Kiütve

- Na? – majd' kiugrott a szívem a tokomon.

- Hát, ha jól értelmezem nem vagy terhes. –fordult felém a teszttel a kezében. –Egy csík van rajta. –tényleg csak egy volt, tehát negatív. Boldog arccal jött közel hozzám. Én meg azonnal a nyakába ugrottam. Letette mögém a tesztet és felemelt a bútorról. Szorosan ölelt és a fejét a vállamba rejtette. Szinte éreztem, ahogy ő is megkönnyebbül. Egy darabig csendben ölelkeztünk és úsztunk a boldogságban. Rettentő nagy kő esett le a szívemről. Valahogy még az életkedvem is visszajött. De legjobban annak örültem, hogy Er-rel minden rendbe jött. Mikor letett megszólaltam.

- Tudod, azt hittem, hogy elvesztettelek. –vallottam be.

- Nem rázol le ilyen könnyen. Különben is megígértem, hogy segítek neked.

- Er, nem akarom, hogy a fogadalmad kössön hozzám, hogy amiatt tegyél meg dolgokat. Nem azt szeretném, hogy azért légy velem, hogy megvédj a saját hülyeségeimtől, nincs szükségem gardedámra!

- Tisztában vagyok vele Nia, és nem is azért vagyok itt neked. Hanem, mert féltelek és fontos vagy nekem.  – hajtotta le a fejét, mint aki valami gyengeséget ismer be.

- Biztos?

- Teljesen. –egyelőre elhittem neki, amit mondott. Nem akartam megint összekapni vele.

- Megyek, megmondom Austinnak, hogy mi a helyzet.

- Jó, én meg Carlának, hogy végre ettél. –bólintottam.

  Elindultunk ki-ki a maga útjára. Tin-tint a szobájában leltem fel. Éppen húzódzkodásokat végzett. A teste csupa izzadság volt, az arcán pedig nyoma sem látszott Er művének.

- Zavarhatlak? – kérdeztem miután elszakítottam szemem izmos felsőtestéről és karjáról.

- Ja, mond csak. –abba sem hagyta, amit csinált.

- Megcsináltam a tesztet. –jelentettem ki. Semmi különösebb reakciót nem váltott ki belőle.

- Igen, és?

- Nincs baba.

- Gondoltam. Te szeretsz mindenre ráparázni Kis Csillag. – erőlködött.

- Ne mond azt, hogy neked egy pillanatra sem fordult meg a fejedben, hogy „mi van ha..."!

- Nem mondhatnám. Én halál nyugodt voltam. Különben is bevetted a tablettát, úgyhogy duplán nem izgatott a dolog.

- Hogy lehet, hogy nem érzed a helyzet súlyát? Semmi felelősség érzeted nincs?

- Kis Csillag, minek aggódjak, ha te úgyis elintézed? Ez legyen a nő dolga, ne az enyém. –annyira felidegesített, hogy jobbnak láttam otthagyni. Inkább semmit nem is szóltam csak kiléptem a folyosóra. Lementem az alsó szintre, abban a reményben, hogy megtalálom Er-t. De helyette Carlá-val futottam össze a konyhában.

- Hallom végre ettél. –mosolygott.

- Aha. –válaszoltam szűkszavúan.

- Minden rendben van? Megbeszéltétek Er-rel a dolgokat?

- Igen, most már rendben leszünk. –hallgattunk egy ideig, majd megtörtem a csendet. –Nagyon haragszol rá, amiért behúzott egyet Austinnak?

- Dehogy, egyáltalán nem. Tin-tinnel már nem egyszer fordult elő, hogy túl bunkó volt vagy olyat csinált és kapott érte. Most legalább van mihez tartása veled kapcsolatban. Gondolom, tisztában van vele, hogy, ha árt neked, akkor Er nagymacskaként fog viselkedni. Mi pedig örülünk neki Lars-sal, hogy valaki megvéd téged. –simogatta meg a hátam.

- Nem tudom miért véd ennyire.

- Mert bejössz neki. –derült. Ezt elengedtem a fülem mellett.

- Hogy vagy? – jött be Lars. Ők semmit nem tudnak a babás dologról és nem is terveztem, hogy beavassam őket ebbe.

- Jobban. Összeszedtem magam.

- Örülök. Már azt hittük, hogy orvost kell hívni hozzád. –kacarászott.

- Nem, jól vagyok. – dünnyögtem.

- Tudod, attól még nem kéne ennyire kibuknod, hogy Austinnal volt az a dolog. Sok emberrel megesik ez. –annyira rohadtul felhúzott a mondata és a stílusa meg ahogy mondta, az a lekezelő hangnem.

- Aha, mint például veled meg anyuval?! – kérdeztem harciasan.

- Igen, hát az egy rossz lépés volt. –grimaszolt.

- Az nem kifejezés. Legalább tartottad volna anyával a kapcsolatot vagy kerestél volna, de még arra sem voltál képes. –dühösen elcsattogtam a lépcsőig onnan meg fel a szobámba. Mérgesen bevágtam az ajtót és tajtékzó haraggal járkáltam fel-alá.

  Késő délután morogva fordultam a másik oldalamra, ugyanis dühömben elaludtam. Pár perc múlva arra lettem figyelmes, hogy az ajtó alatt valaki becsúsztat egy félbehajtott papírlapot. Álmosan feltápászkodtam és leguggoltam, hogy felvegyem. Az ajtó kulcsra volt zárva és nem voltam hajlandó kinyitni. A lappal a kezemben visszacsoszogtam a helyemre. Leültem az ágy szélére és kihajtogattam.

  Jennia,

Tudom, hogy nem ismersz, és ezt sajnálom is, most már hogy ennyi idős vagyok, sajnálom, hogy nem... Tudom, hogy min mentél keresztül az elmúlt években, hogy anyád... És, hogy honnan tudom, hát onnan, hogy folyamatosan figyeltem minden mozdulatod...

Tisztában vagyok vele, hogy nincs jogom téged „figyeltetni", de kíváncsi voltam hogy-hogy alakul az életed... Lehet, hogy nagyon rossz apa vagyok, de... Többek között azért is tudtam, hogy most nyáron a nagymamádnál leszel... Austin is innen vette, biztos megtalálta a veled kapcsolatos mappámat. Tudod anyáddal nem terveztünk téged és mikor közölte velem hogy terhes, akkor megijedtem... Én még élni akartam akkor, és nem voltam felkészülve ekkora felelősségre... Hiba volt elhagyni titeket, de nem is akartam lekötni magam egy gyerekkel. Szeretném, ha egyszer megbocsájtanál nekem és megismerhetnénk egymást... Rendesen. Szép nagylány lett belőled! És tudd, hogy büszke vagyok rád! ... De te csak sajnos olyan vagy számomra, mint egy távoli semmit sem jelentő ismerős, nem érzem, hogy bármi közöm is lenne hozzád. Sajnálom! Idegen vagy nekem, és nem tudom, hogy kéne kezelnem téged, vagy közelednem hozzád. Fogalmam sincs... Austin más, ő nekem olyan mintha a saját fiam lenne. Te pedig, mint egy barátja, nem jelentesz nekem többet a fiam egy haverjánál... Nem tudom megmagyarázni miért, de lehet, hogy nincs is meg bennünk az az apa-lánya kapcsolat. Soha nem jöttem ki valami jól a gyerekekkel, főleg nem a lányokkal. Aus-sal is csak azért, mert nagy volt már mikor Carla-val összeköltöztünk... Különben meg esélyem sem volt megismerni téged mivel anyád egy szó nélkül lépett le... Utána pedig hiába kerestelek titeket... Én próbálkoztam.

Lars

  A sorai összefüggéstelenek voltak. Volt ahol egyáltalán nem is kapcsolódott a következő mondat tartalmához.

  És mi ez a sok be nem fejezett mondat?

  Rengeteg érzelem keveredett bennem, ahogy olvastam a végére pedig már csak a düh, csalódottság és harag maradt bennem. Szerettem volna beszámolni ezért Larsnak, és, hogy mi tart vissza? Tulajdonképpen én sem tudom. Érveket próbáltam keresni, hogy miért ne igazítsam el. Hát, egy jó sem jutott eszembe. Érzelmektől fűtve pattantam fel és a levéllel a kezemben mérgesen hagytam magam mögött a lépcsőfokokat. Mint egy féleszű úgy viharoztam be a dolgozószobájába. Döbbenten emelte fel tekintetét a munkájáról.

- Jelentéktelen semmit sem jelentő ismerős?! – néztem rá harciasan.

- Jennia, higgadj le! –kérte csendesen.

- Tőlem semmit ne kérj, és ne szólíts a teljes nevemen! Milyen apa vagy te? Én eljövök több ezer kilométerre, hogy közeledjek hozzád, te meg arra sem vagy képes, hogy ne levélbe közöld velem ezeket hanem a szemembe mond?! Milyen ember vagy te? És sajnálod? Sajnálhatod is! Meg olyat írsz, hogy próbálkoztál? Mikor? Ha tényleg akartál volna látni, akkor meg is találsz! És figyeltettél, normális vagy?!   –mutattam a halántékomra.

- Nia...– próbált megszólalni.

- Szerinted ez, hogy esik nekem? Inkább tartottad volna meg magadnak a mondani valód! Csak azt nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy két ilyen ember a szülőm! Austin meg mintha a fiad lenne?! – csak kiabáltam, ami jött, én is pont olyan logikátlanul harsogtam, mint ő a soraiban. Mondtam mindet, ami az eszembe jutott a levélből.

- Apára volt szüksége!

- Ó, igen?! Hát képzeld nekem is! Tudod hányszor álmodoztam róla, hogy egyszer megjelensz és átölelsz? Hogy az iskolából haza jövet otthon megszeretgetsz és puszikkal halmozol el? Tudod? Ehelyett most is csak bántasz! Egy fikarcnyit sem vagy jobb, mint anya!

- Nem beszélhetsz így velem!

- Már miért nem?! Nem vagy senkim!

- Az apád vagyok!

- Azzal kicsit elkéstél! Az apaság nem csak arról szól, hogy megcsinálsz aztán kilenc hónap múlva meg megszületek! Belőled, sem Annából nem kérek soha többet! Abban a reményben jöttem ide, hogy legalább egy szülőmre számíthatok a nagyvilágban, de nem! Ja, és anyám szó nélkül lelépett? Hát persze, mikor te mentél el előbb, mit csinált volna?! Maradt és várt volna valamilyen csodára?!

- Ide hallgass Kislányom...

- Nem te figyelj ide! És ne kislányomozz, semmi jogod nincsen hozzá! Honnan a francból tudnád, hogy min mentem keresztül? Abból, hogy van egy-két információd? Hát rohadtul nem! Ha annyira kíváncsi voltál, akkor miért nem jöttél személyesen? És lehet, hogy nagyon rossz apa vagy? Nem lehet, hanem biztos, sőt mi több nem rossz, pocsék! Nem is tudom mit hittem, komolyan miért is reménykedtem benne, hogy veled helyre jön kicsit az életem? Számíthattam volna erre, de nem, naiv kis hülye voltam! De nem baj, élj együtt boldogan a családoddal, én nem foglak zavarni! – fogtam magam és kimentem az irodából. Hiába szólt utánam nem álltam meg. A papír a kezemben teljesen meggyűrődött, mégsem dobtam el. Egy emlék lesz, erről a napról mikor újfent összedőlt körülöttem a világ, de most már felállítani sem akarom újra.

  Egyenesen felmentem az emeletre. Kettesével szedve a lépcsőfokokat. Összepakoltam a dolgaim nagy részét, megfogtam az utazótáskát és a két másikat majd elmentem. Reméltem, hogy senkivel nem futok össze. Semmi kedvem nem volt elecsetelni a történteket senkinek.

  Este egy szállodában ücsörögve emésztettem magam. Teljesen ki voltam. Nem láttam kiutat, egyedül maradtam a nagyvilágban. Mit tehetnék? Mivel jobb, ha itt ülök és kattogok ezen? Attól semmi nem jön helyre. Ugyanolyan elcseszett lesz az egész életem, mint eddig volt. Sőt most már azt is tudom, hogy egyik szülőmnek sem kellek. Azzal, hogy folyamatosan gondolkodom ezeken csak még jobban betekeredek tőle. Hirtelen elhatározástól vezérelve felálltam és a szoba bezárása után elindultam le a portára. Úgy tippeltem, hogy a recepciós csávó kb. egy-két évvel lehet idősebb nálam. Biztos tud valami jó szórakozó helyet.

- Szia. –köszöntem. –Tudnál nekem segíteni?

- Persze. –mosolygott. –Mond csak!

- Tudsz a közelben valami jó kis szórakozóhelyet?

- Mennyi idős vagy? – erre a kérdésre nem számítottam és fogalmam sem volt ennek mi köze van ahhoz, amit kérdeztem, de azért válaszoltam rá.

- Tizenhét. Miért?

- Csak mert olyat mondok, ahová be is engednek fű alatt. Van is egy ilyen nem messze. Végig mész ezen az utcán a legközelebbi jobbos kanyarnál fordulj be, aztán menj el félig, ha meg van, akkor menj át az úton a másik oldalra és menj be abba az utcába, pár méter múlva meglátod a helyet.

- És ide akkor tutira beengednek?

- Ja, én is voltam már nem egyszer. Jó hely.

- Oké, köszi. –mosolyogtam gyengén hálásan.

  Hamar megtaláltam az épületet. Hál' Isten nem volt annyira eldugva. Simán beengedtek, ahogy a srác mondta. Rengeteg ember bulizott és, ami a legjobb, hogy hangulatfények voltak, szóval nem igen lehet látni a másikat. Rögtön a bárpulthoz mentem és rendeltem valami nagyon erős piát. Nem vágytam másra csak pár órányi feledésre és gondtalanságra, hogy kiszakadjak a valóságból. Sokan ücsörögtek a bárszékeken, dumáltak, nevetgéltek.

  Később mikor már annyi idő eltelt és hatottak az italok leszólított egy fiú és elhívott táncolni. Jól éreztem magam, de még mindig nem hagytak békén a gondolataim, nem tudom mennyit kéne innom, hogy végre kikapcsoljak. Még mindig fájtak a láthatatlan sebek, ezért elnézést kértem a csávótól és visszatelepedtem a pulthoz. Rendeltem még egy kört és az italomat kortyolgatva kattogott az agyam. Tehát annyi a tervemnek miszerint lazítok. Pár perc elteltével csatlakozott hozzám egy nálam nagyjából tíz évvel idősebb pasi. Felállított haja volt, ami sötéten csillogott a sokszínű neonok között és sötét szeme. Helyes volt, már amennyit láttam az arcából.

- Hát te meg mitől vagy ilyen depis? – meg sem próbáltam kedves lenni, azt akartam, hogy mindenki hagyjon békén.

- Nézd, rohadtul nincs kedvem hozzád. Sem az ajánlataidhoz.

- Pedig tudnék valamit, amitől jobban lennél. De, ha nem kérsz a segítségemből, akkor úgyis jó! Ki rántana ebből. –mutatott végig rajtam. –Látom, hogy azon vagy, hogy felejts. Tudom milyen, de rengeteget kell hozzá igyál, hogy ezt elérd.

- Mit tudsz te? Halvány fogalmad sincs semmiről. Szar az életem.

- Adhatok neked valamit, csak egy szavadba kerülne.

- Mit? – kérdeztem a pultra könyökölve megtámasztva a fejem fáradtan. Tisztában voltam vele, hogy nem kéne idegenekkel leállnom, de már semmi nem érdekelt.

- Tudod, egy kis MDMA-tól, vagy speed-től garantáltan elszállna minden gondod egy időre. Hidd el, ettől jobb nincs. –fontolgattam az ajánlatát, valószínűleg ha nem ittam volna már előtte és nem történik velem ennyi minden, akkor soha nem gondolkodtam volna el rajta. De most annyira hívogató volt a tudat, hogy szünetelhet egy kicsit az agyam, ha csak pár órára is. –Semmi bajod nem lesz!

- Hát nem is tudom. –hezitáltam.

- Ne légy nyuszi! Legalább próbáld ki! –erőlködött.

- Oké. –veszteni valóm már úgy sincs. Vigyor terjedt szét az arcán.

- Melyiket adjam?

- Amelyik a legjobban hat.

- Mindkettőnek majdnem ugyanaz a hatása. Szóval igazából nem tudom. Annyi, hogy az extasy-tól úgy érzed, hogy mindenki szeret és fordítva. Viszont a másik is nagyon jó.

- Mindkettőt nem lehet?

- De, csak az nem ajánlatos, mivel, mint mondtam nagyjából egyforma a hatás, így összegződik a kettő és nagyobbat üt. Akár halálos is lehet. –most meg kellett volna ijednem, de már az sem érdekelt, hogy esetleg feldobhatom a bakancsot.

- Nem baj. Biztosra akarok menni!

- Te tudod! – vonta meg a vállát. –Tabletta, por, cigi esetleg vénásan? – kérdezgette sorra a módokat.

- Tabletta.

- Így nem fog azonnal hatni. Az extasy-nál harminc-negyvenöt perc között van. Max. egy óra mire érzed majd rendesen. –tájékoztatott.

- Az úgy hosszú. Nem gyorsítja valami?

- Ha vénásan kapod.

- Jó, akkor legyen úgy.

- De akkor csak az egyiket adom úgy, a másikat megkapod bogyóként.

- Oké. –bólintottam.

- Akkor gyere. –felállt én meg követtem. Egy sarokba mentünk ahol nem lézengtek annyian, de még elér a fény. –Egy kis szúrást fogsz érezni, de nem lesz vészes. Utána ezerszer jobban leszel.

- Ígéred? –kérdeztem, mint egy ovis.

- Aha. Mutasd a karod! – tettem, amit mondott és nyújtottam. Kitapogatta a megfelelő eret és egy pillanat alatt meg is volt a dologgal. Gondolom gyakorlott volt. –Pár perc és érzed majd a hatását.

- Kíváncsi leszek. Add a másikat is. –tette, amit kérek és előhalászta a zsebéből két kis pirulát. Beleejtette a kezembe. Megkérdeztem, hogy mennyiért vesztegeti ezeket, de csak legyintett egyet.

- Ajándék! – mosolygott. –Ja, a másikat meg be ne kapd ma, tedd el rosszabb napokra. –kacsintott.

- Kösz.

- Megyünk, beveszed?

- Aha. –visszanyomakodtunk a helyünkre, amit valami csoda folytán még senki nem foglalt el.

- Vízzel vedd be, és lehetőleg ma éjjel már ne igyál több alkoholt, kiszáradhatsz. Így is elég durva lesz a hatás. Főleg neked, úgy nézem még soha nem drogoztál.

- Nem. –válaszoltam szűkszavúan.

- Éles szemem van erre. –derült, és mind a harminckét foga megvillant. Kértem a csapostól egy pohár vizet, aztán lenyeltem a kis kerek tablettát. –Igyál sokat az éjjel, majd még később összefutunk. –mondta és felegyenesedett.

  Tíz perc múlva beütött a vénás speed. Érdekes érzés volt, de nem rossz értelemben. Nagyon éber lettem és úgy éreztem bármit meg tudok csinálni. Minden bajom elszállt és könnyed érzés töltött el. Mintha soha semmi gondom nem lett volna. Újra normális, egész embernek éreztem magam. Egy óra elteltével ez megdobódott. Alighanem az extasy is feloldódott és bekerült a véráramomba. Tényleg akkora szeretet érzés terjedt szét bennem, mindenkit meg akartam ölelni és tudatni vele, hogy imádom. Rengeteg emberrel táncoltam és végre kikapcsoltam. Igaz, hogy úgy éreztem majd kiugrik a szívem a helyéről és a szám is száraz volt, de ez csak mellékes. Gondtalan voltam, boldog és gátlástalan. Király volt. Azt akartam, hogy soha ne múljon el.

  Négy óra múlva pedig teljesen megváltozott minden az ellenkezőjére. Elöntött a letargia, remegtem, szédültem, szorongtam, és a fogamat csikorgattam. Semmihez nem volt kedvem, csak eltűnni szerettem volna a világról. Ahogy az emberek között lézengtem egyszer csak beleütköztem valakibe. Az illata ismerős volt. Lassan felemeltem a fejem és belenéztem az arcába. Valahogy ismerős volt az illető, de megmondani így hirtelen nem tudnám, hogy kicsoda.