeztével majd' megvakultam a hirtelen fényességtől. Arra tippeltem, hogy egy mosdóban lehetünk. A padlóra szegezett szemmel próbáltam hozzá szokni a megváltozott világításhoz.

- Mi van vele? – kérdezte megint az előbbi emberke. Most ütött belém a felismerés és a hangtónusokhoz neveket is tudtam csatolni. Aki kérdezett utoljára az Austin volt. –Nia! – szólított a nevemen, de nem néztem fel.

- Nia, nézz rám! – kérte Er, de nem teljesítettem az akaratát. Ezért az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. Bambán néztem a szemébe, de mikor találkozott a tekintetünk, mintha felismerés csillant volna a szemében. Csak azt nem tudtam miért, hiszen ő előbb rá jött ki vagyok, mint fordítva. –Ettől féltem. –mondta letörten és dühösen egyszerre. Majd elengedett és a háta mögötti falba csapott egyet, kicsit összerezzentem.

- Higgadj már le! –szólt rá Aus. –Inkább mond meg mi baja.

- Nem igaz, hogy nem látod! – dühöngött.

- Had nézzem csak. –alaposan végig vizslatott.

- Inkább ne gondolkozz, csak megfájdul a fejed! – mondta neki Er és újra elém állt. Aus meg csak értetlenkedve rázta a fejét.

- Mi van?! Ezt nem értem, miért fájdulna meg?

- Hagyjuk! Be van drogozva. –jelentette ki. Vajon honnan jött rá? –Menj és kérdezősködj körbe ki adhatta neki vagy látott-e bárki is valamit!

- Oké. –bólintott és eltűnt. Gondolom nem akart mos ellenkezni Er-rel, hiszen elég ijesztően festett.

- Nia, felfogod, amit mondok?

- Aha.- válaszoltam kótyagosan.

- Mit vettél be? – emelte fel megint a fejem. Ahelyett, hogy válaszoltam volna újra elvesztettem az egyensúlyom és megint elkapott, de ugyanazon a helyen fogott meg.

- Auuu, nem érted, hogy fáj! –mondtam hangosan, kirántottam a kezem az ujjai közül és rányomtam a tenyerem a sajgó részre.

- Mutasd! – parancsolta kemény hangon.

- Nem, mert bántasz! – fogtam szorosabban az érzékeny részt.

- Nia, én vagyok az utolsó, aki ártana neked! Hadd nézzem meg! Esküszöm nem okozok fájdalmat neked, viszont látnom kell! – nézett komolyan a szemembe, ami valószínűleg totál értetlen volt. A kezemhez nyúlt és lefeszegette az ujjaimat. Mikor megnézte egy percre hallottam, hogy megakad a légzése. –Basszus! Nem hiszem el, ki tudnám nyírni az illetőt, aki ezt csinálta! – lepillantottam a kezemre és megvizsgáltam. Egy hatalmas lila-piros színben játszó folt éktelenkedett a bőrömön, jelezve, hogy oda kaptam valamit. –Gyere. –a mosdókagylóhoz húzott és egy a zsebéből elővett papír zsebkendőt bevizezte és a sérült részre rakta. –Ezt fogd oda! – azt csináltam, amit mondott. A kezére is rakott egy kicsit a vízből és az arcomhoz nyomta. Végig simított rajta egyszer-kétszer, aztán aggodalmasan fürkészett. –Mond, kaptál még valamit attól, aki ezt adta? – mutatott a kezemre.

- Szimpatikus pasi volt, meg kell neki köszönjem a dolgot! El sem tudod képzelni milyen jó érzés volt. Végre semmi lelki fájdalmat nem éreztem.- öntött el melegség a pasasra gondolva. Hálás voltam.

- Jaj Nia, ez nem jó! Ez maga a pokol!

- Nem! Csodálatos érzés. De most valamiért fáj a mellkasom és félek. Rossz.- néztem magamba, megvizsgálva a lelki állapotom.

- És remegsz meg csikorgatod a fogad plusz még verejtékezel is. –egészítette ki.

- De egy órával ezelőttig remek volt. Most pedig nagyon fáj a mellkasom. –ismételtem, mint egy kisgyerek, aki ezerszer elmondja, hogy mi baja.

- Keressük meg Austint! – fogta meg a kezem. Nem várta meg, hogy válaszoljak, csak tört előre és vitt magával.

  Mikor megtaláltuk éppen azzal a pasassal dumált, aki adta az anyagot. Egy kérdést tett fel neki Er és miután válaszolt minden további nélkül bemosott neki egyet. Aztán mielőtt még a biztonságiaknak érkezésük lett volna lereagálni a dolgot kint is voltunk a levegőn. Az utcán a fiúk két oldalról támogattak, de alig bírtam emelni a lábam. Pár méter megtétele után Austin megállt és a térdhajlatom alá nyúlva a karjába kapott. Egyedül ő nem bírt alkalmazkodni jelenlegi halál lassú tempómhoz. 

- Nem kéne bevinnünk a kórházba, hogy kimossák a gyomrát? – hallottam Er hangját valahonnan messziről. Tulajdonképpen minden hangot távolinak érzékeltem.

- Normális vagy?! Ha anyuék megtudnák Niának még ennél is jobban vége lenne. –hitetlenkedett Austin.

- És ha valami baja lesz?

- Nem lesz semmi, és befejezhetnéd a nyavalygást, mert zavar! – bunkózott megint. Egy darabig csendben mentünk, aztán újra megszólalt Er.

- Különben meg így is úgyis megtudják.

- Mert?

-Ha most haza visszük. Anyádék otthon vannak és látni fogják.

- Nem vagyok hülye! Abba a szállodába visszük, ahol megszállt.

- Honnan tudod, hogy hol?

- Anya hívott, hogy talált egy szobafoglalást a nevén és lehet, hogy ott van. Persze senkit nem talált.

- Nem várják ott Niát?

- Mondtam nekik, hogy menjenek haza nyugodtan.

- Jó, akkor menjünk oda.

- Én is így gondoltam! - bunkóskosott. - És ha  nem támogatnád az ötletet leszarnám, mert akkor is oda mennénk.

  Gyorsan oda értünk, vagyis nekem úgy tűnt. Váltottak pár szót a recepcióssal, aki átadta nekik a szobám kulcsát. Csendben ki-ki a maga gondolataiba merülve hallgatott. Én Austin dübörgő szívdobogására és lélegzetvételeire koncentráltam. Még mindig éreztem, hogy az enyém sokkal hevesebben ver, mint az övé, mégsem éreztem magam jól. Fent letett az ágyra és föl-alájárkálásba kezdtek Er-rel együtt. Annyival azért tisztában voltam, hogy mindjárt elkezdenek papolni.

- Neked teljesen elmentek otthonról?! –mutogatott Austin a halántékára. –Teljesen meghibbantál?! –korholt tovább bunkó stílusán. –Nem hiszem el, hogy ekkora hülye vagy! – aztán jött Er is magyarul. Majd egyszerre folytatták, amiből az eddiginél is nagyobb zűr keletkezett a fejemben. Konkrétan egy kukkot sem értettem belőle. Azt sem tudtam kire figyeljek.

- Felfogtad?! – kérdezték egyszerre, az egyik az anyanyelvünkön a másik meg angolul és dühösen meredtek rám. Nem válaszoltam csak elvoltam a saját kis világomba. Abszolút nem tudtam értelmezni a monológjukat.

- Megyek, felhívom anyát, hogy megtaláltuk. Vele felesleges bármit is csinálni, süt róla, hogy nem figyelt ránk. Tiszta bamba.

- Tartsd a szád! –mondta Er, gondolom az ügyemre utalva.

- Nem vagyok hülye. –kiment a szobából valahová és Er leült mellém.

- Jaj, Nia, mit csináljak veled?

- Még mindig nagyon gyorsan ver a szívem és nem tudok elaludni, pedig nagyon fáradt vagyok! – panaszkodtam, és úgy éreztem egyre rosszabbul leszek.

- Várj egy pillanatot! – tartotta fel az ujját. Öt percre eltűnt a helyiségből és egyedül maradtam. Mikor visszatért egy pohár víz volt a kezében. Újra letelepedett mellém és átadta a poharat. A másik kezében egy gyógyszer volt.

- Mi az? – kérdeztem.

- Vedd csak be, ez majd lenyugtatja a pulzusod és eltudsz aludni. –bizalmat sugárzott a tekintete ezért elvettem tőle és lenyeltem. –Nem sokára jobb lesz! –ígérte. –De, azt idd meg mind! – mutatott a kezemben tartott löttyre.

  Egy óra elteltével elnehezedett a szemhéjam és a teljesen lenyugodtam. Arra még emlékszem, hogy Er nyomott egy puszit a homlokomra, majd miután levette a cipőm betakart. Aztán sötét lett.

  ***

  Reggel mikor felkeltem zúgott a fülem és nagyon fáradt voltam, plusz a tetejébe még a fejem is majd széthasadt. Az ágy előtt lévő kanapén Er-t véltem felfedezni, aki a telefonján pötyögött valamit.

- Te hogy kerülsz ide? – érdeklődtem rekedten.

- Hogy vagy? –válaszolt aggodalmasan kérdéssel a kérdésemre.

- Zúg a fülem és szarul. –összegeztem.

- Nem emlékszel semmire mi? – jött át mellém. Megráztam a fejem. Igazán nem tudom mire kéne apámon kívül. Nagyot sóhajtott és beavatott a részletekbe. Szörnyülködve hallgattam a történetet, ami halványan ismerős volt, és néha-néha bevillant egy-egy kép.

- Sajnálom. –mondtam a végén. Nem akartam, hogy miattam aggódjanak.

- Miért csináltad ezt? – szegezte nekem, amit így reggeliben főleg a tegnap este után eléggé kótyagosan fogadtam.

- Én nem számítok senkinek. –keseregtem. –Minek éljek, vagy küzdjek? –rettentő nagy szomorúság lett úrrá rajtam.

- Akár meg is halhattál volna!

- Nem érdekelt. Csak kikapcsolni akartam és a srác segített.- vontam vállat.

- Larsra nem is gondoltál?

- Mit fogja őt érdekelni, hogy mit csináltam?

- Hidd el, nagyon is fogja! – biztosított Er.

- Felesleges ezt mondanod, tisztában vagyok vele és felfogtam, hogy a szüleim nagy ívben tesznek rá, hogy hol, mikor, mit és kivel csinálok. –világosítottam fel a mellettem ülő srácot.

- Tévedsz Nia! –jelentette ki. –Larsnak nagyon is fontos vagy!

- Hagyd már ezt Er! Beletörődtem...- de félbeszakított.

- Ha tényleg annyira hanyagol, akkor miért mondta nekem azt az első randinkkor, hogy vigyázzak rád, nehogy megbántsalak, és ha fájdalmat okozok neked, tesz róla, hogy megbánjam. –megdöbbenve pilláztam rá. De inkább nem hittem el, amit mondott. Kár hiú reményt táplálni.

- Komolyan mondom Er, te még semmit nem tudsz.

- De, tudom, hogy összevesztetek, vagyis te leüvöltötted a fejét.

- Igen, a levélről is, amit írt nekem? Nem volt ám alaptalan a dühöm. –szálltam szembe vele. –Úgyhogy hiába is véded!

- Milyen levél? – értetlenkedett. Aha, gondoltam. Persze, hogy meg sem említette neki. Felálltam és imbolyogva elcsoszogtam a táskámig, amibe a papír volt. Előhalásztam és visszamentem hozzá.

- Tessék, olvasd el és csak azután mond, hogy nem jogosan cselekedtem. –néztem rá. Elvette tőlem és kihajtotta.

- Addig még átfutom tegyél valami borogatást a kezedre, vagy jeget! –lenéztem és megláttam a csúnya színes foltot, amitől eszembe jutott még egy emlék.

- Rendben. –bólintottam és kimentem a fürdőbe. Egy kisebb törölközőt bevizeztem és rátekertem a sérült felületre. Aztán eljutott a tudatomig, hogy még mindig a tegnapi ruháim vannak rajtam és nem ártana lezuhanyozni. Nem is totojáztam elmentem váltócuccért és letusoltam. Nem akartam továbbra is cefreszagúan mászkálni.

  Zuhanyzás után, összeszedtem a göncöket, hogy betegyem a táskámba, de a farmerrövidnadrágom zsebéből kiesett egy zacskó. Leguggoltam érte, és értetlenül vettem a kezembe. Megnéztem, hogy mi az, de halvány gőzöm nem volt róla. Kis kerek bogyó volt valami jellel. Hogy hogy keveredett hozzám, arra nem emlékszem. Immáron tisztán és illatosan mentem vissza Er-hez a borogatással a karomon.

- Nem tudod, hogy ez mi? – emeltem fel a kezemben lévő zacsit.

- Innen nem látom. Add csak! – nyújtotta a mancsát. Lecsüccsentem mellé és vártam. –Ugye nem vettél be belőle most?

- Nem. Azt sem tudom mi ez.

- Extasy. Tegnap se? Erőltesd meg az agyad és mond meg, hogy éjjel vettél-e be! –erősen koncentráltam és próbáltam emlékezésre bírni az agyam. Hirtelen beugrott, valamit lenyeltem az éjjel és vízzel leöblítettem.

- De, egyet igen. Kis dollár jel volt rajta.

- Csessze meg! Tudtam, hogy nem csak speed volt a szervezetedben, attól nem úgy néztél volna ki. Van még nálad valami?- sürgetett.

- Nincs, legalábbis nem találtam.

- Nia, ígérd meg, hogy soha, de soha többet nem nyúlsz drogokhoz! Ha ilyen történik, mint tegnap akkor szépen jössz és elpanaszolod nekem, együtt megoldjuk! De ez ne csináld még egyszer, mert rohadt nehéz kikeveredni belőle, ha rászoksz.

- Megígérem! –egy ideig csendben hallgattunk, aztán beugrott még egy kép. –Er, mit adtál nekem hajnalban?

- Nyugtatót. Muszáj volt, máskülönben nem tudtál volna elaludni. Túlságosan pörgött a szervezeted. –pár percre hallgatásba burkolózott majd megszólalt. –Többet nem mehetsz sehová nélkülem, ugye tudod?! Főleg nem bulizni. –utáltam, ha megszabják nekem a dolgokat.

- Nem vagyok már dedós. Ne féltsetek már ennyire túlzottan! Van magamhoz való eszem!

- Tudom Nia, de ezentúl kétszeresen jobban oda fogok figyelni rád!- biztosított a remek kialakult helyzetről, amit csakis magamnak köszönhetek.